A Győri Ítélőtábla Gf.20112/2010/5. számú határozata kártérítés (VADKÁR megtérítése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 78. §, 235. §, 252. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §, 207. §] Bírók: Havasiné dr. Orbán Mária, Maurer Ádám, Világi Erzsébet

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az ítélőtábla a Dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. felperesnek - dr. Bujáky Éva ügyvéd által képviselt alperes ellen vadkár megfizetése iránt indított perében, a Veszprém Megyei Bíróság 2010. január 21. napján kelt 1.G.40.093/2009/5. számú ítélete ellen a felperesek 6. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az I. és II.r. felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek egyetemlegesen 100.000,-(Egyszázezer) Ft másodfokú perköltséget, viseljék továbbá saját másodfokú költségeiket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság az I. és II.r. felperesek keresetét elutasította és egyetemlegesen kötelezte a perköltség megfizetésére.

Az ítélet indokolása rögzítette, hogy a felperesek fizetési meghagyás kibocsátását kérték 5.299.328,-Ft és járulékai megfizetése iránt a tulajdonukban álló ingatlanokon bekövetkezett vadkár ellenértékeként a vadászatra jogosult alperes ellen.

Az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy az érvényesíteni kívánt kárral érintett területek vonatkozásában a felek között 2008. július 2. napján megállapodás jött létre.

Ebben rögzítették, hogy az érintett területek meghatározott részeit közös költségviselés mellett bekerítik, a vadkárelhárító kerítéssel nem védett területek tekintetében pedig a felperesek 2008. évre vonatkozóan vadkár megtérítési igénnyel nem lépnek fel. Álláspontja szerint annak nincs jogi akadálya, hogy a földtulajdonos és a vadászatra jogosult szerződésben megállapodjanak a vadkárelhárítás megelőzésének költségeiről, megosztásáról, illetőleg annak sem, hogy ennek keretében a földtulajdonos joglemondó nyilatkozatot tegyen.

A felperesek kereseti kérelmükben a megállapodás megkötésének tényét elismerték, azonban annak semmisségére hivatkoztak. Álláspontjuk szerint a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. tv. (Vtv.) rendelkezései megelőzik a Ptk. általános szabályait. A Vtv. rendelkezései eltérést nem engedő kógens szabályok, ezért a felek által megkötött 2008. évi szerződés a vadkárelhárítás költségeinek közös viselése és a kártérítési igényről történő lemondás tekintetében jogszabályba ütközik, ezért semmis. A Vtv. 75. és 76. §-ai ugyanis kizárólag a vadászatra jogosult terhére állapítják meg a vadkárokért való felelősséget, objektív felelősségként. Álláspontjuk alátámasztásaként arra is hivatkoztak, hogy az alperes a 2009. évre vonatkozó vadkárt megfizette, így vélhetően az alperes is semmisnek tekinti a szerződést.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a vadkár megtérítésének körében a Ptk. és a Vtv. szabályai az általános és a különös viszonyrendszerében állnak, alkalmazásuk során tehát ennek és nem a diszpozitivitás, illetőleg a kógencia alapján való különbségtételnek van helye.

Megállapította, hogy a felperesek helytállóan hivatkoztak ugyan arra, hogy a bizonyítottan fennálló vadkár megtérítésének körében a Vtv. speciális rendelkezései megelőzik a Ptk. általános szabályait. Önmagában az is helytálló, hogy a Vtv. 75. §-a értelmében a vadászatra jogosult kártérítési kötelezettségét már az a tény is meglapozza, hogy a mezőgazdaságban bekövetkezett kárt a felsorolt vadak valamelyike okozta.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a felek szerződéses szabadságuk keretei között eljárva ne köthetnének eltérő tartalmú megállapodást, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. A Vtv. nem tiltja a benne foglalt szabályoktól való eltérést, ezért ezen okból a szerződés nem tekinthető semmisnek.

Hivatkozott arra is, hogy a Ptk. 207. § (1) bekezdése értelmében a szerződéses jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogy azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A jogról való lemondó nyilatkozatot azonban kiterjesztően értelmezni nem lehet.

A nyilatkozatokból egyértelműen megállapítható volt az, hogy a felperesek nyilatkozataikat a törvényes keretek között tették meg, a joglemondó nyilatkozatot pedig az alperes nem értelmezte kiterjesztően, hiszen a felperes által sem vitatottan a 2009. évre vonatkozó vadkárigényt megfizette.

Az ítélet ellen a felperesek nyújtottak be fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmüknek való helyt adást kérték.

A fellebbezés indokolásában előadták, hogy a megyei bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban a keresetet elutasító jogi álláspont nem helytálló.

Ismételten leszögezték, hogy a felek között a kár bekövetkezte és annak mértéke nem volt vitás, csak az, hogy a felek között 2008. július 2-án létrejött "megállapodás" elnevezésű, joglemondó nyilatkozatot tartalmazó szerződés érvényes, vagy sem.

Megismételték azon álláspontjukat, mely szerint a szerződés azért érvénytelen, mert a Vtv. kógens szabályaiba ütközik. Kifejtették, hogy a Vtv. azért kógens jogszabály, mert olyan közjogi aktusai vannak, melyektől a felek a szerződéses akarattal nem térhetnek el. Nem határozhatják meg például eltérően a vad fogalmát, nem mondhatják ki szerződésben azt, hogy más cselekményeket tekintenek vadkárnak, mint ahogy azt a Vtv. előírja. Értelemszerűen a vadkár viseléséről sem állapodhatnak meg a Vtv.-től eltérően.

Hivatkoztak továbbá arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete szerint hivatkozott szerződéskötési szabadság nem értelmezhető akként, hogy a szerződés jogellenes vagy nyilvánvalóan egyoldalú előnyt meghatározó kikötést is tartalmazhat.

A megállapodás szerint az alperes a Vtv. alapján őt terhelő vadvédelmi berendezés költségeinek 50 %-át átterhelte a felperesekre, és mentesítette magát a Vtv. alapján őt terhelő vadkár viselési felelősség alól. A felperesek ezért cserébe ellenszolgáltatást nem kaptak. A megállapodás tehát azért is semmis, mert nyilvánvalóan egyoldalú előnyt meghatározó kikötést tartalmaz.

Álláspontjuk szerint a felperesek úgy mondtak le az őket megillető kártérítésről, hogy a kár bekövetkezte előre általuk nem volt látható. Az engedményezés érvényességéhez szükséges feltételek analógiájának alkalmazásával a joglemondó nyilatkozatnak is érvényességi feltétele, hogy a követelés keletkezése ne legyen bizonytalan.

Véleményük szerint az alperes eljárása során megsértette a Ptk. által szabályozott kölcsönös együttműködés elvét és a joggal való visszaélés tilalmát is. A megállapodásból ugyanis az nem következett, hogy a vadkár elhárítási feladatainak a kerítéssel nem védett területeken nem kellett volna eleget tennie. Ha eleget tett volna, akkor a kár sem következik be. Az F/6 alatt csatolt levél tanúsága szerint az alperes még meg is tiltotta a felpereseknek, hogy maguk próbáljanak meg védekezni, és ezáltal a kárt csökkenteni.