A Kúria Kfv.35188/2015/4. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 196. §, 2003. évi XCII. törvény (Art.) 108. §, 109. §] Bírók: Hajnal Péter, Heinemann Csilla, Huszárné dr. Oláh Éva

A határozat elvi tartalma:

Bizonyítás vagyonosodási vizsgálatban 2006. szeptember 15-e után megszerzett jövedelemre.

***********

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Kfv.I.35.188/2015/4.szám

A Kúria a Sárdy Ügyvédi Iroda által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága (7621 Pécs, Rákóczi u. 52-56.) alperes ellen adó ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. november 19. napján kelt 4.K.27.049/2014/10. számú számú jogerős ítélte ellen a felperes által 12. sorszámon benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Kúria a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.27.049/2014/10. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érinti, a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperesnek 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 1.013.200 (egymillió-tizenháromezer-kétszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú adóhatóság szja, százalékos EHO, magánszemélyek külön adója adónemekben a 2007-2010. évekre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott felperesnél. A revízió megállapította, hogy a felperes több olyan ingatlan és ingó vagyontárgyat szerzett a vizsgált időszakban, melyekre vonatkozóan bevallást nem tett, nyugdíjának összege nem nyújthatott fedezetet a szerzésre és a megélhetésre, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108.§ (1)-(2) bekezdései, valamint a 109.§ (1)-(3) bekezdéseit alapul véve becslést folytattak le. Egyebek mellett figyelembe vették a Fővárosi Bíróságnak a felperes és házastársa bontóperében meghozott 27.P.25.813/2008/15. számú ítéletet. Ennek alapján a volt házastárs 2006. év végéig - havi 100.000-200.000 forintos részletekben - csak 3.000.000 forint teljesített. A teljesítést az adóhatóság nem vitatta, de 2007. nyitóegyenlegébe a 3.000.000 forintot nem számították be, mert felperes nem igazolta, hogy az egy összegben a rendelkezésére állt volna.

Az ellenőrzés adatai alapján az elsőfokú adóhatóság a 2007-2010. évekre az ellenőrzött adónemekben összesen 13.812.907 forint adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. Alperes a 1842097744. számú határozatával, a bírság összegének felemelésével, helybenhagyta az elsőfokú döntést, melyet - a 2007. év elévülése miatt - 1842105216. számú határozatával módosított; így az adóhiánynak minősülő adókülönbözet összege 10.131.653 forintra csökkent, és a bírság, késedelmi pótlék is ehhez képest változott.

A felperes több pontban támadta keresettel az alperesi határozatot. Egyebek mellett vitatta a volt házastárstól kapott összegre vonatkozó megállapítást, és új forrásként képzőművészeti alkotások értékesítésére hivatkozott. Erre nézve okirati bizonyítékként adásvételi szerződést csatolt és indítványozta a vevő M. L.-, illetőleg az ügyleti tanú, felperes fiának, Sz. Gy.-nak a meghallgatását.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően jogerős ítéletével elutasította a keresetet.

Indokolásában a volt házastárstól kapott jövedelemre nézve megállapította, hogy a felperes nem igazolta hitelt érdemlően a 3.000.000 forint 2006. december 31-i rendelkezésre állását, hogy az kiadásának fedezetéül szolgált volna.

A keresetlevélben hivatkozott ingó adásvételi szerződések nem teljesítik a teljes bizonyító erejű magánokiratnak a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a továbbiakban: Pp.) 196.§ (1) bekezdése által előírt feltételeit. Az egyszerű magánokirathoz pedig - egyéb bizonyítékok hiányában - nem fűződik olyan bizonyító erő, mint a teljes bizonyító erejű magánokirathoz. A perben meghallgatott Martinka László tanú a felperessel, mint eladóval egyezően nyilatkozott az ingó adásvételről, arról, hogy a vételár átadása készpénzben történt. Az ügyleti tanú a felperes fia, azonban egyrészt nem érdektelen, másrészt a készpénz átadásáról nem tudott.

Az elsőfokú bíróság a továbbiakban kifejtette, hogy az Art. a 109.§ (4) bekezdésében definiált közhiteles nyilvántartást kívánja meg a jövedelem megszerzésének igazolására. A felperes az ingó adásvételi szerződéseket elismerten nem vallotta be, a szigorú kötött bizonyítási szabályokat nem tudta teljesíteni. A magánokiratok, illetőleg a tanúvallomások a jövedelem megszerzése tényének, időpontjának hitelt érdemlő igazolására nem alkalmasak, és a felperes azt sem igazolta hitelt érdemlően, hogy az ingó értékesítésekből megszerzett jövedelem a vizsgált időszak kezdetén készpénzben rendelkezésre állt volna. A jogerős ítélet a tanúnyilatkozatok hitelt érdemlő bizonyítékként való elfogadhatóságával kapcsolatban utalt a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.35.090/2006/5. számú ítéletére.

Az elsőfokú bíróság a K.Bankra, illetőleg a B. Bankra, az egyéb gépjármű és ingatlan értékesítésekre vonatkozó kereseti előadásokat sem fogadta el.