1282/B/1993. AB határozat
a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 364. § (1)-(2) bekezdései alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt előterjesztett alkotmányjogi panasz tárgyában, továbbá jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránt benyújtott indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 364. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt és ugyane jogszabály 364. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése iránti indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó - pertársával, a II. rendű felperessel együtt - a Magyar Gazdasági Kamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság előtt szerződés érvénytelenségének megállapítása és kártérítés megfizetése iránt peres eljárást kezdeményezett.
A választottbíróság a felperesek keresetét elutasította, az alperesi viszontkeresetnek pedig részben helyt adott.
1993. november 23-án - az ítélet meghozatalát és kézbesítését követően - a felperesek a Választottbíróság elnökénél elfogultsági kifogást terjesztettek elő az eljáró választottbírósági tanács két tagjával szemben. Az elfogultsági kifogás szerint a tanács két tagjától a per tárgyilagos és elfogulatlan elbírálása nem volt várható, az elfogultsági kifogás alapjául szolgáló beosztásuk összeegyeztethetetlen a bírói függetlenséggel.
Az Állandó Választottbíróság elnöke az 1993. december 10-én kelt végzésével a felperesek által benyújtott elfogultsági kifogást - az ügyben eljárt választottbírák nyilatkozatának beszerzését és bizonyítás lefolytatását követően - elutasította. Utalt arra, hogy az eljárás folyamán a feleknek nem volt észrevételük az eljáró választottbírósági tanács összetétele ellen, sőt az első tárgyaláson kérdésre kifejezetten úgy nyilatkoztak, hogy az eljáró bírák személyével kapcsolatban kifogásuk nincs. A feleknek ezt a nyilatkozatát a tárgyalási jegyzőkönyv rögzíti. Kifejtette, hogy az ítélethozatalt követően az elfogultsági kifogásnak való helytadás az eljárást "kétfokúvá" tenné, erre azonban az állandó választottbírósági eljárásban lehetőség nincs. Erre, valamint arra figyelemmel, hogy a beszerzett bizonyítékok és nyilatkozatok szerint az eljárás minden vonatkozásában elfogulatlanul és pártatlanul folyt, az érintett bírák kizárására irányuló indítványt elutasította.
2. Az I. rendű felperes a választottbírósági ítélet kézbesítésétől számított 60 napon belül - 1993. december 10-én - alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál, amelyben kérte a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 364. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének a megállapítását és megsemmisítését, továbbá annak kimondását, hogy a megsemmisített rendelkezés a panasz alapjául szolgáló választottbírósági eljárásban nem alkalmazható. Kérte továbbá - utólagos normakontroll keretében - a Pp. 364. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is.
Az indítványozó a panaszban megismételte a választottbírósági eljárás során benyújtott elfogultsági kifogásban foglaltakat és utalt arra, hogy a választottbírósági eljárásban olyan bírák jártak el, akiktől az ügy tárgyilagos és pártatlan elbírálása nem volt várható. Ám a Pp. támadott rendelkezése nem teszi lehetővé, hogy a fél, továbbá az, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz, a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérje a bíróságtól, ha a választottbírósági szerződésnek a bíróság megalakítására vagy a határozathozatalra vonatkozó rendelkezéseit megsértették, mert az ilyen perindítást a Pp. 364. § (1) bekezdése - a szervezett (kamarai) választottbíróság tekintetében - kifejezetten kizárja. Mivel a választottbírósági ítélet végérvényes, ellene sem fellebbezésnek, sem egyéb jogorvoslatnak helye nincs, az érvénytelenítési kereset kizárása - a vonatkozó és hasonló esetekben - sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított, a bírósághoz fordulás jogát, ezért a Pp. sérelmezett szabálya alkotmányellenes. Az indítványozó álláspontja szerint a bírói úthoz való jogosultság alapjog, amelynek kizárása abban a körben, amelyre az indítvány vonatkozik, azaz a legalapvetőbb eljárási garanciák súlyos megsértése esetében, alkotmányosan megengedhetetlen.
Utalt az indítványozó arra, hogy a Pp. 362. §-a az ún. eseti (ad hoc) választottbírósági eljárásokban - az európai választottbírósági normákkal és gyakorlattal egyezően - lehetővé teszi, hogy a sérelmet szenvedő fél - bizonyos esetekben, így a jelen eljárás alapját képező esetben is - a rendes bíróságtól kérje a választottbírósági ítélet érvénytelenítését. Teljesen indokolatlan és minden ésszerű alapot nélkülöz a Magyar Gazdasági Kamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság megkülönböztető kedvezményezése. Az alkotmányjogi panasz alapját képező ügyben eljárt két választottbíró - eljárásjogi értelemben - az ügyben "abszolút kizárt" volt, következésképpen "szabálytalanul megalakított bíróság" hozott a perben ítéletet. Ez ellen a választottbírósági ítélet ellen a bírói út kizárása alkotmányellenes rendelkezés.
Végül hivatkozott az indítványozó arra, hogy a Pp. 364. §-ának (1) és (2) bekezdései a jogbiztonság sérelmét is jelentik, mert a választottbírósági eljárásban részt vevő feleket a legalapvetőbb eljárásjogi garanciáktól fosztják meg. Ezért az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése keretében kérte a támadott törvényi rendelkezés alkotmányellenessége megállapítását, megsemmisítését, továbbá annak kimondását, hogy a Pp. 364. § (1) bekezdése a sérelmezett választottbírósági eljárásban nem alkalmazható. Kérte egyúttal a Pp. 364. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének a megállapítását is.
II.
1. A Pp.-nek az alkotmányjogi panasszal támadott 364. § (1) bekezdése szerint a Magyar Gazdasági Kamara mellett szervezett Kamarai Választottbíróság eljárására a 361-363. §-ok nem alkalmazhatók. A kamarai választottbíróság részére -megkeresés esetében - az illetékes helyi bíróság a bizonyítás lefolytatásával, valamint a választottbíróság által lefolytatott bizonyítás során szükséges kényszerítő eszközök alkalmazásával jogsegélyt nyújt.
Az utólagos normakontroll keretében támadott 364. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés kimondja, hogy a kamarai választottbíróság ítélete, marasztaló végzése és a végzéssel jóváhagyott egyezség végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok irányadók.
A Pp. 362. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy a fél, továbbá az, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz, keresettel az ítélet érvénytelenítését kérje, ha - egyebek között - a választottbírósági szerződésnek a bíróság megalakítására, vagy a határozathozatalra vonatkozó rendelkezéseit megsértették. A Pp. 362. §-a további érvénytelenítési eseteket szabályoz, a Pp. 363. §-a pedig a választottbírósági ítélet érvénytelenítése tárgyában eljáró bíróság hatáskörét és illetékességét jelöli ki.
2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz és az indítvány elbírálása során az alábbi alkotmányi rendelkezésekre volt figyelemmel:
Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
Az Alkotmánybíróság a panasz elbírálása során tekintettel volt az Abtv. 48. §-ában foglalt rendelkezésre, amely szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének határideje - a jogerős határozat kézbesítésétől számított - 60 nap. Az Alkotmánybíróság eljárására egyébként alkotmányjogi panasz esetén az Abtv. 40-43. §-aiban foglalt rendelkezések az irányadók.
III.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt és az utólagos normakontrollra irányuló indítványt megalapozatlannak találta.
1. Az Alkotmánybíróság a Pp. 364. §-ának alkotmányosságát az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt, a jogorvoslathoz fűződő alapjog összefüggésében már vizsgálta és 604/B/1990. AB határozatában (ABH 1992, 443-445.) megállapította, hogy a Pp.-nek az a rendelkezése, amely a Kamarai Választottbíróság esetében az egyéb választottbíróságok eljárására kötelező szabályok alól kivételt tesz és a jogorvoslat tekintetében is egyedül a szervezet szabályozását rendeli alkalmazni, az indítványban felhozott jogorvoslathoz fűződő alkotmányos alapjogot nem sérti. A határozat megállapítása szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt azzal a rendelkezéssel, amely szerint a személyeknek alapvető joga az, hogy - a törvényekben meghatározottak szerint - jogorvoslattal élhessenek az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogukat, vagy jogos érdeküket sérti, nem áll ellentétben az, hogy a személyek - meghatározott esetekben - a jogorvoslathoz fűződő jogok gyakorlását saját maguk mellőzzék vagy azt maguk kizárják. A választottbíróság - miként az elnevezéséből és jogi szabályozottságából is következik - a szerződéses szabadság alapján választható szerv a jogviták eldöntésére. A választással az érdekeltek egyúttal elfogadják a Kamarai Választottbíróságnak azt az általuk is előzetesen megismerhető szabályzatba foglalt eljárási rendjét, amely szerint a leendő döntés ellen nincs, vagy csak korlátozottan van jogorvoslati lehetőség. A választottbírósági szerződéssel tehát a szerződő felek -szerződési szabadságuknál fogva - maguk döntenek úgy, hogy a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos joguk gyakorlásáról lemondanak.
Az idézett határozatból megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság a Pp. 364. § (1) bekezdésében írt, támadott rendelkezést csak az indítványban megjelölt jogorvoslathoz fűződő alapjog tekintetében vizsgálta, így az Alkotmánybíróság korábbi határozata nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a támadott jogszabály más alkotmányos alapjog vonatkozásában már nem állja ki az alkotmányosság próbáját. Ezért az Alkotmánybíróság a jelen indítványt érdemben, az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének kontextusában bírálta el.
2. Helytálló az indítványozónak az az álláspontja, amely szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a bírósághoz fordulás alapjogát is tartalmazza. Az Alkotmánybíróság először a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában (ABH 1992, 67.) fejtette ki, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján a jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye, amely alkotmányos alapjog - hasonlóan a többi szabadságjoghoz -, magában foglalja annak szabadságát is, hogy e jogával ne éljen. Részletesebben fejtette ki ezzel az alapjoggal kapcsolatos álláspontját az Alkotmánybíróság az 59/1993. (XI. 29.) AB határozatában (ABH 1993, 355.) annak megismétlésével, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése - az eljárási garanciákon túl - a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogát is szabályozza. Az alapvető jogból következően pedig az államra az a kötelezettség hárul, hogy - egyebek között - a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. A bírósághoz való fordulás alapvető joga ugyanakkor nemcsak a bírósági eljárások kezdeményezésének, a beadványok előterjesztésének stb. jogára szorítkozik, hanem egyúttal a bírósági eljárásban a fél pozícióját, biztosítja a személyeknek.
Az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában (ABK január, 6-8.) pedig kifejtette, hogy az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A jogvitában érdekelt fél önrendelkezési joga körébe tartozik az az alkotmányos alapjog, hogy ügyét bíróság elé vigye. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tehát mindenkinek ahhoz biztosít jogosultságot, hogy saját jogát a független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, vagy e jogával ne éljen.
Az idézett határozatokban az Alkotmánybíróság egyúttal rámutatott arra is, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem jelent korlátoz-hatatlan alanyi jogot a perindításra, és kifejtette azt is, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez a rendelkezés nem jelenti azt sem, hogy a jogvitában érdekelt fél erről az alapjogáról saját maga szabadon ne rendelkezhetne. A bírósághoz fordulás joga, a bíróság igénybevételére vonatkozó alapjog magába foglalja annak negatív oldalát is: alapjogot arra, hogy a személy ezzel a jogával ne éljen.
3. Az Alkotmánybíróság a 13/1990. (VI. 18.) AB határozatában (ABH 1990, 55-56.) kifejtette, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaság lényegi eleme a szerződési szabadság. A szerződési szabadság - amelyet az Alkotmánybíróság önálló alkotmányos jognak tekint - abban az általános szabályban érvényesül, amelyet, a Polgári Törvénykönyv 200. § (1) bekezdése rögzít. Eszerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek. Az Alkotmánybíróság a szerződési szabadsággal kapcsolatos alkotmányjogi álláspontját a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában (ABH 1991, 153-154.) tovább részletezte.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalából, a bírósághoz fordulás jogának negatív aspektusából és a szerződési szabadság alkotmányos jogából következik, hogy a szerződő feleknek joguk van arra, hogy egyező szerződési akarattal bizonyos jogszabály által biztosított lehetőségekről kifejezetten lemondjanak, illetőleg a törvényes lehetőségek igénybevételét - amennyiben azok nem feltétlen érvényesülést kívánó rendelkezések - megállapodásukkal kifejezetten kizárják. Vagyis az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalát - a bírósághoz fordulás jogáról való lemondást - a szerződő felek a szerződés elemévé is tehetik. Az 57. § (1) bekezdésébe foglalt alapjog negatív vonatkozása eszerint nemcsak úgy gyakorolható, hogy a fél jogai érvényesítése érdekében nem fordul bírósághoz (pl. követelését hagyja elévülni), de úgy is, hogy egy konkrét jogviszonyban e joglemondását megállapodásba, szerződésbe foglalja.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szerződő feleknek ilyen joga jogvitájuknak szerződéssel választottbírósági útra terelése. Ez a jog éppen azt jelenti, hogy a szerződő felek lemondanak a bírói úthoz való jogukról, illetőleg a jogorvoslathoz való alkotmányos jogukról, akár úgy, hogy a törvény e joglemondás mellett bizonyos garanciákat biztosít a számukra, akár pedig úgy, hogy joglemondásuk e garanciákra is kiterjed. A bírósághoz fordulás alapjogának lényegéhez tartozik e jogról való lemondás szerződésbe foglalhatósága is valamely konkrét jogviszonyban vagy eljárásban.
Mivel az Alkotmány 57. §-át nem lehet úgy értelmezni, hogy akár a bírói úthoz való jog [57. § (1) bekezdés], akár a jogorvoslathoz való jog [57. § (5) bekezdés], "erősebb" alapjog lenne a másiknál, az Alkotmánybíróság a jelen indítvány elbírálása során is irányadónak tekintette a 604/B/1990. határozatában foglaltakat és megállapította, hogy mind a bíróság igénybevételére vonatkozó jog, mind pedig a jogorvoslati jogosultság alapjoga nemcsak pozitív, hanem negatív irányban is érvényesül, vagyis magába foglalja e jogok nem gyakorlásának a szabadságát is, akár a konkrét joglemondás szerződésbe foglalásával.
IV.
1. A választottbíráskodás két szerződésen alapszik. Az egyik a választottbírósági szerződés, amelyben a felek a törvény által meghatározott keretben és módon megállapodnak abban, hogy valamilyen köztük levő, egyébként "rendes" polgári bírói útra tartozó ügyben az általuk választott személyek döntsenek, a másik szerződés pedig a feleknek a választottbíróval (vagy választottbírákkal, választottbírósággal) kötött szerződése. Ez a szerződés a választottbíróság és a fél között kötelmi (megbízási) jogviszonyt hoz létre, amelynek polgári anyagi jogi jogkövetkezményei vannak, illetőleg lehetnek.
Az indítvánnyal összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Pp. támadott, illetőleg érintett rendelkezései a választottbíróságnak két alfaját ismerik, éspedig, az eseti (ad hoc) választottbíróságot és a szervezett választottbíróságot, amely utóbbi a Magyar Gazdasági Kamara mellett működik. A szervezeti és az eseti választottbíráskodás jogi természete lényegében azonos, mindkét szerződés előfeltétele a szervezett választottbírósági eljárás igénybevételének is. A szervezett (kamarai) választottbíróságnál azonban a felek kötöttsége a bírák személyének megválasztásában (csak a választottbírói névjegyzékbe felvett bírák közül jelölhetnek bírót) és abban áll, hogy a felek teljes egészében alávetik magukat a szervezett választottbíróság eljárási rendjének, a Választottbíróság Eljárási Szabályzatának.
A választottbíráskodás elméleti alapja az, hogy a felek anyagi jogaik felett szabadon rendelkezhetnek. Ez az alkotmányos önrendelkezési jogból következő jogosultság pedig nyilvánvalóan kiterjed az eljárásjogi jellegű szerződések megkötésének szabadságára, így az eljárásjogi természetű választottbírósági szerződésből folyó jogok és kötelezettségek meghatározására is.
Nincs, és nem is kerülhet senki olyan helyzetbe, hogy a szerződést, amelynek alapján esetleges jogvitáját választottbíróság bírálja el, köteles legyen megkötni. (Az Alkotmánybíróság itt most egyes nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek vizsgálatától eltekint, mert azok az ügy elbírálása szempontjából irrelevánsak.) A szerződési szabadság pedig arra is kiterjed, hogy amennyiben az érdekeltek jogvitájukat választottbírói útra terelik, egyúttal elfogadják a Kamarai Választottbíróságnak azt az általuk előzetesen is ismert (de legalábbis megismerhető) szabályzatba foglalt eljárási rendjét, amely szerint a bírói út igénybevételét a választottbírósági ítélettel szemben - részben vagy egészben - kizártnak kell tekinteni. A feleknek ez a joga az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt bírósághoz fordulás alapjogának negatív oldalából következik, amelynek alapján a szerződés tartalmává tehetik azt a rendelkezést is, hogy e jogukkal nem élnek, e jogukról kifejezetten lemondanak.
A Magyar Gazdasági Kamara mellett szervezett Választottbíróság eljárási szabályzata 18. §-a tartalmazza a választottbírák vagy az elnök személyével szembeni kifogás jogát és a kifogás elintézésének módját is. A 18. § (4) bekezdése szerint, amennyiben két választottbíró ellen jelentenek be kifogást, a kifogás tárgyában a választottbíróság elnöke dönt. A választottbíróság elnökének döntése ellen -csakúgy mint a választottbírósági ítélet érvénytelenítése miatt - bírói út igénybevételének - a Pp. sérelmezett rendelkezése szerint - helye nincs. A választottbírósági szerződés megkötésekor a felek e rendelkezések elvárható ismeretében kötik meg megállapodásukat, vagyis a bírói út igénybevételéről a szerződés megkötésével végérvényesen lemondanak. A szerződési szabadság alkotmányos joga és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldala a felek szabadságát erre az esetre is biztosítja, vagyis más megfogalmazásban, nincs olyan más alkotmányos jog, amely a felek szabadságát a bírói út igénybevételére vonatkozó jog gyakorlásáról történő lemondás tekintetében kizárná. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében garantált jog tehát a szerződéses szabadság alkotmányos jogának részévé tehető, akár pozitív, akár negatív oldalát tekintve.
2. Kétségtelen, hogy a Pp. támadott rendelkezése a szervezett (kamarai) választottbíróságra a Pp. ún. processzuális minimumokat kimondó szabálya alkalmazását nem teszi lehetővé. Ezek közé a processzuális minimumok közé tartozik a Pp. 362. § (1) bekezdés b) pontjának az ad hoc választottbírósági eljárással kapcsolatos az a rendelkezése, amely szerint a választottbírósági ítélet érvénytelenítését kérheti a fél, ha a választottbírósági szerződésnek a bíróság megalakítására vagy a határozathozatalra vonatkozó rendelkezéseit megsértették. Az ad hoc választottbírósági eljárásnál azonban a felek szerződési akarata nem fogja át a választottbírósági eljárás rendjét, mert az eseti választottbírósági ügyekben az eljárási szabályokat is a felek maguk alakítják ki és érvényesítik. Az eseti és a szervezett választottbíróság eljárása között éppen az az egyik alapvető különbség, hogy az utóbbinál a felek szerződési nyilatkozata az eljárási szabályokra nézve is "alávetést" tartalmaz, amely azonban a felek kényszertől mentes, szabad akaratelhatározásán alapszik. Egyetlen alkotmányi rendelkezésbe sem ütközik a feleknek biztosított az a lehetőség - mint a szerződési szabadság eljárásjogi megnyilvánulása -, hogy alávessék magukat egy előre közzé tett és rendelkezésükre álló eljárási rendnek, perrendi szabályzatnak. Ha pedig ez az eljárási szabályzat a bírói út igénybevételének a kizárását is tartalmazza, a felek e kizárás elfogadására vonatkozó rendelkezési jogosultsága az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből következik.
3. Nem helytálló az indítványozónak az az érvelése, amely szerint a "világ valamennyi választottbírósága által hozott ítélet érvényteleníthető a Pp. 362. §-ának (1) bekezdésében felsorolt esetekben". Az indítványban foglaltakkal ellentétben az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kortársi nemzetközi választottbírósági gyakorlat a választottbírósági ítéletek rendes bíróság előtt történő megtámadhatósága kérdésben különböző és egymástól eltérő megoldásokat alkalmaz.
Kétségtelen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Kereskedelmi Jogi Bizottságának 1985. június 21-én kelt mintatörvénye [UNCITRAL Model Law on International Commercial Arbitration (United Nations document A/40/17, annex I.) 36. cikkének (IV.) pontja szerint a választottbírósági határozat a rendes bíróság előtt megtámadható, ha a választottbíróság megalakítása vagy eljárása nem felelt meg a felek közötti megállapodásnak. Ugyanezen szervezet, az UNCITRAL 31/98 számú, 1976. december 15-én hozott dokumentuma, az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának Választottbírósági Szabályzata (mintaszabályzat) a bírói út igénybevételét viszont ilyen esetekben sem teszi lehetővé. A Magyar Gazdasági Kamara Állandó Választottbíróságának szabályzata - több más európai ország választottbírósági eljárási rendjéhez hasonlóan - ezen a mintaszabályzaton - és nem a mintatörvényen - alapszik, és a Pp. támadott rendelkezése sem idegen az európai államok jogi megoldásaitól. Más kérdés, hogy a nemzetközi jogfejlődés abba az irányba halad, amely - bizonyos szűk körben -az állandó választottbíróság ítélete ellen is megengedi az érvénytelenítési kereset benyújtását. Ennek megfelelően készült el a választottbírósági eljárást szabályozó magyar törvény tervezete is, amely azonban országgyűlési tárgyalásra még nem került.
4. A fentebb kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Pp. 364. § (1) bekezdésében írt rendelkezés alkalmazásakor fogalmilag sem sérülhet a bírói út igénybevételéhez való alkotmányos jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdés], mert e jog magába foglalja annak szabadságát is, hogy a fél e jogával ne éljen, arról egy konkrét jogviszonyban szerződéssel kifejezetten lemondjon. Mivel a választottbíróság felhatalmazása arra, hogy valamely jogvitát végérvényesen eldönt-sön, a felek - eljárásjogi tartalmú - magánjogi szerződésén alapszik, nem sért alkotmányos rendelkezéseket és elveket, ha a felek vitájukat oly módon rendezik, hogy azt választottbíróság elé tárják, s annak döntését véglegesnek fogadják el, kizárva az ítélet érvénytelenítési lehetőségét is.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Pp. 364. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt megalapozatlannak találta és ezért azt elutasította.
5. A Pp. 364. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességére vonatkozóan az indítvány egyáltalában nem tartalmaz érveket, e rendelkezés az indítványban felhívott alkotmányos szabályokkal értékelhető összefüggésben nincs, ezért az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollal kapcsolatos indítványt is megalapozatlannak ítélte és elutasította.
Budapest, 1994. június 22.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró