BH 2013.7.186 Nincs helye felülvizsgálatnak a közös tulajdonban álló dolog használatával kapcsolatos - így közös tulajdonú ingatlan használatának szabályozása, többlethasználati díj megfizetése iránt indított - perben, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta [Ptk. 140. § (1) bek., Pp. 271. § (3) bek. a) pont].

A perrel érintett ingatlan a felek közös tulajdonában áll. Az ingatlanon egy élelmiszerbolt, egy étterem és egy kocsma található. Utóbbi két felépítmény a felperes tulajdona és a két épületet külön helyrajzi szám alatt bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba. Az élelmiszerboltot az alperes működteti.

A felperes és az alperes jogelődje 2005. július 28-án a közös tulajdonban álló ingatlan használatát oly módon szabályozta, hogy a felperes kizárólagos használatába került a kocsma melletti kazánház, és az épület mögötti 1515 m2 alapterületű (üres) udvarrész, míg az élelmiszerbolt és az ehhez közvetlenül kapcsolódó udvarrész, összesen 947 m2 terület kizárólagos használatára az alperes jogelődje vált jogosulttá. Megállapodtak továbbá arról is, hogy a felperes az alperes jogelődjének átjárási jogot biztosított az általa használt telekrészen keresztül, mert az élelmiszerbolt gazdasági bejárata csak innen közelíthető meg.

Az alperes jogelődje 2008. október 15-én eladta a tulajdoni illetőségét az alperesnek. A szerződésben az ingatlan használatára vonatkozóan nem rendelkeztek. Az alperes az élelmiszerbolt épületét és a hozzá tartozó telekrészt a jogelődjéhez hasonlóan kizárólagos birtokába vette és a felperes által használt területen rendszeresen élt az átjárás jogával.

A felperes keresetében a perrel érintett ingatlan használatának újraszabályozását kérte, továbbá az élelmiszerbolt tekintetében fennálló eszmei hányadrészére eső alapterület használata fejében 2008-tól összesen 7 789 440 forint használati díjat követelt.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben - a perköltség vonatkozásában - megváltoztatta, egyebekben - a per főtárgya tekintetében - azt helybenhagyta. Indokolásában kiemelte, hogy helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság: a perbeli ingatlan használatának módját a peres felek, illetőleg jogelődeik a jogutódokra is kiterjedő hatállyal szerződésben szabályozták és a jelenlegi használati rend ennek a megállapodásnak mindenben megfelel. A felperesek a használati díj megfizetésére vonatkozó kereseti kérelme kapcsán pedig kifejtette, hogy az ingatlan használatára vonatkozó szerződésben a felek megállapodása mind a használat módja, mind az ellentételezés tekintetében "végleges és a jövőre szóló volt". Az alperes jogelődje ezért a többlethasználati díjfizetési kötelezettségét - az adásvétel összegének meghatározásakor - "egyszer s mindenkorra" megváltotta.

A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a keresete teljesítése iránt a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 207. § (4) bekezdését.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte. Kérte továbbá, hogy a Kúria marasztalja a felperest a felülvizsgálati eljárási szakban felmerült perköltségében.

A Pp. 271. § (3) bekezdés a) pontja alapján nincs helye felülvizsgálatnak, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság helybenhagyta - egyebek mellett - a közös tulajdonban álló dolog használatával kapcsolatos perekben.

A Pp. 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján, ha felülvizsgálatnak nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelmet az eljárás bármely szakában hivatalból elutasítja.

A Kúria mindenekelőtt arra utal: helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes keresete kétirányú volt, mert egyrészt a közös tulajdonban álló perbeli ingatlan használatának szabályozására, másrészt arra irányult, hogy a bíróság kötelezze az alperest többlethasználati díj fizetésére.

A Kúria azonban a jogerős ítéletnek a felperes által állított jogszabálysértő voltát az alábbiak szerint egyik kereseti kérelem vonatkozásában sem vizsgálhatta érdemben.

A közös tulajdon lényegi ismérve, hogy egyazon tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott (eszmei) hányadok szerint több személyt illet meg. Következésképpen nem a dolog, hanem az azon fennálló tulajdonjog van megosztva a tulajdonostársak között, és ezért - főszabály szerint - bármelyik tulajdonostárs jogosult az egész dolog birtoklására és használatára, ha az nem sérti a többi tulajdonostárs jogát és a dologhoz fűződő törvényes érdekét [Ptk. 140. § (1) bekezdés]. A gyakorlatban azonban - ingatlanok esetén - az a tipikus, hogy a tulajdonostársak megállapodása rendezi a közös tulajdonban álló dolog birtoklásának és használatának kérdéseit. Ez a megállapodás pedig a felek között egy sajátos - a közös tulajdoni jogviszonyon alapuló - kötelmi viszony, amelynek célja az adott dologi jogviszony lebonyolítása. A régi magyar magánjogban ezért az ilyen megállapodásokat hagyományosan ún. "lebonyolító szerződéseknek" tekintették. Következésképpen e szerződések olyan jogviszonyokat keletkeztetnek, amelyek a közös tulajdonban álló dolog használatával szükségképpen kapcsolatosak, ezért az ilyen perekben a Pp. 271. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt korlátozást alkalmazni kell.

A fentiekben hivatkozott "lebonyolító szerződések" legfontosabb sajátossága, hogy azok egy már fennálló jogviszonyhoz kapcsolódnak. E szerződésekre tehát a kötelmi jog szabályait az alapul fekvő jogviszony sajátosságaira figyelemmel kell alkalmazni. Ebből pedig az adott esetben az következik, hogy ha a felek a tulajdoni arányoktól eltérően állapodnak meg a birtoklás és használat kérdésében, akkor - a visszterhesség vélelme folytán - a nagyobb mértékű használat ellenértékéről (többlethasználati díj) vagy ingyenességéről is szükségképpen rendelkezniük kell. Ellenkező esetben az a tulajdonostárs, aki a tulajdoni hányadát meghaladó mértékben használja a közös tulajdonban álló dolgot, a többi tulajdonostárs rovására vagyoni előnyhöz jutna (Ptk. 141. §).

Az eljárt bíróságok azt, hogy a felek között létrejött-e megállapodás ebben a kérdésben, vagy hogy az milyen tartalommal jött létre, helyesen a kötelmi jog általános szabályai alapján vizsgálták. Ez azonban - az előbbiekben kifejtetteknek megfelelően - nem fedi el a szerződések sajátos jellegét, vagyis azt, hogy a többlethasználati díj fizetésében való megállapodás a közös tulajdonból fakadó jogok tényleges gyakorlásához szükségképpen kapcsolódó kérdés.

Mindezek alapján az adott ügy perjogi szempontból mindkét kereseti kérelmet tekintve olyan, a közös tulajdonban álló dolog használatával kapcsolatos pernek minősül, amelyben - miután a másodfokú bíróság az ügy érdemében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét - a Pp. 271. § (3) bekezdés a) pontja szerint nincs helye felülvizsgálatnak. A Kúria ezért a felperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján hivatalból elutasította.

(Kúria Pfv. I. 21.415/2012.)

* * *

TELJES HATÁROZAT