62004TO0387_SUM[1]

Az Elsőfokú Bíróság (harmadik tanács) 2007. április 30-i végzése. EnBW Energie Baden-Württemberg AG kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Megsemmisítés iránti kereset - 2003/87/EK irányelv- Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszere - Kibocsátási egységek kiosztására vonatkozó németországi nemzeti terv - Állami támogatások - Eljáráshoz fűződő érdek - Elfogadhatatlanság. T-387/04. sz. ügy

T-387/04. sz. ügy

EnBW Energie Baden-Württemberg AG

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Megsemmisítés iránti kereset – 2003/87/EK irányelv– Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszere – Kibocsátási egységek kiosztására vonatkozó németországi nemzeti terv – Állami támogatások – Az eljáráshoz fűződő érdek – Elfogadhatatlanság”

Az Elsőfokú Bíróság végzése (harmadik tanács), 2007. április 30.

A végzés összefoglalása

1. Megsemmisítés iránti kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek

(EK 230. cikk, (4) bekezdés; 2003/87/EK európai tanácsi és parlamenti irányelv, 9. cikk, (3) bekezdés)

2. Környezet – Levegőszennyezés – 2003/87 irányelv – Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti terv

(2003/87/EK európai tanácsi és parlamenti irányelv, 9. cikk, (3) bekezdés)

3. Környezet – Levegőszennyezés – 2003/87 irányelv – Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti terv

(2003/87/EK európai tanácsi és parlamenti irányelv, 9. cikk, (3) bekezdés)

4. Környezet – Levegőszennyezés – 2003/87 irányelv – Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti terv (NKT)

(EK 226. cikk; 2003/87/EK európai tanácsi és parlamenti irányelv, 9. cikk, (3) bekezdés)

5. Megsemmisítés iránti kereset – Keresettel megtámadható aktusok – Fogalom – Meghatározott jogi helyzet befolyásolására alkalmas aktusok

(EK 230. cikk)

6. Környezet – Levegőszennyezés – 2003/87 irányelv – Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti terv

(EK 88. cikk, (3) bekezdés; 2003/87/EK európai tanácsi és parlamenti irányelv, 9. cikk, (3) bekezdés)

7. Környezet – Levegőszennyezés – 2003/87 irányelv – Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti terv

(EK 88. cikk, (3) bekezdés; 2003/87/EK európai tanácsi és parlamenti irányelv, 9. cikk, (3) bekezdés)

8. Környezet – Levegőszennyezés – 2003/87 irányelv – Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti terv (NKT)

(EK 87. és 88. cikk; 2003/87/EK európai tanácsi és parlamenti irányelv)

1.     A valamely természetes vagy jogi személy által megsemmisítés iránt indított kereset csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben e személynek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ezen érdekhez szükséges, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi hatás kiváltására alkalmas legyen, és hogy a kereset a benyújtója tekintetében előnyösebb helyzetet eredményezzen.

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztási tervéről (NKT) szóló bizottsági határozat tekintetében, amely a szóban forgó NKT-nek csak azon részét utasította el, amelyben a kibocsátási egységek kiosztásának utólagos kiigazítására irányuló intézkedéseket írt elő, összeegyeztethetetlennek nyilvánítva ezen intézkedéseket az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv III. mellékletének 5. és 10. követelményével, az eljáráshoz fűződő érdek fennállására irányuló kérdésre adott válasz a vizsgálati eljárás, illetve a Bizottság 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdése szerinti döntéshozatali hatáskörének jogi természetétől, és különösen attól függ, hogy a megtámadott határozat egészében engedélyezi-e a nemzeti kiosztási tervet.

(vö. 96., 98. pont)

2.     Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alkalmazásában az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei nemzeti kiosztási tervének (NKT) tagállam általi bejelentését követően elvégzett előzetes bizottsági vizsgálat nem feltétlenül zárul le engedélyező határozattal, mivel a Bizottság csak akkor jár el, ha úgy véli, hogy kifogást kell emelnie az NKT egyes részei tekintetében, és elutasító határozatot kell hoznia az NKT tagállam által való módosításának elutasítása okán. Emellett az NKT bejelentését követő három hónapon belül kell megtenni e kifogásokat és meghozni az elutasító határozatot. Ennek hiányában a bejelentett NKT ugyanis jogerőssé válik, és jogszerűségi vélelem fűződik hozzá, lehetővé téve a tagállam számára, hogy azt az érintett kiosztási időszakban végrehajtsa. E különleges vizsgálat tehát a csupán ideiglenes végrehajtási tilalomnak alávetett állami intézkedés jogszerűségi vélelmén alapul. Következésképpen a valamely NKT vagy annak egyes részeit elutasító bizottsági határozat – még ha abban a Bizottság az egyéb részeket kifejezetten el is fogadja, illetve a kifogásemelés mellőzéséhez vezető okokat felsoroló indokolást tartalmaz, és ezt követően a Bizottság elfogadja az érintett NKT módosításait – nem tekinthető engedélynek, úgymint jogot alapító aktusnak, mivel az ebben az összefüggésben bejelentett intézkedésekhez, természetüknél fogva, nem szükséges ilyen engedélyezés.

(vö. 115. pont)

3.     Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alapján indított eljárás célja – a Bizottság előzetes vizsgálatának lehetőségén kívül –, hogy jogbiztonságot nyújtson a tagállamoknak, és különösképpen lehetővé tegye számukra, hogy gyorsan, rövid határidőn belül megtudják, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeire vonatkozó nemzeti kiosztási tervük (NKT) alapján hogyan osszák ki a kibocsátási egységeket, és miként kezeljék a kibocsátáskereskedelmi rendszert az érintett kiosztási időszak során. Ezen időszak korlátozott hosszára tekintettel ugyanis jogos érdeke fűződik a Bizottságnak és a tagállamoknak ahhoz, hogy az NKT tartalmával kapcsolatos valamennyi vitát gyorsan rendezzék, és hogy ezen érvényességi időszak során ezen NKT ne legyen kitéve annak a kockázatnak, hogy a Bizottság kifogást emel ellene. Emellett a 2003/87 irányelv célkitűzéseinek gazdaságilag eredményes és hatékony végrehajtását akadályozná, ha addig nem lehetne végrehajtani az NKT-t, amíg a Bizottság engedélyező határozatot nem fogad el.

(vö. 117–118. pont)

4.     Amennyiben a Bizottság szigorú értelemben véve nem rendelkezik általános engedélyezési hatáskörrel a tagállam által bejelentett az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeire vonatkozó nemzeti kiosztási terv (NKT) vonatkozásában, az NKT engedélyezése tekintetében semmilyen vélelmet vagy fikciót nem alapoz meg, ha a Bizottság nem emel kifogást az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti három hónapos határidő lejárta előtt. E tekintetben a Bizottság csak korlátozott – az említett irányelv III. mellékletében felsorolt követelményekre, illetve a 10. cikk rendelkezéseire kiterjedő – vizsgálati és elutasítási jogkörrel rendelkezik. Így e határidő lejárta csak azzal a következménnyel jár, hogy a nemzeti kiosztási terv – amelyhez, amennyiben nem emel kifogást a Bizottság, jogszerűségi vélelem fűződik – a Bizottság bármilyen általános engedélye nélkül véglegessé és a tagállam által végrehajthatóvá válik. E megítélést erősíti az a tény is, hogy ezen irányelv 9. cikkének (3) bekezdése nem ír elő vélelmet vagy fikciót megállapító kifejezett szabályt, amely többek között sértené a Bizottságot az EK 226. cikk értelmében megillető vizsgálati jogkört, amellyel képesnek kell lennie élni.

(vö. 120–122. pont)

5.     A határozatnak csak a rendelkező része alkalmas joghatás kiváltására, és ennélfogva sérelem okozására, bármilyen indokokon is alapszik e határozat. A határozat indokolásában megfogalmazott értékelések viszont önmagukban nem képezhetik megsemmisítés iránti kereset tárgyát, és csak annyiban vethetők alá a közösségi bíróság általi jogszerűségi felülvizsgálatnak, hogy valamely sérelmet okozó aktus indokolásaként ezen aktus rendelkező részének szükséges alátámasztásául szolgálnak, vagy ha ezen indokolás legalább alkalmas arra, hogy a szóban forgó aktus rendelkező részében meghatározott érdemi döntést módosítsa. Mivel valamely aktus rendelkező része főszabály szerint elválaszthatatlan annak indokolásától, az aktust – amennyiben az szükséges – az elfogadásához vezető okok figyelembevételével kell értelmezni.

Következésképpen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti nemzeti kiosztási tervet érintő bizottsági határozat rendelkező részében szereplő szabályra vonatkozó jogilag kötelező erővel bíró állásfoglalás hiányában a szóban forgó határozatnak az említett szabályra vonatkozó indokolását és annak az állami támogatásokat érintő szabályokkal való esetleges összeegyeztethetőségét a közösségi bíróság nem vizsgálhatja az e határozat ellen az EK 230. cikk alapján benyújtott megsemmisítés iránti kereset keretében, és ezen indokolás nem alapozhatja meg valamely gazdasági szereplő eljáráshoz fűződő érdekét.

(vö. 127., 130. pont)

6.     A tagállam EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti azon kötelezettsége, amely szerint köteles tájékoztatni a Bizottságot minden támogatás nyújtására irányuló szándékról, jogilag elkülönül, és főszabály szerint független az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó nemzeti kiosztási tervnek (NKT) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti bejelentésére irányuló kötelezettségtől. Valamely, kizárólag az ezen irányelv 9. cikkének (3) bekezdésére – és nem az EK 87. és EK 88. cikkre – alapított határozat az érintett NKT-nek az állami támogatások szempontjából való vizsgálata tekintetében önmagában csak azt teszi lehetővé, hogy a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó jog alapján prima facie értékelést végezzen, amely nem alkalmas annak előzetes megítélésére, hogy sor kerülhet-e az EK 88. cikk (3) bekezdésének harmadik mondata szerinti formális határozat meghozatalára.

(vö. 133. pont)

7.     Sem az EK 175. cikk – és nem az EK 89. cikk – alapján elfogadott, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv, sem az ebben az összefüggésben elfogadott, jogilag kötelező erővel bíró intézkedések nem korlátozhatják érvényesen az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó szabályok hatályát és hatékony érvényesülését. Ugyanis azzal a fenntartással, hogy a Bizottság köteles a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás során figyelembe venni a szóban forgó kibocsátási egységek kiosztására vonatkozó nemzeti terv (NKT) rendelkezéseinek és az állami támogatásokra vonatkozó jog összeütközésének a lehetőségét, valamint hogy az NKT bejelentése az EK 88. cikk (3) bekezdés szerinti bejelentésnek minősülhet, a szóban forgó irányelv érdemleges jogi alap hiányában nem alkalmas arra, hogy az állami támogatásokra irányuló, az ugyanezen 9. cikk (3) bekezdésben előírt vizsgálati eljárás keretében lefolytatott vizsgálatot lehetővé tévő lex specialist képezzen.

(vö. 132., 134. pont)

8.     Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról szóló 2003/87 irányelv III. mellékletének 5. követelménye, amely szerint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó nemzeti kiosztási terv végrehajtása során is tiszteletben kell tartani az EK 87. és az EK 88. cikket, csupán a közösségi jog egyik széles körben elfogadott elvének a kifejeződése, amely szerint a másodlagos jog minden aktusát úgy kell végrehajtani, hogy az ne ütközzön a Szerződésbe vagy az elsődleges joghoz tartozó bármely más rendelkezésbe, mint például az általános jogelvekbe vagy az alapjogokba. A közösségi jog tiszteletben tartására irányuló ezen általános kötelezettség azonban a vonatkozó eljárási és anyagi rendelkezések egészének – mint például az EK 88. cikk alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999 rendeletnek – alkalmazásában nem vezet igazgatási eljárás kezdeményezéséhez, hanem csak prima facie értékelésre kötelezi a Bizottságot a 2003/87 irányelv alkalmazásának keretében. Végül az ezen irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás nem teszi lehetővé, hogy a Bizottság engedélyezze a tagállamok számára a nem ebben foglalt közösségi jogi rendelkezésektől való eltérést.

(vö. 135. pont)

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (harmadik tanács)

2007. április 30.( * )

„Megsemmisítés iránti kereset – 2003/87/EK irányelv– Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszere – Kibocsátási egységek kiosztására vonatkozó németországi nemzeti terv – Állami támogatások – Eljáráshoz fűződő érdek – Elfogadhatatlanság”

A T-387/04. sz. ügyben,

az EnBW Energie Baden - Württemberg AG (székhelye: Karlsruhe [Németország], képviselik: C.-D. Ehlermann, M. Seyfarth, A. Gutermuth és M. Wissmann ügyvédek)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: U. Wölker, M. Niejahr és T. Scharf, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

a Németországi Szövetségi Köztársaság ( képviselik: W.-D. Plessing és U. Forsthoff, meghatalmazotti minőségben, segítőik: D. Sellner és U. Karpenstein ügyvédek)

beavatkozó,

a Németországi Szövetségi Köztársaság által, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13-i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL L 275, 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 631. o.) megfelelően az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztásáról benyújtott nemzeti kiosztási tervről szóló, 2004. július 7-i C (2004) 2515/2 végleges bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA(harmadik tanács),

tagjai: M. Jaeger elnök, J. Azizi és E. Cremona bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

meghozta a következő

Végzést

Jogi háttér

1       Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13-i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 275, 32. o. ; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 631. o.) 2005. január 1-jei hatállyal létrehozza a Közösségben az üvegházhatású gázok, főként a szén-dioxid (a továbbiakban: CO 2 ) kibocsátása költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentésének ösztönzése érdekében az üvegházhatású gázok kibocsátási egységei kereskedelmének rendszerét (a továbbiakban: kibocsátás-kereskedelmi rendszer) (a 2003/87 irányelv 1. cikke). Az irányelv az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási keretegyezménye, illetve a Kiotói Jegyzőkönyv alapján a Közösségre háruló kötelezettségeken alapul. Ez utóbbit az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási keretegyezménye Kiotói Jegyzőkönyvének az Európai Közösség nevében történő jóváhagyásáról, valamint az abból származó kötelezettségek közös teljesítéséről szóló, 2002. április 25-i 2002/358/EK tanácsi határozat hagyta jóvá (HL L 130, 1. o.), 2005. február 16-án lépett hatályba.

2       A Közösség és annak tagállamai arra vállaltak kötelezettséget, hogy a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest 8%-kal csökkentik a Kiotói Jegyzőkönyv A. mellékletében felsorolt üvegházhatású gázok általuk történő összesített, emberi eredetű kibocsátását (2003/87 irányelv (4) preambulumbekezdés).

3       Ennek érdekében a 2003/87 irányelv előírja, hogy az I. mellékletében felsorolt létesítmények üvegházhatású gáz-kibocsátása előzetes engedélyeztetés, illetve a nemzeti kiosztási terveknek megfelelő kibocsátásiegység-kiosztás tárgyát képezi. Amennyiben valamely üzemeltető kibocsátás-csökkentést ér el, értékesítheti többletegységeit más üzemeltetők számára. A túlzott kibocsátással rendelkező üzemeltető pedig megvásárolhatja a szükséges egységeket a többlettel rendelkező üzemeltetőtől.

4       A 2003/87 irányelv I. melléklete értelmében hatálya alá tartoznak többek között egyes energiaipari létesítmények, úgymint az 52 megawattot (MW) meghaladó bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések, az ásványiolaj-feldolgozók és a kokszolókemencék.

5       A 2003/87 irányelv előre meghatároz egy, a Kiotói Jegyzőkönyvben megszabott első kötelezettségvállalási időszakot megelőző 2005–2007-ig tartó első szakaszt (a továbbiakban: első kiosztási időszak), majd egy 2008–2012-ig tartó második szakaszt (a továbbiakban: második kiosztási időszak), amely az említett első kötelezettségvállalási időszaknak felel meg (2003/87 irányelv 11. cikk).

6       A kibocsátás-kereskedelmi rendszer konkrétabban egyrészt az üvegházhatású gázokra vonatkozó előzetes kibocsátási engedély kötelezővé tételén (2003/87 irányelv 4. és 8. cikk), másrészt pedig az adott üzemeltető számára meghatározott mennyiségű üvegházhatású gázkibocsátást engedélyező kibocsátási egységeken alapul (2003/87 irányelv 12. cikk (3) bekezdés).

7       A 2003/87 irányelv 9–11. cikke határozza meg azokat a követelményeket és eljárásokat, amelyek alapján az illetékes nemzeti hatóságok a nemzeti kiosztási tervet figyelembe véve kiosztják a kibocsátási egységeket a létesítmények üzemeltetői számára.

8       A 2003/87 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja tehát:

„A 11. cikk (1) és (2) bekezdésében említett minden egyes időszak vonatkozásában minden tagállam kidolgozza saját nemzeti [kiosztási] tervét, hogy összesen hány egységet kíván az adott időszakra kiosztani, és azokat miként kívánja kiosztani. A [nemzeti kiosztási] tervet tényszerű és átlátható követelményrendszerre kell alapozni, ideértve a III. mellékletben felsoroltakat, illetve a közvélemény észrevételeinek megfelelő figyelembevételét. A Bizottság a Szerződés sérelme nélkül legkésőbb 2003. december 31-ig kidolgozza a III. mellékletben felsorolt követelmények végrehajtásához szükséges iránymutatást.”

9       A Bizottság a 2003/87/EK irányelv III. melléklete szerinti követelmények és a vis major megállapítása feltételeinek tagállami alkalmazására vonatkozó iránymutatásról szóló, 2004. január 7-i COM (2003) 830 végleges közleményében kidolgozta az alább említett iránymutatásokat (a továbbiakban: a Bizottság iránymutatásai).

10     A 2003/87 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése előírja:

„A 11. cikk (1) bekezdésében említett időszakra vonatkozó [nemzeti kiosztási] tervet legkésőbb 2004. március 31-ig kell közzétenni, valamint a Bizottságot és a többi tagállamot arról értesíteni. Az azt követő időszakokra vonatkozó terveket legalább 18 hónappal a tárgyidőszakot megelőzően kell közzétenni, valamint a Bizottságot és a többi tagállamot azokról értesíteni.”

11     Az 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„A Bizottság a tagállam nemzeti kiosztási tervéről szóló (1) bekezdés szerinti értesítés megküldésétől számított három hónapon belül elutasíthatja az adott tervet vagy annak egy részét, amennyiben az nem áll összhangban a III. mellékletben felsorolt követelményekkel vagy a 10. cikk tartalmával. A tagállam csak akkor hozhatja meg a 11. cikk (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott határozatokat, ha a Bizottság elfogadta a javasolt módosításokat. A Bizottság az elutasító határozatát megindokolja.”

12     A 2003/87 irányelv 10. cikke szerint az első kiosztási időszakra a tagállamok az egységek legalább 95%-át térítésmentesen osztják ki.

13     A 2003/87 irányelvnek az egységek kiosztásáról és kiadásáról szóló 11. cikke értelmében:

„1. A 2005. január 1-jével induló hároméves időszakra vonatkozóan minden tagállam eldönti, hogy az adott időszakra hány egységet fog kiosztani összesen, valamint az egyes létesítmények üzemeltetőinek tételesen. Ezt a döntést legalább három hónappal az időszak kezdete előtt kell meghozni a 9. cikknek megfelelően elkészített, és a 10. cikkel összhangban álló nemzeti kiosztási terv alapján, a közvélemény észrevételeinek megfelelő figyelembevételével.

2. A 2008. január 1-jével kezdődő ötéves időszakra, valamint az azt követő ötéves időszakokra vonatkozóan minden tagállam eldönti, hogy az adott időszakra hány egységet fog kiosztani összesen, valamint megkezdi az egységek egyes létesítmények üzemeltetői számára történő kiosztásra irányuló eljárást. Ezt a döntést a tagállam saját, a 9. cikknek megfelelően elkészített, és a 10. cikkel összhangban álló nemzeti kiosztási terve alapján, a közvélemény észrevételeinek megfelelő súlyú figyelembevételével kell meghozni, legalább 12 hónappal a tárgyidőszak kezdete előtt.

3. Az (1) vagy (2) bekezdés alapján hozott döntéseket a Szerződés követelményeivel, különösen annak 87. és 88. cikkével összhangban kell meghozni. A kiosztásról történő döntéshozatalkor a tagállamoknak tekintettel kell lenniük annak szükségességére, hogy az új belépők számára hozzáférést kell biztosítani a kibocsátási egységekhez.

[…]”

14     A 2003/87 irányelv III. melléklete a nemzeti kiosztási tervek tekintetében tizenegy követelményt sorol fel.

15     A III. melléklet 1. követelménye értelmében:

„Az adott időszakra kiosztandó kibocsátási egységek összegének összhangban kell állnia az adott tagállamnak a 2002/358 […] határozat és a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti kibocsátás-csökkentési kötelezettségével, figyelembe véve egyfelől azt, hogy az ezen irányelv hatályán kívül eső forrásokból származó kibocsátásokhoz képest a fenti kibocsátási egységek a teljes kibocsátás mekkora hányadát képviselik, másfelől pedig a nemzeti energiapolitikát, továbbá összhangban kell állnia a nemzeti éghajlat-változási programmal. A kiosztandó kibocsátási egységek teljes mennyisége nem lehet több, mint amennyi az e mellékletben meghatározott követelmények szigorú alkalmazásához valószínűleg szükséges. 2008 előtt e mennyiséget össze kell hangolni az egyes tagállamoknak a 2002/358 […] határozat és a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti céljai elérése vagy túlteljesítése érdekében követendő kibocsátás-csökkentési ütemmel.”

16     A III. melléklet 5. követelménye szerint:

„A Szerződés követelményei, és különösen annak 87. és 88. cikke értelmében a terv nem tehet különbséget a vállalkozások és ágazatok között oly módon, hogy bizonyos vállalkozásokat vagy tevékenységeket indokolatlan előnyben részesít.”

17     Az 5. követelmény tekintetében a Bizottság iránymutatásainak 47. pontja pontosítja, hogy „a rendes állami támogatásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni”.

18     A III. melléklet 10. követelménye kimondja, hogy „A [nemzeti kiosztási] tervnek az ezen irányelv hatálya alá tartozó létesítmények jegyzékét és az egyes létesítmények számára kiosztani kívánt kibocsátási egységek mennyiségét is tartalmaznia kell”.

19     A 2003/87 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az egységek átruházhatók a Közösségen belüli természetes vagy jogi személyek, illetve harmadik országbeli személyek között. A 12. cikk (3) bekezdése szerint a létesítmény üzemeltetője minden évben május 1-jéig átad annyi egységet, amennyi az előző naptári évben az adott létesítményből származó teljes kibocsátása, hogy ezeket az egységeket azt követően töröljék.

20     A 2003/87 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése szerint az egységek azokra a kibocsátásokra érvényesek, amelyek abban az időszakban valósultak meg, amelyekre kiadták azokat.

A jogvita alapját képező tényállás

I – A Bizottság 2004. március 17-i levele

21     A Bizottság a „Környezetvédelmi” és a „Versenypolitikai” Főigazgatóság főigazgatói által az „állami támogatások és nemzeti kiosztási terv”-ek tárgyában írt 2004. március 17-i, tagállamoknak címzett nyílt levelében részletezte a nemzeti kiosztási terveknek a 2003/87 irányelv III. mellékletében meghatározott követelményeknek megfelelő végrehajtása keretében esetlegesen odaítélt állami támogatások megítélésénél általa figyelembe vett követendő eljárásokat és feltételeket.

22     E levelében a Bizottság kifejtette, hogy a nemzeti kiosztási tervek értékelése keretében hogyan értelmezi a 2003/87 irányelv III. mellékletének 5. követelményét. A Bizottság e tekintetben először is emlékeztetett arra, hogy az EK 87. cikke (1) bekezdésében foglalt négy követelmény vonatkozásában az N 653/99. számú (Dánia, CO 2 -re vonatkozó kibocsátási egységek) ügyben 2000. március 29-én hozott határozatában (HL C 322., 2000, 9. o.), az N 416/01. számú (Egyesült Királyság, kibocsátás-kereskedelmi rendszerek) ügyben 2001. november 28-án hozott határozatában (HL C 88., 2002, 16. o.) és az N 35/03. sz. [Hollandia, NO x –re (nitrogénoxid) vonatkozó kibocsátás-kereskedelmi rendszerek] (HL C 227., 2003, 8. o.) 2003. június 24-i határozatában úgy ítélte, hogy teljesítették a szóban forgó követelményeket. E határozataiban ugyanis úgy ítélte meg, hogy a kibocsátási egységek immateriális javak (intangible asset), amelyek értékét a piac határozza meg, és az a tény, hogy az állam ingyen osztja ki azokat a vállalkozásoknak, már önmagában előnyben részesíti a vállalkozásokat, illetve az említett kibocsátási egységek például pályázat útján történő értékesítéséről való lemondással az állam egy forrástól vonja meg magát oly módon, hogy az említett előny megszerzése állami források kiutalását vonja maga után, végül pedig a szóban forgó előny szelektív előny, amely érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzítja a versenyt, illetve azzal fenyeget.

23     A Bizottság ezt követően az említett levélben megerősítette, még ha a közösségi kereskedelmi rendszer különbözik is a határozatok által érintett nemzeti rendszerektől, úgy véli, hogy a nemzeti kiosztási tervek tartalmazhatnak olyan elemeket, amelyek torzíthatják a versenyt, és állami támogatásnak minősülnek. Rámutatott, hogy ez az eset állt fent például, amikor valamely tagállam a kiosztási időszakra tervezett kibocsátás fedezéséhez a szükségesnél több kibocsátási egységet oszt ki a vállalkozásoknak, mivel e vállalkozások értékesíthetik a többletegységeket, és megtarthatják az értékesítésből származó hasznot. Kiemelte, hogy ezen előny jellegénél fogva komolyan torzíthatja a versenyt, és mivel az említett előnyt semmilyen környezetvédelmi hozzájárulás nem igazolja, főszabály szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást jelent. A Bizottság jelezte tehát, amennyiben felfigyel arra, hogy valamely nemzeti kiosztási terv ily módon részesít előnyben vállalkozásokat, hivatalból megindítja az állami támogatásokkal kapcsolatos eljárást. Abban az esetben, ha a nemzeti kiosztási terv ilyen értelemben nem ír elő „túlzott kiosztás”-t, a 2003/87 irányelv 10. cikke tekintetében mégis állami támogatási jellegről beszélhetünk, ha valamely tagállam az első kiosztási időszakra, az állami bevételről ily módon lemondva, az egységek több mint 95%-ának térítésmentes kiosztását határozza el.

24     A Bizottság az első kiosztási időszak tekintetében e levelében végül arról tájékoztat, hogy nem teszi kötelezővé a nemzeti kiosztási tervről való, az EK 88. cikk (3) bekezdés alapján történő hivatalos tájékoztatást, de alaposan megvizsgálja a 2003/87 irányelvvel összhangban bejelentett nemzeti kiosztási terveket, és minden esetben különösképpen azt, hogy alkalmas-e a terv a versenynek a Szerződéssel összeegyeztethetetlen módon való súlyos torzítására. Jelezte, hogy ilyen esetben élni fog az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések által nyújtott valamennyi eszközzel.

II – A német nemzeti kiosztási terv

25     A Németországi Szövetségi Köztársaság a 2003/87 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésének értelmében 2004. március 31-én küldte meg a Bizottságnak az első kiosztási időszakra vonatkozó német nemzeti kiosztási tervet.

26     A német nemzeti kiosztási terv egy „makro-terv”-ből és egy „mikro-terv”-ből áll. A makro-terv a kibocsátásra vonatkozó nemzeti költségvetés előirányzatait tartalmazza, és a Németországra háruló kibocsátás-csökkentésre vonatkozó kötelezettségvállalásokkal összhangban meghatározza a kiosztható egységek teljes mennyiségét. A mikro-terv a különböző létesítmények üzemeltetői számára történő egységkiosztást szabályozza, és az új kibocsátók tekintetében tartalékegységeket határoz meg.

27     A német nemzeti kiosztási terv a 2003/87 irányelv III. mellékletének 1. követelményéből eredő, a kibocsátási egységek csökkentésére vonatkozó rendelkezéssel összhangban főszabály szerint a korábbi (már fennálló létesítmények), vagy a várható (új létesítmények) kibocsátások fedezéséhez szükséges egységekre korlátozza az üzemeltetőknek kiosztható egységeket. Ezen elv azonban az alábbiakban részletezett különös szabályoknak van alávetve:

28     A térítésmentesen kiosztott egységek mennyiségét a régi – azaz a 2002. december 31-e előtt üzembe helyezett – létesítményeknél a korábbi évi átlagos CO 2 -kibocsátásukat alapul véve határozzák meg, a „grandfathering” elnevezésű számítási módszer szerint. A kiosztandó egységek mennyiségét a korábbi kibocsátásoknak, az elérendő kibocsátás-csökkentés függvényében megállapított „végrehajtási tényezővel” (Erfüllungsfaktor) való megszorzása révén határozzák meg. E végrehajtási tényező általában 1 alatti érték, annak érdekében, hogy a korábbi kibocsátási szinthez viszonyítva csökkenést érjenek el, és összességében csökkentsék a kiosztandó egységek teljes mennyiségét.

29     A szóban forgó „malus” elnevezésű szabály szerint a második kiosztási időszak tekintetében 0,15-dal csökkentik a végrehajtási tényezőt a régi, kifejezetten rossz hatékonysággal működő tüzelőközpontok, azaz a barnaszenet felhasználó tüzelőközpontoknál a 31% alatti, a feketekőszenet használó tüzelőközpontoknál pedig a 36% alatti nettó energiahatékonysággal – amely meghatározza a villamos energiává átalakult tüzelőanyag energiatartalmát – működő tüzelőközpontok tekintetében. A barnaszenet felhasználó tüzelőközpontok esetében nem alkalmazandó azonban a csökkentés, ha a létesítmények üzemeltetői az „átruházás szabálya” (lásd a későbbi 31. pontot) szerint más központtal váltják fel. A malus-szabály az elavult, rossz hatásfokú létesítmények felváltására ösztönöz.

30     Az új, azaz a 2005. január 1-jét követően üzembe helyezett, vagy ezen időpontot követően megnövelt erőművi kapacitással rendelkező létesítmények a működésük első tizennégy évében az ún. „új kibocsátó” szabály szerint a várható kibocsátásnak megfelelő mennyiségű egységet kapnak, amelyet az „elérhető legjobb technikák” követelményét (benchmark) alapul véve határoznak meg. Ezen időszak alatt változatlanul 1 a végrehajtási tényező értéke. A villamosenergia-termelő létesítmények esetében kiosztható egységek száma nem haladhatja meg a 750 g CO 2 /kWh-t. A kiosztott egységek az ennél kisebb kibocsátás esetében sem haladhatják meg a létesítmény tényleges szükségleteit, miközben figyelembe veszik a 365 g CO 2 /kWh mimimum-arányt.

31     Az ún. „átruházás” szabálya értelmében Németországban lévő létesítmény bezárása esetében a kiosztott egységeket kérelemre nem vonják vissza, ha az üzemeltető a régi létesítmény bezárását követő három hónapon belül új létesítményt helyez üzembe Németország területén. Ebben az esetben négy évig a bezárt létesítmény korábbi kibocsátásait, majd azt követően tizennégy évig 1-es végrehajtási tényezőt vesznek figyelembe az egységek kiosztásakor. A villamosenergia-termelő létesítmény üzemeltetőjére nem vonatkozik az „elérhető legjobb techniká”-ra vonatkozó követelmény alkalmazása, valamint a 750 g CO 2 /kWh legnagyobb kibocsátási érték, amelynek főszabály szerint az új létesítmények vannak alávetve (lásd a fenti 30. pontot). E szabály az elavult, rossz hatásfokú létesítmények minél előbbi, csökkentett kibocsátású létesítményekkel való felváltására ösztönöz.

32     Az atomerőművek esetében az ún. „különleges kiosztás” (Sonderzuteilung) átmeneti és ellentételező egységkiosztást ír elő a Gesetz zur geordneten Beendigung der Kernenergienutzung zur gewerblichen Erzeugung von Elektrizität (az atomenergia kereskedelmi célú villamosenergia-termelésre való használatának fokozatos megszüntetéséről szóló német törvény, BGBl. 2002 I, 1351. o.) alapján, a 2003–2007. év során egyes atomerőművek bezárására irányuló, az üzemeltetőkre háruló kötelezettség alapján. E különleges kiosztás csak a Stade-erőműre (2003-ban zárták be, üzemeltetője az E.ON AG társaság volt) és az Obrigheim-erőműre (2005-ben zárták be, és a felperes üzemeltette) vonatkozik, mivel a többi atomerőművet a tervek szerint csak 2007 után zárják be. A különleges kiosztás az első kiosztási időszakra évi 1,5 millió tonna CO 2 –ra korlátozódott, és a hagyományos erőműveknek az érintett üzemeltetők általi, a bezárt és a lecserélt atomerőművek energiatermelés-veszteségének pótlása miatt szükségessé vált fokozott üzemeltetéséből eredő többletkibocsátás fedezésére szolgált.

33     A német nemzeti kiosztási terv alkotja a Zuteilungsgesetz 2007 (az első kiosztási időszakban a kibocsátási egységek kiosztásáról szóló, 2004. augusztus 26-i német törvény, BGBl. 2004 I, 2211. o., a továbbiakban: kiosztási törvény) alapját. A jelen jogvita érdemleges kérdései tekintetében a kiosztási törvény rendelkezései lényegében nem különböznek a német nemzeti kiosztási terv rendelkezéseitől. Ezen kívül a Németországi Szövetségi Köztársaság 2004. július 8-án elfogadta a Gesetz zur Umsetzung der Richtlinie 2003/87/EG über ein System für den Handel mit Treibhausgasemissionszertifikaten in der Gemeinschaft-ot (a kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról szóló 2003/87 irányelvet átültető törvény, BGBl. 2004 I, 1578. o.).

III – A német energiapiac

34     Németországban a német villamosenergia-termelési kapacitás körülbelül 88%-át négy vállalkozás, úgymint az RWE AG, az E.ON AG, a Vattenfall Europe AG és a felperes energiatermelése és -szállítása adja. Az érintett piac maradék 12%-a több energiatermelő kis- és középvállalkozás – többek között a közművek (Stadtwerke) – között oszlik meg.

35     A felperes a harmadik legnagyobb német energiatermelő vállalkozás, amely 14 gigawatt (GW) összkapacitású termelésének 37%-át atomerőművek, 29%-át pedig a barnaszenet vagy feketekőszenet felhasználó központok adják. A többi német nagy energiatermelő vállalkozás esetében a teljes termelési kapacitás az alábbiak szerint oszlik meg az atomerőművek, illetve a barnaszenet vagy feketekőszenet felhasználó központok között:

–       RWE (teljes termelési kapacitása 34 GW): 16% atomerőművi energiatermelés és 58 % barnaszenet vagy feketekőszenet felhasználó energiatermelés;

–       E.ON (teljes termelési kapacitása 25 GW): 34% atomerőművi energiatermelés és 35% barnaszenet vagy feketekőszenet felhasználó energiatermelés;

–       Vattenfall Europe (teljes termelési kapacitása 15 GW): 9% atomerőművi energiatermelés és 61% barnaszenet vagy feketekőszenet felhasználó energiatermelés.

IV – A közigazgatási eljárás

A – A felperes panasza

36     A felperes 2004. június 17-i levelével panaszt nyújtott be a Bizottság „Környezetvédelmi” és a „Versenypolitikai” Főigazgatóságához azzal az indokkal, hogy a német nemzeti kiosztási tervben foglalt, illetve a kiosztási törvény 10. cikke szerinti, az átruházásra vonatkozó szabály jogtalanul előnyben részesítette legfőbb versenytársát, az RWE-t. Levelében kifejtette, hogy a hagyományos tüzelőközpontok új létesítményekkel való felváltása miatt az RWE térítésmentesen kap igen nagy mennyiségű kibocsátási egységet, különösen azon egységmennyiséghez viszonyítva, amelyre a különös kiosztás, illetve a kiosztási törvény 15. cikkének az atomerőművek bezárására és felváltására vonatkozó rendelkezése értelmében számíthatott. A verseny jelentős torzulása miatt a felperes többek között azt kérelmezte a Bizottságtól, hogy a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésére alapítva utasítsa el a német nemzeti kiosztási tervet, és az EK 88. cikk (2) bekezdés alkalmazásában kezdeményezzen hivatalos vizsgálati eljárást a Németországi Szövetségi Köztársaság ellen.

37     2004. június 22-i levelében a felperes újból előterjesztette kérelmeit, és pontosította panasza indokolását. Rámutatott, hogy a német nemzeti kiosztási terv, különösen az átruházás szabálya sérti a 2003/87 irányelv III. mellékletének 5. követelményét, az EK 87. cikkét, valamint a letelepedés szabadságát. Panasza alátámasztásaként a felperes lényegében úgy érvel, hogy az átruházás szabálya – amelynek előnyeiben fő versenytársai, különösképpen az RWE, részesülnének – alkalmazása túlzott egységkiosztást eredményez a régi tüzelőközpontokat felváltó új létesítmények tekintetében, mivel az érintett üzemeltetők négy évig a lecserélt régi létesítmények alapján kapnának kibocsátási egységeket. Az érintett üzemeltető tehát értékesítheti a piacon a hatékonyabb új létesítmény jelentősen csekélyebb kibocsátási mennyiségének fedezéséhez nem szükséges többletegységeit, és jogtalan versenyelőnyre tehet szert. Ezzel ellentében valamely atomerőmű lecserélése esetében – amely a gazdasági helyzeténél fogva a számára nyitva álló egyedüli megoldási lehetőség – a különös kiosztási szabály alkalmazása nem járna ilyen előnyszerzéssel, és nem lenne elegendő az atomerőművek bezárásával járó kapacitásveszteség ellentételezéséhez sem. A termelésikapacitás-veszteség ellentételezése érdekében több villamos energiát lenne kénytelen termelni, és így a hagyományos létesítmények révén megnőne a kibocsátása, és a kibocsátási egységekre vonatkozó e többletszükségletét egységek megvásárlása révén lenne kénytelen fedezni. A felperes fenntartotta továbbá, hogy mind a 2003/87 irányelv, mind az EK 87. cikk értelmében indokolatlan volt a kárára történő, az RDW-vel való preferenciális elbánás.

B – A megtámadott határozat és a Bizottság 2004. július 7-i közleménye

38     A Németországi Szövetségi Köztársaság által a 2003/87 irányelvnek megfelelően az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztásáról benyújtott nemzeti kiosztási tervről szóló, 2004. július 7-i C (2004) 2515/2 végleges határozattal (a továbbiakban: a megtámadott határozat) a Bizottság a német nemzeti kiosztási tervnek csak azon részét utasította el, amelyben a kibocsátási egységek kiosztását követően, a 2003/87 irányelv III. mellékletének 5. és 10. követelményével összeegyeztethetetlennek nyilvánítva azokat, ex post kiigazítási intézkedéseket írt elő. Az összeegyeztethetetlenségi nyilatkozat nem érinti tehát a német nemzeti kiosztási tervnek a felperes panaszának tárgyát képező jellemzőit.

39     Az állami támogatásokra és az átruházás szabályára vonatkozó rendelkezések alkalmazását illetően a megtámadott határozat a (9) és a (10) preambulumbekezdésben az alábbi preambulumbekezdésekre utal:

„A tagállam által szolgáltatott információk alapján a Bizottság úgy véli, hogy az esetleges támogatások az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti értékelés során valószínűleg összeegyeztethetőnek minősülnek a közös piaccal.

A Bizottság véleménye szerint az érintett tagállamnak az egységek átruházásáról szóló tájékoztatása azt bizonyítja, hogy a jelen nemzeti kiosztási terv által lefedett [kiosztási] időszak alatt az ezen átruházások révén az új belépők hasonló beruházásaihoz viszonyítva az egyéb létesítményeknek juttatott egyik előny sem haladja meg az érintett intézkedés ökológiai haszna által indokolt mértéket. Az azt követő [kiosztási] időszak alatt már nincs különbség egyrészt az esetleges átruházás tárgyát képező létesítmények, másrészt pedig az új belépők számára tartalékot képző létesítmények között.”

40     A Bizottság 2004. július 7-i határozataival kapcsolatosan a 2003/87/EK irányelvvel összhangban Ausztria Dánia, Németország, Írország, Hollandia, Szlovénia, Svédország és az Egyesült Királyság üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására szolgáló nemzeti kiosztási tervekről szóló, 2004. július 7-i COM (2004) 500 végleges a tanácsnak és az európai parlamentnek szóló közleményében a Bizottság a 3.3. pontban az alábbiakban határozott az átruházás szabályai tekintetében:

„[…] Továbbá a tagállamok mérlegelhetik azt, hogy a bezárt létesítményeket hogyan kezelik.

Amennyiben a tagállam nem tartja vissza a bezárt létesítmény felé történő egységkibocsátást a kereskedelmi [kiosztási] időszak hátralévő részére, a bezárt létesítménytől az új létesítmény felé történő egységátruházás, ugyanazon üzemeltető ellenőrzése mellett, helyénvaló.

Amennyiben a tagállam úgy döntött, hogy visszatartja további egységek kibocsátását bezárt létesítmény felé a kereskedelmi [kiosztási] időszak fennmaradó részére, és új belépőknek tartalékot képez, meg kell vizsgálni azokat a feltételeket, amelyek alapján a rendszernek ez a része működni fog, hogy biztosítsák azt, hogy azok a létesítmények, amelyekre nézve kedvezőek az átruházási szabályok, ne jussanak indokolatlan előnyökhöz azokkal szemben, akik ebből nem részesülnek. Az átruházási szabály alkalmazása korlátozható abban az értelemben, hogy egy üzemeltető csak akkor jogosult azt igénybe venni, ha mind a bezárt, mind pedig az új létesítmény a tagállam területén található.

Továbbá a Bizottság megjegyzi, hogy a bezárásokat követően visszatartott egységekkel szemben az az elvárás, hogy ösztönözzék a tiszta és hatékony létesítményekbe történő beruházást. Az átruházás szabályának a környezeti hatása azonban semleges, kivételt képez, ha a tagállam a bezárást követően ki nem osztott egységek törlését kéri. A fennmaradó egységeket várhatóan átadják valamely más létesítménynek a kibocsátások lefedésére ugyanabban a tagállamban vagy másutt.”

C – A Bizottság 2004. július 29-i levele

41     A „Versenypolitikai” Főigazgatóság 2004. július 29-i levelében (a továbbiakban: a „Versenypolitikai” Főigazgatóság 2004. július 29-i levele) a Bizottság többek között a megtámadott határozatra hivatkozva előadta a Főigazgatóságnak a felperes panaszában foglalt szempontokra vonatkozó megítélését. E tekintetben emlékeztetett arra, hogy a megtámadott határozat esetében a Bizottság „szintén értékelte a német nemzeti kiosztási tervnek a [2003/87 irányelv] III. melléklete 5. követelményével való összeegyeztethetőségét, azt a kérdést vizsgálva, hogy a nemzeti kiosztási terv az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések megsértésével hátrányos megkülönböztetést alkalmazott-e a vállalkozások vagy az ágazatok tekintetében, jogtalanul előnyben részesítve egyes vállalkozásokat vagy ágazatokat”, ez az elemzés kiterjedt az átruházás szabályára is. Rámutatott arra, hogy megítélése szerint az első kiosztási időszakban sem a német nemzeti kiosztási terv, sem az átruházás szabályának alkalmazása nem eredményezett hátrányos megkülönböztetést, úgy tűnik, hogy a szóban forgó átruházási szabály biztosítja, hogy az egyéb új belépők hasonló beruházásaival ellentétben a helyettesítő létesítményeknek juttatott egyik előny se haladja meg az érintett intézkedés környezeti haszna által indokolt mértéket. Többek között úgy vélte, hogy az átruházás szabályát azért hozták létre, hogy a kibocsátás-kereskedelmi rendszer valamennyi résztvevője számára hozzáférhető legyen, nem pedig azért, hogy egyes ágazatokra vagy egyes vállalkozásokra korlátozott korszerűsítésre ösztönözzön.

42     Az átruházás szabályának – többek között az energiaágazatban tapasztalt – hatása tekintetében a Bizottság a „Versenypolitikai” főigazgatósága levelében előadta, hogy többek között rámutatott arra, hogy a német hatóságok szerint számos energiatermelő központot igen hatékonyan üzemeltetnek. Következésképpen úgy véli, hogy kizárólag az átruházás szabálya által felkínált pénzügyi ösztönzés eredményezheti az inkább környezetbarát és kisebb CO 2 –kibocsátással járó technológiákkal való gyors felváltást, és ezen ösztönző hatást a malus-szabály alapján is értékelni kell, amely szerint a kisebb hatékonyságú létesítmények a korszerűsítésre irányuló erőfeszítések elhalasztása esetén szankcionálhatók. Megítélése szerint várható, hogy az átruházás szabálya arra ösztönzi az érintett gazdasági szereplőket, hogy létesítményeiket – egy ilyen szabály hiánya esetéhez viszonyítva – gyorsabban korszerűsítsék.

43     Azon kérdés tekintetében, hogy az átruházás szabályából eredő haszon túlzott előnyt biztosít-e egyes vállalkozásoknak, a Bizottság előadta, hogy a német hatóságok magyarázataira hivatkozott, amely szerint az említett szabály energiaágazatban való alkalmazása az esetek többségében a barnaszenet felhasználó régi és rossz hatásfokú tüzelőközpontoknak korszerű és hatékonyabb, ugyanazon típusú létesítményekkel való felváltását eredményezte az első kiosztási időszak során. Rámutatott, hogy ebben az esetben a német hatóságok által kiszámított haszon a beruházási költségek csak igen csekély hányadát tette ki. Az átruházás szabályának a 2003/87 irányelv környezeti céljainak az első négy évben való megvalósítására való pozitív hatása tekintetében úgy becsülte meg, hogy arányosnak tűnik e korlátozott előny, így összeegyeztethető az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezésekkel, és e négy év elteltével a felváltó létesítmény, csakúgy, mint bármely más új létesítmény, az „elérhető legjobb technika” függvényében kap egységeket, amely révén elkerülhető a helyettesítő beruházások és az új létesítmények közti bármilyen hátrányos megkülönböztetés.

44     A CO 2 -kibocsátású hagyományos létesítményekkel felváltandó atomerőművek hátrányait illetően a Bizottság kifejtette, hogy e hatás a Németországi Szövetségi Köztársaság atomerőművi energiatermeléssel középtávon való felhagyásról szóló határozata eredményének tűnik, és nem a 2003/87 irányelv által létrehozott kibocsátás-kereskedelmi rendszer végrehajtásának tudható be. Rámutatott, hogy ez az irányelv a kibocsátási egységek kiosztására vonatkozott, és nem érintette tehát a CO 2 -kibocsátással nem rendelkező atomerőműveket, a 2003/87 irányelv azonban lehetővé tette a tagállamoknak, hogy mérsékeljék a nemzeti politikai választásaik – mint például a Németországi Szövetségi Köztársaságnak az atomenergiával való felhagyásra irányuló döntésének – hatásait. Megállapította, hogy ez utóbbi magyarázata értelmében e különleges helyzetet megfelelően figyelembe vették a német nemzeti kiosztási tervben, elsősorban az ellentételezésre szolgáló egységek közvetlen odaítélése, másodsorban pedig az érintett létesítményeknek biztosított, az említett egységek kiosztására vonatkozó eljárás megválasztására irányuló szabadsága révén, és hogy többek között a Németországi Szövetségi Köztársaság az új belépőknek fenntartott tartalékok létrehozásáról határozott. Az új létesítmények tehát – az atomerőműveket helyettesítőket is ideértve – az előrelátható szükségleteiket fedező mennyiségű egységet kapnak térítésmentesen.

45     Az átruházás szabályának a letelepedés szabadságával való összeegyeztethetősége tekintetében a Bizottság előadta, hogy már rámutatott arra, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által szolgáltatott magyarázat szerint a szóban forgó szabály nem képezett hátrányos megkülönböztetést a német és a külföldi vállalkozások között.

46     A Bizottság végezetül jelezte, hogy az első kiosztási időszak tekintetében már a megtámadott határozatban úgy vélte, hogy „az EK 88. cikk (3) bekezdés szerinti értékelés során a közös piaccal valószínűleg összeegyeztethetőnek minősül egy ilyen esetleges támogatás”. A Bizottság végül a nemzeti kiosztási tervek vizsgálata során az állami támogatásokra alkalmazandó szabályok tartalmának figyelembevételével megbizonyosodott arról, hogy az 5. követelmény értelmében a 2003/87 irányelv átültetése összeegyeztethető a Szerződés egyéb rendelkezéseivel.

D – A Bizottság 2004. augusztus 3-i és 24-i levele

47     A „Környezetvédelmi” Főigazgatóság 2004. augusztus 3-i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest, hogy az átruházás szabálya nem sérti a 2003/87 irányelv 11. cikkét, és jelezte, hogy az egyéb panaszok tekintetében a felperes az elkövetkező napokban külön levelet fog kapni a „Versenypolitikai” Főigazgatóságtól.

48     A „Környezetvédelmi” Főigazgatóság 2004. augusztus 27-i levelében a Bizottság a 2004. augusztus 3-i levelére hivatkozott, és jelezte, hogy az egyik következő ülésén lezárja a jelen eljárást.

Az eljárás és a felek kérelmei

49     Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. szeptember 27-én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

50     A felperes keresetlevelében azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–       helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–       kötelezze az alperest a költségek viselésére.

51     Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. január 13-án benyújtott iratban a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §-a alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő. A felperes 2005. március 14-én előterjesztette az e kifogásra vonatkozó észrevételeit.

52     Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. február 17-én benyújtott beadványával a Németországi Szövetségi Köztársaság kérte a jelen eljárásban beavatkozóként való részvétele engedélyezését az alperes oldalán.

53     Az Elsőfokú Bíróság harmadik tanácsának elnöke 2005. április 4-i végzésében megengedte a beavatkozást. A beavatkozó fél 2005. május 17-én benyújtotta beavatkozási beadványát, amely az elfogadhatatlanságra korlátozódott. Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. augusztus 31-én benyújtott beadványával a felperes előterjesztette a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeit.

54     A Bizottság és a beavatkozó azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–       a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–       kötelezze a felperest a költségek viselésére.

55     A felperes az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeiben azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–       utasítsa el az elfogadhatatlansági kifogást;

–       másodlagosan egyesítse az elfogadhatatlansági kifogást az érdemi üggyel.

A jogkérdésről

56     Az eljárási szabályzat 114. cikkének 1. §-a értelmében a fél kérésére az Elsőfokú Bíróság az ügy érdemét nem érintve dönt az elfogadhatatlansági kifogásról. Ugyanezen cikk 3. §-a szerint, ha az Elsőfokú Bíróság másként nem határoz, az eljárás a továbbiakban szóbeli. Ez utóbbi a jelen ügyben úgy ítéli meg, hogy az ügy iratai alapján kellő információ áll rendelkezésre, és nem szükséges a szóbeli szakaszt megnyitni.

I – A felek érvei

A – Az alperes és a beavatkozó érvei

57     A beavatkozó által támogatott alperes úgy véli, hogy elfogadhatatlan a megsemmisítés iránti kereset.

58     Elsőként a megtámadott határozat nem tartozik az EK 87. és 88. cikkében foglalt, az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések hatálya alá, így a felperes nem hivatkozhat az ily módon elfogadott határozatok ellen benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságára vonatkozó ítélkezési gyakorlatra. Másodszor, még ha el is fogadjuk, hogy ez az eset áll fenn, nem teljesülnek az EK 230. cikk negyedik bekezdésében foglalt, az állami támogatásokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat által kialakított feltételek. A felperest ugyanis e rendelkezés értelmében sem közvetlenül, sem személyében nem érinti a 2003/87 irányelv tekintetében a megtámadott határozat. A felperesnek végezetül nem fűződik jogos érdeke ahhoz, hogy keresetet nyújtson be a megtámadott határozat megsemmisítése iránt.

B – A felperes érvei

1.     Előzetes észrevételek

59     A felperes úgy véli, hogy elfogadható a kereset, és el kell utasítani az elfogadhatatlansági kifogást. A megtámadott határozat kettős jogi természetű, és az EK 230. cikk negyedik bekezdés értelmében őt közvetlenül és személyében érinti. Az elfogadhatóságra és a jelen kereset megalapozottságára vonatkozó anyagi jogi kérdések igen szoros kapcsolódására tekintettel a felperes másodlagosan kéri továbbá, hogy egyesítsék az érdemi üggyel az elfogadhatatlansági kifogást (a Bíróság C-57/95. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1997. március 20-án hozott ítéletének [EBHT 1997., I-1627. o.] 6. és következő pontja).

60     A megtámadott határozat kettős természetét illetően a felperes egyrészt kiemeli, hogy a határozat a Bizottság 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének megfelelően elfogadott jóváhagyó aktusának minősül. Másrészt a Bizottság EK 88. cikk (3) bekezdésének második mondata szerinti határozatról van szó, amely kifejezetten vagy legalábbis hallgatólagosan engedélyezi az átruházás szabálya által létrehozott támogatási rendszert, ideértve a szabály alkalmazásából eredő, a kibocsátási egységeknek a felperes egyes versenytársai számára való, az EK 88. cikk (2) bekezdés szerinti hivatalos eljárás kezdeményezése nélküli „túlzott kiosztás”-át.

61     A felperes úgy véli, hogy az alábbi két jogcímen rendelkezik kereshetőségi joggal:

2.     A felperesnek a támogatások jogára tekintettel való kereshetőségi jogáról

a)     Az állami támogatásokkal kapcsolatban hozott határozatot megtámadott határozat minősítéséről

62     A felperes az alperes és a beavatkozó véleményével ellentétben lényegében fenntartja, hogy a Bizottság az állami támogatások jogára figyelemmel ténylegesen megvizsgálta az átruházás szabályát, és a megtámadott határozatban véglegesen határozott e kérdésről.

63     Így egyrészt a megtámadott határozat (9) és (10) preambulumbekezdése szerint a Bizottság úgy tekinti, hogy a nemzeti kiosztási tervben található esetleges támogatási elemek valószínűleg összeegyeztethetők a közös piaccal. Másrészt kitűnik, hogy a Bizottság többek között megvizsgálta, hogy az átruházás szabálya az új létesítményeket létrehozó, az említett szabály hatálya alá nem tartozó egyes versenytársaikhoz viszonyítva előnyben részesít-e egyes vállalkozásokat. Végezetül megállapította, hogy az előny semmiképpen sem haladja meg a szóban forgó szabály környezeti haszna által indokolt mértéket.

64     A felperes szerint a „Versenypolitikai” Főigazgatóság 2004. július 29-i levelében szintén megerősíti, hogy a megtámadott határozat elfogadása előtt a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó jogot figyelembe véve részletesen megvizsgálta az átruházás szabályát, és ebben az összefüggésben figyelembe vette a felperes panaszában szereplő információkat. A Bizottság ugyanis részletesen bemutatta azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a német energiaipar egyes vállalkozásait előnyben részesítő – az átruházás szabályában szereplő – támogatás összeegyeztethető a közös piaccal.

65     A felperes hozzáfűzi: az, hogy a Bizottság a 2003/87 irányelv 9. cikke szerinti eljárás keretében figyelembe vette az állami támogatási elemeket, nemcsak a tagállamoknak címzett 2004. március 17-i, a támogatási jog nemzeti kiosztási terv vizsgálatakor való alkalmazásáról szóló nyilatkozatot tartalmazó levelének felel meg, hanem a saját – az említett irányelv III. mellékletének 5. követelményével együtt olvasott 9. cikk (3) bekezdésében előírt, illetve maga a Bizottság által az iránymutatásainak 2.1.5. pontjában értelmezett – kötelezettségeinek is. E követelmény szerint ugyanis a nemzeti kiosztási terv nem lehet ellentétes a „Szerződés követelményeivel és különösen annak 87. és 88. cikkével”.

66     A felperes emlékeztet továbbá arra, hogy a 2004. március 17-i levelében a Bizottság lemondott a „nemzeti kiosztási tervről való, az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti hivatalos tájékoztatásról az [első] [kiosztási] időszak tekintetében” és bejelentette, hogy amennyiben a nemzeti kiosztási terv egyes rendelkezései alkalmasak egyes vállalkozások előnyben részesítésére, hivatalból kezdeményezi a „részletes” vizsgálat lefolytatását, amelynek megnyitása a nemzeti kiosztási terv ezen elemének elutasítását vonja maga után, figyelembe véve az ilyen vizsgálat lefolytatásához szükséges időt. A felperes megállapítja, hogy a Bizottság a 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdése szerint elfogadott határozat keretében így fejezte ki a nemzeti kiosztási tervnek az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében alaposabb vizsgálatot igénylő rendelkezéseinek elutasítására irányuló szándékát. Ebből a contrario levezethető, hogy a nemzeti kiosztási tervvel szemben kifogást nem emelő ilyen határozatból az következik, hogy a Bizottság lemond az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás kezdeményezéséről.

67     A fentiekből következik, hogy először is a Bizottság valamely nemzeti kiosztási tervnek az egységek „túlzott kiosztás”-ához vezető rendelkezéseit főszabály szerint összeegyeztethetetlennek tartja az állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal, másodszor pedig a Bizottság saját nyilatkozatai értelmében a 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdése szerinti eljárás keretében köteles az állami támogatásokra vonatkozó jog fényében megvizsgálni a nemzeti kiosztási terveket, és adott esetben elutasítani azt, ha az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti részletes vizsgálat szükséges, harmadszor a Bizottság a jelen esetben a német nemzeti kiosztási tervnek a 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdése szerinti ilyen vizsgálatát kezdeményezte, a megtámadott határozatban azonban nem utasította el az átruházás szabályát.

68     A felperes szerint nem irányadóak tehát az alperes azon állításai, amelyek szerint egyrészt a megtámadott határozat nem az EK 88. cikkére alapított, másrészt a szóban forgó határozat rendelkezése nem határoz az állami támogatásokkal kapcsolatos kérdésekben, így az EK 88. cikk (3) bekezdés értelmében a megtámadott határozat nem nyilatkozott kifejezetten és véglegesen a német nemzeti kiosztási terv átruházás-szabályában esetlegesen foglalt, állami támogatást alkotó elemekről. A felperes e tekintetben hivatkozik az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint valamely közösségi jogi aktus jogi minősítése sem az aktus megnevezésétől, sem formájától nem függ, kizárólag az aktusnak az objektív körülményekre alapított értékelését követően meghatározott jellege a döntő (a Bíróság 60/81. sz. IBM kontra Bizottság ügyben 1981. november 11-én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2639. o.] 9. pontja, és az Elsőfokú Bíróság T-3/93. sz. Air France kontra Bizottság ügyben 1994. március 24-én hozott ítéletének [EBHT 1994., II-121. o.] 43 és 51. pontja).

69     A megtámadott határozat jellegének megállapítása érdekében meg kell tehát vizsgálni, hogy német nemzeti kiosztási terv támogatási elemei tekintetében – az átruházás szabályát is ideértve – jogilag kötelező erővel bír-e. Márpedig a közösségi jog magasabb rendű szabályainak fényében (a Bíróság 374/87. sz. Orkem kontra Bizottság ügyben 1989. október 18-án hozott ítéletének [EBHT 1989., 3283. o.] 28. pontja), a megtámadott határozat az állami támogatások tárgyában elfogadott határozatnak tekintendő, mivel az EK 88. cikk (2) bekezdés szerinti hivatalos eljárás kezdeményezését mellőzve engedélyezte az átruházás szabályának alkalmazását (a Bíróság C-259/87. sz. Görögország kontra Bizottság ügyben 1990. július 10-én hozott ítélete összefoglalása [EBHT 1990., I-2845. o.] 1. pontjának vége). A fenti 66. pontban említett elemek tekintetében és a megtámadott határozat (9) preambulumbekezdésének megfogalmazása ellenére ugyanis objektív értékeléssel arra a következtetésre juthatunk, hogy a szóban forgó határozat jogilag kötelező erővel bíróan és véglegesen megállapította az átruházás szabályának a 2003/87 irányelv III. melléklete 5. követelményével való összeegyeztethetőségét. E megoldás megfelelne többek között a 2003/87 irányelv 9. cikkében előírt, a kiosztásra vonatkozó nemzeti szabályoknak a közösségi joggal való összeegyeztethetősége biztosítására irányuló vizsgálati eljárás értelmének és céljának. Márpedig komolyan veszélyeztetné e célkitűzést, ha a Bizottság a szóban forgó vizsgálati eljárás során a támogatási jog vonatkozásában megelégedne egy csupán összegző és átmeneti vizsgálat lefolytatásával annak érdekében, hogy elkerülje a kötelező erővel bíró határozat meghozatalát.

70     A felperes fenntartja, hogy a megtámadott határozatnak a támogatások jogára vonatkozó jogilag kötelező ereje abból a tényből is következik, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a kiosztási törvény 10. cikkének elfogadásával időközben átültette a német nemzeti kiosztási tervben foglalt átruházási szabályt. Ha a megtámadott határozat ugyanis nem szüntette volna meg az EK 88. cikk (3) bekezdése harmadik mondatában fogalt végrehajtási tilalmat (a fenti 68. pontban hivatkozott Air France kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 47. pontja), az átültetés, valamint a bevezetett támogatási rendszer is ellentétes lett volna e rendelkezéssel (a Bíróság C-354/90. sz. Fédération nationale du commerce extérieur des produits alimentaires és társai ügyben 1991. november 21-én hozott ítéletének [EBHT 1991., I-5505. o.] 12. pontja). Az alperes és a Németországi Szövetségi Köztársaság tehát egyértelműen úgy vélte, hogy e végrehajtási tilalom nem alkalmazandó az átruházás szabálya és a kiosztási törvény 10. cikkében foglalt támogatási rendszerre. Ez tehát a contrario megerősíti, hogy a megtámadott határozat szükségképpen jogilag kötelező erővel bír a vonatkozó állami támogatási elemek tekintetében.

71     Nem fogadható tehát el az alperes azon érvelése, amelyet az átruházás szabályáról való, a támogatások joga szerinti hivatalos tájékoztatás mellőzésére alapít. Ezen érvelés egyrészt ellentmondó, mivel a Bizottság a 2004. március 17-i levelében lemondott e hivatalos tájékoztatásról, illetve a nemzeti kiosztási tervnek a támogatások joga vonatkozásában való vizsgálatára irányuló szándékáról. Másrészt, ha ezzel ellentétben helytálló az alperes által védett megközelítés, amely szerint a Bizottság az állami támogatások jogának vonatkozásában nem határozhat véglegesen a nemzeti kiosztási tervről, akkor a támogatások joga tekintetében egyértelműen jogellenes a tájékoztatásról való lemondás. A Bizottság ugyanis nem térhet el az EK 88. cikk (3) bekezdésében foglalt tájékoztatást előíró szabálytól, amely biztosítja számára, hogy kellő időben és közösségi érdekből megvizsgáljon minden új támogatási projektet (a Bíróság 91/83. és 127/83. sz. Heineken Brouwerijen ügyben 1984. október 9-én hozott ítéletének [EBHT 1984., 3435. o.] 14. pontja). A jelen esetben a Németországi Szövetségi Köztársaság teljesítette az ebből a rendelkezésből eredő kötelezettségeit, mivel a német nemzeti kiosztási terv elkészítése előtt a 2003/87 irányelv III. mellékletében foglalt valamennyi követelményre kiterjedően áttekintést készített a közösségi követelményekről, ideértve az EK 87. és 88. cikkre való hivatkozást is. Következésképpen többek között a Bizottság 2004. március 17-i levelére tekintettel egyértelmű, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság azzal, hogy a nemzeti kiosztási tervet benyújtotta a Bizottságnak, nemcsak egyszerű, átmeneti értékelést kívánt kapni, hanem bizonyos akart lenni a német nemzeti kiosztási tervnek az állami támogatások jogára tekintettel való értékeléséről. Megerősítik ezt a szövetségi környezetvédelmi miniszternek a megtámadott határozat elfogadását követően nyilvánosan tett nyilatkozatai.

72     A „Versenypolitikai” Főigazgatóság 2004. július 29-i levelét illetően a felperes úgy véli, hogy az alperes jogosan érvel úgy, hogy nem a támogatások jogával kapcsolatban elfogadott határozatról van szó, amely ellen az említett levél címzettje keresetet nyújthat be az EK 230. cikk alapján (a Bíróság C-367/95 P. sz. Bizottság kontra Sytraval et Brink’s France ügyben 1998. április 2-án hozott ítéletének [EBHT 1998., I-1719. o.] 45. pontja). Az említett levélnek a megtámadott határozatra hivatkozó szövegéből egyértelműen kiderül, hogy nem tulajdonított magának jogilag kötelező erőt, csak a megtámadott határozat alapjául szolgáló megközelítések világos kifejtésére törekedett. A felperes vitatja továbbá a beavatkozó azon érvelését, amely szerint a felperes az EK 88. cikkre alapítva intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetet nyújthatott volna be az alperes ellen. A felperes szerint a jelen esetben a támogatások joga alapján elfogadott határozat miatt az egyetlen jogorvoslati lehetőséget az EK 230. cikk alapján benyújtott megsemmisítés iránti kereset adja.

73     A felperes lényegében hozzáteszi, hogy a Bizottság köteles volt kezdeményezni az EK 88. cikk (2) bekezdés szerinti hivatalos vizsgálati eljárást, mivel az átruházás szabálya az EK 87. cikk (1) bekezdés értelmében az állami támogatás jellemzőivel rendelkezik. A kibocsátási egységek e szabály szerinti kiosztása állami forrásokból biztosított, és az általános piaci helyzetnek nem megfelelő feltételekhez kötött előnyt jelent egyes vállalkozásoknak, illetve gazdasági ágazatoknak (a Bíróság C-39/94. sz. SFEI és társai ügyben 1996. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 1996., I-3547. o.] 60. pontja és a C-342/96. sz. Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1999. április 29-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-2459. o.] 41. pontja). Tévesek a beavatkozó ezzel ellentétes állításai, sőt összeegyeztethetetlenek az alperes alapvető álláspontjával, amely szerint a kiosztási szabályok állami támogatási intézkedésnek minősülhetnek.

b)     A felperes közvetlen érintettsége

74     A felperesnek az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti, a támogatások jogára tekintettel való közvetlen érintettségének kérdését tekintve a felperes fenntartja, hogy a megtámadott határozat automatizmust hoz létre a kibocsátási egységeknek a kibocsátás-kereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó vállalkozások számára történő kiosztásánál (a Bíróság 11/82. sz. Piraiki-Patraiki és társai kontra Bizottság ügyben 1985. január 17-én hozott ítéletének [EBHT 1985., 207. o.] 9. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-223/01. sz. Japan Tobacco és JT International kontra Parlament és Tanács ügyben 2002. szeptember 10-én hozott végzésének [EBHT 2002., II-3259. o.] 46. pontja). A 2003/87 irányelv vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően a német nemzeti kiosztási tervnek a megtámadott határozat általi jóváhagyását követően a Németországi Szövetségi Köztársaság megkezdi a kibocsátási egységeknek az említett nemzeti kiosztási terv alapján történő kiosztását. A nemzeti kiosztási tervtől való mindenféle eltéréshez az utóbbi módosítása, és következésképpen újabb bizottsági vizsgálat szükséges. A nemzeti kiosztási terv és a kiosztási törvény a kibocsátási egységek kiosztása vonatkozásában nem ruházza fel továbbá mérlegelési jogkörrel a német hatóságokat, hanem pontosan meghatározza a létesítmények üzemeltetői számára kiosztandó egységek mennyiségét.

75     A felperes helyteleníti a beavatkozó érvelését, amely szerint az átruházás szabályának alkalmazása számos, diszkrecionális jogkörbe tartozó előzetes döntés, és egy még előre nem látható általános környezet függvénye. Téves ezen állítás, mivel egyértelműen az átruházás szabálya által esetlegesen érintett vállalkozások határozathozatali eljárását érinti. Ha elfogadjuk ezen állítást, akkor az ítélkezési gyakorlattal ellentétben gyakorlatilag soha nem lehetne megsemmisítés iránti keresetet benyújtani állami támogatási program ellen (az Elsőfokú Bíróság T-114/00. sz. Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum kontra Bizottság ügyben 2002. december 5-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-5121. o.] 72–74. pontja; Jacobs főtanácsnok C-78/03 P. sz. Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyre vonatkozó indítványának [2005. december 13-án hozott ítélet, EBHT 2005., I-10737. o., I-10741. o.] 62. pontja), mivel az állami támogatási program elfogadásakor nem vennék figyelembe az esetlegesen kedvezményezett vállalkozások döntéshozatali késedelmeit. A felperes emlékeztet e tekintetben, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint akkor teljesül a közvetlen érintettségre vonatkozó követelmény, ha nem kétséges a megtámadott határozat címzettjének megfelelő következmények kiváltására irányuló akarata (az Elsőfokú Bíróság T-9/98. sz. Mitteldeutsche Erdöl-Raffinerie kontra Bizottság ügyben 2001.  november 22-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II-3367. o.] 48. pontja). Márpedig nem kétséges a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a kibocsátás-kereskedelmi rendszer német nemzeti kiosztási tervnek és a kiosztási törvénynek megfelelő végrehajtására irányuló akarata. Ezenfelül a Németországi Szövetségi Köztársaság maga is elfogadja, hogy az átruházás szabálya az első kiosztási időszak során mérlegelés nélkül alkalmazható a kibocsátási egységek kiosztási törvény szerinti kiosztása során. A kedvezményezett vállalkozások döntési eljárása tehát nem meghatározó, és a felperest közvetlenül érinti a megtámadott határozat.

c)     A felperes személyében való érintettségéről

76     A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében őt személyében érinti az állami támogatásokra vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint. Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében ez az eset áll fenn, ha egyrészt, mint a jelen esetben, a megtámadott határozat a hivatalos vizsgálat kezdeményezése nélkül minősíti a támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek, másrészt a felperes az EK 88. cikk (2) bekezdés értelmében érintett félnek minősül (a Bíróság C-198/91. sz. Cook kontra Bizottság ügyben 1993. május 19-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I-2487. o.] 37. pontja és a C-225/91. sz. Matra kontra Bizottság ügyben 1993. június 15-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I-3203. o.] 18. pontja). Ezen elméletek alkalmazandók többek között a versengő vállalkozásokra, mivel versenyhelyzetüket még – az átruházás szabálya által létrehozott –támogatási program engedélyezése esetében is befolyásolja a kérdéses támogatás (az Elsőfokú Bíróság T-188/95. sz. Waterleiding Maatschappij kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 16-án hozott ítéletének [EBHT 1998., II-3713. o.] 60. és 62. pontja; a T-184/97. sz. BP Chemicals kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-3145. o.] 29. és 40. pontja; a T-69/96. sz. Hamburger Hafen- és Lagerhaus és társai kontra Bizottság ügyben 2001. március 21-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II-1037. o.] 41. pontja és a fenti 75. pontban hivatkozott Aktionsgemeinschaft Recht és Eigentum kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja). A felperes hozzáteszi, hogy a fent hivatkozott Cook kontra Bizottság és Matra kontra Bizottság ítéletnek az érintett felek számára az EK 88. cikk (2) bekezdés által nyújtott eljárásjogi biztosítékok hatékony érvényesülésének biztosítására irányuló alapvető célja ugyanúgy érvényesül a támogatási programok esetében, mint az egyéni támogatásoknál. Amennyiben engedélyezték a támogatási programot, főszabály szerint nem áll rendelkezése egyéb Bizottság előtti eljárás, amelynek keretében biztosítani lehetne az említett eljárásjogi biztosítékokat. Következésképpen a fent hivatkozott ítéletekben szereplő elvek alkalmazandók a jelen esetben.

77     A felperes szerint az átruházás szabályát – bár a kokszolókemencék, a papírüzemek és az egyéb típusú létesítmények üzemeltetői tekintetében is alkalmazni kell – a villamosenergia-termelés ágazatában való pontosan meghatározott alkalmazás – azaz barnaszenet felhasználó, rossz hatásfokú és igen szennyező tüzelőközpontoknak, különösen az REE által történő inkább környezetbarát új központokkal való lehető leggyorsabb helyettesítése – érdekében vezették be. A Bizottság a „Versenypolitikai” Főigazgatóság 2004. július 29-i levelében ugyanis e tekintetben elismerte az átruházás szabályának jelentőségét. Ebben az összefüggésben a felperes vitatja azon érvelést, amely szerint nem bizonyos, hogy e három nagy versenytárs él az átruházás szabályával, ugyanis már az első kiosztási időszak során fennáll a konkrét lehetőség ezen előrelépés tekintetében.

78     A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat az átruházási szabály kedvezményezettjei – többek között RWE – tekintetében is befolyásolja a versenyhelyzetét, mivel az egységek igen „túlzott kiosztás”-ához vezet e vállalkozások javára, míg önmaga az erőműparkjának eltérő összetétele miatt csupán ennél kevesebb egységben részesül. Így RWE többek között értékesítheti a piacon a többletegységeit, és ezáltal csökkentheti termelési költségeit, és a felperes hátrányára növelheti a piaci részesedését. A felperes versenyhelyzetének e befolyásolása elegendő ahhoz, hogy a támogatási program átruházás szabályának minősítését illetően megalapozza kereshetőségi jogát (a fenti 76. pontban hivatkozott Waterleiding Maatschappij kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontja). Igen valószínűtlen ugyanis, hogy az átruházás szabálya a villamosenergia-ágazaton kívül is hasonló korlátozásokhoz vezet. Ezenfelül a jelen esetben a támogatási program engedélyezését követően kellő bizonyossággal lehetett volna tudni, hogy hogyan befolyásolja a program az érintett felperes és a program kedvezményezettje közti versenyfeltételeket. A beavatkozó vélekedésével ellentétben e megközelítés nem vezet az actio popularis elismeréséhez, tekintettel arra, hogy ehhez szükséges, hogy az érintett piacon versenyhelyzet alakuljon ki a felperes és a támogatás kedvezményezettje között (a fenti 73. pontban hivatkozott, a Waterleiding Maatschappij kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. és 80–81. pontja, és a fenti 76. pontban hivatkozott, a Hamburger Hafen- és Lagerhaus és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 41. és 42. pontja). Márpedig a jelen esetben éles versenyhelyzet alakult ki egyrészt a felperes és másrészt az RWE, illetve a másik kettő érintett villamosenergia-vállalkozás között (a Bíróság 169/84. sz. Cofaz és társai kontra Bizottság ügyben 1986. január 28-án hozott ítéletének [EBHT 1986, 391. o.] 25. pontja).

79     A felperes ezenfelül úgy véli, hogy mindenesetre megkülönböztethető az átruházás szabályának hatálya alá tartozó, a kibocsátás-kereskedelmi rendszerben részt vevő egyéb vállalkozások körétől. Ez olyan konkrét hatásokban nyilvánul meg, amelyeket a szóban forgó szabály már az első kiosztási időszakban való gyakorlati alkalmazása gyakorol az RWE-vel fennálló versenyhelyzetre. A Németországi Szövetségi Köztársaságnak az egységek ebben az időszakban való kiosztására vonatkozó jelentése szerint, az egységek 79%-át az energiatermelő létesítményeknek osztották ki, valamint az egyedi kiosztások legjelentősebb kedvezményezettje nem a felperes feltételezése szerinti niederaußemi RWE, hanem egy Észak-Rajna-Vesztfáliában lévő, barnaszenet felhasználó égetőmű volt. A felperes hozzáteszi, hogy semmilyen más vállalkozást nem érintett hasonló módon az átruházás szabálya.

80     A felperes végezetül emlékeztet, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásakor köteles volt kezdeményezni az EK 88. cikk (2) bekezdés szerinti hivatalos eljárást, mivel komoly kétségek merültek fel az átruházás szabályának a közös piaccal való összeegyeztethetősége tekintetében. Ezen eljárás keretében az EK 88. cikk (2) bekezdés értelmében meghallgatták a felperest mint érdekelt felet (a Bíróság 323/82. sz. Intermills kontra Bizottság ügyben 1984. november 14-én hozott ítéletének [EBHT 1984., 3809. o.] 16. pontja; a fenti 76. pontban hivatkozott Cook kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja és a fenti 72. pontban hivatkozott Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben hozott ítélet 41. pontja).

3.     A felperes kereshetőségi joga a 2003/87 irányelv tekintetében

a)     Előzetes észrevétel

81     A felperes állítja, hogy a 2003/87 irányelv vonatkozó rendelkezései tekintetében az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében szintén rendelkezik kereshetőségi joggal, különösen az említett irányelv III. mellékletének 5. követelményével együtt olvasott 9. cikk (3) bekezdése vonatkozásában.

b)     A közvetlen érintettségéről

82     Ami a felperes közvetlen érintettségének kérdését illeti, az utóbbi először is vitatja alperes azon érvelését, amely szerint a megtámadott határozat elfogadásával a Bizottság nem engedélyezte a német nemzeti kiosztási tervet, az átruházás szabályát is ideértve. A Bizottság a közleményeiben ugyanis maga is megerősíti, hogy egyes nemzeti kiosztási terveket egészükben vagy részeikben jóváhagyta, és az ennek alapján hozott határozatokat nemzeti szinten is így értelmezték. Ezen értelmezést támasztja alá a megtámadott határozat 3. cikke (3) bekezdésének megfogalmazása is, amely szerint „a [nemzeti kiosztási terv] […] valamennyi módosítása a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésében foglalt engedélyeztetés függvénye”.

83     A felperes vitatja továbbá az alperesnek és a beavatkozónak az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás vonatkozásában végzett összehasonlítását. Egyrészt az utóbbi eljárással ellentétben a 2003/87 irányelv 9. cikkében előírt értesítés és vizsgálat célkitűzése, hogy előzetesen kimutassa, ha a nemzeti kiosztási terv esetlegesen sérti a közösségi jogot. Nem ez a helyzet a már létező, de a Bizottságnak előzetesen be nem jelentett nemzeti intézkedések vonatkozásában indított eljárás esetében. Egyrészt az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás mellőzéséről szóló határozat nem akadályozza meg abban a tagállamot, hogy hatályon kívül helyezze vagy módosítsa a szóban forgó intézkedést. A jelen esetben viszont a tagállamok a 2003/87 irányelv 9. cikkének, illetve 11. cikkének (1) és (4) bekezdésének értelmében kötelesek a nemzeti kiosztási tervnek – a Bizottság által nem vitatott – szabályai szerint kiosztani a kibocsátási egységeket. A nemzeti kiosztási terv szabályaitól eltérni kívánó tagállam főszabály szerint köteles újból benyújtani a nemzeti kiosztási tervet a Bizottsághoz, amiből az következik, hogy az említett tagállam kötve van a nemzeti kiosztási terv nem vitatott elemei tekintetében. Következésképpen a 2003/87 irányelv 9. cikke értelmében vett kifogást nem tartalmazó határozat mindenképpen a bejelentett nemzeti kiosztási terv jóváhagyásának tekintendő, főleg, ha a megtámadott határozat (9) és (10) preambulumbekezdésében foglaltakhoz hasonlóan a Bizottság a nemzeti kiosztási terv azon elemét vizsgálja kifejezetten, amelyet nem vitat. Végezetül a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésének hatálya az EK 226 cikkhez képes korlátozottabb, mivel kizárólag az egységkereskedelmi rendszerek közösségi jognak való megfelelésének biztosítására törekszik. Az említett irányelv III. mellékletében meghatározott követelményekkel együtt olvasott 9. cikk (3) bekezdés ugyanakkor arra irányul, hogy biztosítsa a kibocsátás-kereskedelmi rendszerben résztvevőkkel való egyenlő bánásmódot, és megakadályozza a versenyhelyzet torzulását. Így e rendelkezés nemcsak a Bizottság és a tagállam közti viszonyra irányul, hanem az egyéni védelemre is.

84     A 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdésében a Bizottságra ruházott esetleges diszkrecionális jogkör jellege nem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy az az e rendelkezés alapján hozott határozat engedélyezésének minősül. Az állami támogatások ellenőrzése keretében a Bizottság szintén diszkrecionális jogkörrel rendelkezik, és soha nem fért kétség ahhoz a tényhez, hogy a Bizottság pozitív határozata az érintett állami intézkedések engedélyezését jelenti (A Pergola főtanácsnok C-107/95 P. sz. Bundesverband der Bilanzbuchhalter kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának [1997. február 20-án hozott bírósági ítélet, EBHT 1997., I-947. o., I-949. o.] 10. pontja.).

85     Ezt követően a felperes azt állítja, hogy a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében előírt három hónapos határidő lejártával a nemzeti kiosztási terv – amennyiben nem emelnek kifogást – nem engedélyezettnek, tehát tiltottnak minősül. Ezzel ellentétben például az EK-Szerződés [88.] cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i a 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 4. cikkének (6) bekezdésében és a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20-i 139/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 24, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) 10. cikkének (6) bekezdésében meghatározott szabály értelmében az említett határidő elteltével a nemzeti kiosztási tervet engedélyezettnek kell tekinteni.

86     A felperes szerint a 2003/87 irányelv vonatkozó rendelkezései automatizmust hoznak létre a német nemzeti kiosztási terv azon szabályainak alkalmazása tekintetében, amelyekkel szemben nem emeltek kifogást a megtámadott határozatban. A német nemzeti kiosztási terv engedélyezésekor de facto megállapították, hogy az atomerőművek leállítása tekintetében a kiosztási törvénynek megfelelően átveszik az átruházás és a különleges kiosztás szabályát, és a kibocsátási egységek egyedi kiosztása vonatkozásában az illetékes hatóságok nem rendelkeznek mérlegelési jogkörrel. A felperes közvetlen érintettségének az ítélkezési gyakorlat által kidolgozott feltételei tehát fennállnak (a fenti 75. pontban hivatkozott Aktionsgemeinschaft Recht és Eigentum kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 73. pontja). E következtetést nem kérdőjelezi meg sem a kiosztott egységek későbbi, az adatok pontosítását követő kiigazítására irányuló lehetőség, sem az a kötelezettség, hogy a 2003/87 irányelv 9. cikkének értelmében hozott határozat elfogadását követően az említett irányelv 11. cikkének (1) bekezdése szerint megfelelően figyelembe kell venni a „közvélemény észrevételei”-t. A német nemzeti kiosztási terv vonatkozó szabályai oly pontosan vannak megfogalmazva, hogy a közvélemény észrevételeinek figyelembevételét követően az alkalmazásbeli eltérésekről újra értesíteni kell a Bizottságot.

c)     A felperes személyében való érintettségéről

87     A felperes úgy véli, hogy az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében személyében is érintett, mivel a megtámadott határozat a sajátos jellemzői és a nemzeti kiosztási terv által érintett minden más gazdasági szereplőtől megkülönböztető ténybeli helyzete folytán valamely címzettel azonos módon vonatkozik rá. A német nemzeti kiosztási tervnek a 2003/87 irányelv III. mellékletében foglalt követelményekkel való összeegyeztethetővé nyilvánításával a Bizottság lehetővé tette, hogy a német jogalkotó elfogadja a kiosztási törvényt. Márpedig e törvény a felpereshez hasonlóan jelentős atomerőműparkkal rendelkező egyéb energiatermelő vállalkozások hátrányára jelentősen előnyben részesíti az energiát hagyományos központokban előállító energiatermelő vállalkozásokat, többek között az RWE-t. Egyrészt ez utóbbiak nem részesülnek az átruházás szabályának alkalmazásából eredő előnyökből az atomerőműveiknek a Gesetz zur geordneten Beendigung der Kernenergienutzung zur gewerblichen Erzeugung von Elektrizitätben előírt helyettesítése tekintetében, és másrészt a kiosztási törvény nem nyújt számukra elegendő és hasonló ellentételezést a helyettesítéshez.

88     E tekintetben a felperes emlékeztet azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint valamely általános hatályú jogi aktus személyében érintheti a vállalkozásokat, ha az említett aktus által elvontan érintett vállalkozások köréhez képest kellően megkülönböztethető olyan zárt csoportot alkotnak, amely tagjainak száma az intézkedés érvényességének időszaka alatt már nem nőhet (a Bíróság C-152/88. sz. Sofrimport kontra Bizottság ügyben 1990. június 26-án hozott ítéletének [EBHT 1990., I-2477. o.] 11. pontja és a C-309/89. sz. Codorníu kontra Tanács ügyben 1994. május 18-án hozott ítéletének [EBHT 1994., I-1853. o.] 18,. és 21. pontja). Az alperes ezen állításával ellentétben ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazandó a jelen esetben. A kibocsátás-kereskedelmi rendszer rendelkezései ugyanis konkrét jogi helyzeteket befolyásolnának, mivel alapjaiban megváltoztatnák az üvegházhatást okozó gázokat kibocsátó létesítmények üzemeltetői tulajdonjogának tartalmát és korlátait, és így ez utóbbiakat egy olyan pozitív jogtól fosztja meg, amely eddig megengedte számukra a CO 2 -kibocsátást.

89     A felperes pontosítja, hogy az alperes feltevésével ellentétben az átruházás szabályának alkalmazásából következő hátrányos és egyenlőtlen hatások a villamosenergia-termelés területén működő vállalkozások csak korlátozott körében mutatkoznak, így közvetlenül érinti, mivel azon két atomerőmű-üzemeltetőjének egyike, akik termelését leállítják az első kiosztási időszakban. A felperes állítja ugyanis, hogy a Németországban lévő négy nagy villamosenergia-termelő vállalkozás közül az RWE és a Vattenfall a villamos energiáinak körülbelül 60%-át feketekőszenet használó tüzelőközpontokban állítja elő, és csupán 16%-át (RWE), illetve 9%-át (Vattenfall) az atomerőművekben. Ezzel ellentétben az E.ON esetében a beépített kapacitás 34%-át, a felperes esetében pedig 27%-át adja az atomenergia. Míg a Vattenfall viszonlyag korszerű erőműparkkal rendelkezik, az RWE teljes bruttó kapacitása körülbelül 7 100 MW, amelynek – a felperes tájékoztatása szerint – legalább egy részét 2007 előtt le kellene cserélni az átruházás szabályának előnyiből részesülő új létesítményekkel. Ezzel ellentétben csupán az E.ON és a felperes tartozik azon vállalkozások közé, amelyek az Obrigheim (a felperes tulajdonában) és a Stade (az E.ON tulajdonában) atomerőműveknek az atomenergia németországi termelésével való leállás miatti bezárását követően kénytelenek az atomenergia-kapacitásukat hagyományos villamoenergia-termelés révén anélkül kompenzálni, hogy részesednének az átruházás szabálya által nyújtott előnyökből. Az első kiosztási időszakban a hagyományos központok üzemeltetői – többek között az RWE – számára ebből eredő előny jelentősen érinti a felperes gazdasági helyzetét (a Bíróság C-96/01 P. sz. Galileo és Galileo International kontra Tanács ügyben 2002. április 25-én hozott végzésének [EBHT 2002., I-4025. o.] 53. pontja). Emellett személyében való érintettségét a többi gazdasági szereplővel ellentétben rá jellemző anyagi körülmények sorozata is megalapozza, nevezetesen az atomenergia jelentős szerepe a villamosenergia-termelési kapacitásában, a versenytársai parkjaihoz viszonyítva erőműparkjának egyedi összetétele, valamint a kiosztási törvénytervezet indokolásában szereplő, a különleges kiosztásra és a Stade és Obrigheim atomerőművek bezárására utaló kifejezett megjegyzés. A felperes hozzáteszi, hogy az átruházás szabálya általi személyében való érintettség túlnyúlik az első kiosztási időszakon, mivel egyrészt 2008-tól már nem élhet az atomerőművekre vonatkozó különleges kiosztással, másrészt pedig főszabály szerint már nem lesz szükséges hagyományos központjait helyettesíteni, amelyek részesülhettek volna az átruházás szabálya alkalmazásának nyújtotta előnyökből (Bíróság C-358/89. sz. Extramet Industrie kontra Tanács ügyben 1991. május 16-án hozott ítéletének [EBHT 1991., I-2501. o.], 17. pontja és a fenti 68. pontban hivatkozott Air France kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 82. pontja).

90     A felperes megerősíti, hogy a különleges kiosztás szabályának jellege nem biztosítja a hagyományos központok üzemeltetőnek nyújtott előnyért való ellentételezést. Egyrészt e rendelkezés a versenyt a felperes hátrányára torzító rendelkezések részét képezi, másrészt az e rendelkezés révén az atomerőművek leállításakor kiosztott egységek nem elegendőek, és magukban is a verseny torzulását eredményezik.

91     Az előző megállapítások összességére tekintettel a felperes megállapítja, hogy a megtámadott határozat a 2003/87 irányelv tekintetében is közvetlenül és személyében érinti.

4.     A felperes eljáráshoz fűződő érdeke

92     A felperes vitatja az alperes érvelését, amely szerint a felperesnek nem fűződik érdeke az eljáráshoz. Különösen azon állítást vitatja, amelynek értelmében a megtámadott határozat megsemmisítése miatt a német nemzeti kiosztási tervet egészében alkalmazni kell, mivel eltelt a 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdésében előírt három hónapos határidő. A felperes úgy véli, hogy ezzel ellentétben egy ilyen feltevés esetén a felek a megtámadott határozat elfogadása előtti helyzetükben vannak (a Bíróság 22/70. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1971. március 31-én hozott ítéletének [EBHT 1971., 263. o.] 59. és 60. pontja). A támogatások esetében valamely engedélyező határozat megsemmisítésekor az ítélkezési gyakorlat és a Bizottság döntéshozatali gyakorlata szerint szintén eljárást kell indítani (a Bíróság C-415/96. sz. Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1998. november 12-én hozott ítéletének [EBHT 1998., I-6993] 31. pontja) az EK 88. cikk, (3) bekezdésében az előzetes vizsgálatra előírt két hónapos határidő lejárta ellenére. A felperes szerint ugyanezen elvek alkalmazandók a jelen esetben is, következésképpen a Bizottság a megtámadott határozat megsemmisítésekor a 2003/87 irányelv 9. cikke szerinti új vizsgálati eljárást indít.

II – Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

93     Az Elsőfokú Bíróság elöljáróban emlékeztet, hogy az alperes és a beavatkozó vitatja a jelen kereset elfogadhatóságát, amit többek között arra alapít, hogy a felperest az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében nem érinti közvetlenül a megtámadott határozat, és mindenesetre nem fűződik érdeke a szóban forgó határozat elleni eljáráshoz.

94     Meg kell tehát vizsgálni, hogy a felperesnek fűződik-e érdeke a megtámadott határozat elleni eljáráshoz.

A – Az eljáráshoz fűződő érdek feltételeiről

95     Az alperes megítélése szerint a felperesnek nem fűződik érdeke ahhoz, hogy kérje a megtámadott határozat megsemmisítését, mivel egy esetleges megsemmisítés a Bizottságnak az említett határozat 1. cikkében foglalt, a német nemzeti kiosztási terv három elemére vonatkozó elutasítása megsemmisítését vonná maga után. Mivel lejárt a 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdésében előírt három hónapos határidő, egy ilyen megsemmisítés nem érintené a nemzeti kiosztási terv összességében való végrehajtását, ideértve a vitatott átruházási szabályt is, és következésképpen nem lenne előnyös a felperes részére. A felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése az állami támogatásokra vonatkozó engedélyező határozatok megsemmisítésével ellentétben a Bizottság engedélyének megsemmisítését vonná maga után az átruházás szabálya vonatkozásában, illetve a Bizottság a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alapján a három hónap lejárta ellenére újra megindítaná a vizsgálati eljárást, miközben a feleket a megtámadott határozat elfogadása előtti helyzetükben vizsgálja, és újra határozna.

96     Az eljáráshoz fűződő érdeket illetően emlékeztetni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely természetes vagy jogi személy által megsemmisítés iránt indított kereset csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben a felperesnek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez (lásd az Elsőfokú Bíróság T-310/00. sz. MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-3253. o.] 44. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezen érdekhez szükséges, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi hatás kiváltására alkalmas legyen (lásd az Elsőfokú Bíróság T-480/93 és T-483/93. sz. Antillean Rice Mills és társai kontra Bizottság ügyben 1995. szeptember 14-én hozott ítéletének [EBHT 1995., II-2305. o.] 59. és 60. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot) és, hogy a kereset a benyújtója tekintetében előnyösebb helyzetet eredményezzen (a Bíróság C-50/00 P. sz. Unión de Pequenos Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-6677] 21. pontját).

97     Ellenőrizni kell tehát, hogy a jelen esetben a megtámadott határozat esetleges megsemmisítése előnnyel jár-e a felperes számára. Ez az eset állna fenn, ha e megsemmisítés azzal a következménnyel járna, hogy egyrészt a német nemzeti kiosztási terv szabályaira, az átruházás szabályát is ideértve, nem vonatkozna többé a megtámadott határozatnak a 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdése értelmében esetlegesen – legalább hallgatólagosan – megadott engedélye, másrészt pedig a Bizottságnak újból határoznia kellene e rendelkezés jogalapjairól, illetve a nemzeti kiosztási tervnek a vonatkozó közösségi jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről.

98     Az eljáráshoz fűződő érdek fennállására irányuló kérdésre adott válasz a vizsgálati eljárás, illetve a Bizottság 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdése szerinti döntéshozatali hatáskörének jogi természetétől, és különösen attól függ, hogy a megtámadott határozat egészében – az átruházás szabályát is ideértve – engedélyezi-e a német nemzeti kiosztási tervet.

99     Értékelni kell tehát ezen eljárás, illetve a Bizottság döntéshozatali hatáskörének jogi természetét.

B – A vizsgálati eljárás és a Bizottság 2003/87 irányelv 9. cikke szerinti döntéshozatali hatáskörének jogi természetéről

1.     Előzetes észrevételek

100   Nem vitatott, hogy tisztán formális szempontból és érdemi jelentőségétől függetlenül a megtámadott határozatot kizárólag a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésére, és nem pedig az állami támogatások vonatkozó – azaz az EK 87. és 88. cikk, illetve a 659/1999 rendelet – szabályaira alapították.

101   A 2003/87 irányelv 9. cikk (3) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás jogi természetét tekintve a beavatkozó által támogatott alperes lényegében úgy érvel, hogy e rendelkezés nem ruházza fel a Bizottságot a nemzeti kiosztási terv engedélyezésére, hanem kizárólag a nemzeti kiosztási tervnek, illetve egyes elemeinek az említett irányelv III. mellékletére alapított elutasítására. A felperes lényegében azt vitatja, hogy egyrészt a megtámadott határozat megsemmisítése esetében újra meg kell indítani a vizsgálati eljárást, másrészt a három hónapos határidő lejárta mindenesetre a nemzeti kiosztási terv engedélyezettnek való nyilvánítására irányuló jogi vélelmet eredményez.

102   Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a felek ezen érvelése megalapozottságának vizsgálatához a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdése szó szerinti, rendszertani és célkutató (teleologikus) értelmezésének van helye (a módszertan tekintetében lásd az Elsőfokú Bíróság T-251/00. sz. Lagardere és Canal+ kontra Bizottság ügyben 2002. november 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-4825] 72. és következő pontját, valamint a T-22/02. sz. és a T-23/02. sz. Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság ügyben 2005. október 6-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4065. o.] 41. és következő pontjait).

2.     A megtámadott határozatban foglalt esetleges engedélyről

a)     A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének szó szerinti értelmezéséről

103   Először is annak megválaszolásához, hogy a megtámadott határozat magában foglalja-e a német nemzeti kiosztási terv engedélyezését, meg kell vizsgálni a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének megfogalmazását, amely a felek ilyen irányú megállapodása esetében a megtámadott határozat hivatalos jogi alapját képezi.

104   E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a 9. cikk (3) bekezdése első mondatának megfogalmazása, amely szerint a Bizottság „elutasíthatja az adott [nemzeti kiosztási tervet] vagy annak egy részét”, rámutat arra, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság nem rendelkezik teljes körű engedélyezési jogkörrel. Bár e rendelkezés lehetővé teszi, hogy a Bizottság a tagállam által bejelentett nemzeti kiosztási tervet előzetesen megvizsgálja, mindazonáltal a Bizottságnak a nemzeti kiosztási tervre vonatkozó vizsgálati és elutasítási jogköre mind érdemi, mind időbeli szempontból erősen körülhatárolt. E vizsgálat egyrészt a nemzeti kiosztási tervnek a III. melléklet követelményeivel és a 2003/87 irányelv 10. cikke rendelkezéseivel való össszeegyeztethetőségének bizottsági vizsgálatára korlátozódik, másrészt pedig a nemzeti kiosztási terv tagállam általi bejelentésétől számított három hónapos határidőn belül kell lefolytatni.

105   A felperes véleményével ellentétben nem kérdőjelezi meg ezen értékelést az a tény, hogy a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének második mondata „javasolt módosítások”-at említ, amelyeket a „Bizottság elfogadott”. E módosítások ugyanis a vizsgálati eljárás későbbi szakaszában történnek, azaz a bejelentett nemzeti kiosztási tervvel vagy annak egy részével kapcsolatos bizottsági kifogásemelést követően, és pontosan az a céljuk, hogy elhárítsák a Bizottság által eredetileg felhozott, a III. mellékletben felsorolt követelményekkel és a 2003/87 irányelv 10. cikkének rendelkezéseivel való összeegyeztethetőséggel kapcsolatos kifogásokat. Az említett módosítások bizottsági elfogadása csupán a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése által ráruházott korlátozott vizsgálati és elutasítási jogköre keretében előadott eredeti kifogásemelésének szükségszerű következménye, és nem valamely általános engedélyezési jogkör kifejeződése. Az a tény, hogy e rendelkezés kizárólag a nemzeti kiosztási tervre irányuló módosítási javaslatok elfogadásának lehetőségét említi, éppen arra utal, hogy a Bizottság nem rendelkezik általános engedélyezési jogkörrel.

106   Emellett a bejelentett nemzeti kiosztási terv vagy egyes részei elutasítására irányuló hatáskör nem ró abszolút kötelezettséget a Bizottságra. Nem vitatott, hogy ez utóbbi valamely nemzeti kiosztási terv bejelentését követően köteles részletesen és pártatlanul megvizsgálni az adott nemzeti kiosztási tervnek a III. mellékletben foglalt követelményekkel és a 2003/87 irányelv 10. cikkének rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét (lásd analógia útján a Bíróság C-269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21-én hozott ítéletének [EBHT 1991., I-5469] 14. pontját; és az Elsőfokú Bíróság T-13/99. sz. Pfizer Animal Health kontra Tanács ügyben 2002. szeptember 11-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-3305. o.] 171. pontját és a T-70/99. sz. Alpharma kontra Tanács ügyben 2002. szeptember 11-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-3495] 182. pontját). Az „elutasíthatja” kifejezés azonban a Bizottságnak az EK 226. cikke keretében való bizonyos mértékű mérlegelési jogkörére utal, amellyel azonban nem köteles minden esetben élni (lásd az Elsőfokú Bíróság T-202/02. sz. Makedoniko Metro és Michaniki kontra Bizottság ügyben 2004. január 14-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-181. o.] 43. és 46. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Következésképpen, ha a Bizottság a nemzeti kiosztási terv tagállami bejelentését követően lemond arról, hogy a bejelentéstől számított három hónapos határidőn belül éljen e jogkörével, a tagállam, a Bizottság jóváhagyása nélkül, a 2003/87 irányelv 11. és következő cikkében foglalt feltételeknek megfelelően főszabály szerint végrehajthatja a szóban forgó nemzeti kiosztási tervet (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-178/05. sz. Egyesült Királyság kontra Bizottság ügyben 2005. november 23-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4807. o.] 55. pontját). Hozzá kell tenni, hogy ez nem befolyásolja a Bizottságnak az EK 211. cikk és az EK 226. cikk szerinti általános felügyeleti hatáskörét, amelyhez nem kapcsolódik jogvesztő határidő.

107   Ugyanígy a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének megfogalmazásából kitűnik, hogy a nemzeti kiosztási tervre irányuló vizsgálati eljárást nem kötelesek hivatalos határozattal lezárni, többek között, ha a tagállam ezen eljárás során a Bizottság által kért valamennyi módosítást végrehajtja. Emellett a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének második mondata csupán elutasító határozatról beszél, és nem az engedélyező határozatról vagy kifogást nem tartalmazó határozatról. Következésképpen a Bizottság egy ilyen határozat elfogadásakor bizonyos mértékű mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amellyel többek között abban az esetben él, ha a tagállam a Bizottság által felhozott kifogások ellenére a három hónapos határidő lejárta előtt mellőzi vagy elutasítja nemzeti kiosztási tervének módosítását.

108   A felperes állítása tehát ellentmond a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdése megfogalmazásának.

b)     A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének rendszertani értelmezéséről

109   Rendszertani szempontból vizsgálva az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a 2003/87 irányelvben nem találhatók olyan irányadó elemek, amelyek révén jobban meg lehetne állapítani a vizsgálati eljárás és a Bizottság által az említett irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében gyakorolt döntéshozatali hatáskör jogi természetét. Mindazonáltal a kérdéses rendszer jogi alapjának és céljának megállapításához az említett eljárást és a szóban forgó hatáskört többek között össze kell hasonlítani a felek által hivatkozott olyan egyéb igazgatási ellenőrzési rendszerekkel, amelyek szintén magukban foglalják a Bizottság döntéshozatali hatáskörét.

110   A felek e tekintetben utaltak többek között az EK 88. cikk szerinti és a 659/1999 rendeletben részletezett állami támogatási ellenőrzési eljárásra, valamint az EK 226. cikkben meghatározott kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásra.

111   Pontosítani kell e tekintetben, hogy mind az állami támogatásokra vonatkozó eljárás – már amennyiben feltehetőleg az EK 88. cikk (3) bekezdése alapján előzetesen bejelentett intézkedéseket érint –, mind a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás az EK 226. cikkben meghatározott kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárással ellentétben nemzeti intézkedéseknek a közösségi jog egyes rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségére irányuló előzetes ellenőrzésre ad példát. Ugyanígy, ahogy az EK 88. cikk (3) bekezdés harmadik mondata alkalmazásában tilos a bejelentett támogatási intézkedést egy bizonyos határidő lejárta előtt végrehajtani, a tagállam főszabály szerint nem jogosult nemzeti kiosztási tervét a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése első mondatában az ezen előzetes vizsgálatra meghatározott három hónapos határidő lejárta előtt végrehajtani, hacsak a Bizottság ezen határidő lejárta előtt arról nem értesíti a tagállamot, hogy nem kíván kifogást emelni. A nemzeti kiosztási terv ideiglenes végrehajtási tilalma egyrész ugyanis a Bizottság azon jogosultságához kapcsolódik, hogy e határidő lejártáig a többek között a III. mellékletben foglalt követelményekkel való összeegyeztethetetlenség okán elutasítsa a szóban forgó nemzeti kiosztási tervet vagy annak egy részét. Másrészt abból a tényből ered, hogy az említett rendelkezés második mondata értelmében amennyiben a Bizottság kifogást emel a nemzeti kiosztási terv vagy annak egy része tekintetében, a tagállam csak akkor hozhatja meg a 11. cikk (1) bekezdése szerinti kiosztási határozatot – amely előírja, hogy a nemzeti kiosztási terv „a 9. cikknek megfelelően elkészített” –, ha a Bizottság elfogadja az ezen kifogások orvoslására javasolt módosításokat. A 88. cikk (3) bekezdésének harmadik mondatával ellentétben azonban a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében a nemzeti kiosztási tervre vonatkozó végrehajtási tilalom megszüntetése nem függ a Bizottság hivatalos határozatának az elfogadásától. Következésképpen főszabály szerint amennyiben a Bizottság kifejezetten nem emel kifogást a megadott határidőn belül, akkor csak a három hónapos határidő eltelte teszi lehetővé a tagállamnak a bejelentett nemzeti kiosztási terv végrehajtását (a fenti 106. pontban hivatkozott Egyesült Királyság kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja).

112   Az Elsőfokú Bíróság úgy véli továbbá, hogy csupán abból a tényből, hogy a nemzeti kiosztási tervekre vonatkozó vizsgálati eljárásnak előzetes vizsgálati jellege van, még nem következik, hogy az említett eljárás a jogszerűség tekintetében jogalapító határozattal zárul, és végrehajthatók a bejelentett intézkedések. Míg a támogatásokra vonatkozó szabályok ugyanis általános, jogellenességi vélelemhez – amelynek értelmében a támogatási intézkedések az EK 87. cikk (1) bekezdése szerint összeegyeztethetetlenek a közös piaccal – kötődő tilalom elvén nyugszanak, a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése nem ilyen elven alapszik, és nem valamely általános tilalom alóli eltérést céloz. E rendelkezés ezzel ellentétben a kibocsátás-kereskedelmi rendszer megfelelő működésének biztosítására irányul a kibocsátási egységeknek a tagállamok által való, a nemzeti kiosztási tervük – amelynek kiosztási szabályai csupán az említett irányelv III. mellékletében felsorolt követelmények tagállam által való tiszteletben tartására irányuló korlátozott vizsgálatnak vannak alávetve – alapján történő kiosztása révén. Ugyanígy a környezetvédelmi közösségi jogban nincs olyan elsődleges vagy másodlagos rendelkezés, amely megtiltaná valamely tagállamnak – hacsak nem elővigyázatosságból, az EK 87. cikkben foglalt általános tilalom mintájára –, hogy intézkedéseket fogadjon el a 2003/87 irányelv és a kibocsátás-kereskedelmi rendszer végrehajtása tekintetében. Éppen ellenkezőleg, az EK 176. cikk értelmében valamely tagállam fenntarthat vagy bevezethet a közösségi szabályozáshoz képest szigorúbb védintézkedéseket, feltéve, hogy ezen intézkedések összeegyeztethetők a Szerződés egészével (lásd analógia útján a Bíróság C-6/03. sz. Deponiezweckverband Eiterköpfe ügyben 2005. április 14-én hozott ítéletének [EBHT 2005.,I-2753. o.] 17–32. pontját).

113   Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy az állami támogatásokra, illetve a nemzeti kiosztási tervre vonatkozó vizsgálati eljárás közti, a fenti 112. pontban kifejtett eltérés alapvető különbséget mutat e két előzetes vizsgálatra irányuló rendszer között. Következésképpen a Bizottság e két vonatkozó rendszer keretében tett intézkedéseinek joghatását mind a tagállamok, mind az érdekelt vállalkozások tekintetében egyértelműen el kell különíteni.

114   Így a Bizottság által az állami támogatásokra vonatkozó vizsgálati eljárás keretében az EK 88. cikk (3) bekezdés harmadik mondat értelmében elfogadott, az összeegyeztethetőségre vonatkozó hivatalos határozat engedélyező határozatnak minősül, amely kifejezetten elismeri a bejelentett támogatás jogszerűségét, és amelynek hiányában e támogatás főszabály szerint jogellenesnek minősül, és nem odaítélhető (lásd a 659/1999 rendelet 4. cikke (2) és (3) bekezdését, illetve a 7. cikk (2) és (3) bekezdését). Ezzel ellentétben az e címen összeegyeztethetetlenséget megállapító határozat csak jogi kötő erővel megerősíti az EK 87. cikkében foglalt általános tilalmat, valamint a támogatás végrehajtására vonatkozó tilalmát (lásd a 659/1999 rendelet 7. cikke (5) bekezdését. Az EK 87. cikk (1) bekezdésében előírt, az állami támogatások általános tilalmát kimondó elvtől eltérő ilyen engedély szükségességét megerősíti végül a 659/1999 rendelet 4. cikke (6) bekezdésének első mondatából eredő jogi vélelem, amely szerint a szóban forgó támogatást „úgy kell tekinteni, hogy […] engedélyezte”, amennyiben a Bizottság nem hozott határozatot a határidőn belül (lásd továbbá a Bíróság 120/73. sz. Lorenz-ügyben 1973. december 11-én hozott ítéletének [EBHT 1973., 1471. o.] 5. pontját).

115   Ezzel ellentétben a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alkalmazásában elvégzett előzetes vizsgálat nem feltétlenül zárul le engedélyező határozattal, mivel a Bizottság csak akkor jár el, ha úgy véli, hogy kifogást kell emelnie a nemzeti kiosztási terv egyes részei tekintetében, és elutasító határozatot kell hoznia nemzeti kiosztási terv tagállam által való módosításának elutasítása okán (lásd a fenti 106. pontot). Emellett a nemzeti kiosztási terv bejelentését követő három hónapon belül kell megtenni e kifogásokat és az elutasító határozatot. Ennek hiányában a bejelentett nemzeti kiosztási terv ugyanis véglegessé válik, és jogszerűségi vélelem fűződik hozzá, amely lehetővé teszi, hogy a tagállam az érintett kiosztási időszakban végrehajtsa a kiosztást. E különleges vizsgálat tehát a csupán ideiglenes végrehajtási tilalomnak alávetett állami intézkedés jogszerűségi vélelmén alapul. Következésképpen a valamely nemzeti kiosztási terv vagy annak egyes részeit elutasító valamennyi bizottsági határozat – még ha abban a Bizottság az egyéb részeket kifejezetten elfogadja, illetve a kifogás-emelés mellőzéséhez vezető okokat felsoroló indokolást tartalmaz, és ezt követően a Bizottság elfogadja az érintett nemzeti kiosztási terv módosításait – engedélyező jogalapító aktusnak minősül, mivel az ebben az összefüggésben bejelentett intézkedésekhez, természetüknél fogva, nem szükséges ilyen engedélyezés.

c)     A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének teleologikus értelmezéséről

116   A fenti 103–115. pontban foglalt megfontolásokat megerősíti a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének teleologikus értelmezése.

117   Teleológiai szempontból tekintve az e rendelkezés alapján indított eljárás célja – a Bizottság előzetes vizsgálatára irányuló lehetőségen kívül –, hogy jogbiztonságot nyújtson a tagállamoknak, és különösképpen lehetővé tegye számukra, hogy gyorsan, rövid határidőn belül megtudják, hogy a nemzeti kiosztási tervük alapján hogyan osszák ki a kibocsátási egységeket, és miként kezeljék a kibocsátás-kereskedelmi rendszert az érintett kiosztási időszak során. Ezen időszak korlátozott – három vagy öt évig tartó (a 2003/87 irányelv 11. cikke) – hosszára tekintettel ugyanis jogos érdeke fűződik a Bizottságnak és a tagállamoknak ahhoz, hogy a nemzeti kiosztási terv tartalmával kapcsolatos valamennyi vitát gyorsan rendezzék, és hogy ezen érvényességi időszak során ne legyen kitéve annak a kockázatnak, hogy a Bizottság kifogást emel ellene.

118   Az állami támogatásokra vonatkozó szabályok – amelyek célja, hogy elkerüljék a Szerződés rendelkezéseivel és a belső piac céljaival ellentétes helyzet kialakítását – alkalmazásával ellentétben ugyanis a 2003/87 irányelv célkitűzéseinek végrehajtása, különösképpen az üvegházhatású gázok kibocsátásának költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentésére irányuló kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozását (az említett irányelv 1. cikke) akadályozná, ha addig nem lehetne végrehajtani a nemzeti kiosztási tervet, amíg a Bizottság engedélyező határozatot nem fogad el.

119   A fentiekből következik, hogy nem fogadható el a felperes azon érvelése, amely szerint a megtámadott határozat a német nemzeti kiosztási terv – a vitatott átruházás szabályát is ideértve – hallgatólagos engedélyezését foglalja magában.

3.     A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének első mondata szerinti három hónapos határidő lejártáról

120   A felperes azon megállapítását illetően, hogy a bejelentett nemzeti kiosztási terv a 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének első mondata szerinti három hónapos határidő lejártát követően engedélyezettnek minősül, a fenti 103–119. pontban említett megfontolásokból következik, hogy amennyiben a Bizottság szigorú értelemben véve nem rendelkezik általános engedélyezési hatáskörrel a bejelentett nemzeti kiosztási terv vonatkozásában, a nemzeti kiosztási terv engedélyezése tekintetében semmilyen vélelmet vagy fikciót nem alapoz meg, ha a Bizottság nem emel kifogást ezen határidő lejárta előtt. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet, hogy a Bizottság csak korlátozott – az említett irányelv III. mellékletében felsorolt követelményekre, illetve a 10. cikk rendelkezéseire kiterjedő – vizsgálati és elutasítási jogkörrel rendelkezik. E határidő lejárta csak azzal a következménnyel jár, hogy a nemzeti kiosztási terv – amelyhez, amennyiben nem emel kifogást a Bizottság, jogszerűségi vélelem fűződik – a Bizottság bármilyen általános engedélye nélkül véglegessé, és a tagállam által végrehajthatóvá válik.

121   E megítélést erősíti az a tény is, hogy a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése – a felperes állításával ellentétben – nem ír elő vélelmet vagy fikciót megállapító kifejezett szabályt. A közösségi jogalkotó előírhat ilyen szabályozást, ha úgy véli, hogy az elengedhetetlen az eljárásban részt vevő felek jogbiztonsága érdekében. A felperes megítélése szerint a közösségi jogalkotó a 659/1999 rendelet 4. cikkének (6) bekezdésében ugyanis a tagállam érdekében él e jogkörével, hogy ez utóbbi a bejelentésétől számított két hónap elteltét követően anélkül hajthassa végre a támogatásra irányuló intézkedést, hogy kitenné magát a Bizottság később esetleges beavatkozása kockázatának. Ugyanígy, a 139/2004 rendelet 10. cikkének (6) bekezdése előírja, hogy az összefonódásra irányuló projektet bejelentő vállalkozások érdekében az összefonódás a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánított, amennyiben a Bizottság nem hozott határozatot a szóban forgó rendeletben megjelölt határidőn belül. Márpedig meg kell állapítani, hogy e szabályokat éppen az igazolja, hogy az érintett vizsgálati rendszereknél – a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében előírt rendszerrel ellentétben – kifejezett és jogalapító közigazgatási engedély szükséges ahhoz, hogy a bejelentett intézkedésekre irányuló projekt végrehajtható legyen. E szabályok továbbá kivételt képeznek, és az érintett szabályozásban kifejezetten utalni kell tehát rájuk, amennyiben a Bizottság bármiféle közbenjárását mellőzve megszerzett engedéllyel módosítják a jogi engedélyezést.

122   Abból, hogy a Bizottság a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti három hónapos határidő lejárta előtt nem emel kifogást, jogi vélelem alapján nem következik a bejelentett nemzeti kiosztási terv engedélyezése. Hozzá kell tenni, hogy a felperes megállapítása alkalmas arra, hogy a Bizottságot az EK 226. cikk értelmében megillető vizsgálati jogkör megsértse, amellyel a közösségi jognak az irányelv III. mellékletében foglalt követelményeitől vagy 10. cikkének rendelkezésétől eltérő esetleges megsértése esetében a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti korlátozott vizsgálatkor élnie kell.

4.     A megtámadott határozat esetleges megsemmisítésének joghatásairól

123   Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy az előző megfontolásokra tekintettel a megtámadott határozat esetleges megsemmisítése nem jár előnnyel a felperes számára, aki eljáráshoz fűződő érdekét a fenti 96. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében alapozhatja meg.

124   Elsősorban függetlenül a kérdéstől, hogy e megsemmisítés révén a Bizottságnak újból kellene határoznia a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alkalmazásában a német nemzeti kiosztási tervről, a szóban forgó megsemmisítés nem alapítható a jogvita tárgyától és a megtámadott határozatnak különösen a rendelkező részében meghatározott joghatásától független szempontra. Márpedig egyrészről a megtámadott határozat az 1. cikkében a német nemzeti kiosztási terv csupán egyes utólagos kiigazítását utasította el, és nem a felperes által elsődlegesen vitatott átruházás szabályát. Másrészt a fenti 103–119. pontban említett megfontolásokból következik, hogy a megtámadott határozat a német nemzeti kiosztási terv egésze tekintetében nem tartalmaz semmiféle engedélyezést – sem kifejezetten, sem hallgatólagosan – ideértve a vitatott átruházás vitatott szabályát is. Így ellentétben az állami támogatásokat érintő összeegyeztethetőségi határozat megsemmisítésével és a felperes céljával, a megtámadott határozat esetleges megsemmisítése nem vonja maga után ezen engedély megsemmisítését.

125   Következésképpen, ahogyan arra az alperes is hivatkozik, a megtámadott határozat rendelkező részének a megsemmisítése nem válasz a felperes keresetének fő célkitűzésére. Ebből az is következik, hogy a megtámadott határozat rendelkező része önmagában nem sérti a felperest, és megsemmisítése nem járna előnnyel számára. E tekintetben a felperes tehát nem tudja igazolni az eljáráshoz fűződő érdekét, és a keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

126   Másodsorban, amennyiben a felperes megsemmisítés iránti kérelme a megtámadott határozat (9) és (10) preambulumbekezdését érinti, e kérelem szintén nem elfogadható. Igaz, hogy e preambulumbekezdések lényegében a Bizottságnak az EK 88. cikk (3) bekezdésére alapított értékelésére, valamint az átruházás szabályára hivatkoznak, amely ellen a Bizottság nem kíván kifogást emelni. Továbbá az átruházás szabályának jogszerűsége tekintetében a fent hivatkozott COM (2004) 500 végleges közlemény e tekintetben átveszi és kiegészíti az ugyanazon a napon elfogadott megtámadott határozat indokolását, azon indokolás kiegészítéseként, amelyet a közösségi bíróság köteles főszabály szerint adni a jogszerűség felülvizsgálatakor (lásd analógia útján az Elsőfokú Bíróság T-374/00. sz. Verband der freien Rohrwerke és társai kontra Bizottság ügyben 2003. július 8-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-2275. o.] 122–124. pontját).

127   Mindazonáltal, amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból is következik, a határozatnak csak a rendelkező része alkalmas joghatás kiváltására, ennélfogva sérelem okozására a határozat indokolásától függetlenül. Ezzel ellentétben a határozat indokolásában megfogalmazott értékelések önmagukban nem képezhetik megsemmisítés iránti kereset tárgyát, és csak annyiban vethetők alá a közösségi bíróság általi jogszerűségi felülvizsgálatnak, hogy valamely sérelmet okozó aktus indokolásaként ezen aktus rendelkező részének szükséges alátámasztásául szolgálnak (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-164/02. sz. Hollandia kontra Bizottság ügyben 2004. január 28-án hozott végzésének [EBHT 2004., I-1177. o.] 21. pontját; az Elsőfokú Bíróság T-213/00. sz. CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben 2003.  március 19-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-913. o.] 186. , pontját), vagy ha ezen indokolás legalább alkalmas arra, hogy a szóban forgó aktus rendelkező részében meghatározott érdemi döntést módosítsa (lásd ebben az értelemben a fenti 102. pontban hivatkozott Lagardere és Canal+ kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 67. és 68. pontját). Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell továbbá arra, hogy valamely aktus rendelkező része elválaszthatatlan annak indokolásától abban az értelemben, hogy az aktust – amennyiben az szükséges – az elfogadásához vezető okok figyelembevételével kell értelmezni (lásd az Elsőfokú Bíróság T-346/02. és T-347/02. sz. Cableuropa és társai kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-4251. o.] 211. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

128   Ezen ítélkezési gyakorlat megerősíti azt a megállapítást, hogy egyrészt a megtámadott határozat nem sérti a felperest, és másrészt a megsemmisítése a keresete valódi tárgya – azaz a megtámadott határozatnak az átruházás szabályára irányuló állítólagos engedélyezésére vonatkozó megsemmisítése iránti kérelem –tekintetében nem járna számára előnnyel. A szóban forgó indokolás ugyanis, különösen a megtámadott határozat (10) preambulumbekezdésében szereplő, az átruházás szabályát érintő indokolás nincs kapcsolatban az említett határozat rendelkező részével, és ott visszhang nélkül marad, továbbá – a fenti 103–122. pontban említett okok miatt – nem alkalmas arra, hogy lényegében módosítsa az említett rendelkező részt. Jogilag ugyanis lehetetlen ilyen összefüggést felállítani, mivel a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott elutasító határozatról van szó, amely a jellegénél fogva a rendelkező részében a nemzeti kiosztási tervnek kizárólag a Bizottság által vitatott és elutasított részeit veheti át, ellentétben azon részekkel, amelyek ellen a Bizottság nem kíván kifogást emelni.

129   Bár a Bizottság legalább megtámadott határozat indokolásában obiter dictum -ban nyilatkozott a nemzeti kiosztási terv azon részeiről, amelyek ellen nem kíván kifogást emelni, ezen indokolás jogilag nem bír kötelező erővel, illetve nem támasztja alá kellően az említett határozat rendelkező részét, mivel a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése nem ruházza fel a Bizottságot arra, hogy jogi kötőerővel állapítsa meg valamely nemzeti kiosztási tervben foglalt szabály jogszerűségét. Továbbá e körülmények között az említett indokolás a fenti 127. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem szolgáltat hasznos információt a megtámadott határozat rendelkező részének értelmezéséhez.

130   Következésképpen a megtámadott határozat rendelkező részében szereplő átruházás szabályára vonatkozó jogilag kötelező erővel bíró döntés hiányában az említett szabályra vonatkozó, szóban forgó határozat indokolását és az állami támogatásokat érintő szabályokkal való esetleges összeegyeztethetőségét a közösségi bíróság a jelen jogvita keretében vizsgálja, és a felperes nem alapíthatja rá az eljáráshoz fűződő érdekét.

5.     Figyelemmel az ügy érdemére, a támogatásra vonatkozó elfogadott határozat hiányáról

131   Végül el kell utasítani a felperes azon érvelését, amely szerint a megtámadott határozatot – objektív feltételekre alapított, az elnevezést és a formát figyelmen kívül hagyó értékelés eredményeként kialakított – igazi jellegére tekintettel kell minősíteni (a fenti 68. pontban hivatkozott IBM kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 9. pontja, és a fenti 68. pontban hivatkozott Air France kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 43. és 51. pontja).

132   Elsősorban valóban nem fér kétség ahhoz, hogy a 2003/87 irányelv, különösen a III. mellékletének 5. követelménye önmaga is felveti valamely nemzeti kiosztási terv rendelkezéseinek és az állami támogatásokra vonatkozó jog összeütközésének a lehetőségét, és így előírja a Bizottság számára, hogy az említett irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás során vegye ezt figyelembe. Egyébiránt nem kizárt, hogy bizonyos feltételek megléte mellett valamely nemzeti kiosztási tervnek a 2003/87 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében tett bejelentése az EK 88. cikk (3) bekezdés szerinti bejelentésnek minősülhet, sőt annak kell minősíteni.

133   Következésképpen valamely bejelentett nemzeti kiosztási tervnek az EK 87. cikket esetlegesen sértő részeit a Bizottság előzetes vizsgálatának kell alávetni, és ezzel egyidőben esetlegesen sor kerülhet a 659/1999 rendelet szerinti eljárás megindítására. Ha a Bizottság ugyanis úgy véli, hogy ezen előzetes vizsgálatot követően szükséges ezen eljárás megindítása, és a bejelentés tartalma nem kellően teljes ahhoz, hogy az EK 88. cikk, (3) bekezdés szerinti bejelentésnek minősüljön, adott esetben a 659/1999 rendelet alkalmazásában kérheti a tagállamtól, hogy az szolgáltasson szükséges információt ahhoz, hogy el tudja végezni a nemzeti kiosztási terv részeinek az EK 87. cikk szerinti részletesebb vizsgálatát. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 88. cikk (3) bekezdés értelmében a tagállam főszabály szerint köteles – bizonyos kivételekkel, úgymint az Európai Közösséget létrehozó szerződés [87] és [88]. cikkének a horizontális állami támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló, 1998. május 7-i 994/98/EK tanácsi rendeletében előírtak (HL L 142., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 312. o.) – tájékoztatni a Bizottságot minden támogatás nyújtására irányuló projektről. E kötelezettség jogilag elkülönül és főszabály szerint független a nemzeti kiosztási tervnek a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségétől. A kizárólag a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésére – és nem az EK 87. és 88. cikkre – alapított valamely határozat önmaga a nemzeti kiosztási tervnek az állami támogatások szempontjából való vizsgálata tekintetében csak azt teszi lehetővé, hogy a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó jog alapján prima facie értékelést végezzen, amely nem alkalmas annak megítélésére, hogy az EK 88. cikk (3) bekezdés harmadik mondat szerinti hivatalos határozat fogadható el.

134   Másodsorban sem az EK 175. cikk – és nem az EK 89. cikk – alapján elfogadott 2003/87 irányelv, sem az ebben az összefüggésben elfogadott jogilag kötelező erővel bíró intézkedések, mint például a Bizottság 2004. március 17-i levele (lásd a fenti 21–24. pontot) valójában nem sérti állami támogatások vizsgálatára vonatkozó szabályok hatályát és hatékony érvényesülését (lásd analógia útján a Bíróság C-134/91. és C-135/91. sz. Kerafina és Vioktimatiki ügyben 1992. november 12-én hozott ítéletének [EBHT 1992., I-5699. o.] 20. pontját és a fenti 76. pontban hivatkozott BP Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontját). Érdemleges jogi alap hiányában a 2003/87 irányelv a fenti 132. pontban említett megfontolásokra tekintettel nem alkalmas az állami támogatásokra irányuló, az említett irányelv 9. cikkének (3) bekezdésben előírt vizsgálati eljárás keretében lefolytatott vizsgálatot lehetővé tévő lex specialis létrehozására. Ugyanígy amennyiben szükséges, hogy a nemzeti kiosztási terv egyes szabályairól a támogatások joga alapján teljes mértékben tájékoztassanak, a 2003/87 irányelv nem teszi lehetővé az EK 88. cikk (3) bekezdés harmadik mondat szerinti végrehajtási tilalom alóli eltérést. Következésképpen amennyiben a tagállam nem tartja tiszteletben e végrehajtási tilalmat, valamely magánszemély hivatkozhat a nemzeti bíróság előtt az EK 88. cikk (3) bekezdés harmadik mondatának közvetlen hatályára (a Bíróságnak a fenti 70. pontban hivatkozott Fédération nationale du commerce extérieur des produits alimentaires és társai ügyben hozott ítélete 12. pontja és a C-266/04–C-270/04., a C-276/04. és a C-321/04–C-325/04. sz. Casino France és társai ügyben 2005. október 27-én hozott ítéletének [EBHT 2005, I-9481. o.] 30. pontja). Végezetül ebből következik, hogy a kizárólag a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott elutasító határozat nem bír a 659/1999 rendelet 7. cikkével vagy 4. cikkével együttesen alkalmazott EK 88. cikk alapján hozott határozat valamennyi joghatásával. E megállapítás nem érinti azt a tényt, hogy ha valamely nemzeti kiosztási tervnek a 2003/87 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése szerinti bejelentése megfelel az EK 88. cikk, (3) bekezdés szerinti bejelentés feltételeinek (lásd a fenti 132. pontot), akkor az állami támogatásokra tekintettel folytatott bizottsági előzetes vizsgálatnak és állásfoglalásnak a 659/1999 rendelet 4. cikke (5) bekezdésében előírt határidőn belüli hiánya a bejelentett támogatási intézkedések tekintetében hallgatólagos engedélyezési határozatot eredményez a szóban forgó rendelet 4. cikkének (6) bekezdése értelmében, ez a határozat azonban jogilag elkülönül a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése alkalmazásában hozott határozattól.

135   Harmadsorban e megítélést nem sérti az a tény, hogy a 2003/87 irányelv III. mellékletének 5. követelménye értelmében a nemzeti kiosztási terv végrehajtása során is tiszteletben kell tartani az EK 87. és az EK 88. cikket. Ezen követelmény ugyanis csupán a közösségi jog egyik széles körben elfogadott elvének a kifejeződése, amely szerint a másodlagos jog minden aktusát úgy kell végrehajtani, hogy az ne ütközzön a Szerződésbe vagy az elsődleges joghoz tartozó bármely más rendelkezésbe, mint például az általános jogelvekbe vagy az alapjogokba. A közösségi jog tiszteletben tartására irányuló általános kötelezettség azonban a vonatkozó eljárási és anyagi rendelkezések egészének alkalmazásában nem vezet a 659/1999 rendelet szerinti közigazgatási eljárás kezdeményezéséhez, hanem csak prima facie értékelésre kötelezi a Bizottságot a 2003/87 irányelv alkalmazásának keretében (lásd a fenti 134. pontot). Végül a 2003/87 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás nem teszi lehetővé, hogy a Bizottság engedélyezze a tagállamok számára az ebben nem foglalt közösségi jogi rendelkezések alóli eltérést (lásd analógia útján a fenti 134. pontban hivatkozott Kerafina és Vioktimatiki ügyben hozott ítélet 20. pontját és a fenti 76. pontban hivatkozott BP Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontját).

136   Negyedsorban az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság 2004. július 29-i leveléből kitűnik (lásd a fenti 41–46. pontot), hogy annak magyarázatára szorítkozott, hogy a megtámadott határozatban miért tartózkodott a német nemzeti kiosztási tervnek és az átruházás szabályának a közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó, az EK 87. cikk szerinti végleges állásfoglalástól. A Bizottság ugyanis megjegyezte, hogy „valamely esetleges támogatás feltételezhetően összeegyeztethető lesz a közös piaccal, amennyiben az EK 88. cikk (3) bekezdése értelmében értékelésre kerül sor”. Következésképpen saját nyilatkozatai alapján a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alapján csak időlegesen értékelte az átruházás szabályát. Márpedig a fenti 103–122. pontban említett megfontolásokra tekintettel ezt az időleges értékelést nem lehet e tekintetben végleges állásfoglalásnak tekinteni.

137   Következésképpen a felperes keresetét eljáráshoz fűződő érdek hiányában mint elfogadhatatlant el kell utasítani. E körülmények között nem kell vizsgálni, hogy a felperest a megtámadott határozat közvetlenül és személyében érintette-e az EK 230. cikk negyedik bekezdés értelmében.

138   Az előzőekből következik, hogy a jelen keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

A költségekről

139   Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az alperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

140   Ugyanezen szabályzat 87. cikke 4. §-ának első bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Németországi Szövetségi Köztársaság beavatkozóként eljárva maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A keresetet mint elfogadhatatlant elutasítja.

2) A felperest kötelezi saját, továbbá az alperes részéről felmerült költségek viselésére.

3) A beavatkozó maga viseli saját költségeit.

Luxembourg, 2007. április 30.

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

A jogvita alapját képező tényállás

I –  A Bizottság 2004. március 17-i levele

II –  A német nemzeti kiosztási terv

III –  A német energiapiac

IV –  A közigazgatási eljárás

A –  A felperes panasza

B –  A megtámadott határozat és a Bizottság 2004. július 7-i közleménye

C –  A Bizottság 2004. július 29-i levele

D –  A Bizottság 2004. augusztus 3-i és 24-i levele

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

I –  A felek érvei

A –  Az alperes és a beavatkozó érvei

B –  A felperes érvei

1.  Előzetes észrevételek

2.  A felperesnek a támogatások jogára tekintettel való kereshetőségi jogáról

a)  Az állami támogatásokkal kapcsolatban hozott határozatot megtámadott határozat minősítéséről

b)  A felperes közvetlen érintettsége

c)  A felperes személyében való érintettségéről

3.  A felperes kereshetőségi joga a 2003/87 irányelv tekintetében

a)  Előzetes észrevétel

b)  A közvetlen érintettségéről

c)  A felperes személyében való érintettségéről

4.  A felperes eljáráshoz fűződő érdeke

II –  Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A –  Az eljáráshoz fűződő érdek feltételeiről

B –  A vizsgálati eljárás és a Bizottság 2003/87 irányelv 9. cikke szerinti döntéshozatali hatáskörének jogi természetéről

1.  Előzetes észrevételek

2.  A megtámadott határozatban foglalt esetleges engedélyről

a)  A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének szó szerinti értelmezéséről

b)  A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének rendszertani értelmezéséről

c)  A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének teleologikus értelmezéséről

3.  A 2003/87 irányelv 9. cikke (3) bekezdésének első mondata szerinti három hónapos határidő lejártáról

4.  A megtámadott határozat esetleges megsemmisítésének joghatásairól

5.  Figyelemmel az ügy érdemére, a támogatásra vonatkozó elfogadott határozat hiányáról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: német.