A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20880/2010/4. számú határozata találmányi díj megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 206. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 86. §, 87. §, 1995. évi XXXIII. törvény (Szt.) 19. §] Bírók: Békefiné dr. Mózsik Tímea, Lesenyei Terézia, Pullai Ágnes

Fővárosi Ítélőtábla

8.Pf.20.880/2010/4.

A Magyar Köztársaság nevében!

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Klausmann Kornél Ügyvédi Iroda (...., ügyintéző: dr. Klausmann Kornél ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a Dr. Papp Katalin Ügyvédi Iroda (... ügyintéző: dr. Papp Katalin ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve (I.rendű alperes címe) I. rendű és a dr. Kiss István ügyvéd (....) által képviselt II.rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. rendű alperes ellen találmányi díj megfizetése iránt indított perében a Pest Megyei Bíróság 2010. február 18. napján kelt, 21.P.21.504/2008/14. számú ítélete ellen a II. rendű alperes 16. és az I. rendű alperes 17. sorszám alatt előterjesztett fellebbezései folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatja és a felperes teljes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. és II. rendű alpereseknek 900 000 - 900 000 (Kilencszázezer - Kilencszázezer) forint együttes első- és másodfokú perköltséget.

Köteles a felperes a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 900 000 (Kilencszázezer) forint kereseti illetéket külön felhívásra az államnak megfizetni.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletében külön-külön kötelezte az I. és II. rendű alperest, hogy a felperesnek 15 nap alatt fizessenek meg 8 358 330 forint tőkét, ennek középidő arányosan, 2002. április 1. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamatát, valamint 500 000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A 900 000 forint kereseti illetékről akként rendelkezett, hogy annak megfizetésére egyetemlegesen kötelesek az alperesek.

A megállapított tényállás lényege szerint a felperes, aki nyugdíjba vonulásáig (1995.) az I. rendű alperes vezető tisztségviselője volt, 50 %-os, a perben nem álló M. L. és dr. L. L. 25-25 %-os arányban feltalálói az .... 22-i elsőbbségű, ..... lajstromszámú "Eljárás és berendezés kutak fúrására" című szabadalomnak, amelynek jogosultjai egymás között egyenlő tulajdoni arányban az alperesek voltak.

A szabadalmas alperesek 1989. május 18. napján a szolgálati találmány hasznosítására szerződést kötöttek a perben nem álló I. Kft-vel, rögzítve a szabadalom feltalálóinak díjazását is. Az I. Kft. 1990-ben 2 541 496, 1991-ben 1 928 962 és 1992-ben 1 404 530 forint bruttó összeget fizetett ki a felperesnek találmányi díj címén.

Az alperesek az 1993. március 4-én kelt megállapodásban rögzítették, hogy a szabadalom hasznosításából a feltalálókkal együtt jelentős bevételre tettek szert, azonban a növekvő konkurencia következtében kialakult nyomott árak miatt az I. rendű alperes számára a kivitelezési munkák veszteségessé váltak, ezért a II. rendű alperes és a feltalálók hozzájárultak ahhoz, hogy az I. rendű alperes 1994. dec. 31-ig szabadalmi díj felszámítása nélkül szerződjön. Rögzítették, miszerint 1995. januárjában a helyzetet felülvizsgálják és kedvező gazdasági körülmények között sor kerülhet arra is, hogy az I. rendű alperes kivásárolja szabadalmas társa jogosultságát. A záradék szerint a megállapodás csak a feltalálók hozzájárulásával érvényes és az ezzel kapcsolatos díj igények rendezését az alperesek egymás között egyenlő arányban vállalták. A hasznosítási szerződés megszűnését az I. Kft. elfogadta. Ezt követően azonban a feltalálók és a szabadalmasok között nem jött létre megállapodás a feltalálói díjról. Ezért a feltalálók díjazásuk rendezése érdekében 2002. február 28. napján írásban először az I. rendű alperest keresték meg, majd 2004. decemberében mindkét alperest.

Az elsőfokú bíróság a tényállásban rögzítette továbbá, hogy mivel a jogosultak a 18. évben nem fizették meg a fenntartási díjat, ennek folytán a szolgálati találmány szabadalmi oltalma 2003. május 28. napján megszűnt. De még jóval ezt megelőzően, 1992. január 13. napján a perben nem álló V. Gmk. eljárást kezdeményezett a szolgálati találmány oltalmának a megsemmisítése iránt. A többször megismételt eljárásban, amelynek jogerős befejezéséig a per tárgyalása felfüggesztésre is került, végül 2007. szeptember 3. napján meghozott határozatával a Magyar Szabadalmi Hivatal a szabadalmat keletkezésére visszaható hatállyal megsemmisítette, mert az a bejelentés napján nem felelt meg az újdonság és a haladó jelleg követelményének. Azt azonban nem találta megállapíthatónak, hogy a találmány a gyakorlatban ne lenne alkalmazható.

A felperes keresetében az 1993. január és 2006. május közötti időszakra mindkét alperest egyenként 17 500 000 forint feltalálói díj és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. Állította, hogy alperesek jelenleg is az általa és feltaláló társai által kidolgozott technológiát és fúróeszközt használják, ekként jogosult a találmányi díjra. Védett szellemi alkotásra, know-how-ra hivatkozva követelése jogalapját másodlagosan a Ptk. 86. §-ában jelölte meg.

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte egyrészt, mert semmilyen jogviszonyban nem állt a felperessel, másrészt, mert a találmányt nem használta, harmadrészt, mert a szabadalom megsemmisítésre került.

A II. rendű alperes ugyancsak a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy soha nem hasznosította a találmányt és saját működési körében sem alkalmazta azt.

Az elsőfokú bíróság a keresetet a másodlagos kérelem tekintetében a Ptk. 86. §-ának (3) bekezdése alapján részben alaposnak találta.

A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szárnyas bővítő fúrófej és önmagában a fúrási eljárás a leírásban rögzített módon, külön-külön nem jelent újdonságot, technikát gazdagító pozitív tartalmú megoldást. Azonban az alkalmazott technológiai sorrend, ami mint debreceni módszer híresült el a szakmában, olyan eredményt produkált, amellyel az új és felújított kutak átlagosan kétszeres vízhozamot adtak. Érvelése szerint a szabadalom megsemmisítése nem érintette az ismeretek és tapasztalatok használhatóságát és az ehhez kapcsolódó vagyoni értéket sem. A kútfúrási eljárás hasznosságát és eredményességét pedig a felperes által csatolt újságcikkek és meghallgatni kért tanúk vallomása alapján igazolnak látta. Okfejtése szerint a kidolgozott eljárás és a módosított szárnyas fúrófej együttes alkalmazása szabadalmi oltalom nélkül is olyan technológiai tudás, amely know-how-nak minősül, ami vagyoni értékkel rendelkezik és védett szellemi alkotás. Az elsőfokú bíróság úgy találta, hogy a perben nem merült fel arra adat, hogy a felperesi technológiát az alperesek nyilvánosságra hozták vagy kimerítően publikálták volna, ebből olyan következtetést vont le, hogy azt az alperesek üzleti titokként kezelték, tehát az eljárás teljes részletességében nem vált közkinccsé.