BH 2007.1.5 I. A biztosítótársaságok felülvizsgáló kárszakértője önálló intézkedésre jogosult személy [Btk. 252. § (1) bek.].

II. Az aktív vesztegető nem sértettje a bűncselekménynek, a büntetőeljárásban polgári jogi igényt nem érvényesíthet [Be. 54. § (1) és (2) bek.].

Az elsőfokú bíróság K. T. vádlottat vesztegetés bűntette miatt 1 évi börtönre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évre felfüggesztette. A vádlottal szemben 880 000 forint vagyonelkobzást rendelt el. A lefoglalt videokazetta és hangkazetta lefoglalását megszüntette és J. I. részére kiadni rendelte. J. I. képviselője által bejelentett polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére.

Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:

K. T. vádlott iskolai végzettsége műszaki főiskola, szakképzettsége építőmérnök, foglalkozása építésvezető, havi jövedelme nettó 110 000 forint. Nős családi állapotú, felesége osztályvezető az L. Lízing Rt.-nél, havi jövedelme nettó 120 000 forint. Két kiskorú gyermeke van. Vagyonát képezi a lakcíme szerinti lakásingatlan 1/2-ed tulajdoni illetősége kb. 7,5 millió forint értékben. A teljes ingatlant kb. 5,5 millió forint hitel terheli, melynek havi törlesztőrészlete 24 000 forint. A vádlott feleségének nevén van egy 2000. évjáratú Opel Vectra típusú személygépkocsi, melyet 1,5 millió forint hitel terhel, melynek havi törlesztőrészlete 21 000 - 22 000 forint. A vádlott betegségben nem szenved, büntetve nem volt.

A vádlott 1989 októberétől dolgozott a G. Biztosító Rt.-nél. Munkaviszonya a vád tárgyává tett cselekmény miatt közös megegyezéssel szűnt meg.

1999. július hó 1. napjától kezdődően a vádlott felülvizsgáló vagyon-kárszakértői munkakört töltött be a kárrendezési főosztályon. A munkavégzés helye Sz. város, míg a tevékenységi területe BK., B. és Cs. megye volt. Munkaköri leírása szerint feladata egyebek között a területéhez tartozó megyei igazgatóságok kárrendezési tevékenységének szakmai felügyelete, ellenőrzése, a kárrendezési tevékenység szakmai irányítása, a különféle utasításokban előírt károk kötelező felülvizsgálata, a szabályzatok szerint más által ellenőrzött kárrendezési tevékenység szúrópróbaszerű ellenőrzése volt. Feladata ellátása során részben az ügykörét érintő levelezés tekintetében, részben pedig a kárrendezési főosztály hatáskörébe tartozó ügyekben aláírási jogosultsággal rendelkezett.

2004. évben a G. Biztosító Rt. kárrendezési ügymenete lakásbiztosítások esetében az alábbiak szerint alakult:

Amennyiben a kár mértéke az 1 000 000 forintot nem haladta meg, helyi szinten történt a kifizetés engedélyezése, a helyi kárszakértőkkel történő kárfelmérést követően. 1 000 000 és 5 000 000 forint közötti kár esetében a helyi kárszakértő mellett a felülvizsgáló kárszakértő is kivizsgálta a káreseményt és a felülvizsgáló kárszakértő volt az, aki a kifizetést ellenőrizte, jóváhagyta, mely esetben szükség volt a megyei igazgatóság szakmai vezetőjének jóváhagyására is. Az 5 000 000 forintot meghaladó kárösszeg esetén pedig a felülvizsgáló kárszakértő feladata volt a káresemény kivizsgálása és a kártérítési összeggel kapcsolatos javaslat megtétele a kárrendezési főosztály vezetője felé és a kártérítés kifizetésére főosztályvezetői jóváhagyással kerülhetett sor.

K. T. vádlott azon tevékenységével, hogy az 5 000 000 forintot meghaladó kártérítések kifizetésére vonatkozó javaslatát megtette, a vonatkozó érdemi döntést lényegesen befolyásolta, s így önálló intézkedésre jogosult személynek tekintendő.

J. I. 1999. október hó 29. napján a G. Biztosító Rt.-vel biztosítási szerződést kötött a H. községben lévő ingatlanra, mely alápincézett, eredetileg fafalazatú, 64 m2-es téglaépület, tetőtér-beépítéssel bővített volt a szerződés megkötésekor. A szerződés megkötését követően a fenti ingatlanon további könnyűszerkezetes épületrész került kialakításra, melyre a biztosítás már nem terjedt ki. A biztosítási szerződés a tűzesettel kapcsolatos kárveszély viselésére is vonatkozott.

2004. február hó 14. napján 22 óra 45 perc körüli időben a fenti ingatlanban tűz ütött ki, feltehetően a tetőtérben vagy a födémszerkezetben a kandallókémény körüli területen. A tűz átterjedt a kőépületben lévő falépcsőre, fürdőszobára, emeleti fürdőhelyiségre és károkat okozott a kőépület könnyűszerkezetes ház felőli oromfala mentén a tetőszerkezetben is, ahol a helyszínre kiérkező tűzoltóknak sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését. A tűz során megsérült a könnyűszerkezetes lakóépület teljes tetőszerkezete, elégett és teljesen megsemmisült a nappali faszerkezetes födéme. A berendezési tárgyak a nappaliban megsemmisültek és itt a határoló falakon is erősek voltak az égésnyomok.

A tűzoltóság által kiállított összefoglaló jelentés szerint a tűz keletkezési idején elektromos üzemzavar nem volt. A kémény használatbavétele előtt viszont a kémény megfelelő műszaki állapotára vonatkozó kötelező vizsgálatot nem végeztették el, a vélelmezett gyújtóforrás a kémény műszaki állapota, hibás kialakítása volt.

A tűzesetet J. I. a G. Biztosító Rt.-nek - mivel a tűzeset hétvégén, szombati napon történt, az azt követő első munkanapon - 2004. február hó 16. napján jelentette be. Bejelentése nyomán előbb a helyi kárszakértő tekintette meg a helyszínen a károkat, majd észlelvén, hogy a károk az 1 000 000 forintot mindenképpen meghaladják, értesítette K. T. vádlottat, aki ezt követően vele együtt a helyszínen a kárfelmérés céljából megjelent. Ezt követően J. I. a kárrendezés gyorsítása érdekében 2004. február végétől kezdődően - közelebbről meg nem állapítható időpon­tokban - több alkalommal telefonon érdeklődött K. T. vádlottnál. Az egyik telefonos érdeklődés alkalmával K. T. vádlott J. I.-tól személyes találkozót kért, és a telefonon történő egyeztetést követően, pontosan meg nem állapítható időpontban, de 2004. március 8-át megelőzően K. T. vádlott a Sz. Plaza melletti parkolóban találkozott J. I.-vel. Tájékoztatta J. I.-t, hogy a tűzvizsgálati jegyzőkönyv szerint a tűz vélelmezhető oka a kémény nem megfelelő kivitelezése volt. Mivel a kémény engedélyeztetése elmaradt, a biztosító helytállása kétséges. Tájékoztatta J. I.-t arról is, hogy 5 000 000 forintot meg nem haladó összeg erejéig saját hatáskörben tud a kártérítés kifizetéséről intézkedni, majd közölte vele, hogy ezért a megállapítandó kárösszeg, azaz 5 000 000 forint 10%-át kéri előre.

J. I. a vádlott által saját hatáskörben kiutalható 5 000 000 forintot az őt ért kárhoz képest nagyon kevésnek találta. K. T. vádlott erre közölte, hogy az 5 000 000 forintot meghaladó kár kifizetéséhez elbírálásra Budapestre is fel kell küldeni az iratokat, majd hozzátette, hogy ő felvállalja az ügy végig vitelét, de ebben az esetben is kéri előre a megállapítandó kártérítés 10%-át. Ezután megállapodtak abban, hogy a vádlott leltárral és konkrét kárszámításokkal elkészíti majd az előterjesztését és a kárösszeg 10%-át J. I.-nek előzetesen ki fogja fizetni.

Ezt követően 2004. március hó 7. napján K. T. vádlott telefonon közölte J. I.-vel, hogy 7 500 000 forint kártérítést tud elintézni, aki azonban ezt az összeget még mindig kevesellte. A vádlott erre elmondta, hogy maximum 8 800 000 forint kártérítést tud elintézni, J. I. a bíróságon tudja az ettől eltérő igényét érvényesíteni. A vádlott ezen tájékoztatására J. I. a felajánlott 8 800 000 forintot végül is elfogadta. K. T. vádlott közölte vele, hogy a korábbi megállapodásuk szerint 880 000 forintot adjon át részére másnap, azaz 2004. március hó 8. napján délután 1 órakor Sz. városban a Plaza parkolójában.