62005CJ0456_SUM[1]

A Bíróság (harmadik tanács) 2007. december 6-i ítélete. Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Németországi Szövetségi Köztársaság. Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. cikk - Az egészségbiztosítóval szerződött pszichoterapeuták - Kvótarendszer - Eltérő átmeneti szabályok - Arányosság - Elfogadhatóság. C-456/05. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2007. december 6. ( *1 )

"Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. cikk - Az egészségbiztosítóval szerződött pszichoterapeuták - Kvótarendszer - Eltérő átmeneti szabályok - Arányosság - Elfogadhatóság"

A C-456/05. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2005. december 23-án

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: H. Støvlbæk és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviselik: M. Lumma és U. Forsthoff, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: A. Rosas tanácselnök, U. Lőhmus, J. Klučka, A. Ó Caoimh és P. Lindh (előadó) bírák,

főtanácsnok: P. Mengozzi,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2007. június 28-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Keresetlevelében az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság - mivel az átmeneti, illetve a "szerzett jogokra" vonatkozó rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a pszichoterapeuták számára, hogy az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó hatályos szabályoktól függetlenül kapjanak engedélyt vagy jóváhagyást, kizárólag azokra a pszichoterapeutákra alkalmazza, akik tevékenységüket a német egészségbiztosítási pénztárak keretén belül gyakorolták, és nem veszi figyelembe a pszichoterapeuták által más tagállamban végzett egyenértékű vagy hasonló szakmai tevékenységet - nem teljesítette az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeit.

Jogi háttér

2 A társadalombiztosítási törvénykönyv ötödik könyvét (a továbbiakban: SGB V) és egyéb törvényeket módosító, a pszichológus pszichoterapeuták, valamint a gyermekekkel és fiatalkorúakkal foglalkozó pszichoterapeuták szakmájáról szóló 1998. június 16-i törvény (Gesetz über die Berufe des Psychologischen Psychotherapeuten und des Kinder- und Jugendlichenpsychotherapeuten, zur Änderung des Fünften Buches Sozialgesetzbuch und anderer Gesetze; BGBl. 1998. I., 1311. o.; a továbbiakban: a pszichoterapeutákról szóló törvény) szabályozza a "pszichológus pszichoterapeuta", valamint a "gyermekekkel és fiatalkorúakkal foglalkozó pszichoterapeuta" egészségügyi szakma gyakorlásának feltételeit (szakmai rész, "[a pszichoterapeutákról szóló törvény]" című 1. §), valamint az új egészségügyi szakmáknak a kötelező egészségbiztosítási rendszerbe való felvételét (az egészségbiztosításra vonatkozó rész, "az [SGB V] módosítása" című 2. §).

3 A pszichoterapeutákról szóló törvény előírja, hogy 1999. január 1-jétől a tevékenységüket az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó szabályozás keretében gyakorolni kívánó pszichoterapeuták regionális kvótarendszernek vannak alávetve. Az a pszichoterapeuta, aki valamely régióban letelepedik, csak akkor gyakorolhatja tevékenységét az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó szabályozás keretében, ha az e régióban tevékenykedő pszichoterapeuták száma nem halad meg egy bizonyos, a régióban felmerült igénynek megfelelő számot.

4 A pszichoterapeutákról szóló törvény azonban olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek értelmében - akkor is, ha a pszichoterapeuták száma meghaladja az adott régióban felmerült igénynek megfelelő számot - azok, akik az említett régióban már letelepedtek, és az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó rendszer keretében tevékenykednek, továbbra is élvezhetik az egészségbiztosítóval való szerződéskötés előnyeit, amennyiben teljesítik az SGB V 95. §-ának (10) és (11) bekezdésében (a továbbiakban: átmeneti rendelkezések) előírt feltételeket.

5 E 95. §-nak a pszichoterapeutáknak adott engedélyre vonatkozó (10) bekezdése kimondja: "Engedélyezik az egészségbiztosító által támogatott ellátások nyújtását annak a pszichoterapeutának, aki: Az engedélyező bizottságnak az engedély iránti kérelmeket 1999. április 30-ig kell elbírálnia."

1. 1998. december 31-ig teljesítette a pszichoterapeutákról szóló törvény 12. §-a szerinti engedélyezési feltételt és a 95c. § második mondatának 3. pontja szerinti, a szakismeret igazolására vonatkozó feltételt, és engedély iránti kérelmet nyújtott be,

2. 1999. március 31-ig benyújtotta az engedélyező okiratot, és

3. 1994. június 25. és 1997. június 24. között részt vett a törvényes egészségbiztosítás keretében biztosított betegek ambuláns pszichoterápiás ellátásában.

6 Az említett 95. §-nak a pszichoterapeuták számára adott ideiglenes engedélyre vonatkozó (11) bekezdése rendelkezései kimondják: "Ideiglenesen engedélyezik az egészségbiztosító által támogatott ellátások nyújtását annak a pszichoterapeutának, aki: Az engedélyező bizottságnak az engedély iránti kérelmeket 1999. április 30-ig kell elbírálnia."

1. 1998. december 31-ig teljesítette a pszichoterapeutákról szóló törvény 12. §-a szerinti engedélyezési feltételt, [...] és utólagos minősítés iránti kérelmet nyújtott be,

2. 1999. március 31-ig benyújtotta az engedélyező okiratot, és

3. 1994. június 25. és 1997. június 24. között részt vett a törvényes egészségbiztosítás keretében biztosított betegek ambuláns pszichoterápiás ellátásában.

7 Az SGB V 95. §-a (10) bekezdésének 3. pontjában és (11) bekezdésének 3. pontjában említett, a kötelező egészségbiztosítási pénztárak keretében biztosított betegek ambuláns pszichoterápiás ellátásában az 1994. június 25. és 1997. június 24. közötti időszakban (a továbbiakban: referencia-időszak) való "részvétel" kifejezést a Bundessozialgericht a 2000. november 8-i ítéletében (B 6 KA 52/00 R, a továbbiakban: a 2000. november 8-i ítélet) értelmezte. E szerint úgy kell tekinteni, hogy a pszichoterapeuta teljesíti az említett bekezdésekben foglalt feltételt, ha a referencia-időszakban - valamely hattól tizenkét hónapig terjedő, megszakítás nélküli időszakban - 250 órában kezelt betegeket. Továbbá ezen időtartamban azon a helyen kellett kezelnie a betegeket, amelynek vonatkozásában a tevékenység engedélyezése iránti kérelmet benyújtotta.

A pert megelőző eljárás

8 A Bizottság megindította az EK 226. cikk szerinti, kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást azáltal, hogy 2000. október 30-án felszólító levelet intézett a Németországi Szövetségi Köztársasághoz, amelyben előadta, hogy az átmeneti rendelkezések ellentétesek az EK 43. cikkel. A Bizottság szerint e tagállam nem teljesítette az e cikkből eredő kötelezettségeit, mivel kizárólag a német kötelező egészségbiztosítás terhére gyakorolt szakmai tevékenységet tekinti védelemre érdemes korábbi tevékenységnek, kizárva minden, más tagállamban végzett egyenértékű vagy hasonló szakmai tevékenységet.

9 A Németországi Szövetségi Köztársaság e felszólító levélre válaszolva 2001. január 12-i levelében adta elő észrevételeit.

10 A Bizottság, mivel e válasszal nem volt megelégedve, 2001. december 21-én indokolással ellátott véleményt adott e tagállamnak, amelyben felszólította, hogy a kézhezvételétől számított két hónapon belül tegye meg a véleményben foglaltaknak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket.

11 A Németországi Szövetségi Köztársaság ezen indokolással ellátott véleményre 2002. március 20-i levelében válaszolt, amelyben megismételte, hogy nem ért egyet a Bizottság álláspontjával.

12 A Bizottság, mivel e válasszal nem volt megelégedve, benyújtotta a jelen keresetet.

A keresetről

Az elfogadhatóságról

13 A Németországi Szövetségi Köztársaság a következő négy okra alapított elfogadhatatlansági kifogást hoz fel:

- az EK-Szerződés jelenlegi megsértésének hiánya;

- a felrótt kötelezettségszegés mellékes jellege;

- az eljáráshoz fűződő érdek hiánya, és

- a jogvita tárgyának kiterjesztése.

A Szerződés jelenlegi megsértésének hiányáról

14 A Németországi Szövetségi Köztársaság úgy érvel, hogy a kereset nem a Szerződés rendelkezéseinek jelenlegi megsértése ellen irányul, hanem kizárólag az 1997. január 1. és 1998. december 31. között történt múltbeli eseményekre vonatkozik. Hangsúlyozza, hogy az átmeneti rendelkezések alapján már körülbelül hét éve nem lehet engedélyezési vagy ideiglenes engedélyezési határozatot hozni. Már nem áll tehát fenn semmilyen olyan kötelezettségszegés, amely az EK 226. cikk alapján kereset tárgyát képezhetné.

15 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kötelezettségszegés fennállását a tagállamnak az indokolással ellátott véleményben rögzített határidő leteltének időpontjában fennálló helyzete alapján kell megítélni (lásd különösen a C-525/03. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2005. október 27-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-9405. o.] 14. pontját).

16 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a vitatott szabályozás még ebben az időpontban is joghatásokkal járt-e (lásd e tekintetben a C-20/01. és C-28/01. sz., Bizottság kontra Németország egyesített ügyekben 2003. április 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-3609. o.] 34. és 37. pontját, a C-125/03. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2004. szeptember 9-én hozott ítélet [az EBHT-ban nem tették közzé] 12. és 13. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 16. pontját).

17 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság keresete annyiban érinti az átmeneti, illetve a "szerzett jogokra" vonatkozó rendelkezéseket, amennyiben ezek kizárólag azon pszichoterapeuták számára teszik lehetővé, hogy az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó szabályozás keretében gyakorolják tevékenységüket, akik a referencia-időszakban a német egészségbiztosítási pénztárak keretében Németország valamelyik régiójában tevékenykedtek, és e lehetőségtől megfosztja azokat a pszichoterapeutákat, akik ugyanezen időszakban tevékenységüket Németországon kívül, más tagállam egészségbiztosítási pénztárai keretében gyakorolták.

18 Márpedig meg kell állapítani, hogy nem korlátozott időben az a tény, hogy ez utóbbiak nem élvezhetik az átmeneti rendelkezésekből eredő előnyöket. E tény - épp ellenkezőleg - állandó jellegű, és az indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártakor is fennállt.

19 Ez a helyzet különbözik a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ítélet alapjául szolgáló ügyben fennálló helyzettől. Ahogyan ugyanis az említett ítélet 16. pontjából kitűnik, a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset csak egyetlen utasításra vonatkozott, amely az indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejártakor már nem volt alkalmazandó, és nem azon szerződések ellen irányult, amelyeket az utasítás alapján megköthettek. Ezzel szemben a jelen kereset azon tény ellen irányul, hogy az átmeneti rendelkezéseket kizárólag azokra a pszichoterapeutákra alkalmazzák, akik a tevékenységüket a német egészségbiztosítási pénztárak keretében Németország valamelyik régiójában gyakorolták, és hogy nem veszik figyelembe a pszichoterapeuták által más tagállamban végzett egyenértékű vagy hasonló szakmai tevékenységet.

20 Ebből következik, hogy a jelen ügyben kérdéses átmeneti rendelkezések a kereset elfogadhatóságának értékelése során figyelembe veendő időpontban is kifejtettek joghatást, következésképpen az első elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

A felrótt kötelezettségszegés mellékes jellege

21 A Németországi Szövetségi Köztársaság előadja, hogy amennyiben a Bíróság megállapítaná a Szerződés rendelkezéseinek megsértését, e jogsértés mindenképpen annyira mellékes jellegű lenne, hogy nem indokolhatná a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást.

22 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 226. cikk szerinti eljárásnak megfelelően a Bizottság a Bírósághoz fordulhat, ha úgy ítéli meg, hogy valamely tagállam nem teljesítette a Szerződésből eredő valamely kötelezettségét. E cikk nem tartalmaz semmilyen, a kötelezettségszegés súlyosságára vonatkozó feltételt. Ahogyan az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a Bizottság feladata a tagállammal szembeni keresetindítás célszerűségének mérlegelése, a tagállam által szerinte megszegett rendelkezések meghatározása, és a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás tagállammal szembeni megindítása időpontjának kiválasztása, az e döntéseket meghatározó megfontolások a kereset elfogadhatóságára nem lehetnek kihatással (lásd a C-33/04. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2005. december 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-10629. o.] 66. pontját). Ebből következik, hogy a Szerződés bármilyen megsértése, függetlenül annak súlyosságától, az e cikk alapján benyújtott kereset tárgyát képezheti.

23 Következésképpen a kötelezettségszegés állítólagos mellékes jellegére alapított elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

Az eljáráshoz fűződő érdek hiányáról

24 A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint a Bizottságnak nem fűződik érdeke a jelen ügyben való eljáráshoz. Keresetében a Bizottság valójában két osztrák pszichoterapeuta érdekeit kívánja védeni, akiknek a helyzetét ismerteti, és akik felléptek a nemzeti hatóságokkal szemben, és megindították a nemzeti bíróságok előtt még folyamatban lévő eljárásokat. A Bizottság így magánszemélyek érdekeit védi egy tagállammal szemben. Márpedig a magánszemélyeknek lehetőségük van arra, hogy éljenek a számukra biztosított, a nemzeti bíróságok előtt érvényesíthető jogorvoslati eszközökkel.

25 E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a Bizottság az EK 226. cikk alapján fennálló hatásköre gyakorlása során nem köteles az eljáráshoz fűződő érdekét bizonyítani. Ugyanis a Bizottságnak az a feladata, hogy a közösségi jog tagállamok általi alkalmazása felett hivatalból és a közérdek szolgálatában őrködjék, és az abból fakadó kötelezettségek esetleges megszegését, annak megszüntetése végett, megállapíttassa (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Luxemburg ügyben hozott ítélet 65. pontját). Ezenkívül, ahogyan a Bíróság a jelen ítélet 22. pontjában emlékeztetett rá, a Bizottság feladata a tagállammal szembeni keresetindítás célszerűségének mérlegelése.

26 Következésképpen az eljáráshoz fűződő érdek hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

A jogvita tárgyának kiterjesztéséről

27 A Németországi Szövetségi Köztársaság továbbá úgy érvel, hogy a Bizottság először a keresetlevélben adta elő, hogy az átmeneti rendelkezések sérthetik a Németországban letelepedett pszichoterapeuták letelepedési szabadságát, mivel úgy tűnik, akadályozzák, hogy ez utóbbiak a referencia-időszakban más tagállamba helyezzék át tevékenységüket. A Bizottság érve kiterjeszti a jogvitának a pert megelőző eljárás szakaszában körülhatárolt tárgyát, az érv tehát elfogadhatatlan.

28 Megjegyzendő, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaságnak küldött 1999. november 10-i levelükben, amelyre a felszólító levél hivatkozik, a Bizottság illetékes szolgálatai már tájékoztatták e tagállamot azon kétségükről, hogy az átmeneti rendelkezések összeegyeztethetők-e a Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó szabályaival, mivel előbbiek nem írták elő, hogy az illetékes német hatóságok figyelembe veszik a pszichoterapeuták által más tagállam kötelező biztosítása keretében gyakorolt tevékenységet. Ugyanígy a felszólító levél is tartalmaz általános utalást arra vonatkozóan, hogy nem veszik figyelembe a németországi kötelező biztosítás keretén kívül gyakorolt tevékenységet. Meg kell állapítani, hogy e sérelem egyaránt érinthette a más tagállamból származó pszichoterapeutákat, valamint a Németországból származó azon pszichoterapeutákat, akik más tagállamban telepedtek le.

29 Következésképpen akkor is, ha a Bizottság által a pert megelőző eljárásban előadott érvek csupán a más tagállamból származó pszichoterapeuták letelepedési szabadságának korlátozására vonatkoztak, a Németországból származó bizonyos pszichoterapeuták letelepedési szabadságát ért sérelemnek a keresetlevélben való kifejezett említése nem minősül új, az eredetileg felhozottól elkülönülő kifogásnak, hanem egyszerűen annak továbbfejlesztését jelenti.

30 Következésképpen a jogvita tárgyának kiterjesztésére alapított elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

31 Mivel a Bíróság valamennyi elfogadhatatlansági okot elutasította, a keresetet érdemben kell megvizsgálni.

Az ügy érdeméről

A felek érvei

32 A Bizottság előadja, hogy az átmeneti rendelkezések szövegezése a letelepedés szabadságának korlátozását mutatja.

33 E rendelkezések a kvótarendszertől való eltérést jelentenek, amelynek előnyeit kizárólag azok a pszichoterapeuták élvezhetik, akik a referencia-időszakban a német kötelező egészségbiztosítás keretében kezeltek betegeket. Ezzel szemben azok a pszichoterapeuták, akik ezen időszakban más tagállam kötelező egészségbiztosítása keretében nyújtottak ellátásokat, nem élvezhetik ezen eltérés előnyeit.

34 Az átmeneti rendelkezések által nyújtott előnyökből tehát ki van zárva az összes olyan pszichoterapeuta, aki 1997. január 1. és az átmeneti időszak vége - vagyis 1998. december 31. - között telepedett le Németországban, mivel 1997. január 1-jétől e pszichoterapeuták már nem tudták teljesíteni azt a feltételt, amely a német kötelező biztosítási rendszer keretében a referencia-időszakban - legalább hat hónapig terjedő, megszakítás nélküli időszakban - 250 munkaóra teljesítését írta elő. A Bizottság hangsúlyozza, hogy 1997. január 1-jétől ugyanis hat hónapnál rövidebb időtartam volt hátra a referencia-időszak végéig, amelyet 1997. június 24-ében állapítottak meg.

35 E kizárás elsősorban azokat a más tagállamban letelepedett pszichoterapeutákat érinti, akik éltek a letelepedés szabadságához való jogukkal, és 1997. január 1. és 1998. december 31. között Németországban telepedtek le. Érinti azonban azokat a Németországban letelepedett pszichoterapeutákat is, akik a letelepedés szabadságához való jogukkal élve a referencia-időszakban más tagállamban telepedtek le, és 1999. január 1. előtt visszatértek Németországba.

36 A Bizottság e kizárást két osztrák pszichoterapeuta helyzetének bemutatásával szemlélteti, akik közül az egyik 1998. január 1-jén, a másik pedig október 1-jén telepedett le Németország olyan régiójában, ahol a pszichoterapeutákról szóló törvény értelmében az ellátási kínálatot ezt követően túlságosan nagynak tekintették. Ezen időpontoktól kezdődően az érintettek a német kötelező egészségbiztosítás keretében dolgoztak, azonban nem kaphatták meg az ahhoz szükséges engedélyt, hogy az SGB V 95. §-ának (10) bekezdése alapján az egészségbiztosítóval szerződött pszichoterapeutaként a választásuk szerinti régióban tevékenykedhessenek. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a német hatóságok nem vették figyelembe az e pszichoterapeuták által a referencia-időszakban az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó osztrák szabályozás keretében szerzett szakmai tapasztalatot, amely pedig a kezelési órák száma tekintetében megfelelt a német ítélkezési gyakorlatban megkövetelt szakmai tapasztalatnak.

37 A Bizottság szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlatából és különösen a C-340/89. sz. Vlassopoulou-ügyben 1991. május 7-én hozott ítéletből (EBHT 1991., I-2357. o.) következik, hogy az e pszichoterapeuták által más tagállamokban e tagállamok társadalombiztosítása keretében gyakorolt tevékenységet figyelembe kell venni annak vizsgálatakor, hogy e pszichoterapeuták élvezhetik-e az átmeneti rendelkezések által nyújtott előnyöket.

38 Az a körülmény, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset tárgyát képező rendelkezések a szerzett jogok védelmét célzó átmeneti intézkedések, nem mentesíti a Németországi Szövetségi Köztársaságot azon kötelezettsége alól, hogy tiszteletben tartsa a Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó szabályait. A jelen esetben az átmeneti rendelkezéseknek a más tagállamban letelepedett bizonyos pszichoterapeutákra való alkalmazása nem veszélyeztetné az e rendelkezések által elérni kívánt célkitűzést. Következésképpen az a tény, hogy az e rendelkezések által nyújtott előnyöket kizárólag a Németországban letelepedett pszichoterapeutákra korlátozzák, aránytalan jellegű.

39 A Bizottság a teljesség kedvéért hozzáteszi, hogy az átmeneti rendelkezéseknek a más tagállamban letelepedett pszichoterapeutákat hátrányosan megkülönböztető jellege különösen szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy a Németországban letelepedett pszichoterapeuta esetében gyakorlatilag nem feltétel, hogy korábban már dolgozott abban a régióban, ahol le kíván telepedni. Más szóval, amennyiben a szóban forgó években már dolgozott a német társadalombiztosítás keretében, és teljesítette a megkövetelt óraszámot, a Németországban letelepedett pszichoterapeuta akkor is kérheti az egészségbiztosítóval való szerződéskötés által nyújtott előnyöket, ha másik régióban telepedik le.

40 A Németországi Szövetségi Köztársaság előadja, hogy az átmeneti rendelkezések nem hátrányosan megkülönböztetőek. E rendelkezések célja a védelemre érdemesnek tekintett megszerzett helyzetek, azaz a Németország olyan régiójában letelepedett pszichoterapeuták helyzetének védelme, ahol a pszichoterapeuták bizonyos ideig az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó szabályozás keretében dolgoztak. A jogalkotó afelett őrködött, hogy e személyeknek ne kelljen elköltözniük, és ne veszítsék el betegkörüket. Magából a szóban forgó helyzetek jellegéből következik, hogy azokat csak német területen lehet megszerezni.

41 E tagállam hangsúlyozza, hogy a Bundessozialgericht 2000. november 8-i ítéletében úgy értelmezte az átmeneti rendelkezéseket, hogy azok kizárólag azokra a személyekre alkalmazandók, akik továbbra is Németország azon régiójában kívánják az egészségbiztosítóval való szerződéskötés előnyeit élvezni, ahol már letelepedtek, és nem alkalmazandó azokra a személyekre, akik más régióban kívánnak letelepedni. Következésképpen a Bizottság helytelenül állítja, hogy e rendelkezések attól függetlenül alkalmazandók, hogy a német pszichoterapeuta melyik régióban kíván letelepedni, és ebből helytelenül következtet arra, hogy nem lehet meghatározó az a hely - és különösen az a tagállam -, ahol az egészségbiztosítóval kötött szerződés keretében ilyen munkát végeztek.

42 A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint a fent hivatkozott Vlassopoulou-ügyben hozott ítélet nem releváns. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben arról volt szó, hogy nem vették figyelembe a más tagállamban ügyvédként szerzett szakmai tapasztalatot. A jelen esetben a más tagállamban szerzett szakmai tapasztalatot teljes mértékben figyelembe veszik a pszichoterapeutaként végzett tevékenység Németországban való gyakorlásához, és a fent hivatkozott Vlassopoulou-ügyben hozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatot így teljes mértékben tiszteletben tartják. A felmerülő probléma annak eldöntése, hogy a pszichoterapeutákról szóló törvény keretében a pszichoterapeuta vajon védelemre érdemes megszerzett helyzetben van-e, vagy sem, azaz hogy gyakorolta-e szakmai tevékenységét adott időszakban valamely meghatározott helyen, vagy sem. A Vlassopoulou-ügyben hozott említett ítélet nem ezzel az esettel foglalkozik.

43 E tagállam úgy érvel, hogy az átmeneti rendelkezések kidolgozásakor nem volt szükséges figyelembe venni a pszichoterapeuták által más tagállamban szerzett tapasztalatot, mivel a Németországon kívül végzett korábbi tevékenység éppen nem volt releváns a szerzett jogok védelme céljából. Az átmeneti rendelkezések arányos jellegének értékelése tehát nem függhet e pszichoterapeuták figyelembevételétől.

44 A Németországi Szövetségi Köztársaság hozzáteszi, hogy abban az esetben, ha az eltérés kedvezményét ki kellene terjeszteni a más tagállamból származó pszichoterapeutákra, figyelembe véve a származási tagállamukban az egészségbiztosítóval kötött szerződés keretében általuk teljesített munkaórákat - ahogyan a Bizottság állítja -, e személyek végül is előnybe kerülnének a Németországban letelepedett pszichoterapeutákkal szemben, akik nem hivatkozhatnak az egészségbiztosítóval kötött szerződés keretében azon régión kívül teljesített munkaórákra, amelyre vonatkozóan engedélyt kérnek.

A Bíróság álláspontja

- Előzetes megjegyzés

45 Az átmeneti rendelkezések EK 43. cikkel való összeegyeztethetőségének vizsgálatához elemezni kell e rendelkezéseket, figyelembe véve a Bundessozialgericht által a 2000. november 8-i ítéletében adott értelmezésüket.

46 Az a körülmény, hogy a német hatóságok e rendelkezéseket esetleg nem megfelelően alkalmazták az említett ítélet meghozatala előtt, nem releváns a szóban forgó rendelkezések érvényességének értékelése során.

47 Következésképpen az átmeneti rendelkezéseknek a Bundessozialgericht általi értelmezéséből kell kiindulni, amely szerint e rendelkezések alkalmazásának szükséges feltétele, hogy az a hely, ahol a pszichoterapeuta a referencia-időszakban dolgozott, és az, ahol 1999. január 1-jétől a tevékenységét gyakorolni kívánja, azonos legyen.

Az állítólagos kötelezettségszegésről

48 A pszichoterápiás tevékenységek harmonizációjának hiányában a tagállamoknak főszabály szerint megmarad a hatáskörük az említett tevékenységek megkezdésére vonatkozó feltételek meghatározására. Hatáskörüket e területen azonban az alapvető szabadságok és különösen az EK 43. cikk által biztosított letelepedés szabadságának tiszteletben tartásával kell gyakorolniuk (lásd e tekintetben a C-58/98. sz. Corsten-ügyben 2000. október 3-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-7919. o.] 31. pontját, valamint a fent hivatkozott Vlassopoulou-ügyben hozott ítélet 9. pontját).

49 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e cikkel ellentétes valamennyi nemzeti intézkedés, amely - legyen bár állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó - alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye a Szerződés által biztosított alapvető szabadságoknak a közösségi állampolgárok - ideértve az intézkedést hozó tagállam állampolgárait is - általi gyakorlását. Csak akkor más a helyzet, ha az ilyen intézkedés közérdeken alapuló kényszerítő indokokkal igazolható azzal a feltétellel, hogy az intézkedés alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és hogy nem haladja meg az annak megvalósításához szükséges mértéket (lásd különösen a C-19/92. sz. Kraus-ügyben 1993. március 31-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-1663. o.] 32. pontját, a C-79/01. sz., Payroll és társai ügyben 2002. október 17-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-8923. o.] 26. és 28. pontját, valamint a C-140/03. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2005. április 21-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-3177. o.] 27. és 34. pontját).

50 Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy az átmeneti rendelkezések korlátozzák-e a letelepedés szabadságát, és hogy adott esetben e korlátozás igazolható-e.

- A letelepedés szabadsága korlátozásának fennállásáról

51 Különösen a fent hivatkozott Vlassopoulou-ügyben hozott ítéletre hivatkozva a Bizottság előadja, hogy az átmeneti rendelkezések sértik a letelepedés szabadságát, mivel nem veszik figyelembe a más tagállamban letelepedett pszichoterapeuták által az ezen államoknak az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó szabályozása keretében a referencia-időszakban szerzett szakmai tapasztalatot.

52 E tekintetben nem vitatott, hogy azok a német területen kívül letelepedett pszichoterapeuták, akik nem német, hanem más egészségbiztosítási pénztárak keretében gyakorolták szakmai tevékenységüket, és akik praxisukat 1997. január 1. és 1998. december 31. között helyezték át Németországba, nem élvezhetik az átmeneti rendelkezésekben előírt eltérés nyújtotta előnyöket. Ezenkívül azok a Németországban letelepedett pszichoterapeuták, akik más tagállam egészségbiztosítási pénztárai keretében gyakorolták szakmai tevékenységüket, még mielőtt e két időpont között visszatértek Németországba, szintén ennek a lehetetlenségébe ütköztek. E két eset egyikében sem veszik figyelembe az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó más tagállami szabályozás keretében szerzett tapasztalatot.

53 Noha - a Bizottság által hivatkozott két osztrák pszichoterapeuta mintájára - e pszichoterapeuták úgy döntöttek, hogy Németország olyan régiójában telepednek le, ahol a pszichoterapeutákról szóló törvényből eredő maximális kvótákat meghaladták, nem folytathatják szakmai tevékenységük gyakorlását az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó szabályozás keretében. Márpedig e szabályozás keretén kívül csak magánbetegekre számíthatnak, és csak olyan ellátásokat nyújthatnak, amelyeket a kötelező egészségbiztosítás nem finanszíroz, ami jelentősen akadályozhatja szakmai tevékenységüket, és azzal akár fel is kell hagyniuk.

54 Igaz ugyan, hogy az átmeneti rendelkezések állampolgárságuktól függetlenül valamennyi pszichoterapeutára alkalmazandók, és így e rendelkezések ugyanúgy érintik a Németországban letelepedett pszichoterapeutákat, mint a más tagállamban letelepedetteket, amennyiben 1997. január 1. és 1998. december 31. között tevékenységüket más régióba áthelyezve Németország olyan régiójában telepedtek le, ahol a kvótákat meghaladták. Meg kell azonban állapítani, hogy az érintettekkel szemben támasztott kettős követelmény, vagyis egyrészről, hogy a referencia-időszakban az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó német szabályozás keretében Németország valamely régiójában gyakorolták tevékenységüket, másrészről pedig, hogy ugyanezen régióra vonatkozó engedély iránti kérelmet kell benyújtaniuk, jellegéből adódóan alkalmas arra, hogy inkább a Németországban letelepedett pszichoterapeutáknak kedvezzen az ezen időszakban más tagállamban letelepedett pszichoterapeutákkal szemben.

55 Így az átmeneti rendelkezések által előírt követelmény hátrányosan érinti azokat a személyeket, akik éltek a letelepedési szabadságukkal, és ezzel szemben kedvez azoknak, akik nem helyezték át tevékenységüket, vagy akik azt Németország ugyanazon régióján belül helyezték át. Ebből következik, hogy e követelmény először is hátrányosan érinti azokat a Németországi Szövetségi Köztársaságon kívül más tagállamban letelepedett pszichoterapeutákat, akik a származási államuknak az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó szabályozása keretében az átmeneti rendelkezésekben előírtaknak óraszámban és időtartamban megfelelő tapasztalatot szereztek, és 1997. január 1. és 1998. december 31. között telepedtek le Németországban, másodszor pedig hátrányosan érinti azokat a Németországban letelepedett pszichoterapeutákat is, akik a referencia-időszakban más tagállamban gyakorolták a tevékenységüket, és e két időpont között ismét letelepedtek Németországban.

56 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy az olyan törvény, amely - még ha különbségtétel nélkül alkalmazzák is - valamely jog biztosítását valamely tagállam adott régiójában való lakóhely feltételének teljesítésétől teszi függővé, és amely így a többi tagállam állampolgáraival szemben a nemzeti állampolgárokat részesíti előnyben, ellentétes az EK 12. cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével (lásd e tekintetben a bíróság előtt az anyanyelven való eljárás jogát illetően a C-274/96. sz., Bickel és Franz ügyben 1998. november 24-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-7637. o.] 26. pontját).

57 Az említett ítélet fényében meg kell állapítani, hogy az a feltétel, hogy a pszichoterapeutának korábban az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó német szabályozás keretében Németország valamely régiójában kellett gyakorolnia a tevékenységét, ami megköveteli, hogy a pszichoterapeuta korábbi letelepedési helye Németország valamely régiójában legyen, korlátozza a más tagállamban letelepedett pszichoterapeuták letelepedési szabadságát.

58 Konkrétan a jelen ítélet 55. pontjában említett személyek második csoportját, azaz azokat a Németországban letelepedett pszichoterapeutákat illetően, akik a referencia-időszakban éltek a letelepedési szabadságukkal azáltal, hogy más tagállamban telepedtek le, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy ellentétes volna a szabad mozgáshoz való joggal, ha az Európai Unió valamely polgára az állampolgársága szerinti tagállamban kedvezőtlenebb bánásmódban részesülne annál, mint amely akkor illetné meg, ha nem élt volna a Szerződésben a mozgás területén biztosított szabadságokkal (a C-224/98. sz. D'Hoop-ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-6191. o.] 30. pontja, valamint e tekintetben a C-224/02. sz. Pusa-ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5763. o.] 20. pontja).

59 Ezen érvelés analógia útján alkalmazható azokra a személyekre, akik éltek a letelepedési szabadságukkal. Amennyiben az átmeneti rendelkezések eredményeképpen azok a Németországban letelepedett pszichoterapeuták, akik a referencia-időszakban e tagállamon kívül telepedtek le, majd 1999. január 1. előtt visszatértek oda, kedvezőtlenebb bánásmódban részesültek, mint azok, akik ugyanezen időszakban az említett tagállamban maradtak, meg kell állapítani, hogy e rendelkezések összeegyeztethetetlenek a Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel, kivéve ha igazolhatók.

60 A Bizottság tehát helyesen ítélte meg úgy, hogy az átmeneti rendelkezések korlátozzák a közösségi pszichoterapeuták - ideértve a német pszichoterapeutákat is - letelepedési szabadságát.

61 Meg kell vizsgálni, hogy e rendelkezések mégis igazolhatók-e.

- Az igazolás fennállásáról

62 A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint a referencia-időszakban Németország valamely régiójában letelepedett pszichoterapeuták, akik a német kötelező egészségbiztosítás által biztosított betegkört alakítottak ki, különleges védelemre érdemesek. E betegkör szerzett jogot jelent. Fontos tehát, hogy e pszichoterapeuták ne legyenek rákényszerülve arra, hogy 1999. január 1-jétől felhagyjanak a praxisukkal, és következésképpen elveszítsék betegkörüket.

63 Meg kell állapítani, hogy valamely szerzett jog védelme - azaz többéves szakmai tevékenység után a betegkör megtartása - közérdeken alapuló kényszerítő okot jelent. Valamely tagállam ugyanis ilyen esetben szükségesnek tarthatja, hogy megfelelő intézkedések elfogadásával megvédje a betegkört és így az érintett szakemberek tevékenységét.

64 Az átmeneti rendelkezéseket - amelyek a pszichoterapeutákról szóló törvénytől való eltérést vezetnek be azon személyek védelme érdekében, akik a referencia-időszakban Németországban voltak letelepedve, és akik az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó német szabályozás keretében tevékenykedtek - alkalmasaknak kell tekinteni arra, hogy megvédjék e személyek szerzett jogait, miközben korlátozzák az egészségbiztosítóval a felmerült igényektől függetlenül szerződött pszichoterapeuták számát.

65 Fontos azonban, hogy e rendelkezések ne lépjenek túl az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéken (a C-55/94. sz. Gebhard-ügyben 1995. november 30-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-4165. o.] 37. pontja).

66 Annak értékelése érdekében, hogy az átmeneti rendelkezések arányosak-e, vagy sem, meg kell vizsgálni, hogy az említett cél megvalósításához szükséges volt-e az, hogy e rendelkezéseket kizárólag azokra a pszichoterapeutákra alkalmazzák, akik tevékenységüket a referencia-időszakban a német egészségbiztosítási pénztárak keretében gyakorolták, valamint az, hogy ne vegyék figyelembe a pszichoterapeuták által az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó más tagállami szabályozás keretében gyakorolt hasonló tevékenységet.

67 Más szóval meg kell vizsgálni, hogy ez utóbbiak tevékenységének figyelembevétele sértette volna-e az átmeneti rendelkezések célját.

68 Először is meg kell állapítani, hogy e tevékenység figyelembevétele nem érintette volna a referencia-időszakban Németországban letelepedett pszichoterapeuták szerzett jogainak védelmét. E tevékenység figyelembevétele ugyanis a többi pszichoterapeuta védelmét szolgálta volna, és semmilyen hatással nem lett volna az előbbiek helyzetére.

69 Ezt követően felmerül a kérdés, hogy ez a védelem veszélyeztette volna-e azt a célt, hogy korlátozzák az egészségbiztosítóval a felmerült igényektől függetlenül szerződött pszichoterapeuták számát.

70 E tekintetben nem vitatott, hogy e védelem azzal a következménnyel járhatott volna, hogy megemeli az egészségbiztosítóval a felmerült igényektől függetlenül szerződött pszichoterapeuták számát. Ugyanakkor, ha már egyszer a pszichoterapeutákról szóló törvénytől való eltérést fogadtak el a törvény hatálybalépése előtt Németországban letelepedett pszichoterapeuták védelme érdekében, a Németországi Szövetségi Köztársaságnak figyelembe kellett vennie azt a kérdést, vajon szükséges-e, hogy ezen eltérés előnyeit csak a referencia-időszakban Németország területén letelepedett személyek élvezhessék, kizárva ezáltal az ezen időszakban más tagállamban letelepedett személyeket. Ugyanis, amennyiben utóbbiak csak valamely alapvető szabadsághoz való jogukat gyakorolták, főszabály szerint ők is érdemesek voltak az egészségbiztosítóval kötött szerződés alapján gyakorolt tevékenységük védelmére Németországban. Csak akkor lenne más a helyzet, ha e védelem megfosztaná az átmeneti rendelkezéseket céljuktól, azaz attól, hogy lehetővé tegyék bizonyos korlátozott számú pszichoterapeutának, hogy a felmerült igényektől függetlenül kössenek szerződést az egészségbiztosítóval.

71 Márpedig a Bizottság érvelésének megfelelően és a Németországi Szövetségi Köztársaság állításával ellentétben az érintett pszichoterapeuták száma korlátozott volt. Magában foglalta ugyanis a Németországban 1997. január 1. és 1998. december 31. között letelepedett pszichoterapeutákat, és közülük azokat, akik más tagállam egészségbiztosítási pénztárai keretében gyakoroltak az SGB V 95. cikkében megkövetelthez hasonló tevékenységet.

72 Meg kell továbbá állapítani, hogy az átmeneti rendelkezéseknek a német jogalkotó általi meghatározása nem tartalmaz semmilyen maximális számszerű küszöböt. Annak előírásával, hogy az átmeneti rendelkezésekre csak azok a pszichoterapeuták hivatkozhatnak, akik a referencia-időszakban - azaz egy hároméves időszakban - tevékenységüket a német egészségbiztosítási pénztárak keretében gyakorolták, a jogalkotó csupán egy olyan keretet szabott meg, amely többé-kevésbé nagyszámú pszichoterapeutát foglalhatott magában. Márpedig a Németországi Szövetségi Köztársaság egyáltalán nem bizonyította, hogy az ugyanezen időszakban más tagállam kötelező egészségbiztosítási szabályozása keretében tevékenykedett pszichoterapeuták figyelembevétele olyan számú személyt érintett volna, amely sértette volna az átmeneti rendelkezések célját.

73 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a referencia-időszakban az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó német rendszeren kívül tevékenykedett valamennyi pszichoterapeuta figyelmen kívül hagyása aránytalan jellegű.

74 A Németországi Szövetségi Köztársaság egyébként úgy érvel, hogy az átmeneti rendelkezések e pszichoterapeutákra való alkalmazása előnyben részesítené a más tagállamban letelepedett pszichoterapeutákat a Németország egyéb régióiban letelepedett pszichoterapeutákkal szemben.

75 Ez az érv azonban nem meghatározó. A letelepedés szabadságára vonatkozó szabályok tiszteletben tartásához szükséges lehet az, hogy eltérő feltételeket alkalmazzanak azokra a más tagállamban letelepedettekre, akik élnek a letelepedés szabadságával. Így még ha a referencia-időszakban német területen kívül letelepedett pszichoterapeuták előnyt élveznének is az ezen időszakban Németország valamely régiójában letelepedett és ezt követően tevékenységüket más régióba áthelyező pszichoterapeutákkal szemben, e körülmény nem lenne elegendő ahhoz, hogy megváltoztassa az átmeneti rendelkezések aránytalan jelegére vonatkozó megállapítást.

76 A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság - mivel az átmeneti, illetve a "szerzett jogokra" vonatkozó rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a pszichoterapeuták számára, hogy az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó hatályos szabályoktól függetlenül kapjanak engedélyt vagy jóváhagyást, kizárólag azokra a pszichoterapeutákra alkalmazza, akik tevékenységüket a német egészségbiztosítási pénztárak keretén belül Németország valamelyik régiójában gyakorolták, és nem veszi figyelembe a pszichoterapeuták által más tagállamban végzett egyenértékű vagy hasonló szakmai tevékenységet - nem teljesítette az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeit.

A költségekről

77 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Németországi Szövetségi Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) A Németországi Szövetségi Köztársaság - mivel az átmeneti, illetve a "szerzett jogokra" vonatkozó rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a pszichoterapeuták számára, hogy az egészségbiztosítóval való szerződéskötésre vonatkozó hatályos szabályoktól függetlenül kapjanak engedélyt vagy jóváhagyást, kizárólag azokra a pszichoterapeutákra alkalmazza, akik tevékenységüket a német egészségbiztosítási pénztárak keretén belül Németország valamelyik régiójában gyakorolták, és nem veszi figyelembe a pszichoterapeuták által más tagállamban végzett egyenértékű vagy hasonló szakmai tevékenységet - nem teljesítette az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeit.

2) A Németországi Szövetségi Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.