A Kúria Pfv.22112/2012/13. számú precedensképes határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §] Bírók: Almásy Mária, Havasi Péter, Udvary Katalin

A határozat elvi tartalma:

A bírósággal szemben indított per nem jelenthet új jogorvoslati lehetőséget és nem szolgálhat kártérítés alapjául, ha a fél a jogerős ítéletet érdemben, vagy eljárási szabálysértésre hivatkozással továbbra is vitatja.

***********

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Pfv.III.22.112/2012/13.szám

A Kúria a dr. Metzinger Péter ügyvéd által képviselt felperesnek a meghatalmazott által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Bíróság előtt 4.P.27.848/2010. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.699/2011/11. számú ítéletével elbírált perében a jogerős ítélet ellen a felperes részéről 9. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2013. december 11. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy külön felhívásra térítsen meg az államnak 488.600 (négyszáznyolcvannyolcezer-hatszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a keresetében a Ptk. 349. §-a és a 339. §-a alapján 4.886.000 forint és ennek 2008. szeptember 30. napjától járó késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését, arra hivatkozással, hogy az alperes az előtte folyamatban volt felülvizsgálati eljárásban jogszabálysértően járt el, amikor hatályában fenntartotta a Megyei Bíróság ítéletét, amely elutasította a felperes adóhatósági határozat megváltoztatása iránti keresetét. Az adóhatóság határozata a felperes, mint termelői csoport-szövetkezet terhére 2007. I. és II. negyedévben 7.074.000 forint adóhiányt, 207.000 forint adóbírságot és 219.000 forint késedelmi pótlékot állapított meg. A felperes álláspontja szerint a felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet téves, mert a termelői csoport-szövetkezet maga is gazdasági tevékenységet végez, amikor a tagjai érdekében jár el, a szövetkezet saját, a tagok tevékenységétől elkülönült tevékenysége fogalmilag kizárt. Ezért a szövetkezetet az általa megvásárolt mezőgazdasági gépek után az áfa elvonás joga akkor is megillette, ha a gépeket külön ellenérték nélkül engedte át a tagjainak. Hivatkozott arra, hogy az alperes ítélete sérti a közvetlenül és hivatalból alkalmazandó uniós jogot. Hivatkozott az Európai Unió Bíróságának több ítéletére, így az un. Köbler ügyben hozott ítéletre. Indítványozta a bíróság előzetes döntéshozatal céljából történő megkeresését.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy a felperes az alapügy felülvizsgálati kérelmében az uniós jog megsértésére nem hivatkozott, kizárólag a 8/2004. (V.4.) FVM rendelet 2. §-ának (2) bekezdésének, valamint annak a ténynek a figyelmen kívül hagyását kifogásolta, hogy a szövetkezet tagja tagdíjat, illetve működési hozzájárulást fizet. Az alperes az alapügy felülvizsgálati ítéletében kitért arra, hogy a hazai jog az uniós normának megfelelt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy akár a belső, akár az uniós normák nyilvánvaló és kirívó megsértése megalapozza az ítélkező szerv kártérítési felelősségét. A felperes azonban az alapeljárásban nem, hanem csak a kártérítési perben hivatkozott a Hatodik (Áfa) Irányelv (a Tanács 77/388/EGK számú irányelve) 17. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti alanyi jogára, arra, hogy annak a hazai jogba való átültetése nem, illetve nem megfelelő módon történt volna meg. Az előzményi ügyben alkalmazandó 1972. évi LXIV. törvény (régi áfatörvény) 70/A. §-a kifejezetten kimondta az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés tényét. Az alperes közösségi jog alkalmazását mellőző magatartása még akkor sem lett volna kirívóan jogsértő, ha az Irányelv 17. cikkének átültetése nem megfelelően történt volna meg és ezáltal valóban közvetlenül alkalmazandó jog lett volna. A kártérítés e feltételei hiányában a további konjunktív feltételek vizsgálatát, így az Irányelv 17. cikkének tartalmának teljes körű feltárását, valamint ennek érdekében az Európai Bíróság előzetes döntéshozatal céljából való megkeresését mellőzte. Az un. Köbler ítéletben foglaltak az adott ügyben irrelevánsak, mert a felperes az igényét az alperessel szemben a Ptk-ra alapította, így a kártérítési perben az állam magánszemélyekkel szembeni, az uniós jog megsértéséből eredő kártérítési felelőssége nem merül fel.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, a jogi indokait azonban csak részben, kiegészítésekkel és helyesbítésekkel osztotta. Megállapította, hogy a felek között nem volt vitás, hogy az Irányelv és az adóügyi perben alkalmazott régi áfatörvény egymásnak megfelelt, a felperes ki is fejtette, hogy a felülvizsgálati ítélet a magyar jogot is sérti. A felperes valójában azt sérelmezte és az alperes jogellenes magatartásának azt tekintette, hogy az alkalmazott és harmonizált magyar jogot az Irányelvvel ellentétesen értelmezte és alkalmazta. A felperes által is hivatkozott Köbler ügyben hozott ítéletben foglaltak szerint kell vizsgálni az alperes, mint végső bírói fórum kártérítési felelősségét. A felperes alappal sérelmezi, hogy ezt az ítéletet az elsőfokú bíróság az alperesnek a Köbler ügybeli alperes személyétől való eltérése miatt nem tekintette relevánsnak. Arra helyesen mutatott rá a felperes, hogy az már a nemzeti jogok különbözőségéből fakad, hogy a bíróság által okozott kárért ki felel, illetve ki áll helyt, de mindez a kártérítési felelősség feltételein, az ezzel kapcsolatos uniós jog alkalmazhatóságán nem változtat. A Köbler ügy tényállása azonban nem azonos az adott kártérítési perben megállapított tényállással; a felperes az uniós jogból következő és kötelező értelmezésre az elsőfokú eljárásban sem hivatkozott, és a felülvizsgálati kérelme is nélkülözte azoknak a jogszabályoknak a részletes kifejtését, amelyekkel összhangban a kártérítési perben érvel. Az előzetes döntéshozatal kezdeményezéséhez szükséges releváns jogkérdés nem merült fel, mert azt kellett a perben eldönteni, hogy a bírósági jogkörben okozott kár megtérítésének a feltételei a perbeli tényállás mellett fennállnak-e. A joggyakorlás eljárási és anyagi jogi kereteit kijelölő nemzeti jog (Pp. és Ptk.) semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem tartalmaz az uniós jog megsértése miatti kártérítési követelésekre, és se lehetetlenné, se rendkívül nehézzé nem teszi a kárigények érvényesítését. A perben nem az volt tehát az eldöntendő kérdés, hogy általában az uniós - miként egyébként a hazai jogot is - hivatalból kell alkalmazni, hanem az, hogy a bírósággal szembeni kártérítésre vonatkozó hazai szabályok kielégítik-e a Köbler és az egyéb ügyekben kifejtett követelményeket és ha igen, alkalmazásukkal a kereset teljesíthető-e. Az uniós joggal harmonizáló magyar jog alkalmazása során uniós jogra, annak bármilyen megsértésére való hivatkozás nélkül, kizárólag hazai jogszabálysértésre és a tényállás téves megállapítására való hivatkozás mellett a kártérítésre vonatkozó nemzeti jognak az uniós joggal összhangban álló értelmezésével a kártérítés feltételei nem állnak fenn. Ehhez képest az adó levonási jog uniós joggal összhangban való értelmezése irreleváns, a kereset nem teljesíthető.