A Fővárosi Ítélőtábla Pf.22234/2013/8. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §, 474. §, 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 58. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Magosi Szilvia

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.22.234/2013/8.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Pap Ügyvédi Iroda által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Törő és Pallag Ügyvédi Iroda által képviselt Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (1054 Budapest, Szabadság tér 7.) I. rendű, a meghatalmazott által képviselt Kúria (1055 Budapest, Markó u. 16.) II. rendű, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter által képviselt Magyar Állam III. rendű alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2013. november 5. napján meghozott 4.P.23.616/2013/15. számú ítélete ellen a felperes részéről 16. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. rendű alperesnek 635.000 (hatszázharmincötezer) forint, a III. rendű alperesnek 500.000 (ötszázezer) forint másodfokú perköltséget, és térítsen meg az államnak külön felhívásra 2.500.000 (kétmillió-ötszázezer) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében kártérítés címén az I-III. rendű alperesek egyetemleges kötelezését kérte 1.349.360.140 forint és késedelmi kamatai megfizetésére. Az alperesek egyetemleges kártérítési felelősségét arra alapította, hogy közös károkozóknak minősülnek. Az I. rendű alperest mint a Választottbíróság létrehozóját és fenntartóját a nemzeti és a közösségi jog, valamint a perek tisztességes és pártatlan lefolytatásához való alapvető jog megsértése, a II. rendű alperest bírósági jogkörben tanúsított jogellenes és felróható magatartása, a közvetlenül alkalmazandó uniós jog, valamint az irányelvek figyelmen kívül hagyása, illetőleg megsértése, a III. rendű alperest mint a végső döntést hozó tagállami bíróság döntéséért a közösségi jog szerint kártérítési felelősséggel tartozó közhatalmi szervezetet a közösségi jog előírásainak megsértése és jogharmonizációs kötelezettsége elmulasztása miatt tette felelőssé. Kártérítésként a 2007. szeptember 1. és 2012. december 31. közötti időszakban elmaradt 1.275.525.640 forint haszna (értékesítési bevételből származó operatív nyereség és osztalék), továbbá a felmerült 73.835.500 forint perköltsége megtérítését igényelte.

A kereset alapjául előadott tényállás szerint egy magyar korlátolt felelősségű társaság 1990-ben történt alapítása során a felperes jogelődje (egy magyar kisszövetkezet) szindikátusi szerződést kötött egy német gazdasági társasággal, és a közösen létrehozott gazdasági társaság által gyártott hőátviteli technikai berendezések értékesítése tekintetében a társaság két tagja felosztotta egymás között a piacot. Adásvételi szerződés és tagi megállapodás címen a felperes mint eladó és a társaság másik tagjának német jogutódja mint vevő között 2003. szeptember 15-én a korábbiakat módosító megállapodás köttetett. A felperes szerződő partnere később, megszegve a felek között érvényben levő átfogó polgári jogi megállapodásokat, megvonta a felperes magyarországi kizárólagos forgalmazási jogát, mellyel megakadályozta, hogy az értékesítésből nyereségre tegyen szert, valamint annak kapcsán további osztalékban részesüljön, ezért a felperes választottbírósági eljárást indított ellene. Az I. rendű alperes mellett szervezett Választottbíróság a 2008. október 6-án meghozott Vb/07129. számú ítéletével megállapította: érvénytelen a 2003. szeptember 15-i megállapítás azon kikötése, miszerint az "Eladó jelen megállapodás aláírásával 5 évre szóló opciós jogot biztosít 2007. június 16-tól kezdődően a Vevő részére, amely alapján a Vevő jogosulttá válik az Eladó fennmaradt üzletrészének névértéken történő megvásárlására.", egyebekben akként rendelkezett, hogy ezen túl a keresetet visszautasítja, továbbá kötelezte a feleket pervesztességük arányában a választottbírósági díj és a felmerült költségek viselésére. A választottbírósági ítélet érvénytelenítését senki sem kérte. Ezt követően a társaság német tagja indított pert a felperes ellen az I. rendű alperes mellett szervezett Választottbíróságon, amely a 2009. november 6-án meghozott Vb/08279. számú ítéletével a keresetet és a viszontkeresetet egyaránt elutasította, továbbá megállapította, hogy semmisek a közös korlátolt felelősségű társaság társasági szerződésének a felperes javára határozatlan időre szóló kizárólagos magyarországi forgalmazási jogot biztosító 4.2.1. és 13.a1. pontban foglalt rendelkezései, egyebekben döntött az eljárási díj és az eljárással kapcsolatos költségek viseléséről. A felperes a második választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt keresettel élt. Az érvénytelenítési perben hozott bírósági ítéletet a II. rendű alperes mint felülvizsgálati bíróság a Gfv.X.30.138/2011/11. számú végzésével hatályon kívül helyezte, és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az újabb eljárás során a Tatabányai Törvényszék 2012. február 10. napján 9.G.40.083/2011/20. számon elutasító ítéletet hozott. A felperes részéről előterjesztett kérelem alapján indult felülvizsgálati eljárásban a II. rendű alperes a 2012. május 22. napján meghozott Gfv.X.30.094/2012/7. számú ítéletével hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet.

A felperes álláspontja szerint a kizárólag egyetlen tagország (Magyarország) piacát érintő és ráadásul az uniós csatlakozásunkat megelőzően kötött megállapodásra a második választottbírósági ügyben nem alkalmazhatta volna a választottbíróság - tekintettel arra is, hogy az 1/2003/EK rendelet is csak 2004. május 1-től tette lehetővé a közösségi versenyjog közvetlen alkalmazását - az EK-Szerződésnek (a továbbiakban: EK) a tagállamok közötti kereskedelem korlátozását tiltó 81. cikkét, illetve az Európai Megállapodás 62. cikkének azzal tartalmilag azonos előírását. A visszamenőleges hatályú közösségi jogalkalmazásnak az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) C-17/10. számú ítélete és a 72/2002. (XII. 19.) AB határozat értelmében sincs sem közösségi jogi, sem alkotmányos alapja. A második választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti kérelemhez csatolásra került számszerűsített bizonyító anyag szerint egyébként a kérdéses megállapodásra a csoportmentesség (2790/1999/EK rendelet), az EK 81. cikk (3) bekezdése vonatkozott volna. A Bíróság C-126/97. számú ("Eco Swiss" ügy) ítéletében kifejtettek figyelembevételével a II. rendű alperes nem tagadhatta volna meg a választottbírósági ítélet érdemi felülvizsgálatát. Közösségi jogot sértő az a hivatkozása, miszerint a nemzeti és közösségi jogot egymásra tekintettel alkalmazó választottbírósági döntés érdemi tartalma nem vizsgálható érvénytelenítési perben. Az I. rendű alperesi Választottbíróság és a II. rendű alperes is azt állapította meg, hogy a társasági szerződés rendelkezése (a kizárólagos magyarországi forgalmazási jog) az első választottbírósági ítélet által létrehozott helyzet (a vételi jogra vonatkozó kikötés semmisségének megállapítása és ezáltal a kizárólagos forgalmazási jog korlátlan idejűvé válása) miatt vált súlyosan piackorlátozóvá. A felperes értelmezése szerint ezzel mindketten elismerték a jogerő beálltát, amely egyúttal a vonatkozó forgalmazási szerződés érvényességének elismerését jelenti. A második választottbírósági ítélet ezért a res iudicata okán is közrendbe ütköző, a II. rendű alperes döntése pedig jogsértő. A felperes e körben hivatkozott a Bíróság C-2/08. számú és C-126/97. számú ítéleteire is. Álláspontja szerint az EK 81. cikkét alkalmazó, az eljárásjogi szabályokat semmibe vevő második választottbírósági eljárás az alkotmányos jogai sérelme mellett az Alapjogi Chartában biztosított jogait is megsértette, amikor nem tartotta be az 1/2003/EK rendeletben előírtakat és bizonyítás nélkül, a védekezéshez való alapjog megtagadásával határozott. Az I. rendű alperesi Választottbíróság nemcsak a közösségi jogot, hanem az 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 6. §-át, 9. § (2) bekezdését, 28. §-át, 34. § (2), (3) bekezdését, 49. § (1) bekezdését, 50. §-át, 54. §-át, 55. § (1) bekezdés c) és e) pontját, 58. §-át, valamint a saját eljárási szabályzata 1. § (10) bekezdését, 14. § (1), (3), (4) bekezdését, 16. §-át, 17. § (1), (2) bekezdését, 24. § (1) bekezdését, 35. § (1) bekezdését, 34. § (4) bekezdését, 39. § (1) bekezdését, 43. §-át is megsértette. Eljárási szabályzatának 56. §-a pedig az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 314. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel semmis felelősséget kizáró rendelkezés és Alaptörvényben biztosított alapjogot is sért, hiszen ezáltal a Választottbíróság a törvények fölé helyezi magát. Álláspontja szerint amennyiben sor kerülhetett volna a második választottbírósági ítélet felülvizsgálatára, és megállapításra kerül az EK 81. cikk nyilvánvaló jogsértő alkalmazása, úgy az okozott kárt a kizárólagos forgalmazási jogot el nem ismerő eredeti károkozónak kellett volna viselnie. A III. rendű alperes kártérítő felelőssége az EK 5. cikkén, a Bíróság "Konle" ügyben és "Köbler" ügyben hozott ítéletein alapul. A közösségi jog átültetésének hiányára a felperes arra az esetre hivatkozott, ha a kártérítési per bírósága arra a következtetésre jutna, hogy a rendes bíróságok azért mulasztották el a választottbírósági ítélet teljes körű felülvizsgálatát, mert a nemzeti jog azt nem tette lehetővé. Saját megítélése szerint a Bíróság "Eco Swiss" ügyben hozott ítélete az előzetes döntéshozatali kérelmet illetően egyértelmű rendelkezést tartalmaz.