A Fővárosi Törvényszék K.33879/2008/6. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [2003. évi XCII. törvény (Art.) 97. §, 108. §, 109. §] Bíró: Albert Zoltán

Fővárosi Bíróság

1027 Budapest, Csalogány u. 47-49.

( * 1539 Budapest, Pf.: 632.)

Ügyszám: 4. K. 33.879/2008/6.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A bíróság a Dr. Schmidt János ügyvéd (cím.) által képviselt felperes (cím.) ,

a Dr. Kozik Paula jogtanácsos által képviselt ADÓ ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI KIHELYEZETT HATÓSÁGI OSZTÁLY (cím.) alperes ellen,

adóügyben hozott - hivatkozási szám: 2898790445 - közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perében, meghozta a következő

Í T É L E T E T

A bíróság a felperes keresetét e l u t a s í t j a.

A bíróság kötelezi a felperest, hogy az állami adóhatóság külön felhívására - az abban megjelölt módon és időben - fizessen meg 588.800 (ötszáznyolcvannyolcezer-nyolcszáz) forint feljegyzett kereseti illetéket.

A bíróság kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (százezer) forint perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S

A bíróság az ügyben a közigazgatási és peres iratok alapján a következőket állapította meg.

Az elsőfokú adóhatóság személyi jövedelemadó bevallások utólagos vizsgálata irányú ellenőrzést folytatott le a felperesnél a 2001-2005. évekre vonatkozóan, amelynek eredményként 2008. január 24. napján kelt 1555079671 számú határozatával - a határozatban részletezett évenkénti bontásban - a felperes terhére összesen 9.813.413 forint - adóhiánynak minősülő - személyi jövedelemadó adókülönbözetet állapított meg, valamint jogkövetkezményként 4.906.706 forint adóbírságot szabott ki és 4.035.823 forint késedelmi pótlékot állapított meg. Egyben kötelezte a felperest a terhére megállapított adókülönbözet, az adóbírság és a késedelmi pótlék megfizetésére.

Az adóhatóság megállapítása szerint felperes bevallott jövedelmei nem nyújthattak fedezetet a kiadásaira. A felperes jövedelmével nem igazolt kiadásait (a forráshiányt) az adóhatóság adóalap növelő tényezőként vette figyelembe és ennek alapján állapította meg a felperes személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségét. Az elsőfokú adóhatóság határozatát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109.§ (1)-(3) bekezdéseire, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) 4. § (1) bekezdés és 28. § (1) bekezdésére a jogkövetkezmények vonatkozásában pedig az Art. 170. § (1) bekezdésére, 171. § (1) bekezdésére, 172. § (1) bekezdés l) pontjára, (12) bekezdésére, valamint a 165.§ (1)-(3) bekezdéseire alapította.

A felperes az elsőfokú határozattal szemben fellebbezést terjesztett elő, fellebbezésében az elsőfokú határozat megsemmisítését kérte. A felperes fellebbezésében azt sérelmezte, hogy a forráshiány igazolásaként a korábbi megtakarításait és a külföldi magánszemélytől felvett kölcsönt az elsőfokú adóhatóság nem fogadta el, ugyanakkor gépkocsi vásárlása kapcsán olyan összeget is kiadásként vett figyelembe, amely összeg tényleges kifizetése nem történt meg. Állította, az elsőfokú adóhatóság határozata téves ténybeli és jogi alapra helyezkedve született, az ellenőrzési eljárás több ponton megsértette az Art. és a Ket. előírásait. Álláspontja szerint az elsőfokú adóhatóság megsértve az Art. 97. § (6) bekezdését a tényállás tisztázási kötelezettségének nem tett eleget, a javára szóló körülményeket nem tárta fel.

Fellebbezésében előadta, az Art. 109. § (3) bekezdése csak a hitelt érdemlőség követelményét állítja fel, a 2006. szeptember 15-e előtti szerzés tekintetében nem ír elő okirati bizonyítást. Így a 2006. szeptember 15-e előtti szerzéseknél a szabad bizonyítás elve érvényesül, okirat hiányában is elfogadható bármilyen szerzésre való hivatkozás. A pénzintézettől felvett összegek készpénzben álltak rendelkezésére, készpénzben kerültek felhasználásra is, a felvett összegeket címletenként igazolni nem lehet, ilyen nyilvántartás vezetésére magánszemélyt a jogszabályok nem kötelezik. A vizsgált időszak előtt másfél hónappal történt bankból származó összeg felvételének el nem fogadása a hiteltérdemlőség és az életszerűség valószínűsítésének teljes mellőzését jelzi, az adóhatóság olyan dolgokat várt el, amire semmilyen jogszabály nem kötelezi a magánszemélyt és aminek megléte pont az életszerűtlenséget bizonyítaná.

Álláspontja szerint a felvett kölcsön tekintetében az elsőfokú adóhatóság alaptalanul rögzítette, hogy a kölcsönadó 2007. július 13. és szeptember 13-ai nyilatkozatai között ellentét áll fenn , mert a két nyilatkozat teljesen egybehangzó, és ha az ellenőrzés ellentmondást észlelt is, akkor egy harmadik meghallgatással az ellentmondást fel kellett volna oldania. Külföldi illetőségű kölcsönadó vonatkozásában az adóhatóság nem róhatja fel, hogy a kölcsönadott összegről hitelt érdemlő dokumentummal nem rendelkezett, a külföldi kölcsönadó jövedelmével kapcsolatban az illetősége szerinti adóhatóságot kellett volna az ellenőrzésnek megkeresnie. Hangsúlyozta, semmilyen jogszabály nem kötelezi arra, hogy a pénzeszközeit bankszámlán tartsa. Kiemelte, az ellenőrzés során átadott kérdésekre adott első válaszában is jelezte már, hogy a kölcsönvett pénzt további kölcsönként kihelyezte, csak a kölcsönvevő személyét nem kívánta megnevezni. Mivel az ellenőrzés e körben bizonyítást nem fogadott el, fellebbezéséhez csatolja a 2000. április 25-én kelt kölcsönmegállapodást, amely szerint 30.000.000 forint kölcsönt adott K.-nak, akit azért nem kívánt korábban megnevezni, mert büntetett előéletű. Fellebbezéséhez csatolta továbbá a külföldi illetőségű kölcsönadóval kötött kölcsönszerződésben szereplő egyik ügyleti tanú nyilatkozatát, akit az ellenőrzés nem hallgatott meg. A tanúként meghallgatott másik ügyleti tanú kapcsán hangsúlyozta, hogy a tanú ügyleti minőségben járt el, így az okirat tartalmát sem kellett ismernie. Sérelmezte, hogy a tanúvallomást nem kapta kézhez, tartalmát csak a jegyzőkönyvből és az elsőfokú határozatból ismerte meg. Hangsúlyozta, magánszemélyt tételes nyilvántartás vezetésére jogszabály nem kötelezi, ezért az 1995. és 1998. években kifizetett összegek meglétének igazolása terhére nem értékelhető. Előadta, a külföldi illetőségű kölcsönadónak időközben a kölcsönt visszafizette.

A gépjárművásárlás kapcsán sérelmezte, hogy a teljes vételárat, 7.200.000 forintot számolta el kiadásként az elsőfokú adóhatóság a vagyonmérlegben. A gépkocsiért valójában 4.800.000 forintot fizetett, ezért a pénzforgalmi szemléletű vagyonmérlegbe csak ez az összeg kerülhetett volna. Ezt az ellenőrzés során rendelkezésre álló okirat is igazolja, ami szerint 2.400.000 forint értékben egy gazdasági társaság tulajdonában lévő korábbi autó beszámítására került sor.

Az alperes 2008. május 19. napján kelt 2898790445 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatában az Art. 109. § (3) bekezdésére hivatkozva kifejtette, téves az a felperesi álláspont, hogy az adóhatóságnak kellett volna bizonyítási eljárást lefolytatnia és bizonyítékokat beszereznie a felperes által előadott tényekre a becsléssel megállapított adóalaptól történő eltérés körében. Rögzítette, az elsőfokú adóhatóság azt állapította meg, hogy a kölcsönadás körülményeit a tanúk eltérően adták elő, ezért nem tudta a felperes hitelt érdemlően bizonyítani annak megtörténtét. Az elsőfokú adóhatóság a kölcsönadó vagyoni viszonyait nem vitatta, így nem is volt szükséges a külföldi adóhatóság megkeresése. Megállapította továbbá, hogy a fellebbezéshez csatolt 2000. április 25. napján kelt kölcsönszerződés szerint a felperes 30.000.000 forintot továbbadott, amiből szintén következik, hogy a felperesi kiadásokra a fedezetként hivatkozott 39.000.000 forintot jogszerűen elfogadni nem lehet. A gépjárműre kifizetett összeg tekintetében megállapította, a gazdasági társaság által értékesített gépkocsit 2.400.000 forintért vásárolta meg a gépjármű-kereskedő cég, a vásárolt gépjármű kifizetéséről pénztárbizonylat csatolására nem került sor, ami bizonyítaná, hogy a felperes ténylegesen mennyit fizetett a tulajdonába került gépjárműért. Kifejtette továbbá, hogy a használt gépjármű a gazdasági társaság tulajdonában volt, az értékesítésből származó bevételt a gazdasági társaság könyveiben kell elszámolni és a felperes hitelt érdemlően nem tudta bizonyítani, hogy az értékesítésből származó összeg a felperest illette meg és azt fedezetként felhasználhatta az új gépkocsi megvásárlásához.