A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20136/2020/9. számú határozata kártérítés tárgyában. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.136/2020/9.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Rácz Károly ügyvéd által képviselt felperes neve (tart. helye: felperes címe) felperesnek - a dr. Nagy József Gyula ügyvéd által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2020. január 8. napján meghozott 66.P.23.613/2018/54-I. számú ítélete ellen a felperes részéről 55. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (százezer) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt 1.200.000 (egymillió-kétszázezer) forint fellebbezési illetéket a felperes személyes költségmentessége folytán az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. § (3) bekezdésére, valamint 6:519. §-ára és 6:548. § (1) bekezdésére alapított pontosított keresetével 15.000.000 forint és ennek 2016. július 16. napjától járó késedelmi kamatai, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy 2016. február 29. napjától tölti büntetését az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben, ahol 2016. május 19-én az "A" Objektum 310. számú zárkájában az emeletes ágy felső szintjén helyezték el, ahonnan 2016. július 15-én éjszaka epilepsziás nagyroham következtében leesett és súlyos, több végtagra kiterjedő, a munkavégző képessége szempontjából maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést szenvedett. Szakvéleménnyel alátámasztottan a későbbiekben ízületi mozgásának további beszűkülése várható, munkavégző képessége pedig az alsó végtagok teljes funkcióját igénylő munkakörökben jelentős mértékben csökkent, ami azt jelenti, hogy lényegében csak ülő foglalkozás ellátására képes. Az alperes jogellenes magatartását egyrészt abban jelölte meg, hogy az ismert epilepsziás betegsége ellenére nem biztosította számára az alsó ágyas elhelyezést, holott erre 2016. május 26-ig engedélye volt. Állítása szerint mindezt a befogadásakor jelezte, de ettől függetlenül az alperes egészségügyi szolgálatának kellett volna kezdeményezni az ismert betegségére tekintettel az állandó alsó ágyas elhelyezési engedély kiadását. Ehhez képest az alperestől azt a tájékoztatást kapta, hogy mindezt zárkatársaival intézze el. Állította továbbá, hogy az általa használt fekhely nem volt gurulásgátlóval felszerelve, ami a perben kirendelt szakértő véleményével alátámasztottan megakadályozhatta volna a baleset bekövetkezését. A sérelemdíj összegét illetően azzal érvelt, hogy a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése szerint a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkezését nem kell bizonyítani, csupán a követelése reális és észszerű összegét valószínűsíteni. Ebben a körben hivatkozott arra, hogy ha a jelenlegi havi bruttó 374.000 forintos átlagkeresethez képest a munkaképesség csökkenése miatt havi 70.000 forinttal kevesebb jövedelmet ér el, akkor a szabadulása után 23 munkában eltöltendő évet és 10-15 év nyugdíjat figyelembe véve a jövedelemkiesés jóval meghaladja a keresettel érvényesített összeget. Megítélése szerint ehhez kell hozzászámítani az elszenvedett fizikai fájdalmakat, a magánélet teljességének hiányát, a családalapítási esélyei, szórakozási és művelődési lehetőségei kirívóan nagy mértékű beszűkülését, amelyekre figyelemmel a követelt összeg nem tekinthető eltúlzottnak.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Azzal védekezett, hogy jogellenes magatartást nem tanúsított, a felperes személyiségi jogát nem sértette. A felperes elmulasztotta bejelenteni az alsó ágyas fekvési engedélyének lejáratát, a balesetig eltelt három hónap alatt nem jelezte a hosszabbítás iránti igényét, amire számos lehetősége lett volna. A zárkatársaival saját előadása szerint sem közölte az alsó ágyas elhelyezés iránti igényét, így erről a lehetőségről maga mondott le. Állította, hogy okiratokkal bizonyítottan a felperes ágya a baleset időpontjában gurulásgátlóval volt felszerelve. Érvelése szerint az sem bizonyított, hogy a felperes valójában milyen okból és hogyan esett le az ágyról, hiszen az epilepsziás rohamot a szakértő nem zárta ki, de azt nem is látta igazolhatónak. A leesés valóságos folyamatát, a sérülések keletkezésének sorrendjét a szakértők nem tudták megállapítani, de a többszöri leesést nem zárták ki, ugyanakkor kizárták az epilepsziás roham esetére az oldalirányú mozgást. Hangsúlyozta, hogy a felperes több releváns tény tekintetében ellentmondásosan nyilatkozott, ugyanakkor az alperesi alkalmazottak terhére szakmai mulasztást a büntetőeljárásban sem állapítottak meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte az alperesnek 750.000 forint perköltség 15 napon belüli megfizetésére. Rendelkezett arról, hogy 1.500.000 forint kereseti illetéket és 490.408 forint szakértői díjat az állam visel.

Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a keresetet a Ptk. 2:42. § (1) bekezdése, 2:43. § a) pontja és 2:52. §-a alapján bírálta el. Az ítélet indokolásában idézte a tanúk vallomását és a kirendelt orvosszakértő véleményét. Abból indult ki, hogy nem vitatott, hogy a felperes feltehetően a felső ágyról történt leesés miatt komoly sérüléseket szenvedett, ami miatt a munkaképessége csökkent. Az elsőfokú bíróság ezért azt vizsgálta, hogy a felperes leesése milyen okból, valóban epilepsziás roham miatt történt-e. A következetes, egyértelmű szakvélemény orvosszakértői szempontból nem látta alátámaszthatónak, hogy a felperes a 200 mm magas gurulásgátlón epilepsziás nagyroham során átesve az ágyról leeshet, ugyanis az ilyen rohamra jellemző izomműködés következtében oldalirányú elmozdulás nem fordulhat elő, roham közben a beteg mozdulatlan. Az a tény, hogy az ügyeletes ápoló, az alperes orvosa és a felperest ellátó kórház epilepsziás rohamot írt le, nem jelenti azt, hogy valóban ilyen rohama volt a felperesnek, hiszen az egészségügyi személyzet a beteg elmondására hagyatkozik. Az említett egészségügyi bejegyzésekre a felperes bizonyítékként nem hivatkozhat, mert ezek a felperes elmondását és nem a tapasztaltakat rögzítik, hiszen sem a zárkatársak, sem az alperes alkalmazottai a balesetet és a felperes rohamát nem látták. A felperes által elmondott leesési mechanizmus tehát orvosszakértői szempontból nem támasztható alá. Az tény, hogy a felperest tompa erőhatás érte, ami leesés vagy leugrás során történhetett, de nem roham közben. A felperes tehát az egészségügyi dokumentációban rögzített sérüléseit a szakértő szerint elszenvedhette magasból történő leesés alkalmával, de a sérülések keletkezésének sorrendjét, azt, hogy azok ugyanakkor vagy más időpontban keletkeztek, orvosszakértői eszközökkel nem látta megállapíthatónak. A sérülések maradandóságát illetően az elsőfokú bíróság a szakvéleményt idézve kiemelte, hogy a szakértő szerint az anatómiai struktúrát helyreállították, a gyógyulás és a mozgás későbbi minősége egyénfüggő. Az ízvápa törés a későbbiekben az ízület mozgás beszűkülését eredményezheti, a felperes csípőízületi funkcióit az eltérések enyhe fokban gátolják, a csípővápa törésnél a mozgásfunkció beszűkülések maradandónak tekinthetők, így a felperes munkavégző képessége az alsó végtagok teljes funkcióját igénylő munkakörökben jelentős mértékben csökkent. A szakértő megjegyzése szerint ugyanakkor a felperes képes lehet a mozgását oly módon koordinálni, hogy egyes esetekben teljes korlátozottságot, míg más esetekben normál mozgást mutasson, képes lehet a jelentősen javult, illetve gyógyult állapotát tartósan sérültnek mutatni. Az elsőfokú bíróság a tanúvallomásokból és a szakvélemény idézett megállapításaiból arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a felperes személyiségi jogát nem sértette meg, mert a felperes az alpereshez való áthelyezésekor nem jelezte, hogy alsó ágyas elhelyezés javasolt számára. Az erre való engedélyének lejártát az alperes orvosának nem jelentette be, nem kérte annak meghosszabbítását vagy újbóli engedélyezését és az alsó ágyon való elhelyezésének igényét a zárkatársaival sem közölte. A felső ágyon volt gurulásgátló és a szakértő szerint az epilepsziás nagyroham nem okozhatta a felperes leesését.