BH 1992.5.318 I. Nem vagyoni kártérítési igény a szülőjét elvesztő kiskorú gyermek javára [Ptk. 354. §].

II. A gépjárművek kötelező felelősségbiztosítására alapított kártérítési igény a biztosítóintézettel szemben közvetlenül érvényesíthető [Ptk. 559. § (1) bek., 567. § (3) bek., 42/1970. (X. 27.) Korm. r. 9. § (1) bek.]*

Az alperes 1988. november 5-én, ittasan vezetve gépkocsiját, halálra gázolta a kerékpáron szabályosan közlekedő T. J.-t. Felelősségét a gázolásért a büntetőbíróság megállapította, és őt szabadságvesztés büntetésre ítélte. A bűncselekmény elkövetésekor az elhunytnak három kiskorú gyermeke volt, közülük kettő iskolás korú (az egyik a 9 éves T. G., a másik a 11. éves T. J.); nevelésük teljesen az özvegyre hárult. Apjuk rendkívüli körülmények között történt elvesztése folytán személyiségük is károsodott, tanulmányi eredményük romlott, zárkózottá, visszahúzódóvá váltak.

Az elhunyt özvegye, az I. r. felperes, valamint a gyermekei, a II. r. és a III. r. felperesek keresetükben eredetileg a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása alapján a biztosító ellen indítottak keresetet, amelyben a II. r. és a III. r. felperes javára fejenként 50 000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére való kötelezését kérték. Az I. r. felperes - elmaradt haszon címén - 2000 forint havi járadék megfizetését kérte.

Az elsőfokú bíróság végzésében azt állapította meg, hogy a biztosítót tévesen jelölték meg alperesként. Felhívta az I. r. felperest, hogy alperesként a kárt okozót vonja perbe. E végzés alapján történt az alperes perbe vonása, és került sor a biztosítóintézet perbe történt beavatkozására.

Az alperes a tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, védekezést nem terjesztett elő. A biztosító mint beavatkozó kérte a kereset elutasítását.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest a II. és III. r. felperesek javára személyenként 25 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte. Pszichológus szakértői vélemény alapján megállapította, hogy édesapjuk rendkívüli halála személyiségfejlődésüket, pszichés állapotukat hátrányosan befolyásolta, ezzel életüket súlyosan megnehezítette. Az I. r. felperes keresetét a bíróság elutasította.

Az ítélet ellen a felperesek és az alperes fellebbeztek. A II. és III. r. felperesek kérték a megállapított összeg felemelését. Az I. r. felperes fellebbezésében a kereseti kérelmének megfelelően kérte az alperes marasztalását. Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását.

A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és a nem vagyoni kártérítés megtérítése iránti keresetet elutasította. Helybenhagyta az ítéletnek azt a rendelkezését, amelyben az elsőfokú bíróság elutasította az I. r. felperes keresetét. Az indokolás lényege szerint az a körülmény, hogy az édesapa elvesztése a gyermekekre negatív pszichés hatást gyakorolt, nem eredményezi a társadalmi életben való részvételüknek vagy életüknek tartós vagy súlyos elnehezülését. Az, hogy a gyermekek a megváltozott helyzethez eddig nem tudtak alkalmazkodni, nem jelenti, hogy az idő előrehaladtával ez a helyzet nem változhat. Tanulmányi eredményük már javul, barátaik megmaradtak, de velük szemben zárkózottabbak lettek. Ezzel a káresemény nem nehezítette meg a társadalmi életben való részvételüket, ezért a Ptk. 354. §-ának a feltételeit nem látta megállapíthatónak. A másodfokú bíróság az I. r. felperes keresetét elutasító rendelkezést az elsőfokú bíróság helyesnek elfogadott indokai alapján hagyta helyben.

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.