500/B/1994. AB határozat
a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 86. és 87. §-ai, és a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Munkaügyi Kollégiuma MK 154. számú állásfoglalása alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 86. és 87. §-ai alkotmányellenességének megállapítására és e rendelkezések megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Munkaügyi Kollégiuma MK 154. számú állásfoglalása alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat, alkotmányjogi panaszt, továbbá az ezzel összefüggésben előterjesztett egyéb kérelmeket visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) indítvánnyal támadott 86. és 87. §-a a munkaviszony megszűnésének és megszüntethetőségének eseteit szabályozza. Az Mt. 86. § szerint a munkaviszony a törvény erejénél fogva megszűnik a munkavállaló halálával, a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével és a határozott idő lejártával. A 87. § (1) bekezdése alapján a munkaviszony megszüntethető a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével, rendes felmondással, rendkívüli felmondással és azonnali hatállyal a próbaidő alatt. A (2) bekezdés szerint a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatokat írásba kell foglalni. A (3) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy az (1)-(2) bekezdésben foglalt rendelkezésektől érvényesen eltérni nem lehet.
Az indítványozó sérelmezi, hogy a vonatkozó rendelkezések nem tartalmaznak szabályt a munkáltató személyében jogutódlással bekövetkező változás esetére. Megfelelő törvényi rendelkezés hiányában a legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának MK 154. számú állásfoglalása mondja ki, hogy a munkaviszonyt a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás nem érinti. Ehhez képest a jogelőddel létesített munkaviszony a jogutóddal változatlanul fennáll, és különösen a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából az e munkaviszonyban töltött időket együttesen kell számításba venni.
Az indítványozó kifogásolja, hogy a Legfelsőbb Bíróság idézett állásfoglalása nyomán megszilárduló jogalkalmazási gyakorlat mint "élő jog" ellentétes az Alkotmánynak a munka és a foglalkozás szabad megválasztását biztosító 70/B. § (1) bekezdésével, mert a munkavállalót akarata ellenére arra kényszeríti, hogy olyan munkáltatónak végezzen munkát, akivel korábban munkaszerződést nem kötött, vagy pedig munkaviszonyát saját maga kényszerül felmondani, holott a munkáltató oldalán merül fel a felmondás okául szolgáló körülmény.
Az indítványozó sérelmezi továbbá, hogy a hivatkozott rendelkezések illetve a kollégiumi állásfoglalás az új munkáltatót kényszeríti, hogy olyan kötelezettségekért is helyt álljon, amelyek a korábbi munkáltató érdekkörében merültek fel, míg a volt korábbi munkáltató indokolatlanul mentesül a munkaviszony megszüntetésének kötelezettsége és az ehhez kapcsolódó anyagi következmények (felmondási és felmentési idő, végkielégítés stb.) alól. Ez a szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdését, mely kimondja, hogy a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
Az indítványozó annak megállapítását kérte, hogy az Mt. 86-87. §-ai az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlatban alkotmányellenesen élnek, ezért indítványozta az Mt. kifogásolt rendelkezéseinek a megsemmisítését.
2. Egy további indítványozó a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma MK 154. számú állásfoglalásának alkotmányossági felülvizsgálatát kérte. Indítványozta annak megállapítását, hogy az állásfoglalás egyrészt sérti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alkotmányos jogot, másrészt az tévesen értelmezi az Mt. 209. §-át, amikor e rendelkezést olyan jogviszonyokra is kiterjeszti, amelyekre az a törvény helyes értelme szerint nem alkalmazható. Az indítványozó kérelme arra is vonatkozott, hogy az Alkotmánybíróság hívja fel a törvényhozó figyelmét az állásfoglalással érintett jogviszonyok tárgyában a megfelelő jogalkotásra, és a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumát az állásfoglalás felülvizsgálatára, továbbá az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseivel való összhang megteremtésére.
3. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma MK 154. számú állásfoglalásával összefüggésben egy indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Ebben indítványozta az állásfoglalás alkotmányossági felülvizsgálatát, alkotmányellenessége megállapítását és annak kimondását, hogy az állásfoglalás a Legfelsőbb Bíróság Mfv. I. 10. 439/1993. számú ítéletével elbírált konkrét ügyében nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és együttesen bírálta el.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozatlannak találta.
1. Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alapjog pedig magába foglalja annak negatív oldalát is: alapjogot arra, hogy senki nem kényszeríthető olyan munkáltatóval munkaviszonyba, akivel munkaszerződést nem kötött és nem is kíván kötni, akinél munkát végezni egyáltalában nem akar. Az alapvető jogok negatív oldalával az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában foglalkozott. Az 1282/B/1993. AB határozatában (ABK 1994, június, 321.) például kimondta, hogy egy pozitív alkotmányos alapjog magába foglalja az arra vonatkozó alapjogot is, hogy a személy ezzel a jogával egyáltalában ne éljen.
Az alkotmányos szabadságjogoknak általában van negatív oldala: az alapjog az Alkotmány által garantált szabadságjogot jelent arra is, hogy az állam lehetővé teszi és biztosítja a joggyakorlástól való tartózkodást, azaz senkit se kényszeríthet arra, hogy alapjogával éljen is.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott rendelkezések nem állnak ellentétben a vonatkozó alapjogok ilyen értelmezésével és felfogásával. Az Mt. 86. és 87. §-ában foglalt rendelkezések és az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének szabálya között az indítványok szerinti tartalmi összefüggés nem áll fenn. E támadott rendelkezések a munkaviszony ex lege megszűnésének és a szerződési szabadságon nyugvó megszüntethetőségének esetköreit szabályozzák; nincs olyan tartalmuk, melynél fogva a munkavállaló köteles volna olyan munkaviszonyt fenntartani, amelyet nem akar. A munkafeltételekben beálló változás esetén is a munkavállaló az Mt. 87. § (1) bekezdés b) pontja alapján munkaviszonyát rendes felmondással megszüntetheti. Az Mt. 89. § (1) bekezdése szerint ugyanis a határozatlan idejű munkaviszonyt a munkavállaló bármikor felmondhatja. Ettől a szabálytól érvényesen eltérni sem lehet, azaz e rendelkezés megfelelő törvényi garanciája az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalának: a törvény alapján senki nem kényszeríthető arra, hogy akarata ellenére a munkaviszonyt fenntartsa vagy tovább dolgozzon.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanúgy a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog törvényi garanciáit szolgálják azok a szabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a munkáltató személyében bekövetkező változás a munkaviszony automatikus megszűnését eredményezze, illetőleg az a munkáltató részéről történő munkaviszony megszüntetésének oka lehessen. Az indítványozóknak az az érve, hogy jogutódlással a munkáltató felmondási kötelezettségének kellene beállnia, mert ez biztosítaná a munkavállalók részére a munkaviszony megszüntetésével járó kedvezményeket (felmentési idő, végkielégítés stb.), nem alkotmányos érv. Egyrészt azért, mert ezekre a kedvezményekre nincs a munkavállalóknak alkotmányos joga, másrészt azért, mert az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdéséből jogutódlás esetére a munkáltató felmondási kötelezettsége nem következik. Ha a munkavállaló a jogutód munkáltatóval munkaviszonyát nem kívánja fenntartani, alkotmányos alapjogának negatív formájával szabadon élhet; munkaviszonyát felmondással megszüntetheti, nem illetik azonban meg azok a kedvezmények, amelyek munkáltatói felmondás esetén a számára járnak. Ezzel azonban semmiféle alkotmányos jog nem sérül.
2. Az indítványozók álláspontja szerint az Mt. kifogásolt rendelkezései, továbbá az azok tartalmát adó, a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának állásfoglalása nyomán kialakult állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat, mint "élő jog", ellentétes az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésével is, amely rendelkezés szerint a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
A rendelkezések között azonban alkotmányjogilag releváns összefüggés nincs. A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás esetén az új munkáltató a régi munkáltató jogi helyzetébe lép. Rendelkezik tehát mindazon jogokkal és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a korábbi munkáltatót illették, illetőleg terhelték.
A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás tehát jogok és kötelezettségek átszállását jelenti. Éppen ebből következik a munkáltató és a munkavállaló közötti munkaviszony folytonossága is. Ennek azonban a jog- és esélyegyenlőség alkotmányos elvével értékelhető kapcsolata nincs, ezért ezen az alapon se állapítható meg a sérelmezett rendelkezések alkotmányellenessége. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.
3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja értelmében az Alkotmánybíróság hatáskörébe a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányosságának utólagos vizsgálata tartozik. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény határozza meg a jogszabályok fajtáit: és az állami irányítás egyéb jogi eszközeit. A Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalása nem minősül sem jogszabálynak, sem az állami irányítás egyéb jogi eszközének.
Ezért az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma MK 154. számú állásfoglalásának alkotmányossági vizsgálatára vonatkozó indítványokat - ideértve az állásfoglalást sérelmező alkotmányjogi panaszt is - hatáskör hiányában visszautasította. Az Alkotmánybíróságnak arra sincs hatásköre, hogy a jogalkotó figyelmét a jogszabály, a Legfelsőbb Bíróság figyelmét pedig az állásfoglalás korrekciójára felhívja, ezért az erre irányuló kérelmeket is visszautasította.
Budapest, 1995. február 20.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró