BH+ 2010.1.32 I. Felszámolási eljárásban adóhatósági vizsgálat alapján a kifogás előterjesztésére engedett határidőt nem az iratoknak az adóhatósághoz való benyújtása napjától, hanem a vizsgálat befejezésének napjától kell számítani [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 51. § (1) bek.].

II. A teljesítési segédként igénybe vett könyvelőiroda és ügyvédi iroda részére kifizetett megbízási díj felszámolási költségként történő elszámolásának szempontjai [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 27/A. § (9) bek., 57.§ (2) bek. c) és g) pontja, 58. § (1) bek.].

A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:

A megyei bíróság végzésével megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, mely végzése 2003. március 10. napján emelkedett jogerőre, s ez a felszámolás kezdő időpontja. A felszámolás megindítását a Cégközlöny 2005. szeptember 30-án megjelent 44. számában tették közzé.

A hitelező, mint adóhatóság az adósnál a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett 2005. szeptember 30. és 2006. szeptember 30. közötti időszak tekintetében. A vizsgálat 2006. december 11-től 2007. április 26. napjáig tartott. Az ellenőrzés eredményeként a megállapításokról 2007. április 26. napján jegyzőkönyv készült. Az ekkor elkészített jegyzőkönyv alapján a hitelező 2007. május 4-én kifogást terjesztett elő a felszámoló jogszabálysértő tevékenységére hivatkozással. Kifogásában sérelmezte, hogy a felszámoló jogtalanul számolt el a felszámolói díjon felül felszámolási költségként ügyviteli, valamint jogi képviseleti díjat. Kérte, hogy a bíróság kötelezze a felszámolót a kifogásolt költségeknek az adós könyveléséből történő kivezetésére, továbbá ezen összegeknek az adós részére történő visszafizetésére. Kifogását arra alapította, hogy az adós gazdálkodó szervezet a vizsgált időszakban már nem folytatott tevékenységet, ezért a könyvelési feladatok ellátásáról a felszámolónak a saját szervezete keretében kellett volna gondoskodnia. Ezzel szemben a D. Kft. részére 1 140 000 Ft-ot fizetett ki olyan szolgáltatásért, mely tevékenységet a felszámoló szervezet maga lett volna köteles ellátni. Emellett előadta, hogy a felszámolási eljárás megindulását követően a felszámoló felmondta az adós korábbi jogi képviselőjével kötött megállapodást és 2006. március 8-án megbízási szerződést kötött a dr. R. G. Ügyvédi Irodával. A megbízási szerződés tartalmából kitűnik, hogy a tevékenység nem kapcsolható konkrét, bonyolult, speciális szaktudást igénylő ügyhöz, csupán az általános jogi feladatok ellátását írta elő a megbízott részére. Miután a felszámoló köteles jogi szakvizsgával rendelkező alkalmazottat foglalkoztatni, ezért külső jogi képviselő igénybevétele nem volt indokolt, s a részére kifizetett összesen bruttó 3 240 000 Ft nem számolható el felszámolási költségként, az a felszámoló díjának része.

A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Elsődlegesen a kifogás elkésettségére hivatkozott. Érdemben azzal védekezett, hogy nem teljesítési segédként vette igénybe a könyvelő iroda, illetve az ügyvédi iroda szolgáltatását, mert nem az ő számára előírt feladatok elvégzéséhez volt rájuk szüksége, hanem a felszámolás feladatainak lebonyolításához. Emellett állította, hogy az adós a felszámolási eljárás alatt valójában gazdasági tevékenységet végzett, amikor értékesítette az árukészletét. Erre figyelemmel indokolt volt az árumozgások könyvelését a korábban is azt végző könyvelő irodára bízni és annak ellenértékét felszámolási költségként könyvelni. A meghatalmazott ügyvédi iroda az adós jelentős mennyiségű, mintegy hatvan követelésének érvényesítését végezte. Az ügyek nagy száma, munkaigényessége, a behajtott követelés nagysága indokolja a szolgáltatásért fizetett díj felszámolási költségként történő elszámolását.

Az elsőfokú bíróság a kifogásnak részben helytadva, végzésében kötelezte a felszámolót, hogy az adós gazdálkodó szervezet könyvelési nyilvántartásából vezesse ki dr. R. G. ügyvéd számláit bruttó 3 240 000 Ft értékben, ezt meghaladóan a kifogást elutasította.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen mind a hitelező, mind a felszámoló fellebbezést nyújtott be. A hitelező fellebbezésében az elsőfokú bíróság végzésének részbeni megváltoztatását és a felszámolónak a kifogása szerinti marasztalását kérte.

A felszámoló fellebbezésében az elsőfokú bíróság végzésének részbeni megváltoztatását és a kifogás teljes elutasítását kérte.

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta és azt újraszövegezve kötelezte a felszámolót, hogy az adós gazdálkodó szervezet könyvelési nyilvántartásából vezesse ki a D. Kft. részére könyvelési díjról kiállított 9 db számlát, összesen bruttó 1 140 000 Ft, valamint a dr. R. G. Ügyvédi Iroda részére kiállított 7 db számlát, összesen bruttó 3 240 000 Ft értékben. Kötelezte a felszámolót, hogy fizessen vissza az adósnak 15 napon belül 4 380 000 Ft-ot. Egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a hitelező fellebbezését alaposnak, míg a felszámoló fellebbezését alaptalannak találta. Helytállónak ítélte az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a hitelező a kifogását határidőben terjesztette elő. E körben kifejtette, hogy az adóellenőrzés céljából a hitelező részére átadott nagyobb mennyiségű irat áttanulmányozása hosszabb időt vesz igénybe, ezért nem volt elvárható, hogy az átadás időpontját követően a hitelező már a vizsgálat alatt részletesen értékelje a kifogás benyújtására okot adó tényeket. Az ítélőtábla álláspontja szerint a hatósági ellenőrzés lefolytatását követően elkészült és a megállapításokat összegző jegyzőkönyv keltét kell olyan időpontnak tekinteni, amikor a kifogás benyújtására alapul szolgáló tények, adatok ténylegesen a hitelező tudomására jutottak, ehhez képest kifogását nem lehet elkésettnek tekinteni.

A másodfokú bíróság alaposnak találta a hitelező fellebbezését arra vonatkozóan, hogy az elsőfokú bíróság bár megállapította, az adós a vizsgált időszakban ténylegesen gazdasági tevékenységet nem folytatott, de ennek jogkövetkezményeit a felszámoló által könyvelési feladatok elvégzésére igénybe vett iroda részére járó díjazás vonatkozásában már nem vonta le.

Megállapítása szerint a jelen eljárásban a felszámoló nem cáfolta a hitelezőnek azt az állítását, hogy az adós a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően kereskedelmi tevékenységet már nem folytatott, árukat nem szerzett be, üzleteit bezárta, alkalmazottainak munkaviszonyát fokozatosan megszüntette és az adós árukészletének értékesítését a könyvelést is végző cég alkalmazottainak segítségével végezte. Az adós árukészletének felszámolási eljárás alatt történő eseti értékesítése, mint felszámolói vagyonértékesítés, abban az esetben sem minősül az addigi gazdasági tevékenység folytatásának, ha az adós eredetileg kereskedelmi tevékenységet folytatott. Hivatkozott a Cstv. 48. § (1) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti és vagyonát értékesíti. A Cstv. 49. § (1) bekezdése értelmében pedig a felszámoló az adós vagyontárgyait nyilvánosan értékesíti a forgalomban elérhető legmagasabb áron.