BH 1963.1.3392 A vásárlók megkárosítása bűntetténél a speciális visszaesés kérdése.

Az elsőfokú bíróság az éttermi felszolgáló vádlott bűnösségét az árutúllépés és meg nem határozható számban magánszemély sérelmére elkövetett csalás bűntettében azért állapította meg, mert az 1961. év folyamán az általa kimért bort, annak minőségének a megrontása útján, drágábban árusította. A cselekményt az elsőfokú bíróság - még a régi törvény szerint - a BHÖ. 265. pont a) alpontjában felvett, a BHÖ. 272. pont (2) bekezdés b) alpontja szerint minősülő üzletszerű ártúllépés bűntettének, és a BHÖ. 447. pontjában felvett, a BHÖ. 448. pont (2) bekezdése szerint minősülő magánszemély sérelmére elkövetett csalás bűntettének minősítette.

A vádlott cselekménye - a Btk. életbelépése folytán -, együttesen és egységesen, a Btk. 239. § (1) bekezdésében meghatározott vásárlók megkárosításával elkövetett bűntett.

A vádlott a sorozatos cselekményeivel hosszú időn át, rendszeres haszonszerzésre törekedett. Így az általa elkövetett bűntett üzletszerű, tehát a Btk. 239. § (2) bekezdés a) pontja szerint minősül.

A megyei bíróság a Btk. 3. § (2) bekezdése alapján az új törvényt alkalmazta, mert a Btk. 239. § (2) bekezdésében megállapított 3 évig terjedő szabadságvesztés enyhébb, mint az elsőfokú bíróság által alkalmazott a BHÖ. 272. pont (2) bekezdés b) pontja szerinti minősítés folytán megállapítható 1 évtől 10 évig terjedő börtön; a konkrét ügyben pedig a büntetés, a BHÖ. szerinti minősítés alapján, csak az enyhítő szakasz alkalmazásával lett volna kiszabható.

Külön foglalkozni kell a vádlottnál a visszaesés kérdésével. A vádlottat ugyanis, jelen bűnügyét megelőzően, a b-i járásbíróság 1959. április 24-én árdrágító ártúllépés bűntette miatt (BHÖ. 265. pont a) alpont) szabadságvesztésre ítélte el. Ezen ítélet tényállása szerint a vádlott mint az italbolt vezetője, a kiszolgáltatott italokat a megállapított árnál magasabb árban számította fel.