BH 1997.5.226 Az egyéni elbírálás körében valamennyi szempont együttes mérlegelésével kell megállapítani a nem vagyoni kárpótlás mértékét olyan összegben, amely alkalmas a nem vagyoni hátrányok enyhítésére, az elnehezült életvitel megkönnyítésére [Ptk. 355. § (3) és (4) bek., 357. § (1)-(2) bek., 42/1970. (X. 27.) Korm. r. 2. § (1) bek.].*

A felperes sportolóként 27 éves korában, 1991. április 22-én gerinctöréssel, gerincvelő-sérüléssel, tüdőzúzódással, csípőlapáttöréssel és egyéb sérülésekkel járó súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Ennek eredményeként mindkét lába megbénult, következetes érzészavar alakult ki, székletét, vizeletét nem érzi, helyzetváltoztatásra csak kerekes tolószékkel, felügyelet mellett képes. Állapota végleges. A felperes a baleset előtt nemzetközi minősítésű sportoló volt, kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeket ért el.

A felperes keresetében vagyoni és nem vagyoni kárait érvényesítette az alperessel szemben.

Az alperes a kártérítési felelősségét elismerte, a kár összegét azonban részben vitatta.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a biztosító részvénytársaság alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése, fizetési kötelezettségét a baleset időpontjában hatályban volt 42/1970. (X. 27.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése alapján - elismerésére is figyelemmel - megállapította. Kötelezte az alperest 4 000 000 forint nem vagyoni kárpótlás, ennek a baleset időpontjától járó késedelmi kamata, 3 635 842 forint vagyoni kár, 1 000 000 forint vagyoni előny, 1991. október 28-tól 1992. január 1-jéig különféle jogcímeken összesen havi 50 000 forint, míg 1992. január 1-jétől havi 55 000 forint járadék, valamint 1991. május 28-tól havi 100 000 forint jövedelemveszteségből álló járadék megfizetésére.

Az alperes által korábban kifizetett 6 000 000 forintot a hátralékába beszámította, és kötelezte a kifizetett részösszegek után késedelmi kamat, valamint 200 000 forint perköltség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés körében a Ptk. korábban hatályban volt 354. §-ának rendelkezéseit vizsgálva, a bizonyítékok mérlegelése alapján a keresettel egyező - 4 000 000 forint - összegben állapította meg a felperest ért hátrány ellensúlyozására szolgáló nem vagyoni kárpótlás összegét. A felperes által érvényesített vagyoni kárigényeket a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján részben találta alaposnak. Álláspontja szerint a felperes mindhárom rokkantkocsi beszerzésével felmerült 673 000 forint kártérítésre igényt tarthat, megilleti a szponzori szerződésből származó 1 000 000 forint elmaradt vagyoni előny is, de a felperes szüleinek látogatási költségeivel felmerült kárból csak 200 000 forintot, míg az ingatlan átépítésére fordított költségekkel felmerült kárból 2 734 842 forintot látott bizonyítottnak. A felperes járadékigényéből a Ptk. 355. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával - a bizonyítékok mérlegelésével - ápológondozó igénybevételére havi 15 000 forintot, közlekedési többletköltségre havi 5000 forintot, gyógyszerre, gyógyászati segédeszközökre havi 20 000 forintot, fűtési, világítási többletköltségekre havi 6000 forintot, élelmezési többletköltségekre havi 4000 forintot, míg a lift karbantartási költségeire 1992. január 1-jétől havi 5000 forintot ítélt meg. A felperes jövedelemveszteségét a Ptk. 357. §-ának (1) és (2) bekezdéseire figyelemmel - ugyancsak a bizonyítékok mérlegelésével - havi 100 000 forintban látta elfogadhatónak. A felperes fentieket meghaladó keresetét értelemszerűen elutasította, bár ez az ítélet rendelkező részéből nem, de az indokolásból egyértelműen kiderül.

Az ítélet megváltoztatása és a megítélt nem vagyoni kárpótlás összegének 1 000 000 forinttal, a vagyoni kár összegének 1 011 500 forinttal, a jövedelemveszteségből eredő járadék összegének havi 70 000 forinttal és járulékaival való mérséklése iránt az alperes fellebbezett. Álláspontja szerint a felperes javára megítélt 4 000 000 forint nem vagyoni kárpótlás a különös méltánylást érdemlő helyzetében is rendkívül eltúlzott összegű, és eltér az ítélkezési gyakorlattól is. A vagyoni károk körében sérelmezte az ingatlan átépítésére fordított összegből a lift beszerelésével felmerült költségek 40%-át, vagyis 771 500 forintot. Álláspontja szerint a lift beépítése ilyen mértékben emelte az ingatlan értékét, ezért ez az összeg nem hárítható reá. Túlzottnak találta mindhárom rokkantkocsi beszerzésével felmerült kár megítélését. Álláspontja szerint két kocsi beszerzése elfogadható, de a harmadik beszerzése már felesleges volt, ezért az ezzel felmerült 240 000 forinttal kérte a marasztalásának mérséklését. Ugyancsak túlzottnak találta a jövedelemveszteségből eredő járadék havi 100 000 forintban való megállapítását, és külön sérelmezte annak határozatlan időre való megítélését. Álláspontja szerint a felperes elmaradt havi jövedelme 30 000 forintra becsülhető, és ennek is csak a 35. életévének betöltéséig való megítélése indokolt. Arra hivatkozott: csupán feltételezés, hogy a felperes a versenyzés befejezése után edzőként is folytatta volna a sportpályafutását, és abból a megítélt összegű jövedelmet érte volna el. Vállalta, hogy a felperes nyugdíjazásáig bekövetkezett keresetveszteségét megtéríti, és azt a jövőben is járadék formájában teljesíti.

A felperes csatlakozó fellebbezésében a nem vagyoni kárpótlás iránti kereseti kérelmét 1 000 000 forinttal felemelte; a csatlakozó fellebbezéssel, illetőleg a keresetfelemeléssel nem érintett részében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

Fellebbezés hiányában jogerős [Pp. 228. § (3) bek.] a felperes keresetének a megítélten felüli részét elutasító, valamint az alperes fellebbezésével nem érintett körben az alperest marasztaló ítéleti rendelkezés. Ezeket a Legfelsőbb Bíróság nem érintette, és az ítéletet a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése alapján csak a fellebbezett részében vizsgálta.

A fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés, valamint a felemelt kereset egyaránt alaptalan.

A felperes nem vagyoni kárigényének elbírálásánál helyesen alkalmazta az elsőfokú bíróság a Ptk. korábbi, 354. §-ának rendelkezéseit, és helyesen vizsgálta azokat a szempontokat, amelyek a kár összegének megítélésénél értékelendők. A baleset bekövetkezésekor 27 éves, a vívósportban kiemelkedő teljesítményekre képes, nagy sportjövő előtt álló felperes rendkívül súlyos sérüléseket és ennek következtében igen súlyos egészségkárosodást szenvedett. Ezek egész további életére döntően kihatnak, életét és a társadalomban való részvételét alapvetően, véglegesen és súlyosan megnehezítik. A sporttársadalomban, a nemzeti válogatott tagjaként, sporttársakkal, sportbarátokkal körbevett, sajátos, meghitt sportvilágból szakította ki a felperest véglegesen a tragikus baleset, és nincs lehetősége arra, hogy ezt bármivel pótolja. Munkaképesség-csökkenésének mértéke véglegesen kizárja a munkavállalás lehetőségeit is, életvitele szükségszerűen beszűkült. A baleset következményeként önálló életvitelre alkalmatlan állapotba került, egész életében mások gondozására szorul, szerelmi kapcsolat kialakításában korlátozott, a családalapítás lehetősége kizárt, és fennáll a teljes elmagányosodás veszélye. Az egyéni elbírálás körében valamennyi szempont együttes mérlegelésével kell megállapítani a nem vagyoni kárpótlás mértékét olyan összegben, amely megfelelően alkalmas a nem vagyoni hátrányok enyhítésére, az elnehezült életvitel elviselésének megkönnyítésére. Emellett figyelembe kell venni az alperes fellebbezésében megfogalmazott igényt is, amely szerint törekedni kell arra, hogy a hasonló körülmények között, hasonló tényezők számbavételével meghatározott marasztalási összegek között ne legyenek indokolatlanul nagy eltérések. Ez a kívánalom azonban a konkrét jogvita elbírálásánál nem eredményezhette azt, hogy az eddig különféle tanulmányokban publikált, illetőleg eseti döntésekben szereplő marasztalási összegeket valamilyen tarifaként alkalmazza a Legfelsőbb Bíróság.