A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20321/2017/5. számú határozata bérleti díj megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 78. §, 164. §, 206. §, 221. §, 229. §, 252. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §, 255. §, 324. §, 325. §, 326. §, 327. §, 328. §, 329. §, 331. §, 432. §] Bírók: Merőtey Anikó, Molnár Ágnes, Németh László

Kapcsolódó határozatok:

Budapest Környéki Törvényszék P.20920/2016/15., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.20321/2017/5.*, Kúria Pfv.22215/2017/10. (BH 2019.3.75)

***********

A Fővárosi Ítélőtábla a felperes jogi képviselőjjének, neve, címe.) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a alperes jogi képviselőjének neve, címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, bérleti díj megfizetése iránt indított perében, a Budapest Környéki Törvényszék 2016. november 23. napján kelt 11.P.20.920/2016/15. számú ítélete ellen, a felperes részéről 16. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 300.000 (háromszázezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a pontosított keresetében elsődlegesen bérleti díj, másodlagosan használati díj, harmadlagosan jogalap nélküli gazdagodás jogcímén kérte az alperest kötelezni a ingatlan 1 utcai tartószerkezetre 2000. évtől 2005. évig összesen 23.620.000 forint és késedelmi kamatai, az ingatlan 2 utcai tartószerkezetre 2000. évtől 2005. évig összesen 25.810.000 forint és késedelmi kamatai megfizetésére.

Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Vitatta a felperes igényérvényesítési jogosultságát, hogy a felperes tulajdonjogot szerzett a tartószerkezeteken. Megítélése szerint a 2000. október 15. és 25. napján kelt megállapodások a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján jóerkölcsbe ütközés, illetőleg színleltség miatt semmisek. Beszámítási kifogást terjesztett elő 16.000.000 forint és 775.560 forint bérleti díjra.

A Budapest Környéki Törvényszék 27.P.23.836/2011/55. számú ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla a 4.Pf.20.043/2016/4. számú végzésével hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hozatalára utasította.

A megismételt eljárásban a felperes a módosított keresetét változatlanul fenntartotta.

Az alperes továbbra is a kereset elutasítását indítványozta, a szerződés semmisségén túlmenően a keresettel szemben valamennyi megjelölt jogcím vonatkozásában elévülési kifogást is előterjesztett. A beszámítási kifogását változatlanul fenntartotta.

A Budapest Környéki Törvényszék a 11.P.20.920/2016/15. számú ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a le nem rótt kereseti és fellebbezési illetéket, valamint az állam által előlegezett költséget az állam viseli. Kötelezte a felperest, fizessen meg alperesnek 5.018.283 forint perköltséget, míg a felperes viseli a felmerült költségeit.

Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az cég 1 (a továbbiakban: kft.) egy 1996. március 27. napján kelt szerződéssel megvásárolt három darab, három budapesti társasház tetőszerkezetén elhelyezett fém tartószerkezetet. A kft. és az alperes 1998. február 5. napján bérleti szerződést kötött a reklám-tartószerkezetekre. A bérbeadó kft-nek két tagja volt, a felperes és a cégjegyzésre jogosult személy 1. A cég hivatalbóli törlési eljárás folytán 2001. szeptember 10. napjával szűnt meg. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a tartószerkezetek ingóságok, így önállóan forgalomképesek, és a társasházak mint tulajdonosok a tetőszerkezetükön ezek elhelyezésére vonatkozóan bérleti szerződést kötöttek a tartószerkezetek tulajdonosával, a kft-vel. A kft. és az alperes között is létrejött - a per tárgya szerinti - bérleti jogviszony, amely alapján a bérlő a tartószerkezet tartó funkcióját vette igénybe reklám elhelyezése céljából, mely szerződés alapján a bérbeadó kötelezettsége volt a tartószerkezet használatának rendelkezésre bocsátása, hogy arra a bérlő tulajdonában álló, szintén ingó dolog, a reklám rákerülhessen, amiért bérleti díj fizetésére volt köteles. A felperes a közte és a kft. között 1999. szeptember 15., majd 2000. október 15. és 2000. október 25. napján létrejött szerződésekre alapítottan terjesztett elő keresetet. Az elsőfokú bíróság a felperes perlési jogosultságát megállapította a Ptk. 432. § (3) bekezdésére, illetőleg a 328. § (1) bekezdésére is figyelemmel. A 2000. október 24. napján keletkezett taggyűlési jegyzőkönyvvel ellentétben azt állapította meg a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével, hogy a belépő tagoknak nem volt szándéka az üzletrész megszerzése, míg a kft. két tagja a céget ténylegesen nem akarta tovább működtetni, amelynek következményeként a cég hivatalból törlésre került. Az elsőfokú bíróság nem tartotta felderíthetőnek a reklám-tartószerkezetek könyv szerinti értékét, a felperes végkielégítésre jogosultságát és mértékét. Kiemelte, hogy 2000. október 24-én kelt, az üzletrészek átruházásáról szóló okirat mögött tényleges szándék nem volt, illetőleg az volt a szándék, hogy a felperes és a másik tag kiszálljon a cégből. Egy nappal később keletkezett a felperes tulajdonszerzését rögzítő okirat, amelyben a végkielégítésre való jogosultság és mérték ténylegesen rögzítésre nem került. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a szándék az volt, hogy a cég tagja saját maga és a felperes részére "kiszervezze" az egyetlen hasznot hajtó dolgot, a tartószerkezeteket. A bérleti díj szerződéssel történő engedményezésének felfüggesztő feltétele volt, hogy 2003. március 15. napjáig a tagi hitel ne kerüljön visszafizetésre, mely feltételnek a bekövetkezésére akkor lett volna reális esély, ha ezen időpontig a rendelkezést tevő ügyvezető a cég tagja és ügyvezetője marad. Ezzel szemben a megelőző napon született az a dokumentum, amelyben kifejezésre juttatta, hogy a céget nem kívánja tovább működtetni, ezáltal eleve kizárt volt, hogy felügyelni, irányítani és működtetni akarná a céget, hogy a feltétel bekövetkezésére reális esély legyen. A cég 2000. október 25. napját követően érdemi tevékenységet nem végzett, inaktív állapotban volt, amely a hivatalbóli törlését eredményezte. Miután a kft. ügyvezetője és a felperes volt maga a cég, szándékegységben tették mindezt, a célt az volt, hogy a felperes úgy szerezze meg az alperessel szembeni követelést, hogy reális és egyenértékű szolgáltatást nem nyújt, az egyéb kötelezettségektől szabadul. Az elsőfokú bíróság ezért a jóerkölcsbe ütközés okán a szerződések és azokon alapuló szerzési módok érvénytelenségét állapította meg. Kiemelte azt is, hogy a bérbeadó cég jogutód nélküli megszűnése megszüntette a bérleti szerződést. Mindezek alapján megítélése szerint a felperes nem szerezte meg a követelést. A felperes és a ingatlan 1 utcai társasház közötti perben hozott ítéletnek jelen perben relevanciát nem tulajdonított. Az elévülés kérdésében hangsúlyozta, hogy a követelés elévülését kellett vizsgálni. Az alperes 1998. április 1. és 2000. április 1. között a bérleti díjat megfizette, így 2000. április 1. napján vált esedékessé a következő időszak bérleti díja. A 2001. augusztus 20. napján kelt levél kapcsán kifejtette, hogy konkrét teljesítésre irányuló felszólítást nem tartalmazott, ugyanakkor a Ptk. 329. § (2) bekezdés értelmében az engedményezésről való értesítésnek megfelelhetett. A 2003. május 19. napi közlést, miután konkrét teljesítésre irányuló felszólítást nem tartalmazott, nem tartotta alkalmasnak az elévülés megszakítására. A 2003. augusztus 28. napján az alperes által átvett felszólító levél megszakította az elévülést, így ekkortól az 5 éves elévülési idő újra kezdődött. A 2005. szeptember 26-i levél, és a 2008. november 19-i e-mailt nem tartotta alkalmasnak az elévülés megszakítására. A 2011. május 5-i perindításra figyelemmel a követelés elévülését állapította meg, amelynek alapján a Ptk. 325. § (1) bekezdés szerint a követelés bírósági úton nem érvényesíthető. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben a felperes érvényesen megszerezte volna a követelést, akkor az elévült, bírósági úton nem érvényesíthető. Minderre tekintettel a beszámítási kifogást már nem vizsgálta.