A Fővárosi Ítélőtábla Mf.31186/2023/8. számú határozata. Bírók: Laczó Adrienn Lilla, Orosz Andrea, Szalai Beatrix

A határozat elvi tartalma:

A napi pihenőidő külön jogcímen történő kiadása a heti pihenőidőt megelőzően is kötelező.

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék M.70245/2023/25., *Fővárosi Ítélőtábla Mf.31186/2023/8.*, Kúria Mfv.10044/2024/6. (BH 2024.11.272)

***********

Fővárosi Ítélőtábla

mint másodfokú bíróság

2.Mf.31.186/2023/8.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a dr. Sallai Károly egyéni ügyvéd (felperesi jogi képviselő címe) által képviselt felperes (felperes címe) felperesnek - a Szabó & Szomor Ügyvédi Iroda (alperesi jogi képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. Szabó Sándor ügyvéd) által képviselt alperes (alperes címe) alperes ellen rendkívüli munkavégzés ellenértéke tárgyában indult perében a Fővárosi Törvényszék 11.M.70.245/2023/25. sorszámú ítélete ellen az alperes által 26. sorszámon, a felperes által 28. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta az alábbi

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A felek maguk viselik a másodfokú perköltségüket.

Kötelezi a felperest és az alperest, hogy fizessenek meg személyenként 15.000 (tizenötezer) forint fellebbezési illetéket az esedékesség napjáig az államnak a Nemzeti-Adó és Vámhivatal illetékbevételi számlájára. Az illetékfizetési kötelezettség e határozat jogerőre emelkedését követő 60. napon válik esedékessé.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság határozata és az általa megállapított tényállás

[1] A Fővárosi Törvényszék a 11.M.70.245/2023/25. sorszámú, 2023. október 13-án meghozott ítéletével rendkívüli munkavégzés díjazása címén 76.920 forint és a késedelmi kamat megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A felperest kötelezte 45.132 forint alperesi perköltség megfizetésére, rendelkezett továbbá a pernyertesség-pervesztesség arányában az elsőfokú eljárási illeték megfizetéséről.

[2] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes a perbeli időszakban, azaz 2018. január 1-je és 2018. november 30. napja között munkaviszonyban állt az alperessel mozdonyvezető munkakörben, továbbá a Szakszervezet elnöke volt. A Kollektív Szerződés 46. § j) pontja alapján vezényelt vontatási, utazói munkarendben, havi munkaidőkeretben volt foglalkoztatva, határon átnyúló szolgálatot nem látott el.

[3] Az alperes a munkaidőbeosztást, azaz tervvezénylést minden hónapra előre, a tárgyhónapot megelőző hónap 23. napjáig közölte a felperessel. Ebben egyebek mellett feltüntette, hogy a felperes mely napokon lett munkavégzésre beosztva és mi a munkavégzés kezdő-, és befejező időpontja. Rögzítette a szabadsággal, továbbá a munkaidő-kedvezménnyel érintett napokat és a Kollektív Szerződés 47. § 2. pontja alapján a heti pihenőidő kezdetét és végét. A végleges munkaidőbeosztást a tényvezénylés tartalmazta, de ettől is lehetett eltérés és amennyiben munkavégzés történt, az alperes rendkívüli munkavégzést tüntetett fel és ekként fizette meg az erre az időre járó munkabért.

[4] Az alperesnél a munkaidő-kedvezmények igénybevételének rendjét az 53/2014. (V. 22. alperes Ért. 28) vezérigazgatói utasítás tartalmazta. Az alperes azonban a tényvezénylésekben mindig 24 órával vette figyelembe a felperest megillető szakszervezeti és üzemi tanácsi munkaidő-kedvezményt. A vezénylésekben szerepeltek ún. fordaszünnapok, amelyekre az alperes nem osztott be munkaidőt, mert az adott munkaidőkeretben a felperes kimerítette a rendes munkaórák számát. Az alperes ezeket a napokat olyan munkanapnak tekintette, amelyre nem osztott be munkaidőt.

[5] Az alperes minden naptári héten biztosította a felperes számára a minimális 42 óra heti pihenőidőt, ezen kívül havonta egy alkalommal szombat 0.00 órától hétfő reggel 6.00 óráig a hétvégi heti pihenőidőt. A heti pihenőidő a munkaidőkeret átlagában elérte a heti 48 órát, de előfordult, hogy ezt meghaladó mértékű heti pihenőidő is.

[6] Az alperes a Kollektív Szerződés rendelkezéseinek megfelelően 12 óra napi pihenőidőt biztosított a felperesnek, amely során a napi pihenőidő lakóhelyen történő eltöltése érdekében a munkába járással kapcsolatban 1,5 óra utazási normaidőt is figyelembe vett. Amikor a munkavégzést heti pihenőidő és nem újabb munkavégzés követte, az alperes a napi pihenőidőt és az ahhoz kapcsolt utazási normaidőt nem biztosította a felperesnek.

[7] Az elsőfokú bíróság az előbbi tényállás alapján részben találta alaposnak a felperes többször változtatott keresetét, ami rendkívüli munkavégzés díjazása címén 92.184 forint és a késedelmi kamat megfizetésére irányult. A jogvita lényegét akként határozta meg, hogy a napi, ezen belül a lakóhelyi pihenőidő biztosítása abban az esetben is terhelte-e az alperest, amennyiben a munkavégzést követően heti pihenőidőt osztott be.

[8] A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 104. § (1) bekezdése, 106. § (1), (3) bekezdése, a Vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 68/A. § (1) és (4) bekezdése, az alperesi Kollektív Szerződés 46. § 1. pontja és 47. § 2. és 4. pontja alapján kifejtette, hogy a vasúti közlekedésben foglalkoztatottak munkaidejének számítására, a napi pihenőidőre az Mt. 104. §-ában meghatározott rendelkezéseket is alkalmazni kellett. A Vtv. kifejezetten a napi pihenőidő minimális mértéke, továbbá annak lakóhelyi eltöltése vonatkozásában tartalmaz speciális szabályozást, ezért egyebekben az Mt. volt irányadó.

[9] Az elsőfokú bíróság a felek által egyezően előadott és okirattal igazolt munkaidőbeosztásból indult ki, utalva a terv- és tényvezénylések, a bérjegyzékek, a Kollektív Szerződés és a releváns vezérigazgatói utasítás tartalmára. Nem vitatott tényként vette figyelembe, hogy a felperest szakszervezeti elnökként megillette az ehhez kapcsolódó munkaidő-kedvezmény. Az ezzel összefüggő kikérők napi 8 órás munkaidőre vonatkoztak. A vezénylésekben rögzített 24 órás időtartamokkal szemben, az elsőfokú bíróság a felperes perbeli nyilatkozatai alapján, a kikérőben rögzített napi 8 óra munkavégzéshez igazodó munkaidő-kedvezményt tekintette elszámolhatónak.

[10] A releváns jogszabályok tartalmát illetően megállapította, hogy az Mt. 104. § (1) bekezdése és 106. § (1) bekezdése nem ad egzakt iránymutatást a napi és a heti pihenőidő egymáshoz való viszonya tekintetében. Ezzel kapcsolatban mindkét fél perbeli nyelvtani értelmezése legitimnek minősült, ezért szükséges volt egyéb értelmezési módszer alkalmazása is.

[11] Az Alaptörvény 28. cikkéből, továbbá az Mt. 5. § (1) bekezdésében rögzített rendelkezésekből az következett, hogy a bíróságnak azt az értelmezést kellett kiválasztani, amely megfelel az uniós jogi és az alaptörvényi követelményeknek is.

[12] Elsődlegesnek minősült az Alaptörvénnyel fennálló összhang, ezért az alkalmazandó jogszabály alkotmányos, alapjogi vonatkozásait kellett vizsgálni. Az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdése értelmezését illetően - miszerint minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz -, utalt az Alkotmánybíróság 12/2020. (VI. 22.) AB határozatában kifejtettekre. E határozatában az Alkotmánybíróság nem egy ágazati törvény speciális rendelkezését, hanem az Alaptörvény előbbi rendelkezését értelmezte és ez alapján fogalmazta meg a munkavállalók pihenéshez való jogával összefüggő alkotmányos követelményeket. Eszerint a napi és a heti pihenőidőhöz való jog alapvető jogosultság. Ennek feltételeit és mértékét azonban nem az Alaptörvény szabályozza, hanem az ágazati törvények. A napi és a heti pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalókat, mivel a rendeltetésük is eltérő. Ez a két jogosultság nem tekinthető korlátozhatatlan alapjognak, de az az értelmezés, hogy a napi és a heti pihenőidő egyszerre, egyidőben kiadható, nem egyeztethető össze az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdésével.