3/1992. (I. 23.) AB határozat

a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet végrehajtása tárgyában alkotott 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt indult eljárásban meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet végrehajtása tárgyában alkotott 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet 13. §-a alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.

A megsemmisített rendelkezés e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele napján veszti hatályát.

INDOKOLÁS

Az indítványozó a budapesti XI. kerületi 1960. sz. tulajdoni lapon nyilvántartott 2078/1. hrsz-ú, 2893 m2 területű belterületi ingatlannak volt 24/36 arányban tulajdonosa.

A Fővárosi Tanács VB. Igazgatási Osztálya az ingatlant 479/6/1989. sz. határozatával kisajátította. A kártalanítás összegét a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. végrehajtása tárgyában alkotott 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 13. §-a figyelembevételével állapította meg, amely a következő rendelkezést tartalmazza:

"(1) A tvr. és e rendelet alkalmazásában teleknek kell tekinteni

a) a város (község) belterületén levő ingatlanból, továbbá

b) a város (község) külterületén levő lakó- vagy üdülőépülettel beépített ingatlanból kisajátított terület 1500 négyzetmétert meg nem haladó részét.

(2) Közös tulajdonban álló ingatlannál az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett területet az egy családhoz nem tartozó tulajdonostársak esetében külön-külön kell számításba venni. A család a házastársak és kiskorú gyermekeik.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alapján teleknek nem minősülő ingatlanok, illetőleg ingatlanrészek a tvr. és e rendelet alkalmazásában földnek minősítendők."

Ennek eredményeképpen az indítványozó tulajdonrészéből csak 1500 m2 után kapott teljes kártalanítást; az ezt meghaladó rész értékét nem a tényleges forgalmi érték, hanem a Vhr. 13. §-a szerinti módon a föld forgalmi értéke alapján állapították meg.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 10.P.60.505/1989/7. sz. ítéletében lényegesen módosította a kártalanítás összegét. Ezen ítélet 1990. május 14-én emelkedett jogerőre, miután indítványozó nem fellebbezett.

Az indítványozó szerint a fent idézett jogszabályhely azért alkotmányellenes, mert sérti az Alkotmány 13. § (2) bekezdését.

Az indítvány alapos.

Az Alkotmány 13. § (2) bekezdése szerint tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

A Vhr. 13. §-a ezzel ellentétben a teljes és feltétlen kártalanítást lehetetlenné teszi, illetve ezt csak a kisajátított tulajdon egy részére teszi lehetővé. Olyan számítási módot ír elő az érték megállapítására, amely a tényleges forgalmi értéktől eltérő összértékhez vezet.

A tvr. ugyanis az érték hivatalos megállapítása szempontjából különbséget tesz telek és föld között az alábbiak szerint:

"A telek értékét a település jellege, a településen belüli fekvése, a rendeltetés, a megközelíthetőség, valamint a beépítési lehetőség alapján kell megállapítani." [Tvr. 9. § (3) bek.]

"A föld értékét minősége, fekvése, megközelíthetősége, művelésre való alkalmassága, művelési módja, továbbá - ha nyilvántartását jogszabály előírja - művelési ága alapján kell megállapítani." [Tvr. 9. § (2) bek.]

Az idézett rendelkezések, valamint a R. korábban hivakozott 13. § (1) bekezdésének alkalmazása azt eredményezi, hogy az 1500 m2-es korlát miatt a belterületen fekvő földrészlet két különböző része - megfelelő alkotmányos indok nélkül - a fenti szempontok alapján különböző megítélés alá esik (telek, ill. föld) annak ellenére, hogy mindkét rész fekvése, rendeltetése, megközelíthetősége stb. és így forgalmi értéke azonos.

Az Alkotmánybíróság - az Alkotmány 13. § (2) bekezdésével ellentétesként - ezért látta indokoltnak a Vhr. 13. §-ának megsemmisítését.

Az indítványozó kérelmén túlmenően - ami csak a 13. § (1) bekezdés a) pontjának megsemmisítésére irányult -az Alkotmánybíróság a szoros összefüggés miatt és azért is, mert az a) pont megsemmisítése esetén a 13. § más rendelkezései alkalmazhatatlanná válnának, a 13. § teljes megsemmisítése mellett döntött.

Az indítvány alkotmányjogi panasznak nem minősíthető, mert az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (1) és (2) bekezdésében szabályozott feltételeket - a jogorvoslati lehetőségek kimerítését és az indítványnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 60 napos határidőn belüli benyújtását - nem teljesítette.

Tartalomjegyzék