A Legfelsőbb Bíróság Mfv.11023/2008/3. számú határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 119. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

Mfv.I.11.023/2008/2.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Fóris Ferenc ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Tuska Éva ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony megállapítása és jogellenes megszüntetése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 5.M.3585/2004. szám alatt megindított, és másodfokon a Fővárosi Bíróság 59.Mf.630.497/2008/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2010. január 20. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 59.Mf.630.497/2008/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek

- tizenöt nap alatt - 10.000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s :

A peres felek 2001. október 10-én megbízási szerződést írtak alá, melyben az alperes mint megbízó megbízta a felperest, mint megbízottat az M. Rt. központi kapcsolótermében technikai kisegítő tevékenység ellátására. A megbízási szerződés szerint a tevékenység időtartama heti maximum 50 óra. A megbízott a tevékenységet személyesen köteles végezni. Ellenértékként a központi kapcsolóterem vezetője által igazolt jelenléti ív alapján a nappali beosztás esetén 700 Ft/óra, az éjszakai beosztás esetén 800 Ft/ óra díjazást kötöttek ki a felek.

A villamos-üzemmérnök végzettségű felperes 1973. október 15-étől 1982. november 30-áig az alperesnél korábban munkaviszonyban állt, akkor a kapcsolóterem műszaki vezető helyettesi munkakörben foglalkoztatták. 2001. évtől a foglalkoztatására az alperesi ezen szervezeti egység 8. munkavállalóját pótló 3 fő egyikeként került sor, a másik 2 megbízási szerződéssel alkalmazott kisegítő nyugdíjas volt.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a 2001. szeptember 1-jétől fennálló jogviszonya munkaviszonynak minősül, melyet az alperes jogellenesen szüntetett meg, és ezért az Mt. 100. §-ban foglalt jogkövetkezmények alkalmazását kérte.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság - a megismételt eljárásban meghozott - 5.M.3585/2004/30. számú ítéletében a felperes keresetét elutasította, kötelezve 24.000 forint alperesi perköltség megfizetésére.

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a szerződéskötéskor a felek a munkaszerződésre jellemző jogokban és kötelezettségekben állapodtak meg, és a teljesítés is ennek megfelelően történt. A felek a tevékenység megnevezésével lényegében a felperes munkakörét határozták meg, és az alperes ilyen néven nevezte a felperessel azonos feladatokat ellátó munkaviszonyban foglalkoztatottakat is. A megállapodásban a felperes személyes munkavégzési kötelezettségét írták elő [Mt. 103. § (1) bekezdés d) pont], az alperes a felperest előzetes beosztás alapján foglalkoztatta [Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont], a felperes beosztására nem eseti jelleggel, hanem rendszeresen került sor, amikor a jelenléti ív aláírására volt köteles. Az alperes foglalkoztatási kötelezettséget, míg a felperes rendelkezésre állási kötelezettséget vállalt magára. A felperes az alperes által kijelölt helyen, az alperes székhelyén végezte a munkáját [Mt. 103. § (1) bekezdés a) pont], a munkája során a munkáltató eszközeit használta [Mt. 163. § (1) bekezdés], a munkáját a műszaki vezető irányítása, ellenőrzése és utasítása szerint volt köteles ellátni [Mt. 104. §, 102. § (3) bekezdés b) pont].

Mindezen megállapításai ellenére az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a felek között nem jött létre munkaviszony, mert a felperesnek a szerződés megnevezéséből, valamint abból is, hogy a jövedelmét nem munkaviszonyból származó jövedelemként vallotta be, és táppénzben sem részesülhetett, észlelnie kellett azt, hogy nem munkaszerződés alapján foglalkoztatják. Ezért az elsőfokú bíróság elutasította a felperes munkaviszony megállapítására irányuló, valamint az Mt. 100. § szerinti marasztalására vonatkozó keresetét.

A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság 59.Mf.630.497/2008/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdés alapján kiegészített és módosított indokolással helybenhagyta. Kötelezte a felperest 24.000 forint másodfokú alperesi perköltség megfizetésére.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a szerződéseket nem elnevezésük, hanem valóságos tartalmuk szerint kell megítélni. Ezért a jogviszony minősítésekor annak egymagában nincs jelentősége, hogy a felek megbízási szerződést kötöttek, és a felperesnek ez alapján fel kellett-e ismernie a foglalkoztatási jogviszonya jellegét, illetve miből mire kellett következtetnie.

A másodfokú bíróság amellett, hogy megállapíthatónak találta a felek jogviszonyában a munkaviszony több minősítő jegyének fennálltát, értékelte azt is, hogy a személyes munkavégzési kötelezettség előírása, az utasítási jog, a munkavégzés helyének és eszközének meghatározása polgári jogviszonyra is jellemző ismérvek.

A másodfokú bíróság abból indult ki, hogy a felperes által ellátott tevékenység megengedi a típusválasztást. Ezért a felek szerződéses akaratát, és a szerződés meghatározott tartalmát vizsgálva lényeges körülményként értékelte T. K. M.-nek, a kapcsolóterem vezetőjének tanúvallomását. A tanu szerint a hét főállású munkavállaló mellett két nyugdíjasnak, és a felperesnek adtak lehetőséget arra, hogy alkalmanként dolgozva, egy személyt felváltva, szabadság esetén helyettesítve jövedelemhez jussanak. E három személy beosztása (munkaviszonyra nem jellemzően) oly mértékben volt rugalmas, hogy kérhették maguk helyett másik személy beosztását is.

A csatolt alperesi kimutatás is azt támasztja alá, hogy a felperes részéről nem valósult meg rendszeres és folyamatos munkavégzés, az alperes havonként ezért jelentősen eltérő, sokszor minimálbér összeget el sem érő díjazást fizetett, melyet az alperes "más önálló tevékenységből származó bevételként" igazolt, és a felperes önadózóként ekként vallott be. A felperes által teljesített havi óraszám eltérő volt, a felperes csak azokra a napokra kapott díjazást, amikor ténylegesen munkát végzett. A jelenléti ív vezetése a díjazás elszámolásának volt az alapja. A foglalkoztatás időszaka alatt részéről nem merült fel szabadság és táppénz , valamint állásidő díjazása iránti igény.

A másodfokú bíróság nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget annak, hogy a felperesnek az alperes székhelyén az alperes eszközeivel személyes munkavégzési kötelezettséggel, és az esetleges utasításokat teljesítve kellett munkát végeznie. Az utasítás joga ugyanis nemcsak a munkáltatót, hanem a megbízót is megilleti, és a személyes munkavégzési kötelezettséget pedig az ellátandó feladat indokolta, amely ez esetben a polgári jogi szerződések körébe tartozó munkavégzésnek is sajátja.