ÍH 2024.14 A KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN OKOZOTT KÁR MEGTÉRÍTÉSE IRÁNTI IGÉNY ÉRVÉNYESÍTHETŐSÉGE

Annak megítélése során, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár érvényesítését megelőzően a jogsértés megállapítása érdekében a közigazgatási bírói út biztosított-e, mindig az adott ügyben megjelölt jogellenes magatartásra, kárra és az okozati összefüggésről előadott érvelésre kell figyelemmel lenni [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 24. §; Pp. 176. §; 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 114. §; 2017. évi I. törvény (Kp.) 38. §].

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 5.319.408 forint és kamatai megfizetésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:548. §-a alapján közigazgatási jogkörben okozott kár jogcímén.

Előadta, hogy az alperes 2018. június 5-én kelt határozatával megtiltotta az egyéni vállalkozói tevékenysége gyakorlását, azonban sem ezt a határozatát, sem az azt megelőző eljárás során hozott felhívásait nem kézbesítette megfelelően, a felperes ezért nem tudta a vállalkozás folytatásával kapcsolatos tényeket előadni. 2018. szeptember 3. napján értesült a vállalkozói tevékenysége megtiltásáról, ekkor fellebbezés megjelöléssel jogorvoslati kérelmet nyújtott be az alpereshez, amelyet az igazolási kérelemnek tekintett és elutasított. Az igazolási kérelmet elutasító határozattal szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, ennek eredményeképpen az alperes 2019. május 9-én módosította az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását megtiltó határozatát. Rögzítette, hogy a tiltó határozatot nem szabályszerűen közölték, így az nem tekinthető véglegesnek, és a vállalkozást 2018. július 12-ére visszamenőleges hatállyal "élőre állította". A felperes a keresetében kárként egyrészt a 2018 szeptembere és 2019 májusa között kiesett egyéni vállalkozói bevételét érvényesítette. Másrészt előadta, hogy nem tudott fizetni egy korábban felvett bankkölcsönt, ezért a fedezeti ingatlant sürgősen, forgalmi érték alatt kellett értékesítenie, ez a különbözet 3.790.300 forint, amelynek szintén kérte a megfizetését. Az okozati összefüggésről úgy érvelt, hogy az alperes a vállalkozói tevékenységét azért tiltotta meg, mert a határozatot megelőző eljárásban szabályszerű kézbesítés hiányában nem volt lehetősége részt venni, és miután a tevékenység megtiltásáról rendelkező határozatot sem kézbesítette szabályszerűen, így az ellen nem tudott törvényes határidőn belül jogorvoslattal élni. Amennyiben az alperes az eljárást szabályszerűen elektronikus úton folytatta volna le, a felperesnek lehetősége nyílt volna arra, hogy az ellenőrzés elrendelésekor fennálló félreértésekre és adminisztrációs hibákra a hatóság figyelmét felhívja, és már akkor igazolja, hogy az egyéni vállalkozását szabályszerűen folytatta.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetlevelét visszautasította.

Kiemelte, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 24. § (3) bekezdése értelmében a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság - ha a közigazgatási bírói út biztosított - a jogsértést jogerősen megállapítsa. Ennek ellenére a felperes a perbeli igény érvényesítésének ezt az eljárásjogi előfeltételét nem igazolta, erről nyilatkozatot nem tett. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a perbeli igény alapjául szolgáló alperesi közigazgatási határozatok a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 2018. január 1-jével történt hatálybalépése után keletkeztek, ekként a felperesnek a közigazgatási bírói út nyitva állt, figyelemmel a Kp. 38. § (1) bekezdés f) pontjára és 39. § (1) bekezdésére. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a Pp. 24. § (3) bekezdése szerinti eljárásjogi előfeltétel teljesítése minden esetben kötelező, ha a közigazgatási bírói út biztosított, így azt a közigazgatási jogsértés elbírálása céljából abban az esetben is igénybe kell venni, ha egyébként nem alkalmas a kár elhárítására. Miután tehát a jelen pert a Pp. 24. § (3) bekezdése szerinti eljárás nem előzte meg, ezért az elsőfokú bíróság a keresetlevelet a Pp. 176. § (1) bekezdés c) pontja alapján visszautasította.

A végzéssel szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben kérte az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását és a keresetlevél visszautasításának mellőzését.

Előadta, hogy a végzéssel az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 24. § (3) bekezdését és 176. § (1) bekezdését, továbbá az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 114. §-ának (1) bekezdését. Az Ákr. 114. § (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az ügyfél - az önálló jogorvoslattal nem támadható végzések kivételével - a véglegessé vált döntés ellen indíthat közigazgatási pert, fellebbezéssel támadható döntés esetén közigazgatási per akkor indítható, ha az arra jogosultak valamelyike fellebbezett és a fellebbezést elbírálták. Tekintettel arra, hogy a sérelmezett döntés a szabálytalan kézbesítés, majd az azt követő saját hatáskörben történt módosítás miatt soha nem vált véglegessé, azzal szemben a bírói út nem volt biztosított. Ezért a Pp. 24. § (3) bekezdésében foglalt közigazgatási bírói utat nem is kellett igénybe vennie, így a keresetlevél visszautasításának nem volt helye.