BH 2004.6.239 A szokásos tartózkodási hely fogalmának értelmezése a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alkalmazása során [1979. évi 13. tvr. 2. §, 12. §; 1986. évi 14. tvr. 3. §].

A bíróság jogerős végzésével elutasította kérelmező által előterjesztett azt a kérelmet, mely a kérelmezettel közös, T. utónevű gyermekének a szülők V. állambeli volt közös lakóhelyére történő visszavitelére irányult.

A megállapított tényállás szerint az amerikai állampolgárságú kérelmező és a magyar-angol állampolgárságú kérelmezett 1999 augusztusában Magyarországon kötöttek házasságot, melyből 2000. február 3-án T. nevű gyermekük született. A házasfelek közös háztartásukban nevelték a kérelmezett előző házasságából 1994-ben született, és a kérelmezettnél elhelyezett N. nevű gyermekét is.

A kérelmező 1996 októberétől Magyarországon dolgozott és a házastársak itt kezdték meg az együttélést is. 1999 végén a kérelmező kedvezőbb álláslehetőség elfogadásával Amerikában, V. államban vállalt munkát és odaköltözött. A kérelmezővel történt megállapodás sze­rint a kérelmezett 2000 tavaszán mindkét gyermekével a férje után utazott V.-ba, ahol kezdetben bérelt lakásban laktak, majd saját tulajdonú ingatlant vásároltak, azt berendezték, T.-t óvodába, N.-t pedig iskolába íratták be.

A kérelmezett gyermekeivel minden évben két alkalommal több hétig Magyarországon tartózkodott, ilyenkor rövidebb időt a kérelmező is itt töltött velük. 2002 karácsonya előtt a család a szokásoknak megfelelően Magyar­országra utazott, ahonnan a kérelmező december 25-én tért vissza az Egyesült Államokba, a kérelmezettnek pedig 2003. január elejére volt repülőjegy helyfoglalása, melyet a kérelmező visszautazását követően február végére tett át. 2003. február 28-a után közölte a kérelmezővel, hogy nem fog visszatérni az Egyesült Államokba, gyermekeit pedig már 2003. január elejétől Magyarországon, angol nyelvű óvodába, illetve iskolába íratta be.

A kérelmező a szükséges jogi tájékozódást követően 2003. április 18-án kérelemmel fordult a bírósághoz a közös gyermek azonnali visszavitelének elrendelése érdekében. Arra hivatkozott, hogy a gyermek Magyarországon való visszatartása jogellenes, mert a szokásos tartózkodási helye az Egyesült Államokban volt, végleges Magyarországra hozatalához sem az ideutazás előtt, sem azt követően nem járult hozzá, az így kialakult helyzet pedig sérti a gyermek felett korábban közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogot.

A kérelmezett ellenkérelme a kérelem elutasítására irányult. Azzal érvelt, hogy a kérelmezővel történt megállapodásuk szerint csak meghatározott időre: két évre mentek ki Amerikába, állította, hogy ennek megfelelően a kérelmező 2002 nyarától intenzív álláskeresésbe kezdett a Magyarországra való visszatérés érdekében, a gyermek itt-tartózkodásához pedig hozzájárult azzal, hogy a gyermek angol nyelvű óvodába való beíratását tanácsolta és annak költségeit is vállalta. Hivatkozott arra is, hogy a gyermek visszavitele a gyermek testi és lelki károsodásához vezetne, és elviselhetetlen helyzetet jelent. A felek az eljárásban eltérő előadásaik bizonyítására az e-mailen folytatott egymás közti és egyéb levelezésüket és annak magyar fordítását mellékelték, tanúkat jelentettek be, továbbá a kérelmező a V. államban élő ismerősök közjegyző előtt tett tanúvallomásait - azok magyar nyelvű fordításával - csatolta.

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok egybevetésével arra a ténybeli következtetésre jutott, hogy a felek csak átmeneti jelleggel költöztek az Egyesült Államokba, illetve a kérelmező magatartása a kérelmezett felé ezt a látszatott igyekezett kelteni. Ennek alapján arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a felek és a gyermek szokásos tartózkodási helye nem Amerikában, hanem változatlanul Magyarországon volt, tehát a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, Hágában 1980. október 25. napján kelt és Magyarországon az 1986. évi 14. tvr.-rel kihirdetett Egyezmény (továbbiakban: Egyezmény) 3. cikkében körülírt jogellenesség nem valósult meg azzal, hogy a kérelmezett a gyermeket nem vitte az Egyesült Államokba, és az Egyezmény alapján erre nem is kötelezhető.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését - lényegében annak helyes indokaira utalva - helybenhagyta.

A jogerős végzés ellen a kérelmező élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben annak megváltoztatását és a gyermek visszavitelének az elrendelését kérte. Jogszabálysértésként arra hivatkozott, hogy a bíróság tévesen értelmezte a "szokásos tartózkodási hely" fogalmát, és a jogerős végzés megalapozatlan és iratellenes abban a kérdésben is, hogy közte és a kérelmezett között szóban, illetve ráutaló magatartással olyan tartalmú megállapodás jött volna létre, mely a külföldi tartózkodás meghatározott, két éves időtartamára, illetve a visszatelepedésről való közös döntésre vonatkozott.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének ba) pontja alapján elrendelte, mert az ügyben elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alkalmazásával kapcsolatban a "szokásos tartózkodási hely" fogalmának meghatározása, mely kérdésben a Legfelsőbb Bíróság hivatalos gyűjteményben közzétett módon még nem hozott döntést.

I. A felülvizsgálat alapjául szolgáló elvi kérdés megítélésénél abból kell kiindulni, hogy a gyermek jogellenes Magyarországra hozatalával kapcsolatos jogvita nemzetközi vonatkozású ügynek minősül mind tárgyi szempontból, amennyiben a bíróságnak elsősorban a gyermek szokásos tartózkodási helyét illetően kellett állást foglalni, mind pedig az ügy személyi eleme folytán, tekintettel arra, hogy az eljárásban a kérelmező külföldi állampolgár.

Az elbírálás során tehát a nemzetközi vonatkozású ügyek jogforrási hierarchia-rendszerében elsődlegesen az első- és másodfokú bíróságok által is alkalmazott szabályai az irányadók, amely egyezményhez Magyarország az 1986. évi 14. tvr.-rel csatlakozott. A nemzetközi magánjogról szóló, többször módosított 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmjt.) 2. §-ában foglaltakból következik, hogy ha hazánk két- vagy többoldalú nemzetközi szerződés részese, a nemzetközi szerződés szabályai elsőbbséget élveznek, és csak ilyen szabályok hiányában kerülhet sor a Nmjt. alkalmazására.

A "szokásos tartózkodási hely" definícióját az Egyezmény nem tartalmazza, az Egyezményhez fűzött, E. Perez­Vera által előterjesztett, az Egyezmény értelmezésének alapjául szolgáló Kommentár 66. pontja szerint a "szokásos tartózkodási hely" fogalmát az Egyezmény pusztán ténykérdésnek tekinti, megkülönböztetve azt ebben a vonatkozásban a lakóhelytől.