BH 1956.1.1146 Különélő házasfelek lakását vita esetén nem a tulajdoni aránynak megfelelően kell megosztani, hanem aszerint, hogy az összes körülményekre tekintettel a felek mindegyikének milyen terjedelmű lakásra van igénye.
A különélő házasfelek a közös lakás használatára megállapodhatnak. Ha azonban a használat tekintetében megegyezésre jutni nem tudnak és ha a lakás megosztható, a lakás megosztásáról, illetve a használat módjáról a bíróság dönt.
A lakás megosztásánál nem a tulajdoni arány, hanem elsősorban a szociális helyzet az irányadó, vagyis az elkülönülő családtagok szociális helyzetéből fakadó jogos igény a döntő. Ennél a bíróság figyelemmel kell hogy legyen arra is, hogy a lakás-kiutaláskor egy-egy személynek milyen terjedelmű igényét szokás elismerni. Ha a házasfelek gyermekei is a közös lakásban élnek, akkor az elkülönítésnél figyelemmel kell lenni, hogy a gyermekek melyik szülővel maradnak együtt, s hogy a gyermekek nagykorúak-e vagy sem. Csak a szociális helyzet, a családi közösségi érdek után másodsorban jöhet figyelembe a tulajdoni arány. A tulajdoni arány a gazdasági célszerűséggel együtt szempont lehet az ingatlan többi részének - kertnek, udvarnak és a gazdasági épületeknek a felosztásánál, s ha a közös ingatlanból a kisebb rész tulajdonosának és a vele együttélőknek jut nagyobb rész és nagyobb helyiség, a nagyobb részben tulajdonosnak kárpótlást kell adni.
Az eddigi perbeli adatok szerint a felperes egyedül maradt. Egyik gyermeke sem lakik vele, hanem idegen embernél. A felperes anyja, akit magához akart venni eddig nem lakott ott. A házasságból született két gyermek az alperesnek, az anyának a háztartásában él. Az egyik közben férjhez ment és a férj is odaköltözött a házba, a másik gyermek munkában van, de időnként az anyjánál tartózkodik.
Az eddigi perbeli adatok szerint tehát az alperes részén vannak nagyobb számmal méltánylandó szociális és családi érdekek.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!