BH 2007.3.96 A munkaköri feladatokra való alkalmatlanság azt jelenti, hogy a munkavállaló a számára kijelölt munkafeladatokat valamely személyében rejlő ok (képesség, adottság, készség) hiánya miatt - nem tudja ellátni - Ennek megállapítása nem történhet meg olyan időszakban, amely alatt a munkavállalót a törvény a munkavégzési kötelezettsége alól mentesíti [Mt. 107. § c) pont, 193/J. §, 193/P. §].

A felperes 2004. április 5-én operátor munkakörre létesített munkaviszonyt az alperesnél, az alperes kölcsönző a felperest az E. M. Kft. munkáltató részére kölcsönbe adta. A 2004. május 31-éig tartó határozott idejű munkaszerződést a felek 2004. június 30-áig, majd 2004. július 31-éig tartó határozott időre, ezt követően határozatlan időtartamúra módosították.

A felperes 2004. szeptember 17-étől 20-áig és szeptember 30-ától október 6-áig betegszabadságon volt, majd október 7-étől 20-áig táppénzes betegállományba került. Az alperes 2004. november 29-én a felperes munkaviszonyát az Mt. 193/J. § (3) bekezdés b) pont alapján 2004. december 16. napjával "rendes felmondással" megszüntette. Ennek indokaként a felperes említett betegszabadságára és táppénzére, valamint arra hivatkozott, hogy a felperes 2004. október 21-e óta nem jelent meg munkavégzésre, "ezáltal a termelés munkáját hátráltatta, munkaköri feladatait ellátni nem tudta".

A felperes 2005. január 11-én az Mt. 107. § c) pontjára, valamint az Mt. 85. §-ára hivatkozással keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságnál, amelyben az alperes jognyilatkozata jogellenességének megállapítását kérte azzal, hogy a munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Igényt tartott az elmaradt munkabérre, valamint a négy havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére. Egyidejűleg igazolási kérelmet nyújtott be, amelyben a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat eljárására, illetve a jogi segítővel való kapcsolattartásra vonatkozó tényeket adta elő.

A munkaügyi bíróság végzésével a felperes igazolási kérelmének helyt adott, a pert érdemben tárgyalta, és ítéletével a felperes keresetét elutasította. A döntés indokolásának lényege szerint a felperes a munkaszerződés megkötésével tudomásul vette, hogy a szerződés munkaerőkölcsönzés céljából jön létre. Az Mt. 193/B. § szerint a munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyra a törvény szabályait az Mt. XI. Fejezetében foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Ilyen eltérés az ún. kötött felmondási rendszer, ezért az Mt. 193/J. § (3) bekezdés b) pontja szerint, figyelemmel arra, hogy az Mt. 90. §-ában lévő felmondási tilalmat nem kell alkalmazni, alkalmatlanság címén a keresőképtelen munkavállaló munkaviszonya megszüntethető. A munkaügyi bíróság megítélése szerint aránytalanul súlyos terhet jelentene a kölcsönbeadó számára, hogy ha a kölcsönvevő részére az igényelt munkaerőt biztosítani nem tudná, de ennek ellenére a munkaviszony fenntartásával járó terheket viselnie kellene. A keresőképtelen állományt tehát a munkaügyi bíróság olyan ténynek tekintette, amely által az alperes jognyilatkozatában megjelölt felmondási indok megvalósult. Az Mt. 85. §-ával kapcsolatban kifejtette, hogy az e jogszabályban foglaltak szerinti eljárásra a kölcsönbe adó munkáltatónak "sem fizikailag, sem jogilag nincs meg a lehetősége". Az Mt. 107. § c) pont értelmében a munkavégzési kötelezettsége alól mentesülő munkavállalóra vonatkozóan a törvény nem zárja ki az Mt. 193/J. § (3) bekezdés b) pontjának alkalmazását.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete az Mt. 107. § c) pontjába ütközik. Arra is hivatkozott, hogy nincs olyan jogszabály, amely szerint az alkalmatlanság akkor valósul meg, ha a keresőképtelenség tartósan fennáll. Az adott ügyben a kölcsönbe vevő munkáltató arról tájékoztatta az alperest, hogy a felperest nem kívánja tovább kölcsönözni. A közléstől számított 30 napot követően az alperes az Mt. 193/J. § (3) bekezdés c) pontja alapján a felperes munkaviszonyát, amennyiben részére nem tud más munkát biztosítani, jogszerűen megszüntethette volna. Ezen túlmenően indokolatlan a keresőképtelenség alkalmatlanságként történő értékelése. Az Mt. 85. §-ával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy e jogszabály rendelkezése folytán a terhesség miatti keresőképtelenség nem minősül az Mt. 193/J. § (3) bekezdés b) pontja szerinti alkalmatlanságnak. A felperes vitatta, hogy a kölcsönbeadónak nem volt lehetősége a felperes ideiglenes áthelyezésére. Hangsúlyozta továbbá, hogy az alperes meg sem kísérelte, hogy a felperes részére más, egészségügyi szempontból megfelelő munkakört biztosítson. Az alperes fellebbezési ellenkérelme a fellebbezés elutasítására és az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult annak kiemelésével, hogy a felmondás oka nem a felperes veszélyeztetett terhessége, hanem az volt, hogy tartósan táppénzen, keresőképtelen állományban volt.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, és az 2005. június 16-án szűnik meg. Az alperest négy havi átlagkeresetnek megfelelő összeg, 440 000 forint megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság megítélése szerint a munkaügyi bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban az abból levont következtetései nem helytállóak. A keresőképtelen állapot nem azonos azzal, hogy a munkavállaló a munkaköri feladatait képes-e ellátni, tehát ez az állapot önmagában nem meríti ki az Mt. 193/J. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt feltételt. Az Mt. 193/J. § (2) bekezdése értelmében az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felperes a munkaköri feladatok ellátására alkalmatlan. E kötelezettségének az alperes nem tett eleget. A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy a felperes terhességéről a munkaviszony megszüntetésekor az alperes tudott, ez pedig felveti annak valószínűségét, hogy a munkaviszony megszüntetésére valójában ezért került sor. A másodfokú bíróság ezzel összefüggésben a 2003. évi CXXV. törvény 8. § (1) bekezdésre, a 2004. évi CX. törvénnyel kihirdetett egyezmény 11. cikkére, a 2004. évi CXI. törvénnyel kihirdetett egyezmény 8. cikkére, valamint az Európai Közösségek Bíróságának döntéseire utalással arra következtetett, hogy az alperes a munkaviszony felmondással történt megszüntetésével a felperest anyasága (terhessége) miatt hátrányosan megkülönböztette. Ezért az alperest az Mt. 193/M. § (2) bekezdés alapján marasztalta, míg elmaradt munkabér hiányában az erre irányuló kérelmet elutasította.

A másodfokú bíróság jogerős ítélete ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Előadta, hogy a felmondás oka nem közvetlenül a felperes terhessége volt, hanem az, hogy a hosszan tartó táppénzes állománya miatt nem tudott munkát végezni. A másodfokú bíróságnak a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozóan levont következtetése azért téves, mert nincs más összehasonlítható helyzetben lévő személy, másrészt a táppénzes állományban lévőkre vonatkozóan egyébként irányadó jogszabályokat (felmondási tilalmakat) a törvényalkotó egységesen kiemelte a munkaerő-kölcsönzés céljából létrejött munkaviszonyra irányadó szabályok közül. Az alperes vitatta a másodfokú bíróságnak az anyaság védelméről szóló nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos jogi álláspontját is, mivel ez nem felel meg az Mt. 193/P. §­ának. Mindezek miatt az alperes - tartalmilag - a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a kártérítés leszállítását kérte azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság az ítélet végrehajtását a felülvizsgálati kérelem tárgyában meghozott döntésig függessze fel.