A Fővárosi Törvényszék P.23247/2015/11. számú határozata személyiségi jog tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 28. §, 75. §, 76. §, 84. §, 339. §] Bíró: Kovaliczky Ágota

Fővárosi Törvényszék

...P..../2015/11.

A Fővárosi Törvényszék

a dr. Karsai Dániel (ügyvéd címe.) ügyvéd által képviselt

felperes neve (felperes címe.) felperesnek,

a jogtanácsos (képviselő - jogtanácsos címe.) jogtanácsos által képviselt

alperes neve alperes ellen

személyiségi jog iránt indított perében meghozta a következő

í t é l e t e t

A bíróság a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.000.- (huszonötezer) Ft jogtanácsosi munkadíjat, továbbá arra, hogy fizessen meg az államnak, külön felhívásra 36.000.- (harminchatezer) Ft le nem rótt illetéket.

Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek, amelyet ennél a bíróságnál lehet 3 példányban benyújtani.

A fellebbezési határidő lejárta előtt a peres felek kérhetik, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül bírálja el.

Tájékoztatja a bíróság a feleket, hogy a másodfokú bíróság az ítélet elleni fellebbezést tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha a fellebbezés csak a perköltség viselésére, vagy összegére vonatkozik, csupán az ítélet indokolása ellen irányul, vagy ha azt a felek közösen kérik.

Indokolás

A felperes 2013. november 13-tól 2014. november 29-ig keresőképtelensége miatt táppénzes állományban volt. Porckorongsérve miatt 2013 decemberében megműtötték, az operációt 2014 áprilisában meg kellett ismételni. Kezelésre a 1-es településtől 40 km-re lévő lakóhelyéről férje segítségével gépkocsival utazott fel. A felperes felnőtt fia 2-es településen, lánya, akitől 2011 szeptemberében és 2014 májusában unokái születtek 1-es településen él. Betegsége alatt a felperest családtagjai látogatták lakóhelyén elsősorban azért, hogy betegségében támogassák, egyéb tennivalóiban segítségére legyenek.

2014 decemberében a keresőképtelen állomány befejeztét követően igénybe kívánta venni éves rendes szabadságát, hogy a karácsonyi ünnepekre felkészülhessen, most már gyógyultan unokáit meglátogathassa, velük hosszabb időt együtt tölthessen. Munkáltatója az 2012. évi I. törvény (Mt) 115. § értelmében - minthogy éves betegszabadsága meghaladta a 30 napot - időarányosan 2013-ban 4, 2014-ben 27 napot levont az éves szabadságnapokból.

Az alapvető jogok biztosának 2014. november 6. napján kelt jelentése megállapította, hogy "...az Mt 115. § (2) bekezdés e) pontja visszásságot valósít meg az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdésében meghatározott éves fizetett szabadsághoz fűződő jog tekintetében. Orvoslást igényel továbbá az a körülmény is, hogy a magyar szabályozás nem áll összhangban a 2003/88/EK Irányelvvel, valamint nem tesz maradéktalanul eleget a nemzetközi szerződésekből adódó követelményeknek."

A jogalkotó 2015. január 1-i hatállyal módosította az Mt 155. §-t azzal az indokkal, hogy "A munkaidő-szervezés egységes szempontjairól szóló, az Európa parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve szabadságra vonatkozó rendelkezései (7.cikk) nem teszik lehetővé, hogy az irányelv szerinti éves minimális szabadság azért csökkenjen, mert a munkavállaló az év egy részében keresőképtelen volt. Erre tekintettel a jogalkotó - 2015. január 1-jétől a keresőképtelenség teljes időtartamát - azaz nem csak az első 30 napját - munkában töltött időnek minősítette a szabadság szempontjából. Ennek következtében a munkavállalót akkor is megilleti a teljes éves szabadsága, ha a tárgyév valamennyi napján egyébként keresőképtelen volt."

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes megsértette magánélethez való jogát. Kérte a bíróság kötelezze ebből fakadó vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére. Hivatkozott Ptk. 75. § 84. § (1) bekezdés a) és e) pontjaira. Vagyoni kárát 212 288.-Ft-ban jelölte meg, mely összeg az éves rendes szabadságából ki nem adott napokra járó jövedelem(átlagkereset). Nem vagyoni kárát 500 000.-Ft-ban jelölte meg, melynek összegszerűsége tárgyában köztudomású tényekre hivatkozott, illetve a felperes személyes előadására.

Álláspontja szerint a magánélethez fűződő személyiségi jogát az alperes azzal sértette, hogy olyan jogszabályt alkotott, amely az uniós normáknak nem felel meg, a személyiségi jogi sérelem az uniós jog nem megfelelő átültetésével manifesztálódott. Az uniós jog megsértése egyértelmű, azt alátámasztja az ombudsmani döntés, az abban is citált luxembourgi bírósági döntés.

Az alperesi védekezéssel szemben hivatkozott az Unió Bírósága által az Andrea Franhovics és Daniela Bonifaci Olasz Állammal szembeni ügyben és a Brasserie du pecheur SA és a Német Állam között folyamatban volt ügyekben hozott ítéletekben kifejtettekre. Ezek álláspontja szerint az alperes perbeli legitimációját és felelősségét is alátámasztják. Mindkét ítélet azt állapította meg, hogy a tagállam köteles megtéríteni a magánszemélyeket ért azon károkat, amelyek a az uniós irányelvek át nem ültetéséből származnak. A hivatkozott utóbbi ítélet részletesen kifejti azt is, hogy „Az az elv, amely szerint a tagállamok kötelesek megtéríteni a közösségi jog nekik betudható megsértésével magánszemélyeknek okozott károkat, alkalmazandó abban az esetben is, ha a felrótt kötelezettségszegés a nemzeti jogalkotónak tudható be...." Ha ez a jogsértés olyan területet érint „...ahol jogalkotási döntései vonatkozásában széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a jogsérelmet szenvedő magánszemélyeknek joguk van a kártérítésre, amennyiben a megsértett közösségi szabály célja, hogy őket jogokkal ruházza fel, a jogsértés kellően súlyos és fennáll a közvetlen okozati összefüggés a jogsértés és a magánszemélyek elszenvedett kár között."

A perbeli esetben a megsértett irányelv 7. cikke konkrét jogosultsággal - éves rendes szabadság nem lehet kevesebb négy hétnél - ruházza fel a munkavállalót. A jogsértés súlyos, hiszen a felperestől 2014. évben gyakorlatilag a teljes éves szabadságát elvonták. Az alperes magatartása és a felperes kára között az okozati összefüggés közvetlenül fennáll, hiszen a munkáltatónak a jogszabályi rendelkezéssel (Mt) szemben semmiféle mozgástere, mérlegelési lehetősége nem volt, a 115. § hatályos rendelkezései szerint kellett eljárnia.

A magánélethez fűződő jog az jelenti, hogy mindenki maga döntheti el, mi legyen a sorsával, mit tesz magával és a rá vonatkozó ismeretekkel (többek között 27/1990. (XI. 22.) AB határozat). Az alperes ettől a szabadságtól fosztotta meg a felperest.