BH 2003.6.249 I. Általános kártérítés megállapítására nem kerülhet sor csupán azért, mert a kár mértékének megállapítása hosszadalmas, vagy esetleg terjedelmes bizonyítási eljárást tenne szükségessé [Ptk. 355. § (1) és (4) bek., 359. § (1) bek., Pp. 3. § (3) bek., 164. § (1) és (2) bek., 206. § (3) bek.].

II. Kártérítés iránti perben a perköltség megállapításánál irányadó szempontok [Pp. 75. § (2) bek., 79. §, 81. § (2) bek., 12/1991. (IX. 29.) IM r., 8/2002. (III. 30.) IM r. 3. § (1) és (2) bek.].

Az alperes egyedüli tagja és ügyvezetője volt az S. Kft.-nek (a továbbiakban: kft.). E kft.-nél a felperes mint adóhatóság 1991. július 27-én vizsgálatot kezdett, amelynek eredményeként 21 678 000 Ft adófizetési kötelezettséget állapított meg. Az alperes 2000. március 1-jén a társaság végelszámolását határozta el. A végelszámoló az alperes volt. A felperes a végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést nyújtott be a végelszámolóhoz, amelyben jelezte, hogy a követelés pontos összegét később közli. Az alperes mint végelszámoló 2000. május 31-én a cégbírósághoz benyújtotta a kft. zárómérlegét, amelynek alapján a cégbíróság a társaságot a cégjegyzékből 2000. május 31-én törölte.

A felperes az alperes mint végelszámoló ellen 21 678 000 Ft kártérítés és kamatai, valamint a perrel okozott költség megfizetése iránt indított pert, arra hivatkozva, hogy az alperes mint végelszámoló idézte elő jogellenes és felróható tevékenységével azt a helyzetet, hogy a felperes adókövetelése a kft. törlése folytán nem volt behajtható.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes teljes kártérítési felelősségét megállapította, és az alperest a felperes kereseti kérelmével egyezően, a felperes javára 21 678 000 Ft kártérítés, annak 2000. augusztus 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata, 100 000 Ft perköltség, továbbá az állam javára 750 000 Ft illeték megfizetésére kötelezte.

Ez ellen az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben marasztalásának jogalapját és összegszerűségét is vitatta.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróságnak az alperes kártérítési felelősségét megállapító rendelkezését helybenhagyta. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a tárgyalás folytatására utasította. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 4000 Ft fellebbezési eljárási költséget, az államnak pedig 15 000 Ft fellebbezési eljárási illetéket fizessen meg.

A Legfelsőbb Bíróság a közbenső ítéletében az alperes mint végelszámoló kártérítési felelősségét - egyezően az elsőfokú bírósággal - a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolási eljárásról szóló, az adott ügyben alkalmazandó, többször - lényegesen az 1993. évi LXXXI. és 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi IL. törvény 72. §-ának (2) bekezdése, a 73. § (3) bekezdése és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg.

A felperes követelésének összege tekintetében viszont a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nem találta megalapozottnak. A közbenső ítélet indokolásában kifejtette, hogy a kárért felelős személy kártérítésként csak a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést köteles megtéríteni a Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdései szerint. Ebből következően az adott ügyben az alperes által a felperesnek okozott kárként csak az az összeg állapítható meg, amelyhez a felperes az alperes jogszerű eljárása, a felszámolási eljárás kezdeményezése esetén hozzájuthatott volna. Ez az összeg pedig legfeljebb a kft. végelszámolási zárómérlege szerint a kft. felosztható vagyonaként megmaradt összeg lehetett. A kár összegének megállapításához - a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása szerint - nem volt mellőzhető a kft. végelszámolásával összefüggésben keletkezett iratoknak - a végelszámolási zárómérlegnek, vagyonfelosztási javaslatnak - cégbíróságtól történő beszerzése. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az új eljárásra vonatkozóan előírta az elsőfokú bíróságnak, hogy a cégbíróságtól szerezze be a kft. végelszámolási eljárásának iratait, annak megállapítása céljából, hogy a végelszámolás befejezésekor mennyi volt a társaság felosztásra került vagyona.

A megismételt eljárásban a felperes a keresetét fenntartotta. Új tényként hivatkozott arra, hogy utólag már nem lehet pontosan megállapítani, hány hitelező milyen követelést jelentett volna be a kft. meg nem indított felszámolási eljárásában, és abból mennyi lett volna megtéríthető a kft vagyonából. A kft. megszűnéskori vagyoni helyzetét csak a cég könyvvezetésére is kiterjedő záróvizsgálat deríthette volna fel, amely éppen az alperes jogszabálysértő végelszámolói tevékenysége miatt maradt el. Ilyen körülmények között nem szolgálhat alapul a zárómérlegben kimutatott vagyon a kártérítés összegének a megállapításához. Ezért a kárát a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése szerint általános kártérítésként kérte megállapítani.

Az elsőfokú bíróság megkeresésére a cégbíróság a kft. cégirataiból a végelszámolásra vonatkozó iratok kivonatos másolatát, köztük a végelszámolási eljárás során készült egyszerűsített éves beszámolókat, zárójelentést, és vagyonfelosztási javaslatot megküldte.

A felek egyéb bizonyítási indítványt nem terjesztettek elő.

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló adatok mérlegelése alapján meghozott ítéletében az alperes által fizetendő kártérítést 1 370 000 Ft-ban állapította meg, annak 2000. augusztus 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatával. Ezt meghaladó részében a keresetet elutasította. A felperest az alperes javára 30 000 Ft részperköltség, az alperest pedig az állam javára 82 200 Ft illeték megfizetésére kötelezte azzal, hogy a további 667 800 Ft illetéket az állam viseli. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a cégbíróságtól beszerzett egyszerűsített éves beszámoló (zárómérleg) alapján a kft. megszűnéskor felosztható vagyona 1 370 000 Ft volt. A felperes legfeljebb ennyihez juthatott volna hozzá, ha a végelszámoló alperes a felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte volna.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be.

A felperes a fellebbezésében - tartalmilag - elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének részben történő megváltoztatását, és az alperes által fizetendő kártérítés összegének a kereseti kérelmével egyező megállapítását kérte a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése alapján az eset összes körülményét mérlegelve általános kártérítésként. A fellebbezésében megismételt jogi álláspontja szerint az alperes által fizetendő kártérítés összege nem alapulhat olyan végelszámolói zárómérlegen, amelyet jogellenesen és felróhatóan eljárt végelszámolóként az alperes maga készített el, a felperesnek pedig mint adóhatóságnak nem volt módjában záróvizsgálat során ellenőrizni, ugyancsak az alperes felróható eljárása miatt. Ilyen körülmények között utólag pontosan már nem állapítható meg, hogy a kft. a végelszámolás befejezésekor valójában milyen vagyonnal rendelkezett, valamint az sem, hogy az esetleges felszámolási eljárásban a hitelezők milyen sorrendben, milyen kielégítést kaphattak volna. A felperes arra is hivatkozott, hogy azért sem az alperes által készített, aggályos zárómérleg alapján kellett volna a fizetendő kártérítést megállapítani, mert a végelszámolónak a felszámolási eljárást nem a végelszámolás során készített zárómérleg adatai alapján, hanem annak a vagyoni állapotnak a figyelembevételével kellett volna kezdeményeznie, amikor észlelhette, hogy a kft. vagyona a hitelezői követelések kiegyenlítésére nem elegendő. A felperes megítélése szerint a végelszámolási zárómérleg mint kiindulási alap aggályos voltát támasztja alá az is, hogy a végelszámolással megszűnt cég végelszámolás előtti mérlegében a kft. vagyona több volt, mint a három hónap alatt lezajlott végelszámolási eljárás végén. A végelszámolási nyitómérleg ugyanis még 159 000 Ft tárgyi eszközt és 1 350 000 Ft pénzeszközt tartalmazott, a végelszámolási zárómérleg pedig már csak 1 370 000 Ft pénzeszközt.