BH 1986.7.261 I. Együttható okok jelentősége a testi épség elleni bűncselekmények megítélésénél [Btk. 170. § (2) és (5) bek. II. ford.].
II. Az előzetes letartóztatás elrendelése mellőzésének szempontjai [Be. 92. § (1) bek. b) pont].
A városi bíróság a terheltet súlyos testi sértés bűntette miatt 10 hónapi szabadságvesztésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás szerint a terhelt a községben tartott bálon szóváltásba keveredett a sértettel, akit bántalmazott. Ezután az utcán ismét megtámadta, majd az ütéstől földre esett sértett mellébe és hasába többször belerúgott. A bántalmazás következtében a sértett bal oldali háta VII. és VIII. bordája eltörött, és ennek eredményeként 3 napon belül életveszéllyel járó légmell alakult ki. Ha a sértett nyomban orvoshoz fordul, ez az eredmény elmaradt volna. A sérülés gyógytartama 6 hét volt.
A városi bíróság ítélete ellen eljárási szabálysértés okából emelt törvényességi óvás alapos.
J. A városi bíróság - a vád téves álláspontjával egyezően - azért látta csupán súlyos testi sértés okozásáért megállapíthatónak a terhelt bűnösségét, mert ha a sértett a bántalmazást követően azonnal orvosi segítséget vett volna igénybe, nem alakult volna ki 3 nap alatt az életveszélyes állapotot eredményező teljes légmell. Ez okból nem állapítható meg az életveszély okozásával kapcsolatban a terhelt büntetőjogi felelőssége.
A bíróság jogi álláspontja téves.
A terhelt cselekménye csak abban az esetben minősülhetne a Btk. 170. §-ának (2) bekezdése szerinti súlyos testi sértés bűntettének, ha a sértett bántalmazásakor nem láthatta volna előre a ténylegesen bekövetkezett életveszély lehetőségét. A megállapított tényállás szerint azonban a terhelt többször, oly erővel rúgott a sértett mellkasába, hogy annak a bordái eltörtek. Ilyen jellegű bántalmazás esetén pedig köztudottan olyan súlyos sérülések következhetnek be, amelyek az életet veszélyeztető eredményre vezethetnek. Ezt a kellő élettapasztalattal rendelkező terheltnek is fel kellett ismernie.
Az igazságügyi orvosszakértői megállapítás szerint egyértelműen kimutatható a sérülés és az életveszélyt jelentő légmell kialakulása közötti okozati összefüggés. Ez a körülmény elhárítható lett volna, ha a sértett nem késedelmesen fordul orvoshoz.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!