BH 1992.8.530 A végrendelet alakiságának vizsgálata és az érvénytelenség hatása [Ptk. 629. §, 653. §, PK 85. sz.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó 1988. augusztus 1-jén keltezett és a II. r. alperes javára szóló, valamint az 1988. augusztus 18-án keltezett és az I. r. alperes javára szóló írásbeli magánvégrendeletei érvénytelenek. Megállapította, hogy az örökhagyó kizárólagos örököse a kiskorú felperes.

Az ítélet ellen mindkét alperes fellebbezett. Az I. r. alperes fellebbezésében - az első fokú eljárásban előadottakat fenntartva - az első fokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. A II. r. alperes pedig fellebbezésében a le nem rótt illeték fele összegének megfizetése alóli mentesítését kérte, és azzal érvelt, hogy a felperes keresettel érvényesített igényét az első tárgyaláson elismerte. Az I. r. alperes fellebbezése a per főtárgyát tekintve, a II. r. alperes fellebbezése pedig teljes egészében alaptalan. Helyes az elsőfokú bíróság álláspontja abban, hogy a két végrendeleti tanúnak, valamint a végrendelet leírójának (az I. r. alperes édesapjának) a végrendelet aláírásának körülményeire vonatkozó, egymásnak ellentmondó előadásából és az írásszakértői véleményekből az állapítható meg: az írásbeli magánvégrendelet aláírásánál a Ptk. 629. §-ának (1) bekezdésében, illetőleg annak b) pontjában megkívánt alakiságokat nem tartották be, ezért a végrendelet alaki okból érvénytelen.

Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a keltezés hiányossága oly módon nem orvosolható, hogy a hiányzó hónap és nap megjelölését a végrendeletre utóbb valaki - akár az örökhagyó - ráírja. Az aláírás időpontjában fennálló alaki hiba ugyanis csak úgy szüntethető meg, ha a kiegészítést az örökhagyó a két tanú együttes jelenlétében ismét aláírja (vagy ha azt már aláírta, az aláírást sajátjának ismeri el), és a végrendeletet a tanúk is újból aláírják. Az a körülmény, hogy az örökhagyó utóbb a kórházban az osztályos orvos és az ápolónő előtt örökösének az I. r. alperest nevezte meg, az írásbeli magánvégrendelet alaki hibája tekintetében nem bír jelentőséggel: a végrendelet szóban történő megerősítése ugyanis az alakilag hibás írásbeli magánvégrendeletet nem teszi érvényessé. Nincs eljárásjogi lehetőség arra sem, hogy az I. r. alperes az örökhagyónak e szóbeli nyilatkozatára mint szóbeli végrendeletre hivatkozva ellenkérelemben kérje a kereset elutasítását. A felperesnek az I. r. alperessel szemben előterjesztett kereseti kérelme az 1988. augusztus 18-i keltezésű írásbeli magánvégrendelet alaki okokból való érvénytelenségének megállapítására irányult; az I. r. alperes e végrendelet és a hivatkozott érvénytelenségi okok tekintetében terjeszthet elő ellenkérelemben érdemi védekezést. Az örökhagyó utóbb tett szóbeli végrendeletére alapított öröklési igény már újabb ténybeli alapból eredő követelés, amely csak keresettel (viszontkeresettel) érvényesíthető. Ennek előterjesztésére azonban a Pp. 247. §-ára figyelemmel a másodfokú eljárásban nincs lehetőség. Nincs azonban akadálya annak, hogy az I. r. alperes a szóbeli végrendelet érvényességének megállapítása iránt újabb pert indítson a felperes ellen. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperes további bizonyítási indítványát - mint amelytől a per eldöntése szempontjából érdemleges eredmény nem várható - elutasította. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor az 1988. augusztus 18-i keltezésű írásbeli magánvégrendelet érvénytelenségét általános hatállyal állapította meg. A Ptk. 653. §-a értelmében a végrendelet érvénytelenségére, illetőleg hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg hatálytalanság megállapítása esetében maga örököl vagy tehertől mentesül. A végrendelet érvénytelenségét és hatálytalanságát tehát hivatalból nem lehet vizsgálni, hanem csak akkor, ha arra az érdekelt hivatkozik. Ennek további következménye, hogy a végrendeletet csak az érvényesített megtámadási ok alapján és csak a perben álló felek egymás közötti viszonyában (inter pattes) lehet érvénytelennek nyilvánítani, és ennek az ítélet rendelkező részéből is ki kell tűnnie [PK 85. számú állásfoglalás b) pontja]. Ebből értelemszerűen következik az is, hogy a felperes "kizárólagos" örökösi minőségének megállapítására nincs lehetőség: a felperes az adott öröklési jogviszonyban, az adott igények tárgyában hozott döntést tekintve minősül az örökhagyó törvényes örökösének.