BH 1996.2.92 Maradandó testi fogyatékosságot és emiatt az életvitel megváltoztatását eredményező baleset esetén a kárért felelős személy a nem vagyoni kártérítési összeg után a baleset időpontjától köteles késedelmi kamatot fizetni [Ptk. 360. § (1)-(2) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével - egyéb, a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó rendelkezések mellett - az alperes viszontkeresete alapján kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 200 000 forint nem vagyoni kárt és ezen összeg után 1983. november 15-től a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamatot. Az ítélet indokolása szerint a különváltan élő, de közös vállalkozói tevékenységet folytató peres felek 1983. november 15-én Barkas gépkocsijukkal együtt indultak üzleti útra, amikor súlyos közlekedési balesetet szenvedtek. A büntetőeljárás során a bíróság a baleset bekövetkezésében a felperes vétkességét megállapította. A baleset következtében az alperes a bal lábszár csontjainak darabos törését szenvedte, szövődményként tüdő és agyi zsírembólia és csontvelőgyulladás lépett fel. A sérülés miatt az alperesen több műtétet hajtottak végre, és huzamos ideig állt kórházi kezelés alatt. Sérülése a bal alsó végtag megrövidülésével és hegesedésével maradandó fogyatékosságot eredményezett. Az alperes életvitele megváltozott, tartós állással járással járó ténykedésben súlyosan és tartósan korlátozottá vált. Az esztétikailag is súlyosan károsodott bal lábszára miatt "nadrágot kell hordania, nem tud olyan életformát élni, amelyet egy egészséges ember élhet. Nem tud strandra menni, illetve a lábán látható heg ilyenkor szembetűnőbb, nem tud sportolni, ez az állapota kozmetikai műtéttel sem javítható." Mindezek alapján az alperesnek a nem vagyoni kártérítés iránt előterjesztett viszontkeresete alapos volt, és nem eltúlzott annak 200 000 forintban megjelölt összege sem. Az elsőfokú bíróság - a kirendelt és többször meghallgatott igazságügyi orvos szakértő véleményére is figyelemmel - nem látta megállapíthatónak, hogy a hosszan tartó gyógyulási folyamat arra az alperesi magatartásra lenne visszavezethető, amely szerint a gyorsabb gyógyulás érdekében maga kérte a műtéti beavatkozás alkalmazását. Erre tekintettel szükségtelennek találta az alperes kezelőorvosának, dr. Z. Gy. főorvosnak a tanúkénti meghallgatását, és megállapította, hogy "az alperes maradandó fogyatékossága egyértelműen okozati összefüggésbe hozható a balesettel és abban közrehatása nem állapítható meg (Ptk. 354. §)".

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, és egyebek mellett sérelmezte a nem vagyoni kártérítés megfizetésére való kötelezését. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy az alperes hosszú kórházi kezelése és egészségromlása nem a balesettel, hanem azzal áll okozati összefüggésben, hogy a műtétek elvégzéséhez az alperes orvosilag nem indokoltan ragaszkodott. Ezért további bizonyítás lefolytatását kérte.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletnek a nem vagyoni kártérítés megfizetésére vonatkozó rendelkezését helybenhagyta. Az ítélet indokolásában kifejtette: "Az alperes javára az elsőfokú bíróság által megállapított 200 000 forint nem vagyoni kár jogalapját a helyesen megállapított tényállás szerint a Ptk.-nak az XCIII. törvény 15. §-ával módosított 355. §-a (1) bekezdése alapozza meg, annak összegszerűsége pedig az alperes maradandó egészségromlására tekintettel nem eltúlzott. Ezzel kapcsolatban további bizonyítás lefolytatását a Legfelsőbb Bíróság sem látta indokoltnak, mivel az elvégzett műtétek szükségességét és az alperesnek a mielőbbi gyógyulása érdekében tanúsított magatartását igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye kellően bizonyította."

A jogerős ítéletnek a nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező rendelkezése ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és az ítélet megváltoztatásával e körben a viszontkereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a bíróságok a szükséges további bizonyítás lefolytatása nélkül, megalapozatlanul jutottak arra a következtetésre, hogy a baleset során elszenvedett sérülés és a végső egészségromlás okozati összefüggésben vannak; ezért a jogerős döntés törvénysértő. Másodlagosan hivatkozott arra, hogy a kártérítési kötelezettség esedékességét a kialakult állapot bekövetkeztétől kell számítani, ehhez képest kamatfizetési kötelezettsége az alperes állapotának végleges kialakulásától állhat fenn.

Az alperes ellenkérelme a nem vagyoni kártérítésre kötelező ítéleti rendelkezés hatályban tartására irányult, álláspontja szerint az eljárt bíróságok döntésük meghozatalánál törvénysértést nem követtek el.