BH 1994.1.40 A lízingszerződés - a bérletre vonatkozó szerződéstípus jellemzői mellett - más szerződéstípus - így akár ingatlanadásvételi szerződés - elemeit is magában foglalhatja. Ha a kérdéses ingatlanra vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalom került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba, a lízingbe vevő ezen a címen jogszerűen elállhat a lízingszerződéstől [Ptk. 112. § (1) bek., 114. § (3) bek., 215. §, 237. § (1)-(2) bek., 239. § (2) bek.].

T. község területén levő 09/2. hrsz. alatti földingatlan földhasználati joga 1963-tól a felperest illeti meg. Ezen ingatlanon levő szervizcsarnokot, az ehhez tartozó irodahelyiséget és szabadtéri tározót 1986. július 1-jétől - a felperessel 1986. május 26-án megkötött bérleti szerződés alapján - az alperes használta. A felek a bérleti szerződés megszüntetésével 1989. december 19-én lízingszerződést kötöttek. A lízingszerződésben a felperes birtokba adta az alperesnek a központi telephelyén levő ingatlanilletőséget, amely 518 m2 üzemcsarnokból, a csarnokhoz bővített ún. fejépület egészéből és 770 m2 területből áll. Az alperes pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy 4 millió alap- és 60% lízingdíjszámítással 1989. december 31-ig 1,5 millió forintot, 1990-91. években ugyancsak 1,5-1,5 millió forintot, 1992-ben 1 millió forintot, 1993. október 15-ig 900 000 Ft-ot + áfát utal át számla alapján a felperesnek. A szerződés szerint az utolsó részlet megfizetésekor a perbeli ingatlan az alperes tulajdonába megy át. Kikötötték azt is, hogy az ingatlanilletőség megosztásáról a felperes az utolsó részlet megfizetésekor gondoskodik. A felperes a lízingszerződés alapján 1989. decemberben az 1,5 millió forint + áfáról, összesen 1 875 000 Ft-ról a számlát kiállította, ebből az alperes 1989. december 26-án 1 020 000 Ft-ot utalt át.

Ezután az alperes a csarnokszerkezetet szakértővel megvizsgáltatta, és az 1990. február 5-én elkészült szakvélemény megállapításaira hivatkozással a lízingszerződést 1990. március 23-án írásban felmondta.

A felmondást követően a felek többször tárgyaltak, közöttük több levélváltás történt annak érdekében, hogy a lízingszerződést közös megegyezéssel módosítsák, vagy újabb bérleti szerződést, esetleg adásvételi szerződést kössenek, de a tárgyalások - mivel a lízingdíjban és a fizetési feltételekben nem tudtak megegyezni - nem vezettek eredményre.

A felperes 1990. december 7-én a bírósághoz fordult, és a többször módosított keresetében a lízingszerződés érvényességének a megállapítását, továbbá a lízingszerződés 3. pontja alapján 2 170 000 Ft lízingdíj és ennek 44%-os kamata - ebből 295 000 Ft az 1989. december 31-ig esedékes lízingdíjból ki nem fizetett összeg, 1875 000 Ft pedig az 1990. december 31-ig ki nem fizetett lízingdíj - megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes az 1989. évre fizetett bérleti díj beszámításával összesen 1 580 000 Ft-ot utalt át az 1989. decemberben számlázott 1 875 000 Ft-ból, 1990. évben pedig nem fizetett lízingdíjat. Álláspontja szerint a lízingszerződést nem módosították, mert az alperes a felperes ajánlatát - 1,5 millió forint lízingdíjcsökkentést futamidő-lerövidítéssel - nem fogadta el.

Az alperes a módosított kereset elutasítását kérte. Vitatta annak jogalapját. Azzal védekezett, hogy az épület acélszerkezetének korrodált állapotáról, a tetőfedés hibáiról és a szigetelés hiányáról a felperes nem tájékoztatta, azt a szerződéskötés után beszerzett szakvéleményből ismerte meg. A perbeli szerződést a megkötést követően egy héttel később szóban, majd a szakvélemény ismeretében 1990. március 23-án írásban felmondta. Azt nem vitatta, hogy ezt követően a lízingszerződés módosításáról vagy adásvételi szerződéssé való átalakításáról tovább tárgyaltak. Álláspontja szerint a levelezéseik alapján a lízingszerződés megszűnésével a korábbi bérleti szerződés újból érvénybe lépett - ennek megfelelően 1989. és 1990. évekre a 280 000-280 000 Ft bérleti díjat át is utalta. Egyben viszontkeresetet terjesztett elő és az 1 020 000 Ft lízingdíj és ennek kamatai visszafizetésére kérte kötelezni az alperest.

A felperes a viszontkereset elutasítását kérte: fenntartotta azt az álláspontját, hogy a lízingszerződés érvényben van, s nem ismerte el, hogy az alperessel újabb bérleti szerződést kötött volna, a korábbi pedig közös megegyezéssel szűnt meg, a lízingszerződésben erről így rendelkeztek. Amennyiben a lízingszerződés megszűnt volna, az alperes szerződésszegése miatt az eddig kifizetett lízingdíj visszakövetelésére akkor sem volna jogi lehetőség, a szerződés idevonatkozó kizáró rendelkezése folytán. Az alperes a per során 1990. június 4-én levelet intézett a felpereshez, amelyben közölte, hogy értesülése szerint az ingatlan nem tehermentes, elidegenítési és terhelési tilalom mellett jelzálogjog is terheli, erről a felperes nem tájékoztatta, sót a lízingszerződés alatt tovább terhelte az ingatlant újabb kölcsönök felvételével - ezért a lízingszerződéstől elállt, de nem zárkózott el az ingatlan megvétele elől, amennyiben a tulajdonszerzésnek nem lesz akadálya. A felperes azonban az alperes vételárajánlatát - annak alacsony összege miatt - nem fogadta el.

Az elsőfokú bíróság a felek nyilatkozatai, a becsatolt szerződések, levelek és a telekkönyvi kivonat alapján tényként állapította meg, hogy a lízingszerződés megkötésekor a felperes nem tájékoztatta az alperest az ingatlan lényeges tulajdonságairól [Ptk. 367. § (1) bek.], továbbá hogy az ingatlanon harmadik személy javára elidegenítési és terhelési tilalom volt bejegyezve, sőt a szerződés megkötése után is további kölcsönök felvételével terhelte a felperes a perbeli ingatlant. Ez akadálya az alperes tulajdonszerzésének [Ptk. 369. § (1) bek.], ezért a Ptk. 320. §-a alapján az alperes jogszerűen állt el a szerződéstől. Ennek folytán a szerződés visszamenő hatállyal szűnt meg [Ptk. 319. § (3) bek.], így az addig teljesített szolgáltatások visszajárnak. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és a viszontkereset alapján kötelezte a felperest, hogy 1 020 000 Ft-ot és ennek 20%-os kamatát az alperesnek fizesse meg.

Ezen ítélet ellen a felperes fellebbezett, és az alperes kereset szerinti marasztalását, a viszontkereset elutasítását

kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli lízingszerződést nem egészben, hanem egyes rendelkezéseit kiemelve vizsgálta, és a vitás kérdéseket az adásvételi szerződésre vonatkozó szabályok szerint bírálta el. Álláspontja szerint a lízingszerződésben foglaltak mindenben megfeleltek a felek akaratának. A lízingszerződés alapján a tulajdonjog nem a szerződés létrejöttekor, hanem az utolsó részlet kifizetése után száll át a lízingbirtokosra. Így a tulajdonszerzéshez szükséges feltételeknek is ebben az időpontban, azaz 1993. október 15-én kell maradéktalanul fennállniuk. A perbeli szerződésben nem eladó és vevő, hanem tulajdonos és lízingbirtokos áll szemben egymással. Amennyiben a lízingszerződés egyes rendelkezései érvénytelenek is lennének - de ezt egyébként vitatta -, abban az esetben sem lehet az egész szerződés érvénytelenségét megállapítani. A lízingszerződés megszűnése esetén pedig az alperesnek is ki kell ürítenie az ingatlant és vissza kell adnia, mert a korábbi bérleti szerződés megszűnt.