BH+ 2004.10.462 Élettársi kapcsolat fennállása alatt a szerzésben való közreműködést és az ennek megfelelő arányú tulajdonszerzést az együttélés teljes tartamára és valamennyi vagyontárgyra vonatkozóan egységesen kell meghatározni [Ptk. 578/G. §].

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a peres felek 1979. márciusától 1987. júniusáig, 1987. szeptemberétől 1990. július 21. napjáig, 1990. novemberétől 1992. augusztus elejéig élettársakként éltek együtt. A tanúvallomások mérlegelésével a Ptk. 578/G. § (1) bekezdésére alapította ítéleti döntését. A felek közötti érzelmi kapcsolaton túl a gazdasági téren való együttműködést, a közös célok elérése érdekében történő egymás támogatását megvalósultnak találta. A gazdasági együttműködéssel kapcsolatban megállapította, hogy az együttélés alatt az egyikük keresete a háztartás költségeire ment, a másik fél ehhez arányosan, szükség szerint hozzájárult, a többi pénzt félretették és közös célokra fordították. Így az alperes szülei szőlőterületét művelték, a befolyt bevételből ruházkodtak, más részét az építkezésre fordították. A lakás vásárlásnál az alperes anyagi támogatást nyújtott a felperesnek, különböző használati tárgyakat vásároltak, melyhez hol egyikük, a másikuk nevére vettek fel OTP kölcsönt, és a kölcsönt közösen törlesztették. Közös mezőgazdasági tevékenységet is folytattak, melynek bevételét megélhetési és egyéb célokra fordították. Egy ideig állattartással foglalkoztak, ezzel egészítették ki a munkáltatóktól származó jövedelmüket és a felperes látta el a háztartást.

Az elsőfokú bíróság az élettársi kapcsolat fennállása alatt - az ingatlanszerzésük kivételével - a közösen szerzett vagyonszaporulatban a felek közreműködésének arányát, mivel az nem volt megállapítható, azonos mértékűnek tekintette és ítéletében - egyéb ítéleti rendelkezések mellett - kötelezte az alperest, hogy az ítéletben tételesen felsorolt közösen szerzett ingók természetbeni megosztása eredményeként 143 100 forint ingó értékkülönbözetet, az alperes ingatlanán végzett közös beruházás megtérítéseként 1 343 950 forintot, kölcsön megtérítéseként 48 124 forintot 60 napon belül fizessen meg a felperesnek.

Az elsőfokú ítélet indokolásában részletesen kifejtettek szerint (4-6.old., 10-14. old.) a bíróság azt állapította meg, hogy az élettársi kapcsolat fennállása alatt az alperes ingatlan-nyilvántartási tulajdonában álló ingatlanon folytatott közös építkezéssel a felek 2 687 900 forint értékű közös vagyoni értéket hoztak létre. Az ingatlan jelenlegi 5 500 000 forint forgalmi értékéből az alperes javára 550 000 forintban elszámolta a telek, 282 100 forintban az alperes bizonyítottan meglévő építőanyagainak értékét 1 980 000 forint általa végzett munka ellenértéket, és a vagyonszaporulat 1/2-e értéke megtérítésére kötelezte az alperest.

Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.

A felperes - egyebek mellett - sérelmezte, hogy az alperes munkájának ellenértékét a bíróság az alperes javára elszámolta, ugyanakkor a felperes háztartásban és a mezőgazdasági ingatlanok művelésében való munkavégzését nem vette figyelembe, annak ellenértékét javára nem számolta el. Az alperes a kereset elutasítását kérte, állította, hogy közöttük kizárólag szerelmi viszony volt.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperes által a felperesnek az alperes ingatlanán végzett közös beruházás térítéseként fizetendő 1 343 950 forintot 2 333 950 forintra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése kapcsán kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a felek élettársi életközösségben éltek. A bizonyítás anyagának megfelelő értékelésével helytállóan következtetett arra, hogy a felek egymást támogatva vagyoni ügyeiket közösen intézték, jövedelmüket közösen használták fel és gazdasági téren együttműködtek. Ezt az elsőfokú bíróság által értékelt tanúvallomásokon kívül az alperes által bejelentett T. J.-né vallomása is alátámasztotta, de az alperes szóhasználata is megerősíti (ingók szerzése).

Nem értett egyet a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban, hogy az alperes ingatlanán folyt építkezéssel összefüggésben az alperes javára a munkája ellenértéke elszámolandó. Ezt azzal az indokolással mellőzte, hogy az együttélés időszakában a felek között kialakult munkamegosztás szerint a felperes a háztartást látta el, illetve a mezőgazdasági ingatlanokat művelte, míg az alperes szakképzettsége folytán az építkezésen tevékenykedett. Ezért az alperes javára - külön - közreműködésként az általa végzett munkák szakértő által meghatározott ellenértéke nem számolható el, helyes következtetés az, hogy közreműködésük aránya azonos. Ebből az álláspontból kiindulva a másodfokú bíróság a közösen létrehozott értéket 4 667 900 forintban (5 800 000-300 000-550 000-282 100 forint) az alperes megtérítési kötelezettségét pedig ennek fele részében határozta meg.