ÍH 2004.29 VÉGREHAJTÁSI ÁRVERÉS - SZERZÉS VÉGREHAJTÁSI ÁRVERÉSEN - VÉGREHAJTÓI ÉRTÉKESÍTÉS HATÁLYA

A bírósági végrehajtás során nem az adós köt szerződést az árverési vevővel, hanem a jogszerzés egy olyan önálló, nem szerződésen alapuló jogcímen - az árverésen - alapszik, amelyet a végrehajtó lebonyolít, eljárási szabályait pedig a törvény rendezi. Amennyiben az ingó vagy ingatlan értékesítésre a Vht. felhatalmazása alapján nem árverésen, hanem azon kívül kerül sor, a vagyontárgyat maga a végrehajtó adja el, de árverési vétel hatályával. Mindebből következik, hogy a Vht. árverésre, az adós vagyonának értékesítésére vonatkozó szabályai sérelme esetén - mivel a jogszerzés nem szerződésen, hanem más, önálló jogcímen, az árverésen alapul - a szerződésre vonatkozó szabályok, így a jogszabályba ütköző szerződés semmisségére, vagy a szerződés feltűnő értékaránytalanságára vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók, hanem a Vht. jogorvoslatra vonatkozó szabályai az irányadóak.

Az adósnak a végrehajtási eljárásban az árverésen kívül, de árverési vétel hatályával történő értékesítéshez tett nyilatkozata nem minősül olyan "egyéb jognyilatkozatnak", amely a Cstv. 40. § alapján megtámadható lenne. (Vht. 133. §, 157. §, Cstv. 40. §)

Az I. és III. rendű alperesek között 1998. április 10-én közjegyzői okiratba foglalt, 50 000 000 Ft összegű forgóeszköz-hitelszerződés jött létre, melyet az adós ingatlanára bejegyzett jelzálogjog, valamint vagyont terhelő zálogjog biztosított. A bank az adós vagyoni helyzetének drasztikus romlására figyelemmel 2000. október 2-án a hitelszerződést azonnali hatállyal felmondta. A III. rendű alperes kérelmére a Sz.-i Városi Bíróság 2000. november 20-án a közjegyzői okiratot végrehajtási záradékkal látta el, ennek alapján az I. rendű alperessel szemben végrehajtási eljárás indult. A végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtó 2000. november 24-én lefoglalta az I. rendű alperes tulajdonában lévő 406 db tehenet és ennek szaporulatát 24 000 000 Ft értékben, 6 000 000 Ft értékben a takarmányt, valamint a kőtelki ingatlant a rajta lévő felülépítményekkel, berendezéssel együtt 20 000 000 Ft-os becsértéken. A Sz.-i Körzeti Földhivatal a k.-i ingatlanra a III. rendű alperes javára a végrehajtási jogot a végrehajtó megkeresése alapján bejegyezte. A végrehajtó intézkedése ellen a végrehajtási eljárásban végrehajtási kifogást nem nyújtottak be.

Az I. és III. rendű alperesek 2001. március 29-én megállapodtak, hogy a k.-i ingatlan a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 157. § (1) bekezdése alapján árverésen kívül, de árverési vétel hatályával a megállapított 20 000 000 Ft-os becsértéken a II. rendű alperes részére kerüljön értékesítésre. Ugyancsak 2001. március 29-én az I. és III. rendű alperesek megállapodtak abban is, hogy 406 db tehén és ennek szaporulata 24 000 000 Ft-os becsértéken, valamint 6 000 000 Ft értékű takarmány a Vht. 133. §-a alapján árverésen kívül, de az árverési vétel hatályával a II. rendű alperes árverési vevő részére kerüljön értékesítésre. A végrehajtó az előbbiekről készült jegyzőkönyveket elkészítette, azokat átadta a végrehajtást kérőnek és az adósnak, majd a vételár kiegyenlítését követően a k.-i ingatlan vonatkozásában a jegyzőkönyvet megküldte az illetékes földhivatalnak. A II. rendű alperes tulajdonjogát a Sz.-i Körzeti Földhivatal a k.-i ingatlanra árverési vétel jogcímén bejegyezte.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság előtt ezután felszámolás indult az I. rendű alperessel szemben, a kijelölt felszámoló a felperes.

A felszámoló a saját nevében előterjesztett keresetében kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy az I. és III. rendű alperesek végrehajtási eljárás során létrejött, az ingatlan és az ingóságok becsértékére, valamint a vevő kijelölésére vonatkozó megállapodása, illetve az I. rendű és a II. rendű alperesek között a végrehajtási eljárás során létrejött adásvételi szerződés érvénytelen. Az eredeti állapot helyreállítását akként kérte, hogy valamennyi vagyontárgy kerüljön vissza a felszámolás alatt álló I. rendű alperes adós vagyonába. A felperes keresetét arra alapította, hogy a végrehajtási eljárásban részt vevő felek, az adós és a végrehajtást kérő között a becsérték megállapítására és az árverési vevő kijelölésére létrejött megállapodás polgári jogi szerződés, melynek érvényessége az általa megjelölt címek alapján vizsgálható. Ugyanígy az ingatlan és az ingóságok vonatkozásában az adós és az árverési vevő között létrejött adásvételi szerződés az általa megjelölt jogcímekre alapítva megtámadható.

A többször módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdés b) pontjára, valamint a Ptk. 201. § (2) bekezdésére hivatkozással állította, hogy az ingó és ingatlan vagyontárgyakat a végrehajtás során jelentősen alulértékelték, nyilvános árverés hiányában nem lehet megállapítani, a piac értékítélete szerint ténylegesen milyen reális áron keltek volna el. A forgalmi érték megállapítása érdekében szakértői bizonyítást indítványozott. Álláspontja szerint nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik az alperesek által a végrehajtási eljárás során kötött valamennyi megállapodás, az ügyletek megkötésének időpontjában ugyanis az adós már fizetésképtelen volt [Ptk. 200. § (2) bekezdés]. Ezek az ügyletek a Ptk. 203. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően fedezetelvonó szerződéseknek tekinthetők, az alperesek ugyanis nem voltak tekintettel arra, hogy a végrehajtás során értékesített vagyontárgyakból más hitelezők is kielégítésre számítanak, előlük a fedezetet elvonták. A Cstv. 40. § (1) bekezdésében szabályozott 90 napos perindítási határidő vonatkozásában annak elévülési jellegére hivatkozott, kitért arra, hogy a Ptk. 326. § (2) bekezdés szabályai szerint 3 hónapon belül az igényérvényesítés akadályának megszűnésétől számítva keresetét előterjesztette.

Az I., II. és III. rendű alperesek egyaránt a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a végrehajtási eljárásban történő értékesítés nem a felek közös akaratát kifejező szerződés, hanem hatósági úton érvényesített kényszerintézkedés, melyből az következik, hogy nincs olyan jogügylet, melyet a felperes eredményesen megtámadhatna. A perindítási határidőt mindhárom alperes jogvesztő jellegűnek minősítette, másodlagosan arra hivatkoztak, hogy a felperes által a kimentés körében felhozottak nem alkalmasak az elévülés nyugvásának megállapítására. Utaltak arra is, hogy a Vht. 133. § és 157. §-aiban szabályozott értékesítés eredeti tulajdonszerzés, ezért a Ptk. szerződések megtámadására vonatkozó rendelkezései alapján a jogügylet érvényessége nem vitatható.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy az árverésen kívüli, de árverési vétel hatályával történő értékesítés a végrehajtó által bonyolított hatósági aktus. A felek által a becsérték megállapítása és a vevő kijelölése nem a végrehajtást kérő és az adós szerződése, hanem a Vht. által felhatalmazottak együttes jognyilatkozata, amely jognyilatkozat és a végrehajtó ezen alapuló intézkedése a Vht.-ban szabályozott jogorvoslatok [végrehajtási kifogás, Vht. 217. § (1)-(3) bekezdés] igénybevételével támadható. Sem az I. és III. rendű alperesek megállapodása, sem az I. és II. rendű alperesek megállapodása szerződéses jogviszonyt nem hozott létre, ezért a Ptk. szabályai szerinti megtámadás kizárt. Rámutatott, hogy a Cstv. 40. § (1) bekezdésében szabályozott, 90 napos perindítási határidő elévülési jellegű, így annak elmulasztása tekintetében kimentésnek van helye. A felperes által felhozott körülményeket ugyanakkor nem tekintette olyannak, mint amelyek a mulasztás kimentésére alkalmasak lennének. Ezt azzal indokolta, hogy a felszámoló részére korábban átadott jegyzőkönyvből, okiratokból minden releváns adat rendelkezésére állt, a 90 napos perindítási határidőt önhibájából mulasztotta el. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes és a II. rendű alperes élt fellebbezéssel.