BH 1996.6.311 A jogszabály eltérő értelmezése egymagában jogellenes és felróható magatartást nem valósít meg, a téves jogszabályértelmezésen alapuló határozat meghozatala a hatóság alkalmazottja vétkességének megállapításához nem elegendő: erre nyilvánvaló és kirívó jogsértés esetén van jogi lehetőség [Ptk. 349. § (1) bek., 45/1986. (X. 30.) MT r. 2. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes kft. keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint a felperes által a D. Gy. területén lévő büfé üzemeltetésének megkezdéséhez kért közegészségügyi hozzájárulást az alperes azzal a kikötéssel adta meg, hogy sört nem árusíthat. Határozatát azzal indokolta, hogy a 45/1986. (X. 30.) MT rendelet 2. §-ának (1) bekezdése értelmében egészségügyi intézményben tilos szeszes italt árusítani és a gyógyfürdő egészségügyi intézménynek minősül. A felperes a határozat elleni fellebbezésében arra hivatkozott, a D. Gy. Kft. strandfürdőt is üzemeltet, a két egység elkülönülten működik, átjárásra nincs lehetőség, a határozat tehát helytelen jogszabályértelmezésen alapult. A másodfokú hatóság a felperes fellebbezésének helyt adott, és hozzájárult a sör forgalmazásához; indokolásában kiemelte, hogy a Népjóléti Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóságától beszerzett vélemény szerint a büfé a gyógyfürdőrészlegtől funkcionálisan elkülönül, kerítéssel is leválasztott strandon működik, így elvileg nem zavarja a betegek nyugalmát. A másodfokú hatóság határozatára tekintettel azonban a felperes kártérítési igényt nem érvényesíthet.

Az elsőfokú bíróság a PK 42. számú állásfoglalás alapján a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdését értelmezve arra a jogi következtetésre jutott, hogy ha a kár "a rendes jogorvoslattal elhárító, nem állapítható meg az államigazgatási jogkörben okozott kárért egyébként fennálló felelősség". Az adott esetben a rendes jogorvoslat eredményre vezetett; az államigazgatási eljárás pedig nem volt késedelmes, mert a felperes június 8-án előterjesztett fellebbezésére a másodfokú hatóság augusztus 11-én hozta meg határozatát. Az elsőfokú bíróság "a kereset összegére bizonyítást nem rendelt el, egyrészt mert a kereseti kérelem jogalapja tekintetében döntött, másrészt a forgalom nagysága egy gyógyfürdői büfénél felmérhetetlen. Mindezekre tekintettel a felperes keresetét elutasította." Egyben kötelezte a felperest a (helyesen) tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti illeték megfizetésére.

Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, és elsődlegesen annak megváltoztatásával kereseti kérelme szerinti marasztalást, másodlagosan az ítélet hatályon kívüli helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára való utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a PK 42. számú állásfoglalást és a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdését: a másodfokú határozat ugyanis az elmaradt haszonból eredő kárát nem tudta orvosolni. Az első fokú határozat jogellenes volt, ezt maga a másodfokú határozat állapította meg annak megváltoztatásával, az alperes kártérítő felelőssége tehát fennáll.

Az alperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte, azt mindenben helytállónak tartotta.