BH 1983.2.47 I. A jellegében hasonló, de több, egymástól elkülönülő és eltérő törvényi tényállást megvalósító cselekmények esetén bűnhalmazat megállapítása [Btk. 12. § (1) bek., 195. § (1) bek., 170. § (6) bek. 3. tétele].
II. Büntetéskiszabási szempontok beteg gyermekének ellátását és gondozását elmulasztó anya ügyében [Btk. 83. §, 195. § (1) bek.].
A járásbíróság a terheltet életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt - halmazati büntetésként - 10 hónapi - börtönben végrehajtandó - szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A jogerős ítéleti tényállás lényege szerint a terhelt házasságából két gyermek született. Az 1978. évben született - Erika utónevű - gyermek igen súlyos veleszületett kisfejűségben szenved. A terhelt azt követően, hogy férje tényleges katonai szolgálatra bevonult, a gyermekek gondozását elhanyagolta, a kiskorúakat többször felügyelet, élelem nélkül hosszabb időre is a fűtetlen lakásban hagyta. A 3 éves Sándor nevű gyermek eltartásáról nagyrészt a terhelt anyósa gondoskodott.
1980. március 13. napján a terhelt a lakását végleges távozás szándékával úgy hagyta el, hogy Erika felügyeletéről és élelmezéséről nem gondoskodott. Elhatározását nem közölte senkivel, a távozáshoz szükséges útiköltséget pedig úgy biztosította, hogy a gyermek ruhaneműinek egy részét eladta. A kiskorút nagyanyja eszméletlen állapotban találta, végtagjai meg voltak fagyva. A gyermek életveszélyes, lehűlt állapotban került a kórházba, ekkor a testhőmérséklete 33,5 C° volt.
A fagyásos sérüléseinek gyógytartama - melyek egy hosszabb folyamat eredményeképpen alakultak ki - mintegy 2-3 hétre volt tehető.
A terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
I. Helyesen járt el a járásbíróság, amikor a terhelt cselekményét életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségével bűnhalmazatban kiskorú veszélyeztetése bűntettének is minősítette.
Az ítélkezési gyakorlat szerint ha a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elkövetési magatartás a kiskorú sérelmével járó eredményhez vezetett: bűnhalmazat megállapításának nincsen helye, hanem ilyenkor a súlyosabb bűncselekményben kell az elkövető bűnösségét megállapítani.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!