A Legfelsőbb Bíróság Mfv.10361/2009/3. számú határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 474. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

Mfv.I.10.361/2009/3.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Imre András ügyvéd által képviselt I.r., és II.r. felpereseknek a dr. Pál Lajos ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása iránt a Szegedi Munkaügyi Bíróságnál 5.M.413/2008. szám alatt megindított és másodfokon a Csongrád Megyei Bíróság 2.Mf.22.563/2008/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2010. április 14. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Csongrád Megyei Bíróság 2.Mf.22.563/2008/3. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi az I.r. felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 80.000 (nyolcvanezer) forint és 20.000 (húszezer) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget, valamint a II.r. felperest, hogy fizessen meg az alperesnek a fenti határidő alatt 40.000 (negyvenezer) forint és 10.000 (tízezer) forint áfa perköltséget.

A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.

I n d o k o l á s :

A felperesek a keresetükben az alperes munkaviszonyt megszüntető intézkedése jogellenességének megállapítását, és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérték.

A Szegedi Munkaügyi Bíróság 5.M.413/2008/2. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította és perköltség fizetésére kötelezte őket. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az I.r. felperes 2005. május 1-jétől, a II.r. felperes 2005. szeptember 23-ától önálló kereskedelmi ügynöki szerződés alapján végzett tevékenységet az alperes részére. A legutóbbi időszakban az I.r. felperes üzleti igazgató, a II.r. felperes pedig üzleti vezető volt.A felperesek a jogviszonyuk kezdetén ténylegesen pénzügyi szolgáltató tevékenységet végeztek, majd az V. szint elérését követően az alájuk tartozó ügynökök képzését, oktatását, irányítását látták el. A felperesek a tevékenységüket részben az alperes sz. irodájában folytatták, ahol saját asztaluk, számítógépük, és egyéb tárgyi eszközük a tevékenység végzéséhez nem volt, az iroda fenntartásához havonta 25.000 forinttal járultak hozzá. A felpereseknek a munkavégzésük keretében szoros heti és napi tervet kellett készíteniük, minden nap kapcsolatot kellett tartani a felettesükkel, számukra reggel és este jelentést kellett írni. A felperesek a tevékenységük ellenértékeként jutalékban részesültek, amelyet egyéni vállalkozóként vettek fel, és számoltak el. Ebből fizették az irodafenntartás költségét is. Az alperes a felperesek részére tárgyi eszközt annyiban biztosított, hogy telefon, számítógép, illetve szoftver vásárlás, valamint gépkocsi megvétele esetén flottakedvezményt vehettek igénybe. Az alperes a felperesek jogviszonyát 2007. március 26-án kelt felmondásával megszüntette. A munkaügyi bíróság jogkövetkeztetése szerint a felperesek által végzett tevékenység, illetőleg maga a jogviszony nem minősült munkaviszonynak. Miután az Mt. 100. §-ában foglaltak a munkaviszony jogellenes megszüntetésére vonatkozó jogkövetkezményeket írnak elő, és a bíróság álláspontja szerint a felek között munkaviszony nem állt fenn, ezért a felperesek keresetét elutasította. Indokolása szerint a felperesek nem szorosan vett pénzügyi szolgáltató tevékenységet végeztek, hanem annak elősegítése érdekében kiegészítő feladatot láttak el, vagyis közvetlenül pénzügyi tevékenységet végző ügynökök képzését, oktatását, felvételét irányították. Kiemelte, hogy a felperesek egyéni vállalkozóként vették fel a díjazásukat, amely után maguk fizették a társadalombiztosítási járulékot. A munkaviszonyra jellemzően a munkavégzésükhöz szükséges eszközöket, illetőleg irodahelyiséget az alperes nem biztosított számukra, a flottakedvezmény igénybevétele során az eszközöket a felperesek teljes egészében maguk fizették. Rendszeresen képzéseken vettek részt, amelynek költségei szintén őket terhelték. A felperesek a központi iroda fenntartásához saját költségükön hozzájárulást is fizettek. Mindezen elemek nem jellemzőek a munkaviszonyra. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperesek által végzett tevékenység teljes mértékben megfelel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. tv. 2. számú melléklete I/12. b) pontjában megfogalmazott lakástakarékpénztár részére történő pénzügyi szolgáltatás közvetítési tevékenységnek. A felperesek fellebbezése folytán eljárt Csongrád Megyei Bíróság 2.Mf.22.563/2008/3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a felpereseket másodfokú eljárási költség fizetésére kötelezte. A megyei bíróság ítéletének indokolása szerint a peres felek által megkötött megbízási (önálló kereskedelmi-ügynöki) szerződésben rögzítettekből egyértelműen megállapítható a szerződés tartalmát illetően a felek szerződéskötéskori akarata, szándéka, ugyanis a felek annak minden részletére - többek között - a szerződés hatályára, tartalmára, a felek jogaira és a kötelezettségeire, a díjazás rendszerére, és a szerződés megszűnésére is kiterjedően megállapodtak. Lényeges körülmény, hogy megállapodásuk részét képezte a szerződés mellékleteként az általános karrier- és jutalékszabályzat, valamint az Etikai Kódex is. A megyei bíróság a szerződést annak mellékleteivel együtt vizsgálta és úgy foglalt állást, hogy az minden elemében az elnevezésének megfelelő tartalommal jött létre a felek között, és nem volt megállapítható, hogy a felek a munkaviszony kötelező tartalmi elemeiben állapodtak volna meg. A felek jogviszonyát csak egységesen lehet vizsgálni, ennek során a kereskedelmi-ügynöki tevékenységet annak minden részletére kiterjedően kell figyelembe venni, és nem lehet e tevékenység egyes részeit elkülönítve külön jogviszonyként értékelni. A megyei bíróság érvelése szerint nem volt megállapítható, hogy a felek a szerződést a vitatott részében kölcsönösen színlelték volna, hiszen az alperes és a felperesek szerződéses akarata a szerződésből és a mellékleteiből kitűnően, továbbá a perben tett nyilatkozataiból következően egyértelműen megbízási (önálló kereskedelmi-ügynöki) szerződés kötésére irányult.A másodfokú bíróság álláspontja szerint helyesen alapította az elsőfokú bíróság az ítéletét az önálló kereskedelmi-ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. törvényre (Küsz.) a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvényre (Ltp.), valamint a lakástakarékpénztár részére történő pénzügyi szolgáltatás közvetítésének a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényre (Hpt.). A jogerős ítélet érvelése szerint a felperesek abban a körben, hogy az V. szint elérését követően a felek között munkaviszony állt fenn, a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján őket terhelő bizonyítási kötelezettségüknek sikerrel nem tudtak eleget tenni, ezért helytállóan rendelkezett az elsőfokú bíróság az ítéletében a felperesek keresetének elutasításáról. A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a megyei bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérték. Hivatkoztak arra, hogy nem álltak jogviszonyban a lakástakarékpénztárral, a kereseti kérelmüket sem olyan jogviszonyra alapították, melyben valamelyik alany lakástakarékpénztár, így a jogvitában az Lpt. szabályai nem alkalmazandóak. Mivel az alperes nem pénzügyi intézmény, így a részére végzett tevékenység nem minősülhet B típusú ügynöki tevékenységnek, ezért iratellenes, és a Hpt. rendelkezését sértő az az ítéleti indokolás, mely a felek tevékenységét B típusú ügynöki tevékenységnek, a felpereseket pedig B típusú ügynököknek nyilvánítja.Hivatkoztak arra, hogy az V. szintet követően a jogviszonyuk alperes általi megszüntetéséig nem végeztek kereskedelmi-ügynöki tevékenységet, nem közvetítettek ügyfelek részére szerződéseket, és ügyfelekkel való szerződéskötést sem végeztek, ezért ettől az időponttól nem minősültek kereskedelmi ügynöknek. A felperesek kiemelték, hogy amikor a szerződést aláírták, pénzügyi szerződések közvetítésére vállalkoztak, majd a jogviszonyuk tartalma alapvetően megváltozott a szerződéskötéskori tartalomhoz képest, a tényleges tartalomra figyelemmel a felek között a jogviszony megszüntetésekor munkaviszony állt fenn, és a felperesek ezen tényleges helyzetre tekintettel kérték a munkaviszony fennállásának megállapítását. Az V. szint elérését követően a jogviszony tartalma alapvetően megváltozott, aminek szükségszerűen tükröződnie kell a jogviszony mikénti minősítésében is.A felperesek felülvizsgálati álláspontja szerint a jogviszonyuk annak tényleges tartalma szerint munkaviszonynak minősült az Mt. 102. § (1) bekezdése, 104. § (1) bekezdése, és a 7001/2005. (MK. 170.) FMM-PM együttes irányelvben foglaltak alapján.A felperesek érvelése szerint a munkakörükbe tartozó feladatok meghatározásra kerültek, eszerint képzést végeztek, ügynököket felvételiztettek, koordináltak, irányították a munkájukat, beszámoltatták őket, ezen túlmenően az alperes tevékenységével kapcsolatos adminisztráció végzése, folyamatos statisztikák, és jelentések készítése volt a feladatuk. Az általuk ellátott feladatok munkakör jellegű tevékenységre utalnak, az nem ügyletek közvetítésére irányult, és nem is meghatározott ügy gondos vitelére, mint a megbízási jogviszonyok esetében.A felperesek hivatkoztak arra, hogy személyes munkavégzési kötelezettség terhelte őket, kötött munkarendben dolgoztak, nem maguk döntöttek arról, hogy az egyes feladataikat mikor végzik el, mert azok időpontja az alperes, illetve a felperesek közvetlen felettesei által volt meghatározva, utasításokat olyan személyektől kaptak, akikkel nem álltak jogviszonyban, továbbá az alperesnél alá- fölérendeltségi viszony állt fenn. Álláspontjuk szerint a hierarchikus kapcsolat, az utasításadási jog, az irányítás, a felelősségrevonási gyakorlat, a vezetői szankcionálás, és az ellenőrzés fennállása a tanúk vallomása alapján bizonyított.A felperesek hivatkoztak arra, hogy a munkájukat kizárólag az alperes irodájában végezték, csak annak túlzsúfoltsága esetén volt ideiglenes kényszermegoldás, hogy azon kívül találkoztak a felvételizőkkel.A felperesek álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által írt körülmények nem olyan döntő ismérvek, ami miatt az adott jogviszony megbízási jellegűnek minősül, viszont a munkaviszony jellemzői a perbeli jogviszonynál bizonyítottak. A vállalkozókénti tevékenység-ellátással és a számlázással kapcsolatban a felperesek kiemelték, hogy helyettük és nevükben a számlát havonta az alperes állította ki, továbbá havonta annyi jövedelemmel rendelkeztek, amennyit az alperes egyoldalúan meghatározott, amely egyáltalán nem jellemző egy mellérendelt jogviszonyra, vagy az egyéni vállalkozóként végzett tevékenységre. A felperesek érvelése szerint a perbeli jogviszony nem minősülhet megbízási jellegű jogviszonynak csak azért, mert a kötelezően előírt eszközöket az alperes a munkavállalókkal szereztette be.A felperesek felülvizsgálati kérelmükben hivatkoztak arra, hogy az alperessel létrejött szerződés tartalmának meghatározása nem a szerződéskötést megelőző tárgyalások, vagy alkufolyamat eredménye. A felperesek a jogviszony létrehozásakor annak meghatározásában nem vehettek részt, az alperes által előre elkészített, és minden szerződő fél esetén azonos tartalommal alkalmazott terjedelmes szerződést írták alá, melyek tartalmi elemei alapján nem lehet arra következtetni, hogy az egyoldalúan megfogalmazott szerződésből mindkét fél szerződéskötéskori akarata kitűnik.Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.