BH 2012.11.270 I. A munkaviszony megszüntetésekor betanított munkásként foglalkoztatott munkavállaló az elmaradt bérének megtérítését nem kérheti a garantált bérminimum alapján [Mt. 100. § (6) bekezdés].

II. Szabadjegy olyan természetbeni juttatás, amelynek ténylegesen meghatározható forint ellenértéke nincs, így a fél csak a bekövetkezett kárának bizonyítása esetén válik jogosulttá az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján járó juttatásra.

A felülvizsgálati eljárásban is irányadó, a felülvizsgálati kérelmet érintő tényállás szerint a felperes 1988. január 21-étől határozatlan idejű munkaviszony keretében állt az alperes alkalmazásában mint konyhai kisegítő. 2000. szeptember 26-án az alperes az értesítésében tájékoztatta arról, hogy 2000. október 1-jétől a munkavégzési helyét képező konyhát bérbe adták, az alperes ez irányú tevékenysége megszűnik. A felperes 2000. augusztus 16-ától 2001. szeptember 5-éig keresőképtelen állományban volt, a táppénzre való jogosultsága 2001. szeptember 6-án szűnt meg. Ezt követően 2001. szeptember 25-én az alperes a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette arra történő hivatkozással, hogy a táppénz lejártát követően nem jelentkezett munkavégzésre.

A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, erre tekintettel az az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. A jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként a 2001. szeptember 6-ától az ítélet jogerőre emelkedéséig járó elmaradt munkabére, 13. havi munkabére, béren kívüli juttatások (étkezési utalvány ellenértéke, cafeteria juttatás, üdülési- és beiskolázási támogatás), 90 nap felmondás időre járó átlagkeresete, az Mt. alapján a rendes felmondáshoz kapcsolódó öt havi átlagkeresetének megfelelő végkielégítés, 12. havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykártérítés, a kollektív szerződés alapján járó további 4 havi átlagkeresettel egyező végkielégítés, 8 db arcképes vasúti igazolvány eszmei értékének megfelelő 82 276 861 forint kártérítés, és 10 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes 2001. szeptember 25-én jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A közbenső ítéletet a másodfok bíróság a közbenső ítéletével helybenhagyta, és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2008. szeptember 18-án szűnt meg.

A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek a 2001. október 12-étől 2008. szeptember 18-áig terjedő időre bruttó 2 836 427 forint elmaradt munkabért, 43 200 forint jutalmat, 63 000 forint étkezési utalvány fejében járó juttatást, 671 964 forint cafeteria juttatást, valamint ezen összegek törvényes kamatát, 182 273 forint felmentési időre járó átlagkeresetet, 360 910 forint végkielégítést és 144 364 forint átalánykártérítést. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

Az ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel érintett indokolása szerint az elsőfokú bíróság elmaradt munkabért a 2001. október 12-étől 2008. szeptember 28-áig terjedő időre ítélt meg olyan módon, hogy a felperes jogviszonyának megszüntetésekori egy havi személyi alapbérét felszorozta az alperesnél megvalósult éves bérfejlesztéssel, majd az ekként kapott összeget összevetette az aktuális minimálbér összegével. Tekintettel arra, hogy a minimálbér összege minden esetben meghaladta a bérfejlesztéssel kiszámított személyi alapbért, ezért a minimálbért tekintette irányadónak. Nem találta megalapozottnak a felperesnek azt az igényét, hogy "az országos szakmunkás átlagkereset" alapulvételével kerüljön sor az elmaradt munkabér meghatározására, mivel a felperes munkaviszonyának további fennállta esetén sem ez, hanem a munkáltatónál megvalósult átlagos bérfejlesztés lett volna az irányadó.

A felperesnek cafeteria juttatásként megítélt összeg kapcsán utalt arra, hogy az alperesnél irányadó éves keretösszeg 76%-ában fogadta el jogszerűnek az igényt a juttatásokhoz kapcsolódó adókötelezettségre tekintettel. Ezen túlmenően az üdülési támogatás, illetve a beiskolázási segély megfizetésére irányuló kereseti kérelmet azért nem találta megalapozottnak, mert ezek a juttatások a választható béren kívüli juttatások (cafeteria) részeként igényelhetők, e jogcímen pedig megítélésre kerültek.

Az arcképes vasúti igazolványok eszmei értékének megfizetésére irányuló keresetet azért nem találta alaposnak az elsőfokú bíróság, mert az eszmei érték a Menetkedvezményi Utasítás alapján olyan összeget jelent, amelyet az alperes szankcióként alkalmazhat a munkavállalókkal szemben, ha az igazolványt meghatározott esetekben nem szolgáltatják vissza, azt jogosulatlanul használják, ez azonban nem képezi az igazolvány tényleges pénzbeli ellenértékét. Ezen túlmenően maga a felperes sem állította azt, hogy a perbeli időszakban történt utazások kapcsán ténylegesen kára keletkezett volna abból, hogy a saját, és családtagjai részére az ingyenes utazást biztosító igazolványt nem tudta használni.

Az elsőfokú bíróság a kollektív szerződés alapján járó további végkielégítés megfizetésére irányuló felperesi igényt azért nem találta megalapozottnak, mert a 2008. december 31-éig hatályos kollektív szerződés létszámleépítésen alapuló rendes felmondás esetén írja elő a törvényben meghatározott mértéken túlmenő végkielégítés fizetési kötelezettséget, jelen esetben pedig nem ez történt.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek további 288 728 forint végkielégítést, 140 000 forint 13. havi juttatást, ezen összeg 2002. július 1-jétől a kifizetésig járó törvényes kamatát, a végkielégítés és a felmentési időre járó juttatás után pedig 2008. szeptember 19-étől a kifizetésig esedékes kamatot. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel érintett indokolása szerint az elmaradt munkabér megállapításánál a felperes konyhai kisegítő munkakörét kellett figyelembe venni. A felperes maga sem tett a perben olyan tényelőadást, amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy az alperes "szőlő szakmunkás" képesítésének megfelelő munkakörben foglalkoztatta volna. A felperes szakmunkás átlagbér megfizetésére vonatkozó kereseti kérelme "jogalappal nem rendelkezik".

Az arcképes igazolvány kapcsán a felperes még csak tényelőadást sem tett arra, hogy őt, illetve az ő jogán a családtagjait kár érte.

A cafeteria juttatás tekintetében a munkaügyi bíróság a bírósági gyakorlatnak megfelelően alkalmazta az irányadó jogszabályokat. A felperes az elsőfokú eljárásban tényelőadást sem tett arra, hogy a Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatai, illetve a beiskolázási támogatásra benyújtható pályázat kapcsán milyen kár érte, a Pp. 235. § (1) bekezdése pedig kizárja a másodfokú eljárásban az új tény állítását, az új bizonyíték megjelölését.