BH 2008.8.216 I. Ha az egyik házasfél a házasság fennállása alatt azért nem létesített nyugdíjjogosultságot eredményező munkaviszonyt, mert munkaerejét a közös háztartásban, illetve a gyermeknevelésben hasznosította, úgy a tartásra való rászorultságát meg kell állapítani [Csjt. 1. §].

II. A házastársi tartásdíj mértékének megállapításánál a kötelezett - a magyar átlagot kirívóan meghaladó - jövedelmének figyelembevétele [Csjt. 21. §].

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1978. március 25. napján kötött házasságát felbontotta, kötelezte a felperest, hogy 2006. június 1. napjától kezdődően, havonta előre esedékesen, minden hónap 10. napjáig fizessen meg az alperesnek az 1987. augusztus 17-én született J. utónevű gyermeke tartására havi 150 000 forint tartásdíjat, továbbá, hogy 2006. június 1. napjától fizessen meg az alperesnek, havonta előre esedékesen, minden hónap 10. napjáig havi 100 000 forint házastársi tartásdíjat, ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította, az ítéletének a tartásdíjakra vonatkozó rendelkezéseit előzetesen végrehajthatónak nyilvánította, a felek közös tulajdonát képező B., G. út 13. II. ép. C. lh. II. em. 1/A. szám alatti lakásingatlanon pedig a felperes lakáshasználati jogát megszüntetette.

Az ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felek házassága évekig kiegyensúlyozottan és harmonikusan működött. Az alperes kitűnő anya és jó feleség volt: mindent megtett a családért, biztosította és megteremtette azt a hátországot, amely nyugodt légkört, kiegyensúlyozott, biztonságos otthont jelentett a négytagú család számára.

Az alperes éveken keresztül kereső tevékenységet folytatott, protokoll titkárnői munkaviszonya mellett családját - erejét nem kímélve - ellátta, mindenkor és mindenben helytállt, hogy férjét és gyermekeit támogassa, karrierjüket minden szempontból előmozdítsa. Széles körű karitatív tevékenységet is vállalt, mind a családban, mind a szélesebb környezetében példamutatóan helytállt.

Az alperes több külkereskedelmi szaktanfolyamot is elvégzett, amely magas szintű szaktudást adott részére, és ezt folyamatosan kamatoztatta, hasznosította is. A német nyelvet kifogástalanul és magas szinten elsajátította, protokoll utakat neves cégek részére magas szinten szervezett és rendezett. Üzleti tárgyalásokat meghaladó magánjellegű programokon is aktívan, rendszeresen és folyamatosan részt vett - mindezt férje és családja mind magasabb szintű anyagi elismerése és egzisztenciális sikerének megteremtése érdekében tette.

Az alperes hivatalos munkaviszonya 1992-ben megszűnt, de továbbra is a fentiek szerint aktív tevékenységet folytatott. Férjének közvetlen munkatársa volt, segítette házastársa sikerét, úgy, mint feleség és munkatárs is folyamatosan és példaértékűen helytállt. Széles körű elismerésben részesült, amely munkakedvét értelemszerűen fokozta, úgy érezte, hogy a család és a házasság biztos lábakon áll, amelyben teljesen egyenrangú partnere férjének, kapcsolatukat kikezdhetetlennek vélte.

A felek igen magas életszínvonalon éltek. Egymás irányában teljes volt a bizalom, gyermekeiknek minden tőlük telhetőt megadtak, hogy széleskörűen képezzék őket, és ezzel elősegítsék későbbi, majdani biztos egzisztenciájuk megteremtését.

Mindezek ellenére a felek kapcsolatában 2002 őszén - az alperes által is érezhetően - negatív fordulat állott elő. A felperesben szubjektíve kialakult egy olyan érzés, hogy a házastársak kapcsolata kezd kiüresedni, érzelmileg elhanyagoltnak érezte magát. Az alperes kérdésére azonban - aki észlelte felperesen a változást - még felperes egyelőre hárított, nyilván önmagával is vívódott.

Lassan, fokozatosan azonban felperesben kialakult az az életérzés, hogy a házastársak céljai már eltérőek, mások az értékrendjeik, eltérő a gondolkodásmódjuk. Ebben az időszakban felperes megismerkedett jelenlegi partnerével, akivel az érzelmi kapcsolatát kialakította, majd azt elmélyítette és partnerével a szerelmi viszonyát jelenleg is fenntartja.

A felek közötti bensőséges házastársi kapcsolat 2003 nyarán megszűnt, 2003 októberében pedig a felperes közölte a feleségével és a gyermekeivel, hogy beleszeretett a partnernőjébe, majd a közös lakásból nyomban elköltözött és ezáltal a felek gazdasági közösségre is kiterjedő házassági életközössége végleg megszakadt.

A felperes elköltözésének ténye és annak oka a családot súlyosan megrendítette.

A felperes a családjáról az elköltözése óta is folyamatosan gondoskodik, nagyvonalúan támogatja őket: viseli a közös tulajdonú ingatlan teljes fenntartási költségeit, közel 500 000 forintot juttat feleségének és vele élő, érettségi előtt álló kislányának.

A felek fiúgyermeke kétdiplomás, több nyelvet beszélő, sikeres fiatal értelmiségi, aki már önálló életvitelt folytat, a családi otthonból elköltözött.

J. az alperessel közös háztartásban él, érettségi előtt áll, szándéka szerint tanulmányait felső fokon folytatja. J. tartásáról jelenleg a felperes gondoskodik, és az általa nyújtott tartásdíj a gyermek szükséges tartását fedezi, a felperes azonban a pénzben nyújtott tartásdíjon felül a gyermek egyéb anyagi igényeit is viseli.

Az alperes 54. életévében lévő, igényes, kulturált asszony, akit férjének eltávozása súlyosan megrendített, férjét ma is szereti és visszavárja őt. Rendszeres saját jogú jövedelemmel nem rendelkezik, esetenként alkalmi munkát végez, melyből némi jövedelemre is szert tesz, az adóbevallását azonban - többszöri felhívás ellenére - nem csatolta be. Eltartásáról az életközösség megszakítása óta döntően a felperes gondoskodik.

A gyermekek az édesapjuk eltávozását ugyancsak negatívan élték meg.

Felperes havi nettó átlagjövedelme megközelíti az 1 000 000 forintot. Jelenleg havi 260 000 forintot utal át alperes és J. közös bankszámlájára, amelyen felül a gyermekek mindennemű további igényét kielégíti, a családra havonta legalább 500 000 forintot fordít.

Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettségéről a Csjt. 60. § (1) bekezdése alapján határozott, a fix összegű gyermektartásdíjat havi 150 000 forintban határozta meg.

A házastársi tartásdíj fizetési kötelezettség megállapítására irányuló viszontkereset jogalapja körében kifejtette, hogy a felperes alperes érdemtelenségére nem hivatkozott, az alperes tartásra való rászorultságának tényét pedig - a felperes tagadásával szemben - bizonyítottnak találta. Az alperes ugyanis több mint tíz éve ténylegesen kereső foglalkozást nem folytat, tényleges és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik. Munkaerejét teljes egészében családja körében hasznosította, amely pénzben ki nem fejezhető értéket jelentett ennek a közösségnek.

Az alperes 54. életévében van, jelenleg regisztrált munkanélküli, és bár többszöri bírói felhívás ellenére sem igazolta, hogy alkalmi jellegű munkájából milyen jövedelemre tesz szert, az elsőfokú bíróság mérlegelés útján azt állapította meg, hogy legalább havi 20-30 000 forint nettó jövedelmet elérhet, ha idősgondozást, gyermekfelügyeletet, esetleg fordítást, vagy alkalmi protokoll munkát vállal.