A Kúria Kfv.37774/2018/13. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (VERSENYÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 78. §, 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 14. §, Magyarország Alaptörvénye (Alaptörvény) XXIV. cikk (1) bek., XXVIII. cikk (1) bek.] Bírók: Dobó Viola, Horváth Tamás, Patyi András
A határozat elvi tartalma:
Nem előírás, hogy a határozat rendelkező részének tételesen kell tartalmaznia a jogsértőnek minősített kereskedelmi gyakorlatot, elegendő, ha a tényállás megvalósulási elemei, az egyes jogsértő magatartások a határozat indokolásából és mellékletéből egyértelműen beazonosíthatók. A felek álláspontját tükröző dokumentumok önmagukban nem alkalmasak sem a hatósági, sem a bírósági döntés sértő voltának igazolására. A figyelmeztetés alkalmazását az alperes eljárásában szabadon mérlegelheti, mivel a mérlegelés szempontjait, terjedelmét a Tpvt. nem határolja be. Első jogsértés esetén sem jogszabálysértő a versenyfelügyeleti bírság megállapítása olyan kis és középvállalkozásnak minősülő vállalkozással szemben, aki a versenyfelügyeleti eljárásban nem tanúsít együttműködő magatartást.
***********
A Kúria
mint felülvizsgálati bíróság
í t é l e t e
Az ügy száma: Kfv.IV.37.774/2018 /13.
A tanács tagjai: Dr. Patyi András a tanács elnöke
Dr. Dobó Viola előadó bíró
Dr. Horváth Tamás bíró
A felperesek: G.-T. Híradástechnikai Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Bt.
II.rendű felperes
Az I. r. felperes jogi képviselője: Szabó Dudás Hargita Ügyvédi Iroda;
eljáró ügyvéd: dr. Hargita Árpád
A II. r. felperes jogi képviselője: Szabó Dudás Hargita Ügyvédi Iroda;
eljáró ügyvéd: dr. Hargita Árpád
Az alperes: alperes neve
Az alperes jogi képviselője: dr. Kolongya Dóra kamarai jogtanácsos
A per tárgya: versenyügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: I. és II. rendű felperesek
A felülvizsgálni kért határozatot hozó bíróság neve, határozatának kelte és száma: Fővárosi Törvényszék 2018. február 28-án kelt 10.Kf.650.002/2018/6. számú ítélete
Az elsőfokú határozat hozó bíróság neve, határozatának kelte és száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság 2017. október 24-én kelt 13.K.30.082/2017/15. számú ítélete
Rendelkező rész
A Kúria
- a Fővárosi Törvényszék 10.Kf.650.002/2018/6. számú ítéletét hatályában fenntartja;
- kötelezi az I. és II. rendű felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek külön-külön 250.000 (kettőszáz-ötvenezer) - 250.000 (kettőszáz-ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget;
- kötelezi az I. felperest, hogy 15 napon belül fizessenek meg az államnak - felhívásra - 951.770 (kilencszázötvenegyezer -hétszázhetven) tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket;
- kötelezi a II. felperest, hogy 15 napon belül fizessenek meg az államnak - felhívásra - 1.050.000 (egymillió-ötvenezer) forint tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!