BH 1991.5.192 A gyermekek elhelyezése és a lakáshasználat rendezése egymással szorosan összefüggő olyan kérdések, amelyek általában csak egységesen bírálhatók el [Csjt. 31/B. § (3) bek.].

A peres felek 1964. július 25-én megkötött házasságából négy gyermek született, közülük a már nagykorú Katrin ténylegesen nem tartózkodik a közös lakásul szolgáló, három szobából és étkezőfülkéből álló összkomfortos honvédségi szolgálati lakásban.

A kerületi bíróság az 1989. szeptember 6-án kelt házasságot felbontó ítéletével az 1971-ben született Péter nevű gyermeket a felperes apánál, az 1976-ban született Ildikó és Tünde nevű ikergyermekeket pedig az alperes anyánál helyezte el, és az alperest feljogosította az ikrek által használt 16 m2 alapterületű lakószoba továbbá a felek között kialakult használati megosztásnak megfelelően - az általa lakott 12 m2 alapterületű szoba kizárólagos használatára, a mellékhelyiségek közös használatával. A lakás harmadik lakószobáját, valamint a Péter nevű gyermeknek biztosított étkezőfülkét abíróság a felperes kizárólagos használatába adta, rendelkezett a felperes tartásdíj fizetési kötelezettségéről és ikergyermekekkel való kapcsolattartásról.

A leánygyermekek elhelyezését és az ezzel kapcsolatos gyermektartásdíj fizetési kötelezettséget érintő felperesi fellebbezés következményeként a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató ítéletével Ildikót és Tündét is a felperesnél helyezte el, és a nevezett tartásdíj fizetési kötelezettségét megszüntette. Az ikrek elhelyezésére vonatkozó elsőfokú döntés megváltoztatását a másodfokú bíróság lényegében azzal indokolta, hogy a másodfokú eljárás során is személyesen meghallgatott 14 éves gyermekek azt a határozott kívánságukat fejezték ki, hogy a jövőben az édesapjuknál szeretnének maradni, és ezt a korábbi nyilatkozatuktól eltérő óhajukat meg is indokolták.

A lakáshasználatra vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést a másodfokú bíróság ítéletével - mint nem fellebbezett rendelkezést - nem érintette.

A jogerős ítélet ellen a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezést illetően emelt törvényességi óvás alapos.

A gyermekek elhelyezése és a lakáshasználat rendezése egymással szorosan összefüggő olyan kérdések amelyek általában csak egységesen bírálhatók el. A lakáshasználat mikénti rendezését ugyanis a családvédelmi érdekek is befolyásolják, és a volt házastársi közös lakás használatának módjára kihatással van az, hogy a kiskorú gyermekek elhelyezése melyik szülőnél történt. Különösen olyan esetben, amikor önálló szoba szolgál az érintett gyermekek elhelyezésére - miként a jelen esetben is -, a gyermekek részére biztosított szoba használatának kérdése nem különíthető el a gyermekek elhelyezésére vonatkozó döntéstől. A gyermekek szobáját ugyanis rendszerint annak a szülőnek a kizárólagos rendelkezésére kell bocsátani, akinél az azt használó gyermekek elhelyezésre kerültek. Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően döntött úgy, hogy az alperes az általa használt 12 m2 alapterületű szoba mellett a kiskorú leánygyermekek által használt 16 m2 alapterületű lakószoba kizárólagos használatára is jogosult.

Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor a lakáshasználat kérdésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy e részben - fellebbezés hiányában - az elsőfokú ítéletet nem érinti. A fent kifejtettek ugyanis a felperesnek a gyermekelhelyezésre vonatkozó fellebbezése értelemszerűen kihatott a lakás használatára is. Amennyiben ebben a vonatkozásban a másodfokú bíróságnak aggálya merült fel, úgy meg kellett volna nyilatkoztatni a felperest, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatása mellett a két kiskorú leánygyermeknek nála történő elhelyezése esetén a lakáshasználat rendezésének a módosítását is kéri-e vagy sem.