A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40107/2018/8. számú határozata szerződés teljesítése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §, 201. §, 277. §, 313. §, 316. §] Bírók: Bleier Judit, Koday Zsuzsanna, Pusztai Anita

A Fővárosi Ítélőtábla dr. Faragó Rudolf ügyvéd (fél címe 1.) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a Dr. Vincze Gergely Ügyvédi Iroda (alperesi jogi képviselő címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen szerződés teljesítése iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2017. október 6-án kelt 25.G.40.375/2016/32. számú ítélete ellen a felperes 43. sorszámon benyújtott fellebbezése folytán meghozta az alábbi

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja;

kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 500.000 (ötszázezer) forint ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget és az államnak külön felhívásra 2.500.000 (kétmillió-ötszázezer) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel indult és az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes a tőke követelésre leszállított keresetében kérte, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze az alperest 250.000 euró megfizetésére.

Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 250.000 eurót, valamint 2.554.000 forint perköltséget.

Ítéletének indokolásában idézte a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 198. § (1) bekezdését, a 200. § (1) bekezdését, a 201. § (1) bekezdését és a 316. § (1) bekezdését. Megállapította, hogy a felek között 2012. november 1-jén a Ptk.-ban nem nevesített szerződés jött létre. A feleknek a perbeli időszakban eljáró ügyvezetői egyezően adták elő, hogy a szerződés alapján az alperes abban az esetben köteles a felperesnek a 250.000 eurót megfizetni, ha a vételár befolyik az alpereshez. A felek között ezáltal eredménykötelem jött létre. Az alperes a felperes által felkutatott vevővel az üzletrész adásvételi szerződést megkötötte, míg az alperes a felperes teljesítését a vevő pénzügyi helyzetének kivizsgálása és a kapcsolódó dokumentáció hiányában is elfogadta, ezért a Ptk. 316. § (1) bekezdése alapján lemondott a hibás teljesítésből eredő jogairól. Arra nem merült fel adat, hogy az alperes a kifogását jelezte a felperesnek, így a szerződés 4. pontjára alapított védekezés nem alapos. Az alperes megkötötte az üzletrész-átruházási szerződést a vevővel, ezt követően pedig a szerződő felek megállapodtak az átruházás ingyenességéről, amely az alperes saját előadása szerint is a felperes érdekkörén kívül eső okból következett be. A vevő és az alperes megállapodásával egyidejűleg a vételár teljesítése megtörtént, és az ingyenességben való megállapodás az alperest nem mentesíti a Ptk. 201. § (1) bekezdésében írt kötelezettsége alól. Az alperes alaptalanul hivatkozott a számla kibocsátásának hiányából eredő késedelemre. Az elsőfokú bíróság ehhez kapcsolódóan utalt a Legfelsőbb Bíróság GK. 66. számú állásfoglalására. Mindezek alapján az alperes köteles a szerződésben kikötött pénzbeli ellenszolgáltatást a felperesnek megfizetni, ezért az alperest a kereset szerint marasztalta.

Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes elsődlegesen annak megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra, illetőleg új határozat meghozatalára utasítását kérte.

Előadta, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az ügyben alkalmazandó jogot. Idézte a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi XIII. tvr. (a továbbiakban: tvr.) 1. §-át, a 24. §-át és a 25. §-át. Rámutatott, hogy a felek a szerződésükben nem választottak alkalmazandó jogot, és a tvr. 9. §-a szerint nem kérték az irányadó jog mellőzését. A tvr. 24. §-a, illetőleg az 593/2008/EK rendelet (a továbbiakban: Róma I.) 3. cikk (1) bekezdése alapján annak 4. cikkét kell alkalmazni abban az esetben is, ha az alkalmazandó jog harmadik ország joga (Róma I. 2. cikk). Idézte a Róma I. 4. cikk (1) bekezdés b) pontját azzal, hogy a felek közötti szerződés szolgáltatási jellegű, és a szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye határozza meg a perben alkalmazandó jogot [Róma I. 19. cikk (1) bekezdés]. Hivatkozott a tvr. 5. § (3) bekezdésére, a 7. § (1) bekezdésére és a 8. § (1) bekezdésére azzal, hogy a külföldi jog alkalmazásának mellőzésére az elsőfokú bíróságnak nem volt lehetősége. Az alkalmazandó jog a felek közötti jogviszonyban a Szerb Köztársaság joga, és az elsőfokú bíróság a tvr. 5. § (1) bekezdése alapján elmulasztotta ezt hivatalból vizsgálni, mindez súlyos eljárási szabálysértésnek minősül.

Az ítélet érdemét illetően az elsőfokú bíróság a tényállást túlnyomó részben helyesen állapította meg, de abból helytelen jogi következtetést vont le. Kiemelte, hogy a felperes nem végezte el az eladáshoz szükséges dokumentációt előkészítő tevékenységet. Az nem vitás, hogy a vevőt a felperes kutatta fel, de nem végezte el a pénzügyi átvilágítását. A felperes által kibocsátott irat nem tekinthető számlának, ilyen iratot a felperes soha nem adott át az alperes részére. A felperes kötelezettségeinek nem tett maradéktalanul eleget, így késedelme a mai napig fennáll. A 250.000 euróból a vevő által fizetett vételárral arányos és annak ütemezésével összhangban járt volna az ellenérték, az alperes nem kapott vételárat, és ezt a felperes sem vitatta. A felperes eredmény elérésére vállalt szolgáltatási kötelezettséget.

A Ptk. 316. § (1) bekezdését az elsőfokú bíróság nem alkalmazhatta volna, arra a felperes nem hivatkozott, ezért az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen. A szerződésszegő teljesítés elfogadását az támaszthatná alá, ha az alperes ezt a felperesnek kifejezte volna, vagy akárcsak részben is pénzbeli teljesítést nyújt. Az alperes soha nem fogadta el a felperes teljesítését, és nem mondott le arról a jogáról, hogy azt követelje. Téves álláspontot foglalt el az elsőfokú bíróság azzal, hogy a szerződés utóbbi, ingyenessé válása miatt a Ptk. 201. § (1) bekezdése alapján ellenszolgáltatás megfizetésére kötelezte az alperest. A felperes csak részben teljesített, és az ellenértékre akkor tarthatna igényt, ha a vevő teljesít. Ezzel a szabályozással a felek kifejezett kockázatot telepítettek a felperesre. E körben utalt a Ptk. 200. § (1) bekezdésére. A felperes által vállalt főszolgáltatások oszthatatlanok, így a szerződésszegés jogkövetkezményei az egész szerződésre beálltak. A felperes késedelme kizárja az alperes mint jogosult teljesítési kötelezettségét is.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.

Előadta, hogy a felek ráutaló magatartásukkal is kérhetik a magyar jog alkalmazását, ennek alátámasztásaként több eseti döntésre is hivatkozott. Kiemelte, hogy mindezeket az új nemzetközi magánjogi törvény koncepciójának 58. pontja is alátámasztja. Az alperesnek az elsőfokú eljárásban kitűzött négy tárgyalási határnap bármelyikén lehetősége lett volna hivatkozni a tvr. rendelkezéseire. A felperes a keresetlevél mellékleteként csatolta azt az igazolást, amely alátámasztotta, hogy a számlát postára adta, és az alperes azt átvette, aki az eljárás megindításáig ezt nem vitatta. Ennek ellenkezőjére 2016. december 14-én, három évvel a számla átvételét követően hivatkozott először. Nem küldte vissza, és nem kifogásolta, ez is egyértelműsíti, hogy a felperes teljesítését elfogadta.