BH 2001.5.204 Ha a jogos védelmi helyzetben levő vádlott az elhárító tevékenysége folytán a védekezés szükséges mértékét túllépte, majd az ennek folytán keletkezett halálos eredményt önként elhárította, a maradékcselekményként megállapított életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt helye lehet végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásának [Btk. 17. § (3) bek., 29. § (2) és (3) bek., 89. § (2) bek., 166. § (1) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].

A megyei bíróság az 1999. június 3. napján kelt ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 évi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben értesítette a polgármesteri hivatal szociális és egészségügyi osztályát, hogy az alkoholista vádlott gyógyítása szükséges.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész súlyosításért, a büntetés felfüggesztésének a mellőzéséért; a vádlott és védő enyhítésért fellebbezett.

A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn, az ítélet részleges megalapozatlansága miatt bizonyítás elrendelését, az igazságügyi orvos szakértő meghallgatását, és ennek alapján a tényállás módosítását indítványozta.

A tárgyaláson - a bizonyítás felvételét követően - a legfőbb ügyész indítványozta a bizonyítás eredménye alapján a tényállás kiegészítését, helyesbítését, a vádlott cselekményének életveszélyt okozó testi sértés bűntettekénti értékelését, és a kiszabott börtönbüntetés végrehajtásának hosszabb tartamú próbaidőre történő felfüggesztését.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálata során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt nem sértett. Bár az elsőfokú bíróság is meghallgatta az ügyben eljárt igazságügyi orvos szakértőt, a sérülés jellegét, az életveszély kialakulásának közvetett vagy közvetlen voltát nem tisztázta kellően.

Mivel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényeges részeit illetően hiányos [Be. 239. § (2) bek. c) pont], a Legfelsőbb Bíróság a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében - a legfőbb ügyész indítványára is figyelemmel - a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el, amelynek során meghallgatta az igazságügyi orvos szakértőt.

A fellebbezési tárgyaláson meghallgatott igazságügyi orvos szakértő a korábbi szakértői véleményét módosította azzal, hogy a test bal oldalán a mellkas felső harmadában közepes erőbehatástól származó szúrt-metszett sérülés keletkezett, a szúrás fentről lefelé, balról jobbra, a test középvonala felé hatolt, és nem 15 cm-es, hanem 5-10 cm mély szúrcsatornát eredményezett, megsérült a baloldali alsó tüdő, s a mellüregben levegő- és 200 ml vérgyülem alakult ki. A sértett ezáltal - az Igazságügyi Orvostani Intézet 16. számú módszertani levelét is figyelembe véve - közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett. A közvetetten életveszélyes állapotot a mellkasfél becsövezésével, a levegő- és vérgyülem eltávolításával a szakszerű orvosi gyógykezelés hárította el.

Minthogy a sértett sérülésének keletkezési körülményeire vonatkozó büntetőjogi főkérdésre irányuló tényeket helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, a Legfelsőbb Bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel a felvett bizonyítás alapján a tényállást csupán azzal egészítette ki, hogy a szúrt-metszett sérülés befelé haladt, és a mellüreget megnyitva a szúrcsatorna hossza - helyesbítve - 5-10 cm hosszú volt, lég- és 200 ml vérgyülem keletkezett, továbbá a közvetetten életveszélyes állapotot a szakszerű orvosi beavatkozás hárította el.

Ezzel a helyesbítéssel a tényállás teljes egészében megalapozottá vált, és ezért azt a Legfelsőbb Bíróság irányadónak tekintette a fellebbezési eljárásban [Be. 239. § (1) bek.].

A legfőbb ügyész a fellebbezési tárgyaláson a Btk. 17. §-ának (3) bekezdése alapján - az önkéntes eredmény-elhárítás folytán - az emberölés bűntettének kísérlete helyett a vádlott cselekményének a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének 1. fordulata szerinti életveszélyt okozó testi sértés bűntettekénti minősítését és hosszabb tartamú próbaidő kiszabását indítványozta.

A vádlott védője a bizonyítási eljárást követően - bár a tényállás megalapozottságát nem támadta -, a fellebbezését továbbra is a vádlott felmentéséért tartotta fenn. Hivatkozott arra, hogy a vádlott már a rendőrség kihívásakor komolyan fenyegettetve érezte magát, majd amikor a rendőrök elmentek, és a sértett ismét bántalmazni kezdte, az ellene irányuló jogtalan támadás folyamatossá vált, így az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből lépte túl, ami az elhárítás szükséges mértékének a felismerésére képtelenné tette, ezért a Btk. 29. §-a (2) bekezdése alapján nem büntethető, így a felmentése indokolt.

A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával a cselekmény jogi értékelése kérdésében. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy amikor a vádlott az asztalról felkapta a 17,3 cm pengehosszúságú konyhakést, és azzal közepes erővel a sértett bal mellkasfelébe szúrt, szándéka - legalábbis eshetőlegesen - átfogta az élet kioltása bekövetkezésének a lehetőségét, és ebbe belenyugodva cselekedett, így a cselekmény minősítése a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének a Btk. 16. §-a szerinti kísérlete. A cselekmény elkövetéséhez használt eszköz, az alkalmazott erőbehatás, a célba vett testtájék, és az elkövetési mód alátámasztják az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettek helytállóságát.

Nem tévedett az elsőfokú bíróság abban sem, hogy a tényállásszerű ölési cselekmény elkövetésekor a vádlott jogos védelmi helyzetben volt. Ezt egyébként sem az ügyész, sem a védő nem vitatta.

A Legfelsőbb Bíróságnak éppen ezért csupán abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a jogos védelmi helyzetben levő vádlott az arányosság követelményét megsértette-e, fennáll-e a jogos védelem szükséges mértékének a túllépése, és amennyiben ez megállapítható, a vádlottnak az elkövetés időpontjában fennálló ijedtsége kizárta-e, vagy korlátozta-e a jogos védelem szükséges mértékének a felismerésére vonatkozó képességét. Az irányadó tényállásból egyértelműen következik, hogy az erős testalkatú férfi sértett másodszor is támadóan lépett fel a vádlott asszonnyal szemben, fenyegette, arcul ütötte, bokán rúgta, s a vádlott kénytelen volt hátrálni, amikor a sértett a testközelségébe ért. A vádlott azonban a támadás elhárítása során az arányosság mértékét minőségileg túllépte. A sértett semmiféle eszközt nem tartott magánál, és részéről a vádlott arcul ütése, bokán rúgása legfeljebb tettleges becsületsértésként volt értékelhető. Ekként a vádlottnak az a magatartása, hogy az élet kioltására alkalmas késsel a sértettet megszúrta, és életveszélyes sérülést okozott: a jogos védelem túllépéseként volt értékelhető, minthogy nagyobb sérelmet okozott, mint amellyel a sértett fellépése reálisan fenyegetett. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen járt el, amikor a Btk. 29. §-a (2) bekezdésének az alkalmazására látott alapot. A Legfelsőbb Bíróság azonban az ítélet jogi indokolását kiegészítette az alábbiakkal.