BH 1992.12.776 Lízingszerződés esetén a kölcsönszerződésekre irányadó felmondási szabályok nem alkalmazhatók [Ptk. 319. § (2) bek., 321. § (1) bek., 525. § (1) bek. d) pont].

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperesnek 22 714 371 Ft lízingdíj és áfa, ezen összeg után 1990. április hó 20. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamat, valamint perköltség megfizetésére irányuló kereseti kérelmét. Ítéletét azzal indokolta, hogy a felek lízingszerződést kötöttek, melynek alapján az 1989. IV. negyedévre eső lízingdíjat 1990. január 8-ig kellett volna az I. r. alperesnek megfizetnie, a fizetéssel azonban késedelembe esett: tartozását a felperes bankszámláján csak 1990. március 1-jén írták jóvá. A felperes 1990. április 13-i levelében felmondó nyilatkozatot tett az adós vagyoni helyzetének romlására hivatkozással, és kérte a hátralékos lízingdíj egyösszegű megfizetését, amelynek azonban az alperesek nem tettek eleget.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes keresete nem alapos. A perbeli szerződés bérletvétel, ezért reá a bérletre és a kölcsönszerződésre vonatkozó rendelkezések az irányadók. A Ptk. kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondását szabályozó 525. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint lehetséges a kölcsön azonnali hatályú felmondása, ha az adós vagyoni helyzetének romlása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének a lehetőségét, minthogy azonban a felek szerződéses rendelkezése szerint - melyet a Ptk. 200. §-a (1) bekezdése lehetővé tesz - a felmondási jogot a szerződésben kizárólagos módon szabályozták, a felperest az 1990. április 13-i levelében megjelölt, a Ptk. 525. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerinti felmondási jog nem illette meg.

Nem illette meg a felperest a GK 22. és 32. számú állásfoglalásokkal módosított GK 16. számú állásfoglalásban kifejtettek értelmében a módosított jogcímen sem az azonnali hatályú felmondás joga, mert a fizetési késedelem 1990. március 1-jén az I. r. alperes teljesítésével megszűnt, tehát a joggyakorláskor a követelési jog már nem volt meg.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben annak hatályon kívül helyezését (helyesen megváltoztatását) kérte keresete szerint. Fellebbezésének indokolása szerint az elsőfokú bíróság a különböző típusú szerződésmegszüntetési módokat ítéletében összekeverte. A szerződés 4.2 és 4.3 pontjai az azonnali hatálya megszüntetés lehetőségeit részletezik, amelynek oka, hogy ezek a leggyakoribb hibalehetőségek, melyeket a felek a szerződéses kapcsolataikban "el szoktak követni". Mindez azonban nem jelent kizárólagos szabályozást, amiből következik, hogy az 1990. április 13-i levélben hivatkozott törvényhely szerinti felmondásnak is helye van. Ezen túlmenően - álláspontja szerint -, a szerződés 4.3 pontjára alapított felmondás, amely a nem vitás alperesi késedelmen alapul, a felperes részéről megtörtént. A felmondás magához a késedelem tényéhez kapcsolódó jogkövetkezmény, amely nem szűnt meg azáltal, hogy az I. r. alperes utóbb, de a szerződésben vállalt 4 héten túli határidőben teljesített. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a II. r. alperessel szembeni kereseti kérelmét, az ítéletben indokolási kötelezettségének sem tett eleget, az ítélet második oldalának harmadik bekezdésében pedig iratellenesen állapította meg, hogy a fizetések rendben történtek. A II. r. alperes ugyanis semmit sem mondott, a tárgyaláson nem vett részt. Az alperesek fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztettek elő, a tárgyaláson nem jelentek meg.

A fellebbezési eljárás során a felperes előadta, hogy időközben a lízingszerződést az I. r. alperessel megszüntették, az annak tárgyát képező berendezést az R. Kft. vette át, és a perbeli követelés tőkeösszegét kiegyenlítette. Mivel azonban - álláspontja szerint - felmondása jogszerűen történt, keresetét a késedelmi kamatokra leszállította, melyet összegszerűen 1 440 009 Ft-ban jelölt meg. Munkadíjat az alperesektől nem igényelt.