EH 2006.1496 A Be. 127. §-a (3) bekezdésének alkalmazása szempontjából bűncselekményen minden olyan magatartás értendő, amely a Btk. Különös Részében rögzített valamely törvényi tényállásba beilleszthető, függetlenül attól, hogy az ilyen cselekménynek van-e szabálysértési alakzata [Btk. 175. § (1) bek.; Be. 127. § (3) bek.].

A városi bíróság a 2005. január 19-én hozott ítéletével az I. r., a II. r. és a III. r. terhelteket az ellenük emelt 2 rb. önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól, - mert bűncselekményt nem követtek el - a Be. 127. § (3) bekezdésére hivatkozással, jogellenesség hiányában felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő:

2001. év nyarán az I. r. és a II. r. terhelt felszolgálóként, míg a III. r. terhelt konyhai kisegítőként dolgozott az étteremben.

K. S. és J. I. - barátjuk társaságában - 2001. július 23-án a városba utaztak. Elhatározták, hogy beülnek ebédelni egy étterembe, ahonnan majd fizetés nélkül távoznak. 14.00 óra körüli időben betértek az étterembe, ahol háromfogásos ebédet fogyasztottak összesen 6740 forint értékben. Majd kihasználva azt, hogy a pincérek közül éppen senki sem tartózkodik a közelükben, az étteremből 16.00 óra körül fizetés nélkül távoztak.

Eltávozásukat hamarosan észlelték az étteremben dolgozó pincérek. Főnökük felhívta az I. r. és a II. r. terheltet, hogy próbálják megkeresni a három férfit a közelben. Az I. és II. r. terheltek megkérték kollegájukat, a III. r. terheltet, hogy segítsen nekik a keresésben. A terheltek kerékpárra ültek és elindultak. Hamarosan megpillantották K. S.-t, J. I.-t és G. I.-t, akik a terhelteket meglátva futásnak eredtek. G. I. a helyszínről elmenekült, Cs. P. a II. r. terheltnek J. I.-t, míg az I. és a III. r. terhelteknek K. S.-t sikerült megfogniuk. Az I. r. terhelt K. S. karját fogta meg, aki azonban a fogásból ki akart szabadulni, karjával csapkodó mozdulatokat tett, majd térdre rogyott. K. S.-t ekkor karjánál fogva I. és III. r. terheltek felemelték és az étterem irányába kezdték vezetni azzal a céllal, hogy onnan értesítik a rendőrséget, akiknek a fizetés nélkül távozó fiatalembereket átadják. Ezzel egy időben a II. r. terhelt ugyancsak a karjánál fogva tartóztatta fel J. I.-t, aki a fogásából próbált szabadulni, és a helyszínről elszaladni. A II. r. terhelt azonban ezt megakadályozta és J. I.-t az étterem irányába húzta.

Miközben a terheltek a két férfit az étterem felé vezették, a helyszínre érkeztek a rendőrök és a terheltekkel, illetve J. I.-val és K. S.-el szemben intézkedtek.

A dulakodás során K. S. sértett és J. I. sértett enyhe zúzódásokban megnyilvánuló, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Az elsőfokú bíróság indokai szerint a terheltek cselekményüket jogszabálysértést elkövető személyek elfogása érdekében fejtették ki. Annak nincs jelentősége, hogy a jogszabálysértés az elkövetési értékre figyelemmel szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül. Az elfogás magában foglalja a tetten ért személy mozgási, cselekvési szabadságának korlátozását, ellenállásának leküzdéséhez szükséges és elégséges erőszak alkalmazását.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a terheltek terhére felmentés miatt büntetés kiszabása végett.

A megyei főügyészség az ügyészi fellebbezést módosított formában fenntartva indítványozta, hogy a megyei bíróság a terheltek bűnösségét a mérlegeléssel megállapított, a vádirati tényállástól részben eltérő ítéleti tényállás alapján 2 rb. társtettesként elkövetett, személyi szabadság megsértésének bűntettében állapítsa meg.

A megyei bíróság a 2005. október 18. napján hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az I. r., a II. r. és a III. r. terheltet bűnösnek mondta ki 2 rb. társtettesként elkövetett, személyi szabadság megsértésének bűntettében, ezért az I. r. és a III. r. III. r. terheltet halmazati büntetésül 6-6 hónapi börtönre, míg a II. r. terheltet halmazati büntetésül 8 hónapi börtönre ítélte, a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását mindhárom terhelt esetében 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

A másodfokú bíróság jogi érvei szerint a Be. 127. § (3) bekezdés alkalmazásának törvényi feltételei nem állnak fent, jelen esetben nem tettenért személyek elfogásáról van szó, téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása is, hogy a Be. 127. § (3) bekezdése bármely jogszabálysértő magatartása, akár szabálysértés, akár bűncselekmény esetén alkalmazható.

A másodfokú ügydöntő határozat ellen I., II. és III. r. terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. A védő a felülvizsgálati indítványban arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság súlyosítási tilalom megsértésével állapította meg a terheltek büntetőjogi felelősségét. Kifogásolta, hogy a megyei főügyészség az elsőfokú határozat meghozatala után megváltoztatta a vádat, azonban erre a másodfokú eljárásban nincs lehetőség. A terheltek bűnösségének megállapítása anyagi jogszabályt is sért, a Be. 127. § (3) bekezdése jogellenesség hiányában a bűncselekmény megvalósulását kizárja. A sértettek 2001. évben irányadó értékhatá­rok figyelembevételével tényállásszerű bűncselekményt követtek el.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában és az ügyész a nyilvános ülésen is a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.

Az iratok 2006. május 23-án érkeztek a Legfelsőbb Bírósághoz, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 603. § (6) bekezdése értelmében a korábbi Be. rendelkezései szerint járt el.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A másodfokú bíróság a súlyosítási tilalom sérelme nélkül hozott bűnösséget megállapító határozatot.

Az iratokból kitűnően az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész mindhárom terhelt terhére felmentésük miatt, bűnösségük megállapítása, és büntetés kiszabása végett fellebbezést jelentett be. Így a felülbírálat során a bűnösség kimondásának nem volt eljárásjogi akadálya.

A megyei főügyész nyilatkozata nem tekinthető vádmódosításnak. A megyei főügyész az elsőfokú bíróság által a bizonyítékok értékelésével megállapított, a vádirati tényálláshoz képest részben változó tényállás alapján a vád keretein belül maradva a cselekmény eltérő minősítésére tett indítványt.

Az irányadó tényállás alapján nem sértett anyagi jogszabályt sem a másodfokú bíróság, amikor a terheltek bűnösségét személyi szabadság megsértésének bűntettében megállapította.

A Be. 127. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni, ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni.

A másodfokú bíróság a bírói gyakorlatra hivatkozva helyesen utalt arra, hogy tettenérésnek az az eset minősül, ha az elkövető részben vagy egészben szemtanú jelenlétében viszi véghez a cselekményt, és eközben vagy közvetlenül a végrehajtás után a szemtanú vagy az ő felhívására más személy a helyszínen vagy nyomon üldözés, menekülés során fogja el az elkövetőt anélkül, hogy szem elől tévesztette volna.

A cselekmény elkövetése után a helyszínről észrevétlenül eltávozó elkövető utólagos felkutatása és elfogása tettenérésként nem értékelhető. Jelen esetben a terheltek később, amikor a fizetés nélkül távozó vendégek már nem tartózkodtak a közelben, indultak keresésükre. Így tettenérésről, üldözés során történő elfogásukról nem lehet szó. Ezért a Be. 127. § (3) bekezdés alkalmazására nem kerülhetett sor. A terheltek cselekménye tehát nem volt jogszerű, bűnösségük megállapítása törvényes.

Téves azonban a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a Be. 127. § (3) bekezdés alkalmazásának csak bűncselekmény elkövetésén tettenérés esetén van helye, kiterjesztő jogszabály-értelmezés tilalma folytán e rendelkezés alkalmazását szabálysértés nem alapozza meg.

A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ezen érvelésével nem értett egyet.

A Be. 127. § (3) bekezdése alkalmazhatósága szempontjából bűncselekményen minden olyan magatartás értendő, amely a Btk. Különös Részében rögzített valamely törvényi tényállásba beilleszthető, annak pedig nincs jelentősége, hogy az ilyen cselekménynek van-e szabálysértési alakzata.

Jelen esetben az étteremből fizetés nélkül távozó vendégek azon cselekménye, hogy a megrendelt ételek fizetése nélkül eltávoztak, csalás megállapítására lenne alkalmas, amely a Btk. 318. §-át kimerítő magatartás. Az pedig, hogy a csalás bűntetti vagy szabálysértési alakzata valósult meg, az idézett eljárásjogi szabály szempontjából közömbös.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, a megtámadott határozatokat a Be. 427. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Bfv. III. 511/2006.)