BH 1980.11.418 A hivatalos személy elleni erőszak csoportos elkövetése megállapításának nem előfeltétele, hogy valamennyi elkövető személye ismert legyen, illetve felelősségre vonására sor kerüljön [Btk. 137. § 11. pont, 229. § (1) és (2) bek.].

Az első fokú bíróság a vádlottakat mint társtetteseket bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében, ezért halmazati büntetésül mindkét vádlottat 10 hónapi - börtönben végrehajtandó - szabadságvesztésre mint főbüntetésre, mellékbüntetésül a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen súlyosbításért bejelentett fellebbezés alapos.

Az első fokú bíróság a tényállást a bizonyítékok értékelésével helyesen állapította meg.

Az ítélet megalapozott, mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól, így az első fokú bíróság által megállapított tényállás a másodfokú eljárásban is irányadó volt.

A tényállás alapján a vádlottak bűnösségének megállapítása törvényes.

Az első fokú bíróság a vádlottak cselekményeit azonban csak részben minősítette helyesen.

Az irányadó tényállásból kitűnően a hivatalosan eljáró rendőr őrmestert a két vádlott a nyomozás során ismeretlenül maradt személlyel együtt közösen bántalmazta. A Btk. 137. §-ának 11. pontja értelmében csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt.