BH 2006.9.298 Annak megállapítása, hogy a fél a rá háruló bizonyítási tehernek nem tett eleget, akkor lehet helytálló, ha az elsőfokú bíróság a feleket a bizonyítási teherről teljes körűen és megfelelően tájékoztatja [Pp. 3. § (3) bekezdés].

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjába, (2) bekezdésébe, továbbá az 1997. évi LXVI. törvény 27. § (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt.

A bírói gyakorlatra utalással előadta, hogy a bizalomvesztésre alapozott rendkívüli felmondás az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjának megfelel, továbbá ehhez nem szükséges a munkavállaló büntetőjogi felelősségének megállapítása, illetve a bűnösség elismerése.

Álláspontja szerint a munkáltatótól nem várható el - a fontos gazdasági érdekei védelmére tekintettel -, hogy csoportvezetőként olyan személyt foglalkoztasson, akit egy másik munkavállaló büntetőeljárásban tett vallomása alapján a munkáltatója sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba helyeztek. Ezek a rendkívüli felmondás meghozatalakor felmerült tények általános megítélés szerint és objektív módon a bizalomvesztést, és emiatt a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését kellően megalapozták.

Az alperes további érvelése szerint a bíróságok jogszabálysértően mellőzték az EBH 147. számú elvi határozat - amelyben foglalt feltételek az adott esetben is fennálltak - alkalmazását [1997. évi LXVI. törvény 27. § (2) bekezdés].

Mindezek miatt az alperes (tartalmilag) az ítéletek hatályon kívül helyezését, és a kereset elutasítását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős másodfokú ítélet hatályában fenntartására irányult. Álláspontja szerint az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontját akkor lehet alkalmazni, ha a rendkívüli felmondással élő fél a másik fél - adott esetben a munkavállaló - olyan aktív vagy passzív magatartását bizonyítja, amely miatt a munkaviszony fenntartása lehetetlenné válik.

Az alperes ehelyett arra a tanúvallomásra alapozta a rendkívüli felmondását, amely alapján semmilyen olyan bizonyíték nem merült fel, amely a felperes személyének veszélyességét igazolta volna. M. L. tanúvallomása alapján ezért az alperes jogellenesen élt a rendkívüli felmondás jogával. Az EBH 147. számú döntésben lévő feltételek pedig nem valósultak meg, mivel a felperes a bűnösségét nem ismerte el.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a rendkívüli felmondáskor választott szakszervezeti tisztségviselő felperes csoportvezető munkakörben fennálló határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 2004. május 5-én rendkívüli felmondással megszüntette. Ennek indokaként az illetékes rendőri szervnek azt az értesítését jelölte meg, hogy a felperes ellen lopás gyanúja miatt büntetőeljárás indult, emiatt a munkáltató bizalma megszűnt, ezért nem várható el, hogy a felperessel fennálló munkaviszonyt fenntartsa. A felperessel szemben a 2004. május 30-áig elrendelt előzetes letartóztatás 2004. május 20-án megszűnt.

A felperes keresete a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt a munkaviszony helyreállítására, és elmaradt munkabére megfizetésére irányult.

A munkaügyi bíróság ítéletével a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt a felperest az eredeti munkakörébe visszahelyezte, és az alperest elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nem bizonyított olyan konkrét magatartást, amely alapján az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjának jogszerű alkalmazása megállapítható lett volna, önmagában a gyanúsítás ténye a törvényi feltételeknek nem felel meg. Az EBH 147. számú döntést az eltérő tényállás miatt az elsőfokú bíróság nem találta alkalmazhatónak.