BH+ 2015.11.465 Szokásos tartózkodási helynek minősül az az ország, ahová a felek kiskorú gyermekükkel ugyan nem a letelepedés szándékával, azonban huzamos időre költöztek, magyarországi ingóságaik értékesítését, ingatlanuk határozatlan idejű bérbeadását követően [1986. évi 14. tvr. 2. §].

A jogerős végzés tényállása szerint a kérelmező és a kérelmezett házastársak, házasságuk felbontása iránt peres eljárás van folyamatban. A felek házasságából 2012. február 25. napján V. V. kettős utónevű gyermekük született. A kérelmezett munkahelyének elvesztése és a közös tulajdont képező ingatlanukra felvett devizahitel havi törlesztőrészletének megemelkedése miatt a felek anyagi helyzete elnehezedett, ezért úgy döntöttek, hogy az Egyesült Királyságban próbálnak biztos egzisztenciát kialakítani. Életvitelüket úgy tervezték, hogy a kérelmezett fog dolgozni és az Információs Hivatalnál szolgálati viszonyban álló, de a gyermek három éves koráig illetmény nélküli eltávozáson lévő kérelmező anya pedig a gyermek gondozása mellett ellátja a háztartást. Angliai tartózkodásuk időtartamát attól tették függővé, hogy mennyire tudnak beilleszkedni, megtalálják-e a számításukat.

A kérelmezett az interneten állást talált, ezért a kérelmező engedélyt kért a munkahelyétől a kinti tartózkodáshoz. A felek a b.-i ingatlanukat határozatlan időre, de 30 napos felmondási idővel bérbe adták, az utazás és a tartózkodás kezdeti időszakának finanszírozásához eladták az értékesebb ingóságaikat, autójukat. Kiutazásuk előtt egy évre kibéreltek Angliában egy lakást.

2013. szeptember 23. napján utazott ki a család, ekkor a gyermek másfél éves volt. A kérelmezett dolgozni kezdett, de egy hónap után elvesztette a munkáját, ezért úgy döntöttek, hogy a jobb nyelvtudással rendelkező kérelmező anya lesz a család anyagi fenntartója, a kérelmezett apa pedig a gyermekre felügyel. A kérelmező két héten belül munkába állt, a kérelmezett pedig a gyermek gondozása mellett az általuk lakott bérházban - havi díjazásért - házmesteri teendőket vállalt. A kérelmező szerette volna, ha a kérelmezett is munkaviszonyt létesít, azonban végül ez nem valósult meg. Az angliai egészségügyi ellátórendszerbe bejelentkeztek.

2014. év elején a kérelmező és H. M. között szerelmi viszony alakult ki, emiatt a felek kapcsolata olyan mértékben megromlott, hogy 2014. február 27. napján történt veszekedésüknél a rendőrséget is kihívták.

A kérelmezett 2014. március 22-én, a kérelmező tudta és beleegyezése nélkül a gyermekkel együtt Magyarországra utazott és azóta a szülei tulajdonát képező ingatlanban élnek. A felek közös b.-i otthonában változatlanul a bérlők laknak.

Az elsőfokú bíróság végzésében a kérelmezőnek a felek házasságából származó V. V. kettős utónevű gyermeke Egyesült Királyságba történő visszavitele iránti kérelmét elutasította.

Az irányadó jogszabálynak megfelelően elsődlegesen azt vizsgálta, hogy az elvitel időpontjában az Egyesült Királyság, vagy Magyarország tekinthető-e a gyermek szokásos tartózkodási helyének. Az elsőfokú bíróság az eljárás adatai alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy 2014. március 22-én a gyermek szokásos tartózkodási helye Magyarország volt. Okirattal igazolt, hogy kiutazási szándékuk tudatában, de még a konkrét elutazás előtt, a kérelmező 2014. március 1-jétől a gyermek bölcsődei felvételét kérte, a bérleti szerződésben pedig, bár határozatlan időre szólt, de 30 napos felmondási határidőt kötöttek ki. A felek egyezően adták elő, hogy bedobozolt ingóságaikat nem küldették maguk után. Tény az is, hogy a kérelmező a magyarországi munkahelyén szolgálati viszonyát fenntartotta.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a fenti bizonyított tények és a meghallgatott tanúvallomások alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felek az angliai tartózkodást átmenetinek tekintették és időtartamát az ottani boldogulásuktól tették függővé. A szülők közös szándéka tehát a magyarországi szokásos tartózkodás hely fenntartására irányult, ezáltal Anglia - az életkörülményeik átmeneti jellege miatt - nem vált a gyermek szokásos tartózkodási helyévé. Az pedig, hogy a felek az angliai ellátási rendszerbe bejelentkeztek, az egészségügyi ellátásra jogot szereztek, a gyermek utáni állami ellátást igénybe vették, még nem jelenti végleges letelepedési szándékukat. A felek hat hónapos kint léte átmeneti tartózkodásnak minősül, így a kérelmezett apa magatartása jogellenesnek nem minősül.

A gyermek Magyarországra hozatalakor csak a kérelmező anyában alakult ki a huzamos angliai tartózkodásra vonatkozóan szándék, ez pedig nem alapozza meg a szokásos tartózkodási hely megállapíthatóságát.

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az 1986. évi 14. törvényerejű rendelettel beiktatott, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, 1980. évi október 25. napján kelt szerződés (Hágai Egyezmény) 3. cikke alapján a kérelmet elutasította. A bíróság jogi álláspontja miatt nem tért ki a kérelmezett azon hivatkozásának vizsgálatára, hogy a gyermeket visszafordíthatatlan károsodás érné-e visszavitele esetén. Az eljárásban azonban nem merült fel adat arra, hogy az anya és környezete a gyermekre veszélyt jelentene.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen, annak megváltoztatása és a kérelemnek való helyt adás iránt, a kérelmező terjesztett elő fellebbezést. Előadta, hogy álláspontja szerint a Hágai Egyezmény alapján előírt hármas feltételből bizonyított, hogy a gyermek Magyarországra hozatalához a kérelmező nem járult hozzá, igazolt, hogy az elvitel az angol jogszabályokat sérti, ezáltal a harmadik feltétel a fő kérdés, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyének minősül-e az Egyesült Királyság.

Az elsőfokú bíróság - tévesen - a bizonyítást a felek letelepedési szándékának véglegessége tekintetében folytatta le, holott ennek az ügy érdemi elbírálása szempontjából jogi relevanciája nincs.

Az elsőfokú bíróság a peradatokat egyoldalúan értékelte. Nem tulajdonított kellő súlyt azon bizonyított tényeknek, hogy a felek közös elhatározással költöztek Angliába, lakást béreltek, mindketten munkát vállaltak, az egészségügyi ellátásba bejelentkeztek, igénybe vették a kinti szociális juttatásokat és a magyarországi családi pótlékról lemondtak. 2013 decemberében autót vásároltak és egy évre kötöttek szerződést az internet-szolgáltatásra. A kérelmező 2015 februárjáig kért és kapott illetmény nélküli eltávozást a b.-i munkahelyétől. Bizonyítást nyert az is, hogy a bérlővel a magyarországi lakásukat illetően határozatlan idejű bérleti szerződést kötöttek. Mindez pedig azt támasztja alá, hogy a felek a magyarországi életüket felszámolva tartósan Angliában kívántak élni és kialakították az ottani életkörülményeiket.

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és kötelezte a kérelmezettet, hogy a V. V. utónevű gyermeket 2015. január 26. napjáig vigye vissza a szokásos tartózkodási helyére az Egyesült Királyságba. Ennek elmulasztása esetén 2015. január 28. napján délután 14 órakor adja át a gyermeket úti okmányaival együtt a kérelmezőnek, vagy jogi képviselőjének, utóbbi ügyvédi irodájában.