A Fővárosi Ítélőtábla Bf.318/2019/25. számú határozata emberölés bűntette tárgyában. [2012. évi C. törvény (Btk.) 166. §] Bírók: Mészáros László, Szabó Éva, Török Zsolt

Kapcsolódó határozatok:

Budapest Környéki Törvényszék B.31/2018/44., *Fővárosi Ítélőtábla Bf.318/2019/25.*, Kúria Bfv.1114/2020/6. (BH 2021.8.219)

***********

Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság

6.Bf.318/2019/25. szám

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2020. július 1. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő

í t é l e t e t:

Az emberölés bűntette miatt ... vádlott ellen indult büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék 2019. április 24. napján kihirdetett 13.B.31/2018/44. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlottal szemben kiszabott közúti járművezetéstől eltiltás büntetés tartamát 6 (hat) évre súlyosítja.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja azzal, hogy a vádlott által 2017. március 25. napjától 2017. március 27. napjáig őrizetben, 2017. március 28. napjától 2017. október 13. napjáig letartóztatásban töltött időt rendeli beszámítani a kiszabott szabadságvesztés tartamába.

I n d o k o l á s:

[1] A Budapest Környéki Törvényszék a 2019. április 24. napján kihirdetett 13.B.31/2018/44. számú ítéletével ... vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 234. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés c) pontja szerint minősülő közúti veszélyeztetés bűntettében, valamint a Btk. 166.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés I. fordulata szerint minősülő segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében. Ezért őt - halmazati büntetésül - nyolc év szabadságvesztés büntetésre, három év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg. A kiszabott szabadságvesztés büntetésbe beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, a nyomozás során lefoglalt bűnjelekről és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére.

[2] Az elsőfokú tárgyaláson jelen lévő ügyész a kihirdetett ítélet ellen eltérő minősítés megállapítása és a büntetés súlyosítása végett jelentett be jogorvoslati nyilatkozatot. Fellebbezése írásbeli indokolásában kifejtett álláspontja szerint, ha egy bűncselekmény elkövetője a cselekmény elkövetése közben megváltoztatja a bűncselekmény eredményére vonatkozó szándékát, és ezt tevőleges magatartással kifejezésre is juttatja, akkor a cselekmény minősítése szempontjából ez utóbbi szándékot kell alapul venni, ha ennek alapján a cselekmény súlyosabban minősül. Álláspontját azzal támasztotta alá, hogy amikor a sértett a gépkocsi alá került, és ez a vádlott számára is nyilvánvalóvá vált, de ennek ellenére gázt adott, tisztában kellett legyen azzal, hogy magatartásával valószínűleg a sértett halálát fogja okozni, és ebbe belenyugodva cselekedett. Az ügyészi érvelés szerint a vádlott magatartása az emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. Rámutatott arra is, hogy a bíróság eltúlzottan enyhén határozta meg a közúti járművezetéstől eltiltás időtartamát. Ezért indítványozta, hogy a másodfokú bíróság változtassa meg az elsőfokú ítéletet, a vádlottat a Btk. 160.§ (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettében mondja ki bűnösnek és végleges hatállyal tiltsa el a járművezetéstől.

[3] A vádlott felmentésért, a védője megalapozatlanság okán, a minősítés téves megállapítása miatt felmentésért jelentett be fellebbezést.

[4] A védő a fellebbezés írásbeli indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében a véletlen baleset lehetőségét nem zárta ki, míg a segítségnyújtás elmulasztása körében tévesen ítélte meg az elvárhatóságot. Előre bocsátotta, hogy az elsőbíróság túlzott jelentőséget tulajdonított a személyi jellegű bizonyítékoknak, miközben az eljárás minden szereplője önmagával és egymással is ellentmondóan nyilatkozott, számos helyen az objektív bizonyítékokkal is szembe helyezkedve, illetve lényeges körülmények tekintetében megváltoztatták vallomásukat. Hivatkozott arra is, hogy a törvényszék a személyi bizonyítékok értékelésénél kettős mércét alkalmazott a sértetti oldal javára. Állításának alátámasztására rámutatott tanú 2, tanú 4, tanú 3, tanú 6 tanúvallomásának ellentmondásaira. Álláspontja szerint a sértetti oldal tanúinak vallomásából csak azt lehetett volna tényként elfogadni, amit objektív bizonyíték is alátámaszt, azzal, hogy a vádlott és az általa elmondottakat alátámasztó tanú 5 esetében is reálisnak kellett volna lennie az ilyen irányú mérlegelésnek. A legfontosabb műszaki szakértői megállapításokra hivatkozva kifejtette, hogy helytelenül állapította meg az elsőfokú bíróság tényként, hogy egy megcsúszást követően a vádlott által vezetett gépjármű fellökte a sértettet; illetve, hogy a sértett kizárólag a tehergépkocsi jobb eleje körül kerülhetett a gépkocsi alá. Hangsúlyozta azt is, hogy nem helytálló a törvényszék azon következtetése sem, hogy a K. családnak nem volt oka a vádlottra és tanú 5re támadni, hiszen a felek kölcsönösen dühösek voltak egymásra. Érvelt azzal is, hogy a vádlott szándéka nem irányult közvetlen veszélyhelyzet létrehozására, véletlen baleset történt. Rámutatott arra, hogy a törvényszék az általa rögzített tényállásban azért nem határozta meg helyzetre és személyre konkretizálva a közúti veszélyeztetés megállapításához szükséges közvetlen veszélyhelyzetet, mert a bizonyítékok alapján ez nem is állapítható meg, ezért bűnössége közúti veszélyeztetés bűntettében sem állapítható meg. A baleseti mechanizmus általa felvázolt lehetőségének megállapítására indítványozta dr. szakértő 1 és szakértő 3 igazságügyi szakértők párhuzamos meghallgatását. Ezen túlmenően kifejtett álláspontja szerint az adott szituációban reálisan tartani lehetett attól, hogy rövid időn belül sokan jelennek meg a szomszédságból a helyszínen, így a vádlott alappal tarthatott a következményektől. Ezt is figyelembe véve a vádlott minden tőle elvárhatót megtett azzal, hogy segélyhívón bejelentette a személyi sérüléssel járó balesetet, és egyébként sem róható a terhére, ha a segítségnyújtásnak nem a legmegfelelőbb módját választotta az adott helyzetben. Jogi álláspontja szerint - arra is figyelemmel, hogy a K. testvérek magatartása reálisan kelthette azt az érzetet, hogy tettük a testi épség sértésére irányul, és felkapaszkodásuk a gépjárműre történhetett a baleset előtt is -, ezért a vádlott büntetőjogi felelőssége segítségnyújtás elmulasztásában sem állapítható meg. Ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be.606.§ (1) bekezdés alapján az ítéletet változtassa meg és a vádlottat a Be. 566.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az ellene emelt vád alól mentse fel.

[5] A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.799/2018/7. számú átiratában az ügyészi fellebbezést módosítással tartotta fenn, míg a védelmi fellebbezést a részbeni megalapozatlanság és téves minősítés tekintetében tartotta - más okból - alaposnak. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával járt el. Az általa mérlegeléssel megállapított tényállás azonban a Be. 592.§ (2) bekezdés a), c) és d) pontjai alapján részben megalapozatlan, mert kis mértékben hiányos, iratellenes és tényekből további tényekre helytelenül következtetett a vádlott tekintetében fennálló tudati tények körében. A részleges megalapozatlanságot azonban a Be. 593.§ (1) bekezdés a) pontja alapján kiküszöbölhetőnek tartotta. Az igazságügyi gépjárműszakértői vélemény megállapításaira (nyomozati irat 371.o. 4. bekezdés), tanú 2 és tanú 3 vallomására (ítélet 8.o. 2. bekezdés, 11.o.) és a sértetti oldal tanúinak egybehangzó vallomására hivatkozva a tényállás kiegészítését tartotta szükségesnek azzal, hogy "a vádlott a gépkocsi holttere miatt nem láthatta, hogy a sértett a gépkocsi alá került, azonban a sértett szem elől tévesztéséből, majd a megnövekedett menetellenállásból, és a kiabálásból bizonyosan tudta azt. Ennek ellenére nem állt meg, nem fékezett, hanem gázt adott és továbbhajtott, tudva azt, hogy a sértetten áthajtó gépjármű a sértett halálát okozhatja." E kiegészítésekkel a tényállást már felülbírálatra alkalmasnak tartotta. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytálló következtetést vont le a vádlott bűnösségére, azonban a cselekmény minősítése törvénysértő. Hivatkozott arra, hogy a sértő szándék kialakulását nem lehet időhöz kötni, és a vádlott azon cselekménye, hogy a sértett szem elől tévesztésekor, a menetellenállás megnövekedésekor nem fékezett, nem kormányzott el, bár tudta, hogy a sértett a gépjármű alá került, mégis métereken át tolta maga előtt, majd az első kerékkel történt áthajtást követően még métereken át tovább vonszolta, végül gázt adott, a hátsó kerékkel is áthajtott rajta és elhagyta a helyszínt, már a veszélyeztetési cselekményt meghaladóan eshetőleges szándékkal elkövetett emberölést valósított meg. A büntetés kiszabása körében a súlyosabb minősítésre tekintettel indokoltnak tartotta a kiszabott büntetés tartamának, valamint a járművezetéstől eltiltás tartamának a felemelését, illetve az ölési cselekmény elkövetéséhez felhasznált gépjármű elkobzását. Mindezek alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet változtassa meg, a tényállást egészítse ki, a vádlott cselekményét minősítse a Btk.160.§ (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének, a kiszabott szabadságvesztés és a járművezetéstől eltiltás tartamát emelje fel, a tehergépkocsit kobozza el, egyebekben az ítéletet a Be.605.§-a alapján hagyja helyben.