BH+ 2002.5.254 A munkavállaló károkozása esetén nem csak a közvetlen szándék, hanem az eshetőleges szándék is szándékos magatartásnak minősül. A munkavállaló jelentős mértékű alkoholos befolyásoltsága nem zárja ki az eshetőleges szándék megállapítását [Mt. 168. §].

Az alperes 1993. november 25-étől állt a felperes egyéni vállalkozó alkalmazásában mint gépkocsivezető. 1995. február 19-én 17 óra 40 perckor külföldről visszatérve az M1-es autópályán szeszesitaltól befolyásolt állapotban vezette az alperes tulajdonában álló Volvo típusú nyerges vonatós kamion szerelvényt, amikor ittassága miatt letért az úttestről, az úttest melletti betonúton árokba hajtott, ahol a nyerges vontató oldalra borult. A szerelvényben és árukban több mint 2 000 000 forint összegű kár keletkezett. A felperes az alperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Az alperesnek a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítására irányuló keresetét a munkaügyi bíróság elutasította.

A városi bíróság a végzésével az alperessel szemben ittas járművezetés vétsége miatt pénzbüntetést szabott ki, és mellékbüntetésként kettő év két hónapra a közúti járművezetéstől eltiltotta. A vádlott és védője által bejelentett fellebbezést a másodfokú bíróság elutasította.

A munkáltató keresetében az alperes teljes kártérítésre kötelezését kérte. A büntetőeljárás jogerős befejezéséig a munkaügyi bíróság az eljárást felfüggesztette, melyet követően a felperes módosított keresetében - miután az árukárt a biztosító megtérítette - a gépkocsiban keletkezett kár címén 797 603 forint, elmaradt bevétel címén 689 608 forint, összesen 1 487 211 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni.

A munkaügyi bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 6100 forintot, valamint ezen összegnek 1995. február 19-étől járó évi 20%-os kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára perköltség, illetve az állam javára le nem rótt kereseti illeték megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság csupán csekély részben találta megalapozottnak a felperes keresetét, minthogy a KRESZ szabályok megszegése nem tekinthető a károkozás vonatkozásában szándékos magatartásnak. Az elsőfokú ítélet értelmében az Mt. 167. §-a alkalmazandó, ezért az alperes egy havi átlagkeresete 50%-át tartozik csupán kártérítés címén a felperesnek megfizetni. Az alperes munkabére 1995-ben havi 12 200 forint volt, ezért az elsőfokú bíróság az alperest ezen összeg 50%-a megfizetésére kötelezte.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és az alperes marasztalását 1 487 211 forintra felemelte. Mellőzte a felperes perköltség fizetésére kötelezését, az alperest kötelezte a felperes javára elsőfokú perköltség megfizetésére azzal, hogy a feljegyzett illeték az államot terheli. Kötelezte az alperest a felperes javára fellebbezési perköltség megfizetésére is, továbbá úgy rendelkezett, hogy a feljegyzett fellebbezési illetéket az állam viseli.

A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással, nem osztotta azonban az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakat az alperesi károkozás gondatlan volta tekintetében. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a perbeli esetben a közvetlen szándék a károkozás tekintetében nyilván nem állapítható meg, ugyanakkor az eshetőleges szándékot megállapíthatónak tartotta. Az alperes hivatásos gépkocsivezetőként fokozottan veszélyes tevékenységet folytatott speciális gépjárművel. Az alperes rendkívüli súlyos ittassága, a téli, esti vezetési körülmények alapján a másodfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az alperesnek reálisan számolnia kellett volna ilyen körülmények mellett a baleset (kár) bekövetkeztével. Tudatának át kellett fognia a cselekmény következményeibe való belenyugvást is, nevezetesen az eredmény, a károkozás bekövetkezése reális lehetőségének tudomásul vételét. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a joggyakorlat az eshetőleges szándékot azzal jellemzi, hogy az elkövető érzelmileg közömbös a cselekmény megvalósítása során: mindenképpen cselekszik, akár bekövetkezik az eredmény, akár nem. A perbeli esetben nem volt olyan körülmény, felperesi intézkedés, amely az alperes magatartását indokolta volna, vagy amelynek alapján a kár elmaradásában bízhatott volna. Minthogy az Mt. 168. §-a alapján szándékos károkozás esetén a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni, a másodfokú bíróság az alperest a keresetnek, illetve az alperesi fellebbezésnek megfelelően marasztalta.

A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet megváltoztatását és az első fokon eljárt munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Vitatta, hogy a körülményekből eshetőleges szándékra lehetett volna következtetni, hiszen ez azt jelentené, hogy a feltételezett szándéknak nem csak a szállítmányban és a gépjárműben okozott kárra kellett volna kiterjednie, hanem a saját testi épségében okozott sérülésre, életének elvesztésére is. Ezt az utóbbi tényt a bíróság az eset körülményeinek mérlegelésekor figyelmen kívül hagyta. Ezek alapján egyértelmű, hogy nem okozhatta szándékosan a perbeli káreseményt, még úgy sem, hogy esetlegesen belenyugodott volna a káresemény bekövetkeztébe, hiszen ez akár az életébe is kerülhetett volna. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a felperes a fellebbezésével elkésett. A fellebbezés előterjesztését követően csupán 19 nappal később adta be a fellebbezése indokolását. A másodfokú bíróság eljárása a felülvizsgálati kérelem szerint sértette a Pp. 235. §-ának (1) bekezdését, illetve a Pp. 95. §-ában foglaltakat.