BH 1991.2.65 I. A végrendeletet csak az érvényesített megtámadási ok alapján és csak a perben álló felek egymás közötti viszonyában lehet érvénytelennek nyilvánítani [Ptk. 653. §, PK. 85. sz.].

II. A közreműködés megállapításának szempontjai [Ptk 632.].

1988. március 23-án meghalt M. B. (a továbbiakban: örökhagyó), akinek gyermeke és törvényes örököse a felperes, végrendeleti örököse pedig az alperes.

A közjegyző a hagyatékot az 1988. március 20-án kelt végrendelet alapján ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át.

A felperes keresetében a végrendelet érvénytelenségének a megállapítását kérte. Előadta, hogy az örökhagyó ügyei önálló vitelére nem volt képes a végrendelet készítésének idején.

Az 1989. március 10-én tartott tárgyaláson a bíróság meghallgatta személyesen az alperest, aki ekkor előadta, hogy az örökhagyó a kórházi tartózkodása idején közölte vele, hogy a javára kíván végrendelkezni, ezért az alperes - főnökének segítségével - elkészítette a végrendeletet, főnöke diktálása alapján azt legépelte, majd bevitte a kórházba, ahol azt az örökhagyó aláírta.

A felperes ezután kereseti kérelmét akként terjesztette elő, hogy annak megállapítását kérte: az alperes javára szóló juttatás - közreműködés okából - érvénytelen. Az 1989. május hó 19-én tartott tárgyaláson a felperes keresetét akként tartotta fenn, hogy elsődlegesen annak megállapítását kérte, az alperes javára szóló végrendeleti juttatás érvénytelen, mert az alperes közreműködött a végrendelet elkészítésében, másodlagosan arra hivatkozott, hogy azért érvénytelen a végrendelet, mert az örökhagyó annak készítésekor nem volt cselekvőképes.

A kerületi bíróság ítéletével megállapította, hogy néhai M. B. 1988. március 20. napján kelt írásbeli magánvégrendeletének az alperes javára szóló juttatása érvénytelen. Rendelkezett az illeték és költség viselése felől. Indokolásában kiemelte, hogy az alperes a végintézkedési szándék felmerülésétől egészen alakszerű létrejöttéig a készítés minden mozzanatában jelentősen és tevékenyen részt vett, meghatározó szerepet töltött be a végrendelet létrejöttében. A Ptk 632. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint ennélfogva a javára szóló juttatás érvénytelen.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte a kereset elutasítását, az elsőfokú ítélet megváltoztatását.

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A végzés indokolása szerint az elsőfokú bíróság a Pp 213. §-a (1) bekezdésének megsértésével hozta meg az ítéletét. Nevezetesen a felperes elsődleges keresete a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányult, mivel álláspontja szerint az örökhagyó cselekvőképtelen volt. A felperes ilyen irányú támadása folytán elsősorban ezért abban a kérdésben kell dönteni, hogy az örökhagyó tehetett-e érvényes jognyilatkozatot, vagy pedig jognyilatkozata a Ptk 18. §-ának (1) bekezdésében írtak szerint semmis. Az alperes javára szóló végrendeleti juttatás érvényességét csupán akkor lehet vizsgálni, ha az örökhagyó egyáltalán érvényes jognyilatkozatot tehetett.

A másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.

Téves és iratellenes a másodfokú határozat indokolásának az a megállapítása, amely szerint a felperes elsődleges keresete az örökhagyó cselekvőképességével kapcsolatos támadás lett volna. A per irataiból egyértelműen kitűnik, hogy az 1989. május 19. napján tartott tárgyaláson a felperes oly módon terjesztette elő kereseti kérelmét, hogy elsősorban az alperes közreműködésére hivatkozással támadta az alperes javára szóló végrendeleti juttatás érvényességét. Ezt követően a felperes részéről e vonatkozásban keresetmódosítás nem történt, így az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértés nélkül vizsgálta elsősorban az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelmet.

Tévesen értelmezte a bíróság a Pp 213. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat is.